Felszólalás adatai

MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! Dr. Stumpf István miniszter úr az elektronikus aláírásról szóló törvény expozéjában arról tájékoztatott bennünket, hogy igyekeztek technológiafüggetlen törvényjavaslatot alkotni. Ezen mélyen elgondolkodtam.

Arra jutottam, hogy bizony nemhogy nem lehet technológiafüggetlen törvényt hozni, de nem is szabad, hiszen másfajta kultúra alakult ki és egészen más törvények születtek a kőkorszakban, mások a bronzkorszakban, a vaskorszakban, vagy megint mások a fejlettebb technológiával és sok szervezési know-how-val ellátott Római Birodalomban.

(15.50)

Az utóbbi évtizedek legnagyobb ívű és hihetetlen gyors rátájú fejlődésén éppen az elektronika ment át: fizikai, kémiai, technológiai alapkutatások eredményei igen gyorsan gyakorlati eredményeket szültek, lényegében a digitális technika jóvoltából és elterjedése következtében. A világ kettéoszlott hardverre és szoftverre, és mindkét területen óriási léptékű a fejlődés, tehát nem lehet egy ország modern hírközléséről, annak fejlődéséről, problémáinak szabályozásáról törvényt alkotni úgy, hogy ne vegyük figyelembe a modern technológiák hatását és az azok által szuggerált jövőképet. Nem lehet úgy törvényt hozni, hogy ne vegyük figyelembe az egyre erősödő globalizációt, amelyben éppen az információk számtalan megjelenési formájában játsszák a prímet, hiszen a technológiák nemcsak megkövetelik a globalizáció terjedését, de egyre több eszközzel és egyre olcsóbban lehetővé is teszik azt, elősegítik.

A beterjesztett, 111 paragrafusból álló törvény jogilag, kodifikációs szempontból igen alapos és gondos munkát tükröz, amelyen érződik, hogy jogilag kicsiszolódott, és ezért dicséret illeti a készítőket, de a tartalmat illetően komoly problémáink vannak. Az az érzése az embernek, mintha egy műszaki múzeum különböző korokat bemutató termeinek eszközeire és viszonylataira vonatkozó szabályzat halmazát próbálták volna egységes rendszerbe - lehetőleg feloldva az ellentmondásokat - szorítani, hiszen a leghagyományosabb postai szolgáltatásoktól az internetszolgáltatásokig terjed a skála egy olyan területen, ahol minden változik és mozog - ahogy Hegel írta: "Alles fliesst und ä ndert" -, ahol nem lehet szabványokat és normákat alkotni, mert másnapra elavulnak, mielőtt megszülethettek volna.

Kétségtelen, hogy a klasszikus szolgáltatások nagy tömege és a hálózatok kiépítésének aprólékos és költséges volta a mai technológiai fejlődési rátánál nagyságrenddel hosszabb időállandót biztosít, de úgy vélem, nem szabad ezzel a ténnyel visszaélni. Míg a személyi számítógépek területén három-négy év az elavulási idő, addig a telefonközpontok vagy távközlési hálózatok esetén sokkal de sokkal rosszabb amortizációs idővel kellett számolni, de ez nem jelentheti azt, hogy a mentalitásoknak is meg kell rekedniük a több évtizeddel ezelőtti szinten. Sőt, úgy tűnik, hogy az egymás mellett élő nagyon régi és újabb technológiák hátrányaiból származó egykori szokások a nagyobb árbevétel érdekében kihasználtatnak.

Mondok erre néhány példát. Az elektromechanikus telefonközpontokban valóban ahhoz kellett energia, hogy több tucat kapcsológépen keresztül létrehozzák az összeköttetést, és ezt követően már nem fogyasztott energiát a rendszer, tehát indokolt volt kapcsolási díjat felszámítani. Az elektronikus telefonközpontok esetén - amelyek lényegében szokásos számítógépek, speciális perifériákkal és szoftverrel ellátva - teljesen anakronisztikus a kapcsolási díj felszámolása. Ugyanígy vagyunk az időszámlálással: a régi rendszerekben korlátozott és drága volt az összekötő áramkörök létrehozása, ezeket statisztikai alapon méretezték, ezért szükség volt a torlódások elkerülése végett a beszélgetések hosszát korlátozni. Ma ez műszakilag indokolatlan, kizárólag a főleg monopolhelyzetben lévő szolgáltató extra bevételeit szolgálja.

Hasonló a helyzet a nagy távolságú összeköttetések esetén. Ma már igen nagy kapacitású optikai kábelek állnak rendelkezésre, de egyre csökkenő áron, tehát az egyszeri beruházási költségen túlmenően csak a fenntartásra kell állandó költséget fordítani, amely szinte független a kábelek hihetetlenül nagy kapacitásától. Még pregnánsabb a helyzet az űrtávközlés hétköznapjaiban: egy műholdkapcsolat esetén tökéletesen mindegy, hogy az adó és a fogadó egymástól egy kilométerre vagy tízezer kilométerre van. Manhattanben a nehéz kábelfektetési körülmények miatt két telefonközpont között is műholdas a kapcsolat. Teljesen retrográd, régi jó szóval élve haladásellenes az a gyakorlat, amely a beszélgetések árát igen erőteljesen a távolságtól teszi függővé.

A mai technológiák felkínálják, hogy egész Magyarország területén egységes, lényegében a helyi beszélgetések szintjén lévő tarifa legyen érvényben, ezzel az ország belső integrációját, a távoli térségek felzárkóztatását, a távmunkát és a többit hatalmas módon elősegítenők, de első lépésként a helyi vagy körzeten belüli kapcsolások számlálását kellene megszüntetni és az előfizetési díjban realizálni azoknak az ellenértékét. Később ezt az ország egész területére ki lehetne terjeszteni. Ma már kitűzhető egy olyan cél, hogy minden polgárt mind a lakásán, mind a munkahelyén szélessávú egyéni kapcsolattal kell ellátni, ennek minden technikai lehetősége, egyre csökkenő anyagi ráfordítások mellett közeli realitássá vált. Nyilvánvalóan a fejlődés követelte integráció nem fog megállni a határainknál, és az egyetemes globalizáció felé fog haladni. Ma már ezt a tendenciát méltóképpen reprezentálja az internet jelensége.

De azt is világosan kell látnunk, hogy amíg a helyhez kötött rendszereknél nem indokolt és helytelen a kapcsolatok korlátozása, addig a mobiltelefóniában némiképpen más a helyzet, ugyanis egy-egy cellán belül csak erősen korlátozott számú beszélgetés lehetséges, ezért változatlanul szükséges az időkorlátozás. Természetesen a magasabb hordozófrekvenciájú rendszerek bevezetésével az arány javul, de korántsem olyan mértékben, mint a helyhez kötött rendszerekben. Ugyanakkor figyelemre méltó az a nagy verseny, ami a mobilpiacon kialakult, de műszaki szemmel nézve az egyre növekvő számú, kiépülésre kerülő adótorony-hálózatok olyan nagy mértékű redundanciát, felesleget jelentenek, amelyek már nem indokoltak, hanem egyértelműen károsak. Két vagy három hálózat forgalombiztonsági szempontból indokolt lehet, de a többletredundanciát mindenképpen a felhasználók fizetik meg, verseny ide vagy oda. Jó lenne ezt a verseny gerjesztette redundanciát hasznossá tenni, például a kölcsönös használat tervezett, kontrollált, valamint gazdaságos formájának lehetővé tételével, ami a foglaltságot is csökkentené, és jobban kihasználná a rendszereket. A mobiltelefónia is nagy fejlődésben van, nem lehet még látni, mi lesz a tényleges stacioner szerepe, milyen szimbiózis fog kialakulni a helyhez kötött rendszerekkel. Sajnos, a törvényjavaslatban csíráját sem láttam eme probléma megoldásának vagy akár ez irányú törekvésnek.

Azt is látni kell, hogy az államnak jelentős szerepet kell vállalnia egyrészt a célok és követelmények modern megfogalmazása tárgyában, másrészt az egységes hírközlő rendszer létrehozásához a verseny feltételeinek kialakításán és felügyeletén túlmenően olyan beruházások részleges vagy teljes finanszírozásában, amelyeket a távközlés jellegéből adódóan a korlátozott versenyhelyzet nem tud megoldani. Erre vonatkozóan van szerény kísérlet a törvényjavaslatban, de nem elegendő. Közismert a mondás: az élővilágban amilyen egy élőlény idegrendszere, olyan magasrendű maga az élőlény. Nemrég léptük át az amőbák szintjét, van még mit fejlődni.

Az elektronika óriási fejlődésen ment keresztül, és ennek egyik legújabb, egyre izmosodó terméke az internet, amely lassan mindazt abszorbeálja, amit különböző szakterületeken különböző szolgáltatók nyújtanak. Ma már nemcsak levelet, képeket, hangot lehet interneten közvetíteni, hanem lassan átveszi mindazon szolgáltatásokat, amelyekről ez az archaikus törvényjavaslat szól, ugyanakkor maga a rendszer hallatlanul rugalmasan fejlődik, nehezen tűrve mindenféle kalodát és állami gyámkodást. Ma még nem lehet látni ennek a hatalmas fejlődésnek a végét, de mindenképpen számolni kell vele.

A törvényhozóknak célul kell kitűzniük, hogy ne csak minden iskolában legyen internet - ami még nincsen így, hiszen befagyasztották az általános iskolák bekötését -, és kellően el legyenek látva szoftverrel, digitális irodalommal, de minden lakás és minden munkahely számára legyen elérhető a jövedelmi viszonyokhoz igazodó, a mainál nagyságrenddel olcsóbb, nagy sebességű kapcsolat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Sokan elmondták, hogy ez országunk fejlődésének záloga, tessék erről megkérdezni bármelyik tizenévest.

Úgy gondolom, ez a törvény ebben a formájában nem lesz hosszú életű, jó lenne, ha ezen elgondolkodnának a beterjesztők, és egy rugalmasabb kerettörvényt hoznának létre (Az elnök ismét csenget.), hiszen harminc vagy negyven kormány- és miniszteri rendeletet irányoz elő ahhoz, hogy működőképes legyen.

Köszönöm, elnök úr, a türelmét. (Taps az MSZP soraiból.)

(16.00)