Készült: 2024.05.12.17:49:43 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

125. ülésnap (2020.05.05.), 174. felszólalás
Felszólaló Dr. Keresztes László Lóránt (LMP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 1:10


Felszólalások:  Előző  174  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm, elnök úr. Csak nagyon röviden szeretnék erre reagálni. Valóban nem a honvédelmi tárca az etalon, és én sem szerettem volna védelmembe venni a Belügyminisztériumot, de  és erre is utaltam  azért az elmúlt tízéves fideszes kormányzat stílusa és hozzáállása tekintetében, én azt gondolom, mindenképpen emelni, hogyha legalább vannak olyan egyeztetések, amelyeken részt vesz a miniszter (Dr. Varga-Damm Andrea: Szuper!), és úgy vesz részt a miniszter, hogy felkészül tartalmilag. És, igen, ezeknek az egyeztetéseknek a jelentős része úgy ér véget, hogy nem jutunk egyezségre, de legalább van lehetőség, és már volt példa arra, hogy befogadtak javaslatokat.

És igen, valóban, az agrártárca egy üdítő példa, és én is azt szeretném kérni akár a belügyminiszter úrtól is  illetve Németh Szilárd államtitkár úr esetében nincsenek illúzióim , hogy próbáljanak példát venni a tekintetben, hogy az ellenzéki képviselőket vagy az ellenzéki képviselők javaslatait úgy tekintsék, hogy azok jó szándékúak, és mi is a nemzet érdekeit szolgáljuk, és bízom benne, hogy akkor minél több olyan szavazás lesz, amelyben egyet tudunk voksolni, és együtt tudunk részt venni, esetleg még közösen is el tudunk fogadni javaslatokat. E tekintetben, én azt hiszem, azt is hangsúlyozni kell, hogy nem a Belügyminisztérium a rossz, a legrosszabb példa a jelenlegi kormányzati struktúrában. Köszönöm. (Taps az ellenzék soraiban.)




Felszólalások:  Előző  174  Következő    Ülésnap adatai