Felszólalás adatai

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Úr! A Magyar Szocialista Párt számára az európai integráció nem elvont tárgyalástechnikai kérdés, nem is kizárólag a politikai és gazdasági elit önérdekeinek érvényesítése, hanem az egész magyar társadalom közös, nagy vállalkozása egy értelmesebb és komfortosabb jövő érdekében. Hisszük, hogy hosszú távon az egész magyar társadalom élvezheti majd EU-tagságunk gyümölcseit.

De azt is tudnunk kell, hogy mindez nem történik meg automatikusan. A rendszerváltozás veszteseinek, az alulra sodródott millióknak, a szegény családokban felnövekvő gyermekeknek nem hullik ölébe a nyugati típusú jólét. Annál kevésbé, mert az Európai Unió leggazdagabb országaiban is folyamatosan emelkedik a szegények, a szociálisan kirekesztettek száma; a fényes nyugat-európai metropoliszokban is találkozhatunk a nyomor harmadik világot idéző döbbenetes képeivel. A szegények és a gazdagok közötti növekvő szakadékot a piaci mechanizmusok önmagukban nem mérsékelhetik, erre csak átfogó és tudatos társadalompolitika képes.

A szociális Európa modelljét, amelyet a Magyar Szocialista Párt nyugat-európai testvérpártjai, a nagy szocialista és szociáldemokrata pártok dolgoztak ki, de amelyeket a nyugati kereszténydemokrata pártok is támogatnak, Jospin francia miniszterelnök így fogalmazta meg: "Piacgazdaságot igen, piaci társadalmat nem akarunk". A nyugati típusú jóléti rendszerek több évtizedes bérharcban, sztrájkharcban, igen kemény társadalmi összeütközésekben csiszolódtak olyanná, amelyek ma számunkra irigylésre méltóak.

Az elmúlt években Magyarország a jogi és pénzügyi szabályozás terén sokat tett az integráció előkészítéséért, és többé-kevésbé elmondható, hogy a társadalmi elit felkészült a csatlakozásra. A magyar társadalom jelentős része - félő, egyelőre többsége - azonban rosszabbul él még a szerényebb nyugati átlagnál is. Miközben a magyar gazdaság termelékenységi mutatója az EU-átlag 30-35 százalékát teszi ki, addig a hazai munkajövedelmek csak a nyugati átlag egytizedét érik el. Ha Cato lennék, mindennap el kellene mondanom: integrációnk sikeréhez jelentősen emelni kell a hazai reáljövedelmeket.

Országunk csatlakozásának legkomolyabb politikai akadálya az lehet, ha a nyugati közvélemény egyszerűen megriad attól, hogy egyenlőként fogadja el az európai átlaghoz mérten elképesztően szegény, kisjövedelmű és igen rossz egészségügyi állapotú magyar társadalmat.

A közszféra terén az alacsony jövedelmek ténylegesen is lehetetlenné tehetik a sikeres csatlakozást. A köztisztviselőktől, az egészségügyi dolgozóktól, a tanároktól konkrét feladatok teljesítését várja el az Unió, ezekhez ott, Nyugaton több évtizede kiharcolt bértábla is tartozik, és a feladatok és a jövedelmek egyensúlyát aligha rúgnák fel Magyarország kedvéért. Azt hiszem, elmondhatjuk, tűrhetetlen, hogy az ugyanazt a munkát végző magyar ápolónők vagy tanárok tizedét-tizenötödét keressék a nyugati átlagnak.

Mi, szocialisták is tudjuk, és persze részesei is voltunk annak, hogy az elmúlt években a csatlakozás technikai feltételeit teremtettük meg, bankrendszer-szabályozókra, mint ahogy itt elhangzott. Most azonban elérkezett az a pillanat, amikor a humán szférában kell megteremteni a csatlakozás elemi alapfeltételeit. Nagy lendülettel, bátor és merész invesztícióval, mert különben elbukhatunk a közöny és az önzés sivatagában. Lehet a múltra mutogatni, a jobboldal elszórakozhat Bokros Lajos nevével, mi felidézhetjük a magyar élelmiszeripar MDF-féle privatizációját - de a vesztesek millióit ez aligha vigasztalja.

(14.20)

Ők azt szeretnék látni, hogy mindennapjaik könnyebbek lesznek-e attól, hogy pénzügyi mutatókban évről évre közelebb jutunk az Európai Unióhoz. A Fidesz-kormány egy éve alatt a legszegényebb és leggazdagabb rétegek közötti jövedelemkülönbség tovább nőtt, ami világosan jelzi, hogy nem a szociális Európa felé megyünk. A külügyminiszter úr és néhány régi felkészült diplomata minden tehetsége sem fordíthatja meg önmagában ezt a folyamatot. Erre csak az egész kormányzat lenne képes, ha a kormányhű középosztály megteremtésének álma helyett a többségi társadalmat, a veszteseket próbálná jobb helyzetbe hozni. Ezt kívánja természetesen az elemi társadalmi igazságosság is, de ezen túl csatlakozásunkhoz is szükség van erre.

Amikor szót emelünk azért, hogy minden gyermek után méltó jövedelemkiegészítés járjon és ne csak a gazdag szülőket dotálja az állam, amikor a kelet-európai szintről legalább az évi GDP-növekedés arányában emelnénk a köztisztviselői jövedelmeket, amikor védenénk az önkormányzatokat a kormányzati forráselvonással szemben, amikor szót emelünk az Európai Szociális Charta teljesítéséért és az európai szakszervezeti szövetségek ajánlásának teljesítéséért, akkor legjobb tudásunk szerint ezzel is az integrációért dolgozunk, és szeretnénk, ha ezt a kormány is így értékelné. Nincs nyugat-európai ország, amelyben a tb-önkormányzatot a Pénzügyminisztérium irányítja, nincs nyugat-európai ország, amelyben a szakszervezetek státusza többé-kevésbé azonos a bélyeggyűjtőkével.

Szinyei András képviselőtársam már idézte Csengey Dénest, én is szándékoztam idézni azt a szép és emlékezetes mondását, hogy "Európába, de mindahányan". Ha ez talán költői álom is, azt mindenképpen meg kell tennünk, hogy minél többen élvezzék a következő években az Európához való csatlakozás örömeit.

Köszönöm a figyelmüket.