Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kihasználom a perceket, amíg miniszter úr még körünkben van, és talán egyfajta reakcióra is ragadtatja majd magát.Az Eximbank körüli  szerintem  leendő és kibontakozó vita kapcsán megint csak igyekszem először a közös pontokat megtalálni, talán azokat, amikben egyetértünk, és amiből majd ki lehet indulni a későbbiekben, akkor is, hogyha ezer vita lesz közöttünk ezen a területen.

Miniszter úr említette, hogy a világ tíz legnyitottabb gazdasága közé sorolja a magyart, a statisztikák is ezt teszik. Kissé udvarias, elegáns ez a megfogalmazás. Én a tíz leginkább kitett gazdaságok egyikének tartom a magyart, ami sajnálatos módon, bár makroszámok tekintetében sokszor impozáns eredményeket nyújt, de ha ezek mögé nézünk, és lemegyünk a mikroszintre egy kicsit, akkor látjuk azt az elképesztő kiszolgáltatottságot és azt a nagyon rossz hangulatot, ami a magyar gazdaság bizonyos szegmenseit jellemzi. Járványügyi időszakban pedig talán a gazdaságunk túldicsérésétől tartózkodnék annyiban, hogy ezekben a percekben is ezrek veszítik el a megélhetésüket, vagy éppen a kiesett bérüket nem pótolja semmilyen formában senki, akkor is, hogyha másfél hónap már eltelt a járványügyi védekezés időszaka óta.

Kicsit eltötymörögte Magyarország Kormánya álláspontom szerint ezt az időt, hiszen a munkabérek kipótlása tekintetében most május 1-jével indított egy olyan modellt, amely egyes piaci becslések szerint a kieső bérek 10-20 százalékát tudja majd valamilyen szinten kipótolni. Én remélem, hogy azért sikeresebb lesz ez a modell, de a Jobbik magyar munkahelyvédelmi alapja 80 százalékos konstrukciójától igen-igen távol áll az, amit Magyarország Kormánya letett az asztalra. Erről még sokat fogunk vitatkozni; nem ez fekszik előttünk az asztalon.

De mivel miniszter úr számos, a magyar gazdaságot érintő állítást tett, az általános vita keretein belül kénytelen vagyok ezekre megfelelő tiszteletadás mellett reagálni, példának okáért az exportteljesítményünk tekintetében.

Nagyon jó, hogy itt növekedés mutatható ki az utóbbi tíz évben. Ne legyünk ellendrukkerek, ami a magyar gazdaságnak jó, az a magyar polgároknak is jó  lehet, hiszen önmagában az exportteljesítmény számomra nem sokat mond.

(11.00)

Engem az érdekel, hogy az exportösszetétel tekintetében a magyar mikro-, kis-, közepes vagy akár nagyobb vállalkozások mekkora szeletet tudnak kihasítani. Értem én, hogy a Magyarországon működő multik egy nagyon-nagyon kedvező klímát kaptak Magyarország Kormányától 2010 óta. Én tartozom azok közé, akik a 2010 előtti időszakot rendszeresen kritizálták, miszerint a Gyurcsány-Bajnai-kormányzatok túlkényeztették a multiszektort, és indokolatlan kedvezményeket adtak nekik, már-már önfeladó módon, csak az álláspontom annyiban kiegészítésre került, hogy 2010 óta még inkább bőkezű Magyarország azóta felsorolható összes kormánya a multiszegmenssel szemben. Most, amikor járványügyi védekezésről beszélünk, a közteherviselésből egész egyszerűen kihagyja a multiszektort, egy 30-40 milliárdos tételt jelenít meg, amit egyébként részben magyar vállalatok fizetnek, másrészt pedig a multiszegmens ezermilliárdos nagyságrendben visz ki adózatlanul profitot Magyarországról.

Tehát ha teljes képről beszélünk, ez is a teljes képhez hozzátartozik. Önmagában az exportteljesítmény növekedése üdvözítő, de amennyiben ezt Magyarországon működő és a magyar adófizetők forrásaiból kedvezményezett multik érik el, és ehhez akarunk további támogatásokat adni, akkor ez egy egészen más optikával lefolytatható vita, mint ha arról lenne szó, hogy sikeres magyar multik behálózzák Közép-Európát, aztán majd az egész európai piacot, és mennyi magyar számára mennyi adóbefizetést és mennyi áldást biztosítanak. Jellemző módon Magyarország sokszor sok területen már-már gyarmati kitettségéből az adódik, hogy a multicégek ittlétének a legnagyobb hozadéka talán az a kiszámítható bérszínvonal, amit biztosítanak még a magyar, megalázóan alacsony bérekhez képest is, de még az is, amit kifizetnek a multik bértömeg gyanánt, elégtelennek tekinthető, akár csak regionális összevetésben is. Ennek eredménye, hogy a visegrádi országok tekintetében az életszínvonal messze Magyarországon a legalacsonyabb, ha pedig a béreinket átszámoljuk euróra, akkor egy nagyon kiábrándító, a 28-ak tulajdonképpen sor végén kullogó eredményét kapjuk. Két-három ország van, amely vetekedni tud ezzel a nagyon rossz eredménnyel. Azt látjuk, hogy ez a teljes kép.

Amikor az Eximbank lehetőségeinek a szélesítéséről van szó, illetve a bankrendszer arra kondicionálásáról, hogy ezt a teljesítményt a továbbiakban támogathassa, akkor nézzük azt, aminek én örülök. Az egy éven belüli 0,1 százalékos kamatozású kedvezményes hitel elérhetővé tételének én örülök, sőt kapacitálom a kormányt arra, hogy bővítse. De akkor tudnék igazán örülni, hogyha ez valóban a magyar mikro-, kis- és középvállalkozói szegmens számára hozna áldásokat. Ha a jól diverzifikált portfólióval bíró multicégek számára, illetve azon ingatlanalapok tulajdonosai számára hoz ez kedvezményt, akik az utóbbi tíz évben gyaníthatóan kétes körülmények között gazdagodtak meg, akkor az örömömet nem tudom kifejezni ebben a tekintetben.

Megint csak ez a problémám, hogy amikor megjelenik a javaslatban egy mondat, miszerint az Eximbank finanszírozni tudja a hazai ingatlanfejlesztéssel foglalkozó társaságokat, akkor legyünk nagyon-nagyon jóindulatúak  majd a normál hozzászólásomban a komolyabb politikai érveket is odacsapom, csak most reagálnom kell az általános rendszerszemléletre, amit itt miniszter úr megosztott velünk , akkor elindulhatnánk egy nagyon jó irányba. Például ha valóban magyar cégeket, a produktív szférába tartozókat támogatna Magyarország Kormánya, és egyébként a bankrendszer is számára tenne elérhetővé hiteleket, és ezek a cégek, mondjuk, a Kárpát-medencei gazdasági övezet szem előtt tartásával értelmes munkahelyteremtő befektetéseket foganatosítanának az elcsatolt országrészeken Trianon századik évfordulóján, ez egy gyönyörű szép szimbólum lenne, amiben meg tudnánk egyezni, és én ezt támogatni tudnám.

Van azonban egy másik vetülete a dolognak. Azok az ingatlanfejlesztő társaságok, amelyeket Magyarországon ismerünk, tisztelet a kivételnek, de többnyire nem teljesen tiszta körülmények között tettek szert elképesztő vagyonra az utóbbi tíz évben. Mondom miniszter úrnak, hogy milyen területeken jelentek meg ezek a problémák csak az én életemben, és ez egy nagyon szűk keresztmetszet a magyar gazdaságot illetően. Óbudai lakosként azt kellett látnom, hogy helyesen változtatási tilalmat rendeltek el a Római-parton, tehát oda lakóparkot építeni elvileg nem lehetett. Aztán jött a helyi városvezetés, és jött egy valamifajta lobbi, illetve kényszer, feloldották körülbelül egy hónapra ezt a változtatási tilalmat, és érdekes módon egy feltételezhetően kormányközeli ingatlanfejlesztő mégis engedélyt kapott arra, hogy egy lakóparkszerűséget odatelepítsen a partra. Ennek a munkálatainak az előkészítése megkezdődött, majd láss csodát, újra elrendelték a változtatási tilalmat, tehát más  megint csak amúgy helyesen  nem építkezhetett oda. Tehát ilyen érdekességekkel találkozunk mikroszinten.

Azt is látjuk ugyanakkor, hogy a devizahitelesek kálváriájáról egész egyszerűen muszáj ebben a tárgykörben beszélnünk. Miniszter úr, az önök 2010 óta datálható kormányzása alatt több mint tízezer embert dobtak ki elhelyezés nélkül az otthonából, köztük gyerekeket, kiszolgáltatott idős embereket, betegeket, olyan családtagokat, akik nem kerülhettek volna ilyen méltatlan helyzetbe. Nyilván az én személyes benyomásaim is erősek, hiszen több tucat ilyen eseményen próbáltunk segíteni. Egyébként volt olyan ellenzéki képviselőtárs  itt is van a teremben , akivel vállvetve küzdöttünk ezeken az eseményeken, és én erre büszke vagyok. A kormánypárti képviselőtársakat is szeretném ott látni mellettünk a csatasorban.

De azt is szeretném elmondani, hogy a bedőlt ingatlanok megszerzése során feltételezhető módon, és nincsenek közvetlen bizonyítékaim erről, de rendre jönnek vissza azok a történetek, hogy a kormányzat szűk ismeretségi körébe tartozó ingatlanfejlesztő cégek bizony komoly profitra tettek szert a bedőlt ingatlanok tömeges megszerzése által. Tehát kérem, fogadja el miniszter úr, hogy amikor bármilyen ingatlanportfólió-bővítés lehetővé tételéről beszélünk, akkor az emberben felmerülnek ezek a negatív gondolatok, és ennek fényében egy ilyen optika alatt kell hogy értékelje ezeket az eseményeket.

Azt is látjuk, hogy ha ez a támogatási tömeg a mikro-, kis- és közepes vállalkozói szektort valóban produktív módon támogatná, akkor nem lenne semmi gondunk, akkor az igen szavazatunk olyan erős lenne, hogy bizony ez a gomb itt kilazulna. De az látjuk megint az exportfinanszírozás tekintetében, hogy egy mennyiség versus minőség vitát kell lefolytatnunk. Önmagában lehet a mennyiséget a csatolt módszerekkel erősíteni, fejleszteni, de azt látjuk, hogy a minőségről nem beszél a javaslat, és nem beszélt az expozé során sem senki. Tehát azt kellene látnunk, hogy a kedvezményezett körben vagy az exportáló cégek körében, az ingatlanfejlesztő cégek körében milyen az összetétel. Államtitkár úr, ön nyilván itt lesz a vita végéig, tehát adott lesz a lehetőség, hogy mi lefolytassuk egymás között ezt a diskurzust, és én megnyugtatható vagyok. Ha választ kapok a kérdéseimre, akkor abszolút nyitott vagyok egy értelmes kommunikációra. Azt is látjuk, hogy ha a mikroszegmens hitelezéséről beszélünk, ez a 0,1 százalékos kamatozású megoldás egyébként lehetne jó is, tehát lehetne ezt úgy csinálni, hogy elfogadható legyen.

Viszont azt is látom, hogy az a győzelmi jelentés, amit a magyar gazdaságról hallottunk, egész egyszerűen így és ebben a formában nem állja meg a helyét. Én nagyon örülök annak, hogy 1,8 millió polgár helyett már 4,5 millió ember fizet adót, csak nézzük meg, hogy ez hogyan valósult meg, államtitkár úr. Például úgy, hogy a minimálbér, ami korábban adómentes volt, most adózik. Önök beleszámolják ebbe a statisztikába azt is, így lett az 1,8-ból 4,5, hogy korábban nem adózó, tehát kedvezményeket élvező honfitársaink most adóznak, önök megadóztatták őket. Ezt el kell ismerni, hogy ha erről a statisztikáról beszélnek.

Továbbá három további statisztikai trükkről kell még említést tennünk, ami korábban nem volt, most pedig igen. 2010 óta a regisztrált álláshelyek közé miket számolnak bele? A diákmunkásokat például, akiket korábban nem számoltak bele. Beleszámolják nagyon sok külföldön dolgozó honfitársunkat  aki nem számolta fel itt teljes mértékben a jogviszonyát  és a közfoglalkoztatottakat. Nem akarom lebecsülni, leszólni a közfoglalkoztatást, én magam normális keretek között nagyon-nagyon tudnám támogatni ezt a rendszert. De furcsa számomra az a statisztika, amely egyébként egy olyan diákmunkást is ugyanerre a sorra számol, aki hetente, mondjuk, 2-3 óra kisegítő munkát vállal egy élelmiszerüzletben, amit nagyon jó, hogy tesz, támogassuk ebben, de államtitkár úrral egy soron szerepel ebben a költségvetésben. Úgy gondolom, itt legalábbis egy bontást látnunk kellene, és nem lehet önmagában a makroszámból kiindulni. Ugyanez a véleményem a GDP-adatokról, ugyanez a véleményem az exportadatokról. Tehát mindig a mélyben rejlik az igazság. Azt látom, hogy ebből a javaslatból, illetve az indoklásából ez a bontás tökéletesen kimaradt. Még egyszer mondom, én látok benne támogatható elemeket, de amíg ezeket a homályokat nem tudjuk feloldani, addig bizony nagyon-nagyon nehéz a dolgunk.

Amit most elmondtam a vezérszónoki felszólalásban, ez a jóhiszemű megközelítés volt, hiszen nagyon sötét árnyékokat látok ezen javaslat mögött, nagyon sötét lobbierőket és szándékokat. Magyarországon 2010 óta, amikor az „ingatlanfejlesztés” szó felkerül a horizontra, ott bizony Fidesz-közeli oligarchák százmilliárdos meggazdagodását kell nem feltételeznünk, hanem látnunk. Még egyszer mondom, ez az én mikrokörnyezetembe, Óbudára is beszűrődött ily módon. Nyilván minden képviselőtárs tudna hasonló történeteket megosztani. Az egyik legaljasabb, talán mondhatjuk azt, hogy ilyen népi beidegződéssé vált 2010 óta, az az, hogy persze, persze ők is lopnak, és vannak olyan oligarcháik, akik felé hajlik a kéz, de az egyik beidegződés az, hogy ezek már megszedték magukat  a helyzet az, hogy a mellékelt ábra nem ezt bizonyítja , másrészt pedig mindenkinek meglennének az ilyen saját oligarchái.

(11.10)

Én olyan világban szeretnék élni, államtitkár úr és képviselőtársaim, ahol nincsenek ilyen kiválasztott személyek, ahol nincsenek szerencsés kedvezményezett jó barátok, ahol egy változtatási tilalom közepén az én lakhelyem mellett a Római-partot nem építheti be senki akkor, ha a közösség, a köz úgy döntött, hogy erre nincs és ne legyen lehetőség. Nem szeretem ezeket a trükkös megoldásokat. Utálom azt, amikor kedvezményezettek sokkal kisebb befektetett munkával és mások baja, mások nyomora árán vagyonokra tudnak szert tenni.

Egy olyan világról álmodom, ahol ez nem fordulhat elő. És nem akarom elengedni azt az álmot, hogy egyszer a magyar parlamentben tudjuk létrehozni ezt a világot. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.)