Felszólalás adatai
251. ülésnap (2017.10.30.), 242. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Vágó Sebestyén (Jobbik) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 3:21 |
Felszólalások: Előző 242 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Előrebocsátom, hogy ezt a javaslatot támogatni fogjuk a holnapi szavazáson, de néhány kritikai megjegyzésem azért lenne.
Az első az, hogy ha nem fűnyíróelvszerűen és nem igazságtalanul hozta volna meg az előző ciklusban a szintén Fidesz-KDNP-s többség azt a törvényt, amivel megszüntette a korkedvezményes nyugdíjat, akkor most erre nem lenne szükség. Ugyanis fűnyíróelvszerű végrehajtás helyett inkább cizellálni kellett volna a korkedvezményes nyugdíjak rendszerét, és akkor többek között azok a bányában dolgozó emberek, akik több évet lehúztak a föld alatt, nem kerültek volna ebbe a méltánytalan helyzetbe, hogy bányászjáradékban kelljen részesülniük, hanem megérdemelt nyugdíjaséveiket tölthetnék a nyugdíjkorhatár betöltése előtt is.
A másik része pedig, ami miatt tárgyalnunk kell ezt a módosító javaslatot, az pedig a nyugdíjas-szövetkezetekről szóló törvény. Nem értek egyet államtitkár úrral, nincs meg minden nyugdíjasnak a lehetősége arra, hogy nyugdíja mellett munkát végezzen. Vannak olyan ágazatok a közszférában, ahol döntenie kell, hogy vagy nyugdíjat kap, vagy munkabért kap.
Ezért kellett létrehozni a nyugdíjas-szövetkezetekről szóló törvényt többek között. Sokkal egyszerűbb lett volna az, ha meghagyták volna ezen ágazatok nyugdíjasainak is a lehetőséget arra, hogy nyugdíj mellett munkát végezzenek, és akkor nem kellene, vagy akkor tényleg szabad mérlegelés és szabad választás kérdése lenne az, hogy nyugdíjas-szövetkezeten keresztül vagy amúgy normál munkavállalóként vállaljanak munkát a nyugdíjuk mellett.
Megint figyelmeztetném, illetve emlékeztetném az Országgyűlést arra, hogy ez a rendelkezés, amely kizárta a közszférában dolgozókat a nyugdíj melletti munkavégzésből, illetve a két juttatás egyidejű kapásából, ez milyen nehézségeket és anomáliákat okozott bizonyos ágazatokban. Saját házam tájáról kell beszélnem, a szociális ágazatban milyen anomáliákat okozott, egyik pillanatról a másikra kellett dönteniük sokszor intézményvezetőknek, hogy melyik megoldást válasszák. Sajnos abban a siralmas helyzetben voltak akkor, és még mindig abban vannak a szociális ágazatban dolgozók, hogy a nyugdíjuk magasabb volt, mint a vezető beosztásban kapott vezetői fizetésük, tehát egyértelmű volt a választásuk, egyértelmű volt az, hogy a nyugdíj mellett döntöttek. Így nagyon sok esetben kinevelt új vezető, illetve ugyanolyan munkatapasztalattal, vezetői tapasztalattal rendelkező munkavállaló nélkül maradt egy-egy intézmény. Ez a későbbiekben a működésében nehézségeket okozott.
Összegezve az egészet: magával a módosítandó törvénnyel, az alaptörvénnyel nem értünk egyet, a nyugdíjas-szövetkezetekről szóló törvénnyel, mert eleve nem kellett volna kizárni bizonyos ágazatokat a munkavégzés alól, illetve nem értünk egyet a korkedvezményes nyugdíjak fűnyíróelvszerű megszüntetésével sem.
A bányában, föld alatt dolgozókat igenis meg kellett volna illesse a későbbiekben is az öregségi nyugdíj, az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt is, de ezzel a módosító indítvánnyal egyetértünk, ha ezzel segíteni tudunk azokon az ezreken, akik jelenleg bányászjáradékban részesülnek. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps az ellenzéki oldalról.)
Felszólalások: Előző 242 Következő Ülésnap adatai