Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A jegyzőkönyvvezetők kedvéért mondom, akik kiváló nemzetközi szaktekintélyek, hogy egyetértek Nacsa Lőrinccel a rendszer kritikája tekintetében a 2010 előtti gazdasági folyamatok jó részét illetően. Szerintem közös a diagnózisunk. Ezért adódik a kérdésem, hogy miért tetszettek folytatni ezt a módszertant. Lehet, hogy nem PPP-konstrukcióban, hanem máshogy, de ugyanazt a vegytiszta neoliberális hozzáállást látom. És egyébként az ingatlanfejlesztők piacán is vannak a szerencsés, nagyon szűk körű, egyébként tényleg akár név szerint felsorolható kiválasztottak, akiket elér a kedvezménytömeg, és valamilyen úton-módon abban reménykedik az Orbán-kormány  és ezt teszi 2010 óta, szerintem helytelenül, és szakadék van köztünk ebben a kérdésben , hogy ezek a jótétemények a szerencsés kiválasztottak felé, felső középosztálytól fölfelé majd lecsorognak minden társadalmi csoporthoz, és adott esetben, ha adnak valakinek egy trafikot, egy dohányboltot, egy darab földet, majd a szűk családmagon kívül a széles família felé is lecsorognak ezek az áldások, és így vegytiszta neoliberális módon a kevesek kedvezményezésével lehet egy sikeres, elégedett társadalmat csinálni. Képviselőtársaim, nem lehet!

(12.10)

És amikor a 2010 előtti rendszerkritikájukat hallgatom, igen, nagyon sok mindenben egyetértek, csak azt látom, hogy ugyanezek a módszerek, módszertanok mennek tovább, és közben telnek az évtizedeink. Tehát most az állítólagos rendszerváltozás 30. évfordulóját tetszettek ünnepelni  nélkülünk , de azért szeretném elmondani, hogy az összkép egyáltalán nem olyan kedvező, mint ahogy itt felfestik. Tehát még egyszer mondom, egyetértünk a rendszerkritikában  csak miért nem változik semmi?

A helyzet az, hogy számtalan kérdést említett még miniszter úr is az expozéjában, amelyekre nem tudtam a megfelelő politikai választ megadni, viszont szeretném, és szükséges. Azt látjuk, hogy az említett másik láb tekintetében, ami a lakhatási vagy az ingatlanbizniszt, ingatlanpiacot érintő vadhajtásokat illeti, nem reagál kormánypárti képviselő. Értem én, hogy az a stratégia, hogy udvariasan végighallgatjuk vagy végigszenvedjük az ellenzéki képviselőket, nyilván az elmondottak ezt a skálát szélesíthetik, de azért egy parlamentnek, egyezzünk meg abban, hogy mégsem ez lenne a dolga. Nagyon remélem, hogy amikor ez a mostani kormány majd ellenzékbe szorul, mert előbb-utóbb eljön ez a pillanat, akkor őt sem éri olyan méltánytalanság, hogy konkrét feltett szakmai kérdésekre nem kap konkrét szakmai választ, de a másik láb bizony hiányzik.

Van egy elképesztően elszabadult albérletpiacunk, a hazai ingatlanpiac vadhajtásai, amiről képviselőtársam már egypár szót mondott a belvárosi ingatlanok tekintetében. Magyarország Kormánya 2010 óta még egy tisztességes Airbnb-szabályozásig sem jutott el, amit azért tartok komoly problémának, mert számos honfitársunk napi szinten szembesül olyan irreális megélhetési költségekkel, amelyek korábbi korszakokban valamennyire bele voltak értve először egy férfiember fizetésébe, aztán a család bevételébe. A globalizáció egyik nagyon káros hatása az, hogy a lakhatás költségei gyakorlatilag externalizálódtak a korábbi fizetésekből, és a családokon ez úgy csapódik le, hogy valamilyen pótlólagos forrásból kell jellemzően finanszírozniuk ezeket.

Magyarországon az átlagbért összevetve, mondjuk, az albérletek átlagos budapesti vagy nagyvárosi költségeivel, azt látjuk, hogy tulajdonképpen még egy fizetésre szükség lenne ahhoz, hogy ezt ki tudják termelni. És ez pusztán piaci anomália, kereslet-kínálati viszonyok függvénye, mert amíg most a külföldi ingatlanpiaci befektetésekhez bátorító kezet nyújt ezzel a javaslattal a kormányzat, és szakmai legitim vita, hogy ezt milyen módon lehet, érdemes vagy célszerű megtenni, addig a belpiacon ugyanezekkel az anomáliákkal látszólag nem foglalkozik, hisz engedte elszabadulni az albérletárakat. Tőlem távol áll egyébként a berlini típusú tervezet, a hatósági befagyasztás, hiszen piacgazdaságban hívő közgazdász vagyok, de azt el kell mondanom, hogy a semmittevés a legrosszabb ebben a helyzetben.

A „Mi Várunk” program című koncepcióval a Jobbik azt tette le az asztalra, hogy állami háttérrel kellene bérlakások tömegét építeni. Ezen bérlakások tömegének megépítését követően pedig egy nagyon csökkentett albérleti díjjal, akár a mostani piaci albérleti díjak felén-harmadán kellene ezeket beköltözhetővé tenni. Hat-nyolc év sikeres együttélést, és ami nagyon fontos, a társadalmi együttélés szabályainak szigorú betartását követően pedig el kell kezdeni a beköltözőkkel arról tárgyalni, hogy bekerülési költségen hogyan és milyen módon vásárolhatnák meg ezeket az ingatlanokat. Ily módon egy évtizeden belül a kínálati oldal szélesítésével tudnánk elérni azt a relatív és markáns árcsökkenést, árcsökkentést, amit most a kormányzat semmilyen eszközzel nem tud produkálni. Márpedig, ha azt szeretnénk, hogy magyar családok itthon boldoguljanak, gyermeket vállaljanak, és sikeresen, generációkon átívelő módon ezt az országot, ezt a hazát tudják gyarapítani, akkor nem tehetjük meg, hogy nem vesszük figyelembe ezeket az elképesztő folyamatokat.

Pont ez fáj nekem, hogy az indoklásban azt hallottuk ma, hogy ami előttünk fekszik, ez a gazdasági mentőcsomag egyik lépése. Én értem azt, hogy bizonyos cégek számára ez a csomag segítséget fog nyújtani, csak azt látom, hogy a másik láb, amely tipikus, egyszerű magyar emberek tipikus problémáiról szól, az egész egyszerűen nem készül el. Nemhogy törvényjavaslat nem lesz belőle, még csak nem is vitázik róla a parlament.

Azt látjuk, ha megnézzük, hogy a gazdasági mentőcsomag tekintetében miről kellene nekünk itt ma vitatkoznunk, például a multicégek tekintetében egy elbocsátási moratóriumról. Hiszen azt látjuk, hogy azok az autógyárak, amelyeket kedvezményez és nagyon komoly szinten ez a kormány, sorra bocsátják el az alkalmazottaikat kíméletlen módon, sokszor kegyetlen módon, és olyan cégekről beszélünk, akik más magyar emberek adóforintjaiból, de még a most elbocsátottak adóbefizetéseiből is kapják azokat a kedvezményeket, amelyek eredményeképpen kiemelkedő profitot tudnak produkálni Magyarországon.

Kellene tárgyalnunk ma itt a bankrendszer közteherviselésbe való bevonásáról. Hiszen azt látjuk, hogy 30-40 milliárd forintnyi  nem akarok nagyon negatív jelzőt használni, de ilyen, a sajtónak eladható, de nem valós  közteherviselési tételekkel terhelik őket. De ha semmi mást nem csinál az ember, mint megfogja a hivatali gépét, beüti a Google-n azt, hogy bankolás költségei Magyarországon, az egyik első cikkben találni fog egy olyan diagramot, ahol azt látja, hogy alacsony jövedelműeknél bankolási költségek Egyesült Királyság: nulla százalék; közepes országok, Németország, Franciaország: a lista közepe, és Magyarországot ott találja, ahol toronymagasan, talán a legmagasabbak a régióban ezek a költségek, miközben van egy bankrendszerünk, amely az utolsó mért időszakban 600 milliárd fölötti eredményt produkál, rekordprofitot az egész térségben. Ehhez képest vállal most a járványügyi védekezésből 30, 40, 50 milliárdot, tehát tényleg egy eltörpülő tételt, miközben a pártok 50 százalékot. Állunk elébe, de akkor legyen közteherviselés!

Hogy miért sorolom ezt a kasszát, ha összeadnánk ennek a bevételi oldalát, akkor lenne forrás nemcsak a külföldi ingatlanbefektetések szerencsések általi támogatására, finanszírozására, hanem bizony a hazai, tehát a belső láb tekintetében is. Még egyszer mondom, a lakhatási kataklizmát nem szabad eltagadni, és ha erre a javaslatra ennyi energia volt, akkor nagyon bízom abban, hogy a következő hetekben elénk kerülhet az a javaslat, amely mindenkinek a problémájával foglalkozik, nem pedig csak vegytisztán neoliberális módon igyekszik szerencséseket kedvezményezni.

Én még azt sem mondom, hogy ez minden esetben tisztességtelen, mert hiszek a piacban, és hiszek egy erős nemzetgazdaságban. Hozzám közel áll az a gondolat, hogy magyar befektetők akár külföldi pozíciószerzéssel hazánknak nemcsak a hírnevét, de egyébként a bevételeit is gyarapítsák, csak azt látom, hogy ez a javaslat szerencsés kevesek számára készült. Nem akarom őket még egyszer nevesíteni, és nem akarom a politikai bunkósbotot itt lóbálni, hiszen nem ez a célom, de azt látom, hogy ezzel a javaslattal nagyon széles tömegek nem fognak tudni élni. Ha a magyar mikrovállalkozások akár csak egy kicsit a szélébe a kedvezményes hitelnek bele tudnak kóstolni, én annak csak örülni fogok, de nem lehet eltagadni azt az elképesztő belpiaci, belföldi válságot, amit ez a javaslat viszont nem kezel. Köszönöm a figyelmet.