Felszólalás adatai

NÓGRÁDI ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyetértek Kocsi László képviselő úrral abban, hogy a mai vitának, a mai vitanapnak arról kell szólnia, milyen lehetőségeket jelentett vagy jelent számunkra az Európai Unió, milyen lehetőségeket kínált vagy kínál az Európai Unió számunkra. De arról is kell beszélnünk, amiről az előttünk fölszólaló kormánytagok sajnos elmulasztottak beszélni, hogy miért maradt mindez a lehetőségrendszer kihasználatlanul, miért maradt a lehetőség csak lehetőség 2004-ben, a Gyurcsány-kormány lendületes kormányzása idején.

Arról is kell beszélnünk, miért nem használtuk ki ezeket a lehetőségeket, miért panaszkodnak ma többet az emberek, mint ahogy azt korábban tették, hogyan látják az emberek mindazokat a folyamatokat, amelyeket meg kell hogy éljünk. Nagyon sajnálom, hogy az előttem szólók nem szóltak a valós napi ügyekről, a napi problémákról, a fennmaradásukért, a piacaikért küzdő mezőgazdasági termelőkről, vállalkozókról, a létükért küzdő önkormányzatokról. Miért érzi nagyon sok hazai szereplő, önkormányzat, civil szervezet és gazdálkodó, hogy vesztese az elmúlt egy évnek? (Dr. Szanyi Tibor: Mert heccelitek őket!) Vagy legalábbis nagyon kevesen érezhetik úgy, hogy minimális nyereséggel zárhattak. S ami nagyon fontos, nagyon lényeges: miért fogalmaznak meg egyre többen negatív érzékeseket az elmúlt egy év kapcsán? Miért fogalmaznak meg egyre többen negatív érzéseket az egyébként is oly sok kritikával illethető csatlakozási szerződésünk elmúlt egyéves végrehajtása kapcsán? Mert hogy negatív érzéseket fogalmaznak meg, az biztos. Ez a valóság, és ez nem jó, ez szomorú dolog. Nem jó a kormánynak, nem jó a kormányzó pártoknak, de nem jó nekünk, az ellenzéknek sem.

Nos, ha elfogadjuk az emberek értékelését, a gazdálkodók értékelését, a civil szervezetek értékelését, akkor megvonhatjuk az elmúlt egy év mérlegét: vesztettünk. S mi volt ennek a veszteségnek az oka? Alapvetően belső, politikai okai vannak: a kormány tehetetlensége következtében nem tudtuk kiaknázni a lehetőségeket. E miatt a tehetetlenség miatt adtuk ennek a vitanapnak a címét, és adtuk a minősítést is: Gyurcsány-bizonyítvány, EU-működés, EU-bizonyítvány elégtelen. Nagyon fontos megállapítanunk, hogy a hiba nem az EU rendszerében van, a hiba nem az EU készülékében van, hiszen az Európai Unió működőképessége és a hazai tapasztalatai, azok a programok, amelyeket kínálnak számunkra, sok problémánkra, napi problémánkra megoldást tudnak adni, azonban ezekkel a megoldásokkal mi nem tudtunk élni. Nem tudtunk lehetőségeket kihasználni, nem tudtuk megtalálni azokat a megoldásokat, jó megoldásokat, amelyek segítségével az emberek napi problémáira választ adhattunk volna.

(10.10)

Nos, a mai vitanap szóljon tehát arról, hogy tárjuk föl ezeket a problémákat őszintén és világosan, és találjuk meg rá a közös megoldást, mert valóban közös a felelősség. Mivel kezdjük? Az első feladat az lett volna több mint egy évvel ezelőtt, hogy fölállítsunk egy intézményrendszert, amely világos, átlátható, egyértelműen irányítható.

Nos, mi elkészítettük ennek a fölállított a magyar intézményrendszernek a sematikus ábráját. (Felmutatja.) Önök itt most azt látják, hogyan működik a magyar kormány által fölállított európai uniós intézményrendszer a maga irányítási és ellenőrzési rendszerén keresztül. Erre még az Európai Unió is azt mondta, hogy egy kicsit ez már túlzás. Nem csoda tehát, hogy ez a rendszer nem tudja azokat a lehetőségeket biztosítani a számunkra, amelyeket az Európai Unió önmagában adna. Ez nem az a hihetetlenül világos, egyértelmű és átlátható rendszer, amely segítséget nyújthat számunkra. Politikai döntés eredményeként jött létre ez a rendszer. Nem a benne dolgozók a felelősek azért, hogy nem működik. Nem a benne dolgozók felelősek például azért, hogy nem tudta ez a rendszer földolgozni a földalapú támogatások igénylőlapjait, vagy rosszul dolgozták föl, és ennek a levét a magyar gazdák itták meg, ami miatt kénytelenek voltak demonstrálni. Nem a benne dolgozók, a politikai döntés a hibás azért, hogy el kellett halasztani emiatt, illetve a magyar költségvetés hiánya miatt a mezőgazdasági támogatások kifizetését, ami sok ezer termelő csődjét jelentette, ami sok-sok termelőnek a kilátástalanságot hozta magával. Ráadásul még megkapták azt a bélyeget is a gazdálkodóink, hogy adott esetben csalni akartak az európai támogatások leigénylésével.

Nem ez az intézményrendszer alkalmas arra, amit önök politikai döntésként meghoztak, amely szerint az áfa-visszatartásokkal igyekeznek a költségvetés hiányát kozmetikázni. Az európai uniós áfaszámmal rendelkezők áfájának visszatartása ennek az intézménynek a feladata lett volna teljes ellenőrzéssel. Politikai döntést hoztak önök azért, hogy valami adatot át tudjanak alakítani, vagy valami adatot az Európai Unió irányában másképp tüntessenek föl, mint ami a valóság. Nem tudta az intézmény rendszer kapacitás hiányában megtenni ezt az ellenőrzést, emiatt ezrek és ezrek kerültek csődhelyzetbe. Nem is kellett volna, hiszen pontosan tudjuk, hogy az adó- és vámunió főigazgatósága 2005. április 6-ai jelentésében rögzítette, sehol Európában, egyetlenegy országban nem írnak elő az áfaadózók számára tételes és általános ellenőrzést. Sehol nem kötelezik erre az adózókat, és sehol nem követik el azt a botorságot, hogy emiatt komoly áfatartalom kerül visszatartásra a költségvetésben.

A főigazgatóság április 6-ai jelentése elítéli a kormányt ezért a manőverért. Idézem a jelentésből: a felfüggesztett kiadások kiváltották az adózók ellenállását. Az ügy pikantériája az, hogy a kormányzat ezt pontosan tudta, előre számíthatta, hiszen ennek a főigazgatóságnak az ellenőrzését Kovács László biztos ellenőrzi, úgyhogy Katona Tamás államtitkár úr, ha máshonnan nem, onnan tudhatná, hogy ez abszolút ellentétes az európai gyakorlattal, az áfaszámmal való ellenőrzés teljes elrendelése. Nem beszélve arról, hogy mintegy 7 milliárd forintos többlet kamatterhet jelent a költségvetés számára ez a manőver, és ezzel együtt az intézményrendszer hiányossága miatt, illetve a politikai döntés miatt még sok-sok ezer adózó megkapta a potenciális csaló bélyegét is, hiszen azt üzenték, hogy valami nincs rendben az áfabevallásokkal, illetve az áfakifizetésekkel. Nos, egy újabb példa arra, hogy az euró, EU jól működik, az európai intézmények határozott direktívákat rögzítenek, azonban az elégedetlenség oka, ami ma megfigyelhető a hazai társadalomban, itthoni okokra vezethető vissza.

Most beszéljünk arról, hogy mit jelent az emberek számára az európai uniós lehetőségek kihasználása, hogyan mérik az emberek nap mint nap az európai uniós tagállam, Magyarország, a hazájuk sikerességét és benne a kormány működését. Természetesen, mint minden tagállam számára, számunkra is nagyon lényegesek azok az anyagi feltételek, amelyeket az Unió biztosít számunkra. Úgy tűnik, hogy Szanyi államtitkár úron kívül és az összes többi csatlakozó országon kívül mi is úgy gondoljuk, és az emberek is úgy gondolják, hogy pénzügyi folyamatok nagyon komolyan befolyásolják az ország csatlakozásának sikerességét. Ha az időben meghirdetett pályázati rendszer nem olyan bonyolult, mint amilyen bonyolult - erre is fölhívja az EU a figyelmet idejekorán, mikor meghirdetjük -, és a kormány veszi a fáradságot, hogy a saját ötminiszteres rendeletének határidejét betartja, akkor ma nagyon-nagyon sok fejlesztés folyamatban van.

Akkor, ha önök hűségesen bánnak az európai uniós pályázati forrásokkal, akkor ma tucatjaival épülnek utak olyan kistelepülésekre, ahol elzártak az élettől, mert nincsenek bekötőútjaik. Akkor most százával épülnek iskolák és újulnak meg óvodák vidéki kistelepüléseken, és ez a legkegyetlenebb, hogy hogyan tudunk elszámolni a pályázati parkolópályára tett önkormányzati iskola- és óvodafelújításokkal és a gyerekekkel, akik szeretnének ugyanolyan szép és új iskolába, óvodába járni, mint amit a televízión keresztül látnak a városi társaikkal kapcsolatosan, miközben ezek a pályázatok azóta is parkolópályán vannak, és nem kapják meg az önkormányzatok a hozzájuk fűződő támogatásokat. Ha ez a pályázati rendszer jól működik, akkor már 2004-ben ezrével keletkeznek új munkahelyek, ezrével nyugtázhatják családok azt, hogy az egzisztenciájuk, a napi tisztességes munkavégzésük és a jövedelemszerzési lehetőségeik megvannak. Nos, az Európai Unió ehhez a lehetőségeket biztosította, csak mi nem éltünk vele. Valamilyen oknál fogva nem tudtuk ezeket a lehetőségeket realizálni. Nem azért fontos ez, mert mi mondjuk, hanem azért fontos, mert az emberek így érzik, és ezen kell változtatni.

Ahelyett, hogy pozitívan értékelhetné a magyar társadalom a lengyelekhez hasonlóan az elmúlt egy év működését, mit tapasztalunk? A követhetetlen pályázati értékelési eljárásrend feltételezett szabálytalanságai miatt a pályázók egy jelentős része már azon gondolkodik, hogy bírósághoz fordul jogorvoslatért, vagy elmennek egészen Brüsszelig a csalás elleni hivatalhoz. Tisztelt Jelenlévők! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ígéretet kaptunk arra, hogy egyszerűsödni fog a pályázati rendszer. Nem egyszerűsödött, nem vontak be bennünket ennek az egyszerűsítésébe, kénytelenek voltunk mi elkészíteni egy törvénytervezetet (Felmutatja.), aminek a szakmai egyeztetése folyamatban van, azért, hogy azt segítsük elő, hogy mihamarabb megkaphassák a pályázók a pénzüket, és ne forduljon elő az a csúfos rendszer, hogy a magyar kormányt azért jelentik föl bíróságon vagy az intézményeket ne adj’ isten, Brüsszelben - amit mindannyiunknak el kellene kerülni -, mert nem él, nem tud segíteni, hogy éljenek a polgáraink az Európai Unió adta lehetőségekkel.

Nem jó, ha titkolózik a kormány. Nem jó, hogy az a pályázati információs rendszer, amely 17 ezer pályázat sorsáról kellene hogy tájékoztatást adjon, nem tartalmaz valós adatokat. Február 28-a óta nem tudunk a 17 ezer jól felkészült, felelős pályázó sorsáról. Itt családok vannak, vállalkozások vannak, önkormányzatok vannak, akik döntöttek, akik döntéseket hoztak, tettek, dolgoztak, áldoztak, és nem tudnak, hónapokig nem tudnak a pályázataik sorsáról. Nem beszélve arról, amit az első pályázók kellett hogy megéljenek keserű tapasztalatként, elmondtam már interpellációmat a parlamentben. Egy 50 millió forintos fejlesztéshez 25 millió forint támogatást nyert vállalkozás kénytelen azt elviselni, hogy a kifizetés csúszása miatt és az előfinanszírozás anomáliái miatt a 25 millió forintos támogatás elolvad. Elolvad az előre befizetett áfára, mert mi még az Európai Uniót is megadóztatjuk áfával, előre kifizetett bankkölcsönök és hitelek miatt és a pályázat bonyolultsága miatt kialakult pályázati költségek miatt. Kénytelen azt a vállalkozó tudomásul venni, hogy nyert 25 millió forintot, de ennek a nyűge, baja, keserve, elúszott piaci lehetőségek utáni kudarca és az elolvadt támogatás semmit nem jelent számára a következő időszak versenyképessége szempontjából.

Nem jó az, tisztelt hölgyeim és uraim, ha suttog az ország. Nem jó az, ha suttog az ország a kormányzat által működtetett intézmények és a pályázati rendszerek kapcsán igazságtalanságról, méltánytalanságról, az esélyegyenlőség hiányáról és sárba tiprásáról. Tudják, ez a bizonyos pályázati előkészítő alap története. Ha sportnyelven szeretnék szólni, erre készültem, megtisztelve Baráth miniszter úr sportmúltját, akkor ez egy olyan távfutás, amit el kell képzelnünk, amely távfutásban az utolsó körben az egyébként derekasan küzdő és az élbolyban versenyző, már a célt látó versenyzők elé kipattannak a versenybírók, és lefogják őket, odatapasztják őket a földhöz azzal a hivatkozással, hogy a később indulók vagy ilyen-olyan okból lemaradók be kell hogy érjék őket. Sőt, a legnagyobb meglepetésre nekik el is kell haladniuk az élboly versenyzői előtt, és nekik kell hamarabb átszakítani a célszalagot. Mindeközben a versenybíróság pedig azt üvölti a mikrofonon keresztül, hogy ez egy tisztességes, kemény küzdelem volt, mindenki a papírforma szerint hozta az eredményt, és lám-lám, milyen jó, hogy a lemaradottak behozták a lemaradásukat, és háromszor annyian nyertek, mint amennyit a tisztességes indulók, a cél előtt lefogott indulók elszenvedni voltak kénytelenek.

(10.20)

Tehát a pályázat-előkészítő alap az a rendszer, amikor az önerőből, a saját tudásból, a saját erőfeszítésekből elkészített pályázatok, amelyeket parkoltatnak, versenyeznek európai uniós és állami támogatásból előkészített pályázatokkal, amelyeket még be sem adtak, vagy későn adnak be. Nos, ez méltánytalanság, ez igazságtalanság, ilyet az Európai Unió lehetőségeivel elkövetni nem tisztességes, nem célszerű.

Mindeközben olyan problémák is felvetődnek, amelyek a pályázati támogatások kifizetésének anomáliáit jelentik. Nem jó az, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy összességében egészen eddig, a csatlakozás időszaka óta a 2004-2006-os keretnek 1,3 százalékát fizetjük ki pályázati forrásként. Nem az a lényeg, hogy lehetőségként mit villantunk fel programokra, elképzelésekre, valami ködös, távoli eredményekre; az a lényeg, hogy mit adunk oda az embereknek forrásokként. És az nem igazgatja az embereket, hogy a Kincstárban ott pihen a pénz; az izgatja, hogy az előre elkészített, megvalósított fejlesztéseikre megkapják-e a forrásaikat, hogy a pályázataikat időben elbírálják-e, és a túlzott bürokrácia miatt nem lesz-e későn a támogatás megérkezése. A ködös koncepciókkal, tisztelt hölgyeim és uraim, a lehetőségek felvillantásával ne kábítsuk az országot azzal, hogy mi lehetne, mi kell hogy történjen! Ki kell fizetni a nyertes pályázókat a benyújtott számláik alapján!

Csak egyetlen példa, azért, hogy élvezhető legyen a nemzetközi összehasonlítás: a HVG 2005-ös januári számában, ahol értékeli a nemzetközi viszonylatban az európai uniós csatlakozás első egy évét, azt mondja, Lengyelország és Szlovákia a csatlakozás nyertese. Magyarország nincs a felsorolásban.

Az elmúlt egy évben, tisztelt hölgyeim és uraim, oly nagy volt a költségvetés hiánya, hogy hazánk ellen beindult a túlzottdeficit-eljárás, szégyenpadra került az ország (Dr. Szanyi Tibor: Na, na! - Moraj az MSZP padsoraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Jaj!), a csatlakozó országok közül egyedül. Ezzel együtt, a költségvetés hiányával együtt, valamilyen furcsa szempont alapján, a Kincstárban ott pihennek az Európai Unió által átutalt fejlesztési források. (Zaj.) Örülök az érzelemnyilvánításnak, ez azt jelenti, hogy valahol jó úton járunk ebben a vitában. Benn ragadtak az európai uniós források, azt lehet mondani, hogy ül a pénzen a kormány. Pedig az EU rendkívüli gesztusokat tett az elmúlt évben, a csatlakozás évében az Európai Unió gáláns volt velünk, a befizetett 133,2 milliárd forintos tagdíjból - bár tudom, hogy ezt Katona államtitkár úr nem szereti elismerni, de áfával, vámmal együtt mégis ennyi - visszautalt az EU 42,8 milliárd forintot. Egyszer - többször nem fogja. Ezenkívül még átutalt 10 százalék előleget is, azért, hogy a pályázatok finanszírozása és a fejlesztések beindulhassanak. A magyar költségvetés még több száz milliárd forintnyi hitelt is felvett arra, hogy ezeket a fejlesztéseket beindítsa. Nos, pénz van - de nincs fejlesztés, nincs eredmény, nincs látszat. Van ehelyett visszacsúszó gazdaság, van ehelyett olyan értékelés az emberekben, miszerint úgy érzik, hogy az elmúlt egy év veszteséggel zárt.

Aggodalomra bőven van ok, hiszen ez a folyamat megismétlődni látszik: ebben az évben az államháztartás hiánya időarányosan súlyosabb, mint a tavalyi, már elérte a 71 százalékot. Ezzel együtt nekünk ebben az évben további 210 milliárd forintot kell befizetnünk tagdíjként. Most már nem lesz visszatérítés, most már nem lesz előleg sem, ebből kell gazdálkodnunk és a fejlesztési programokat is megvalósítanunk. Aggodalomra ad okot a 2005-ös mérleg, súlyos aggodalomra ad okot, hiszen a működés hatékonysága egyáltalán nem javult.

Ezzel együtt hozzátartozik a rossz közérzethez az is, hogy az európai uniós források címzettjei egyre rosszabb hangulatban vannak. Az önkormányzatok a helyi bevételeiket már nem fejlesztésre költik, hanem működésre. És legfőképpen a bankok gazdagodnak meg rajtunk az előfinanszírozás kapcsán.

A sorozatos adóemelésektől elgyengült vállalkozások sajnos ma már egyre kevésbé gondolkodnak fejlesztésekben, uniós források felhasználásában, mert a létükért küzdenek.

A mezőgazdasági és élelmiszer-ipari szereplők versenyképességüket elvesztették, amelyben többek között nagyon nagy szerepet játszott az, hogy nem kapták meg időben a cseh, lengyel és szlovák társaikhoz hasonlóan azokat a támogatásokat és a nemzeti kiegészítést, amely járt volna nekik. Talán ez az oka annak, hogy a Le Monde 2002. december 19-én azt írja: Lengyelország tejjel koccintva ünnepli az uniós csatlakozást. Nos, Magyarországon koccintásra, ünneplésre ok nem volt, ehelyett Magyarországon a mezőgazdasági termelés válsága miatt a vidék depressziós hangulatba került (Közbeszólás az MSZP soraiból: A vér fagy meg az ereimben! - A Fidesz padsoraiból: Helyes!), és véletlenül sem az a fajta hangulat, az a fajta ünneplős hangulat vetül elő, amelynek a segítségével abban reménykedhetnénk, hogy egy intenzív fejlesztéspolitika fog beindulni.

Csak annyit a SAPARD-dal kapcsolatban, tisztelt kormánypárti képviselők, hogy nagyon-nagyon csúnya dolog visszafelé alaptalanul rágalmazni. Én megnéztem: 2002. november 26-án a polgári kormány által elindított akkreditációt a SAPARD-hivatal megkapta. Arról nem tehetünk, hogy önök ezt szétverték, hogy a saját embereiket ültethessék a hivatalba. Arról mi nem tehetünk, hogy újrakezdték az akkreditációt. Arról viszont önök tehetnek, hogy a 2002 nyarán és az azóta beadott pályázatok kifizetése még mindig 10 százalékon van. Mindeközben súlyos fizetési nehézségekkel küzdenek a SAPARD-pályázatok nyertesei.

Mindeközben a kormány nem biztosítja a nemzeti érdekképviselet intézményi és egyéb, személyi feltételeit sem idehaza, sem Brüsszelben. Melyik országgal fordult az elő - Magyarországon kívül -, hogy hetekig nincsen Brüsszelben nagykövete? Melyik országgal fordult az elő a tíz csatlakozó ország közül, hogy a kormányválság után hónapokig nincs az európai ügyeknek felelős minisztere a kormányban? Ezek mind hozzátartoznak az elmúlt egy évhez. Az elmúlt egy évhez, nem a korábbi időszakhoz, de befolyásolhatják a jövőt.

2004 elvesztegetett év, hiszen kísérletet sem tettek arra, hogy megpróbálják a lehetőséget biztosítani számunkra, hogy partnerként kezelhessük egymást, partnerként értelmezhessük egymást a jövő fejlesztési tervének összeállításában. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Európai uniós ügyekben a kormánypártoknak, kormányzatnak és ellenzéknek a partnerségére van szükség. Partnerségre van szükség, nem kommunikációs gyakorlatra, mint a pártelnöki találkozók, hanem valós, érdemi politikai egyeztetésekre. Olyan érdemi egyeztetésekre, amelynek a segítségével el tudjuk hárítani azokat a belpolitikai és kormányzati akadályokat, amelynek értelmében és amelynek következtében a magyar társadalom nem érzi magát jól. És ez nekünk nem jó - az lenne a jó, ha a magyar társadalom bizakodó lenne. Ezért kell a mai napon dolgoznunk.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokból.)