Felszólalás adatai

DR. KISZELY KATALIN, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy az integráció aktuálpolitikai kérdéseit nem félretéve, a teljesség igénye nélkül - miután erre elég időm nem lesz - röviden hadd beszéljek arról, hogy az integráció, az Európai Unió mai formája hogyan alakult ki, tehát röviden egy kis integrációtörténetet mondhassak el önöknek. Megpróbálom ezt a legjelentősebb szerződések szegmense mentén megtenni.

Az egységesülő Európa koncepcióját sokan hajlamosak azonosítani a jelenlegi európai integrációval, az Európai Unióval. Ezzel szemben a valóság az, hogy az európai egység ideája már sokkal korábban gyökeret vert az európai közgondolkodásban. Az ezzel kapcsolatos idealisztikus elképzelések már a középkorban jelentkeztek a művészek és a filozófusok műveiben. Említeni tudnám ezek közül Dante, Comenius, Rotterdami Erasmus és Immanuel Kant nevét is.

A reális alapot egy intézményesített Európa létrehozására valójában a második világháború pusztításai és az ebből levont tanulságok teremtették meg. Ekkor értették meg, hogy az olyan laza kormányközi alapon szerveződő együttműködés, mint amilyen a két háború között működő Népszövetség is volt, nem nyújt biztosítékot az európai államok békés egymás mellett éléséhez és fejlődéséhez. A második világháború után szétszakadó Európa nyugati felében felismerték, hogy a kétpólusú világrendszerben Európa lecsökkent politikai és gazdasági súlyát csak egységesülése révén lehet növelni.

Az integráció első terméke az 1949. május 5-én megalakult Európa Tanács volt. Ezt tíz nyugati ország hozta létre. Az integrációs folyamat atyjaként minden Európai Unióról szóló mű Jean Monnet és Robert Schuman nevét említi. A gazdasági integráció első terméke az Európai Szén- és Acélközösség megalakulása volt; az úgynevezett Montánunióról szóló szerződést Franciaország, Németország, Olaszország és a három Benelux-állam írta alá 1951. április 18-án.

Az '50-es évek közepére a gazdasági integráció elmélyítése, szélesebb területekre történő kiterjesztése egyre fontosabbá vált, és a Spaak, belga politikus vezetésével dolgozó úgynevezett Spaak-bizottság az erre vonatkozó intézményrendszert is kidolgozta. Időközben létrejött az Euratom, majd 1957. március 25-én Rómában aláírták az Európai Gazdasági Közösség megalapítására vonatkozó római szerződést. Az európai integráció történetében ez a szerződés nagyon fontos szerződés, hisz az integráció alapító okiratának tekinthető.

Az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó római szerződés a közösség általános céljaként - ezt egyébként a szerződés 2. cikkelye mondja ki - közös piac létesítését és a tagállamok gazdaságpolitikájának fokozatos egymáshoz közelítését, a gazdasági élet harmonikus fejlesztését, az életszínvonal gyors emelkedését és az összekötő kapcsolatok szorosabbra fűzését tűzte ki célul.

1967 júliusára az úgynevezett egyesítő szerződéssel összevonták az Európai Szén- és Acélközösség, az Európai Gazdasági Közösség és az Euratom addig párhuzamosan működő szerveit. Ettől az időponttól használatos az Európai Közösségek elnevezés.

A '80-as évek derekára a piacok rugalmasabbá tétele szükségessé vált az Európai Közösségek számára. Ennek fontos eszköze, eredménye volt az egységes európai okmány megszületése. Ezen egységes európai okmány célja az egységes piac megvalósítása, a közösségi jogalkotás és a tagállamok jogharmonizációjának megerősödése. Ez utóbbi abban az időben mintegy 300 közösségi irányelv összehangolását jelentette.

A jogalkotási program célja nem volt más, mint az egész egységesülő Európa és a mai, jelenlegi Európai Unió célja, ez pedig az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlását akadályozó technikai, fizikai és pénzügyi jellegű nemzeti korlátok felszámolása.

Rendkívül fontos volt az Európai Unió életében a maastrichti szerződés. Ezt 1992 februárjában írták alá. A közösségi szintű bel- és igazságügyi együttműködést az Európai Közösségek eredeti szerződései nem tartalmazták. A határok és a határellenőrzés nélküli egységes belső piac kialakításának igénye, valamint a tagállamok belső biztonságát egyre jobban veszélyeztető illegális migráció, szervezett bűnözés, terrorizmus terjedése megkövetelte, hogy a tagállamok bel- és igazságügyi tevékenységüket egyeztessék egymással a koordináció magasabb szintjén.

Ez vezetett a tagállamok azon elhatározásához, hogy az európai uniós szerződés kidolgozásakor a bel- és igazságügyi együttműködést az Európai Unió egyik új elemévé tegyék.

(10.20)

A maastrichti szerződés 100. cikkelye teremtette meg a közös vízumpolitikát is. Alapvető változásokat hozott az integráció jellegében erre az időszakra az, hogy a tagállamok a gazdasági integráció mélyítése érdekében elhatározták a gazdasági és pénzügyi unió szükségességét és a közös valuta 1999. január 1-jével történő bevezetését. Bevezették az uniós állampolgárságot, és ezen szerződéssel jelent meg az integráció történetében az Európai Unió elnevezés.

E szerződésnek fontos kiegészítője volt a schengeni egyezmény, ezt az amszterdami szerződés tette azután az acquis communautaire részévé. Lényegében a belső határellenőrzés megszüntetésével a részes államok megerősítették külső határellenőrzésüket, és ahogy említettem, ez a acquis communautaire részévé vált.

A római szerződés következő lényeges módosítása az amszterdami szerződés. Ezt 1997-ben írták alá, és ez év májusában lépett hatályba. E szerződés jelentős változtatásokat eszközölt a közös kül- és biztonságpolitika területén. Ez a szerződés az, amely már abszolút mértékben célozza a keleti bővítést, hiszen ennek jegyében kezdődtek meg a jelenleg is folyó csatlakozási tárgyalások Csehországgal, Észtországgal, Lengyelországgal, Magyarországgal és Ciprussal.

Ezen szerződés fő célkitűzése volt, hogy az Európai Unió közösségi külpolitikáját erősítse, és markánsabb külpolitikai arculatot jelenítsen meg. A szerződés az Unió számára szövegéből is kitűnően a szabadság, a biztonság és az igazságosság övezetének fokozatos megteremtését célozza, amely a személyek szabad áramlásának biztosításán alapul. E cél korlátozásmentes megvalósításának érdekében a szerződés a bel- és igazságügyi kérdések egy részét - gondolok itt a vízum- és bevándorláspolitikára, a belső határellenőrzésre - beemeli az Unió első pillérébe, azaz ezzel - ahogy a korábbiakban mondtam - a schengeni egyezmény bekerül az acquis communautaire-be, azaz a közösségi jogrendszer része lesz. Az európai közös pénzt ezen szerződés vezeti be, és ez 1999. január 1-jével meg is történt.

Engedjék meg, hogy ennyi történeti áttekintés után a magyar integrációs folyamat főbb dátumait megemlítsem. A kommunista rendszerek összeomlása az Európai Közösségek számára óriási siker volt, hiszen ez egyben a bipoláris világrend végét is jelentette. 1989-ben a két élenjáró reformországgal, Magyarországgal és Lengyelországgal meg is indultak a tárgyalások. Sőt, az első segélyprogram is megjelent, a többi társulni kívánó országokat megelőzően Lengyelország és Magyarország számára a Phare-program. Ez magyar fordításban "Lengyelország és Magyarország segítségnyújtása a gazdasági szerkezetátalakításhoz" nevet viselte.

1991-ben ideiglenes megállapodással az Európai Közösségek velünk is aláírták a társulási szerződést. E szerződés gerincét a kereskedelmi rendelkezések adják, de kitér a szerződés a versenyszabályokra, a származási szabályokra és a vámjogok közelítésére is. A társulási szerződésben, amelyet európai megállapodásoknak is nevezünk, a társultak - így mi, Magyarország is - arra nézve vállaltunk kötelezettséget, hogy jogrendszerünket, jogi szabályozásainkat az Európai Unió normáihoz közelítjük. Kötelezettséget vállaltunk arra nézve, hogy az Európai Unióval folyamatos politikai dialógust alakítunk ki, és jogalkotásunkat úgy alakítjuk, amely az európai uniós joganyag integrálását lehetővé teszi számunkra, ahhoz igazodik.

Jelenleg az európai joganyag átvételét az Agenda 2000-ben lefektetett program átvétele jelenti számunkra, amely konkrét koncepciót fogalmaz meg a bővítés stratégiájára, mégpedig a csatlakozni kívánó országok sajátosságainak, strukturális felépítésének és a világgazdaság új folyamatai által megkövetelt kihívásoknak a figyelembevételével.

A csatlakozási tárgyalások - ahogy már az előttem szólók is említették - lényegében 1998. március 30-án kezdődtek meg. A csatlakozási tárgyalások első szakasza a közösségi joganyag átvilágításából, az úgynevezett acquis communautaire-ből áll. Ennek során a tárgyalópartnerek áttekintik az Európai Unió 31 fejezetben összefoglalt joganyagát - jelenleg ez folyik. Minden egyes fejezet átvilágítása két szakaszból tevődik össze. Először az Európai Unió ismerteti az adott terület közösségi joganyagát multilaterális szinten, ezt követően külön-külön ülnek le mindegyik tagjelölttel, akik ismertetik, milyen ütemben képesek a joganyag átvételére, milyen fejezetekben kérnek mentességet, úgynevezett derogációt. Ezekre az érdemi tárgyalásokon térnek vissza a felek, amikor egy-egy fejezet átvilágítása lezajlott. A screening folyamat egyébként a bizottság és a tagország között zajlik, az érdemi tárgyalások ezzel szemben a jelölt ország és az Európai Unió 15 tagállama között folynak.

A mi tárgyalási kérdésünk marginális kérdései a mezőgazdaság reformjához kapcsolódó változások, a környezetvédelemhez kapcsolódó tárgyalások, a schengeni egyezménynek való megfelelés kérdésében folytatott, valamint a magyarországi földtulajdoni viszonyokhoz kötődő tárgyalások. Meghatározó súlyú volt e folyamatban, hogy az Agenda 2000-ben lefektetett bővítéssel kapcsolatos javaslatokat hogyan, mennyiben módosítva fogadják el az Unió tagállamai. Meghatározó volt, hogy sikerül-e a politikai egyeztetés az Európai Unió 2000-2006. évi költségvetési periódusának az irányszámairól, és a csatlakozási tárgyalások szempontjából a legkényesebb kérdésnek számító mezőgazdasági, valamint strukturális és kohéziós politikák reformjáról.

Kérdésessé teszi a csatlakozási tárgyalások lezárását, hogy milyen szakaszokban fognak belépni az Unióba a jelenlegi bővítési folyamatban részt vevő országok, hány csatlakozási kör lesz. Befolyásolhatja a bővítés kimenetelét a munkanélküliség jelenlegi magas szintje, amely ugyancsak nem teremt kedvező belpolitikai környezetet az Európai Unió keleti bővítésének.

Ezekre a kérdésekre számunkra megnyugtató módon részben válaszolt a berlini csúcs. Ez 1999 júniusában volt. Rendkívül fontos volt, hogy lezárta az Agenda 2000 bizottsági reformcsomagról szóló vitákat, kijelölte az Unió költségvetésének kereteit, benne természetesen a kibővítéssel összefüggő előirányzatokkal, így a csatlakozási folyamat finanszírozásával, a CAP, a mezőgazdaság reformjával, az elmaradt régiók felzárkóztatását segítő alapok reformjával, a közös költségvetés belső forrásainak reformjával. A berlini csúcs rendezte számunkra a Phare sorsát is, ez már megemelt kerettel kötődik a csatlakozási folyamat finanszírozásához. Két új előcsatlakozási felkészítő pénzalap is megjelent, az egyik az ISPA, a másik a SAPARD. Megnyugtató volt Günter Verheugen kinevezése is, akinek feladata, hogy a bővítéssel foglalkozzon.

A Független Kisgazdapárt megítélése szerint Magyarországnak jó pozíciója van a jelenleg folyó tárgyalások során. Reális lehetőségünk van a munkatervünknek megfelelő 2002. január 1-jei csatlakozásra.

(10.30)

Ez utóbbi szempontjából lényeges lesz a helsinki csúcstalálkozó, amely a bővítésre vonatkozó és a csatlakozási tárgyalások menetrendjére kiható, nyilvánvalóan fontos döntéseket fog hozni ez év végén. Az Európai Unióhoz való csatlakozásban, ahogy a külügyminiszter úrtól hallottam, és magam is egyetértek vele, ebben az össztársadalmi mértékű vállalkozásban a Független Kisgazdapárt három minisztériumával és a Phare-miniszteri tárcával veszi ki a részét. A Független Kisgazdapárt számára az integráció prioritást jelent a párt politikájában is, és azért is, mert a környezetvédelmi tárca, a földművelésügyi tárca, a Phare-ügyekkel foglalkozó tárca nélküli miniszter, és ezenfelül a NATO-csatlakozásunk révén a Honvédelmi Minisztérium munkájához is kötődik az integráció, hisz az észak-atlanti integráció és az európai integráció a védelem, belbiztonság körében érintkezik egymással, találkozik.

A Kisgazdapárt aktívan részt kíván venni a vidékfejlesztés oly módon történő megteremtésében, hogy a 2000. január 1-jével induló SAPARD-program teljes egészében felhasználható legyen Magyarország részére. Ehhez minden feltétel adott, elkészült ez év júniusával az erre vonatkozó nemzeti program. Tehát azt tudnám mondani, hogy ebben az össztársadalmi vállalkozásban aktívan, teljes energiával kívánunk részt venni. Úgy gondoljuk, hogy a polgári koalíció számára is fontos politikailag is az Európai Unióhoz való csatlakozás, de fontos Magyarország számára is, hisz ez az utunk, ezen az úton kell mennünk, és ez hozhat olyan változásokat az ország életében, amelyek egy polgárságra építő kormány számára rendkívül fontosak, elengedhetetlenül szükségesek.

Én a magam részéről nem osztom Kovács frakcióvezető úr aggodalmait. Az MSZP - idézőjelbe tenném - új nemzeti pontjai megfogalmazásának a szükségességét nem érzem, és az MSZP párttörténetét ismerve azt kell mondanom, hogy én a magam részéről legalábbis a demokrácia intézményrendszerét és azt, hogy a demokráciát hogyan kell gyakorolni, a történeti ismeretek fényében nem feltétlenül az MSZP által folytatott előtanulmányok után szeretném megtanulni. (Taps a MIÉP, az FKGP és a Fidesz soraiban.)

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.