Felszólalás adatai

DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy személyes élményemet szeretném önökkel az Országgyűlés európai uniós vitanapján megosztani. Úgy vélem, erre mindenekelőtt az jogosít fel, hogy lassan már tizedik éve önkormányzati tisztségviselőként és képviselőként érintettje vagyok az önkormányzatok nemzetközi kapcsolatai alakulásának.

1991 januárjában éppen csak túl voltunk az önkormányzati választásokon. Január első hetében Baranya megyében is megalakult az önkormányzati képviselő-testület. Nagy akarással és eltökélten fogtunk feladatainkhoz. Itt pontosítani szeretnék: vélt feladatainkhoz. Egymás után kaptuk az értesítéseket arról, hogy mely feladatok kerülnek el a megyéktől. Márciusban vagy áprilisban jött a Belügyminisztérium tájékoztatása a kiállítandó megyei önkormányzati apparátus létszámáról, majd még ez év nyarán a hatásköri törvény. Végül látnunk kellett, hogy kiürült a megye feladat- és hatásköri struktúrája.

Ennek a folyamatnak szükségszerűen le kellett zajlania, a paternalista megyét fel kellett váltani az önkormányzatival. Ezt akkor kevesen értették. Más előjellel köztük voltam én is. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy még 1989-ben személyes kapcsolatba kerültem az akkori egyesült királyságbeli Devon megyei vezetőkkel. A kapcsolat az önkormányzati választások után hivatalos szintre emelkedett. Ez több, elsősorban Baranya megye számára fontos és sikeres programot eredményezett. Ebből az együttműködésből adódóan szembesülhettünk az európai önkormányzati helyzettel. Részeseivé válhattunk a regionális együttműködés intézményrendszerének. Pályázhattunk, tanulmányozhattunk, esetenként európai pénzekből oktatást, kultúrát támogathattunk, közép- és kisvállalkozási projekteket indíthattunk.

Megtudtuk, hogy a középszint problematikája Európa-szerte kemény politikai kérdés. Rá kellett jönnünk, hogy a megye, a tartomány, a régió, a Vajdaság kérdése minden kormány részéről feladatmegosztás vagy hatalommegosztás alternatívában merül fel. Rá kellett jönnünk arra is, hogy más a regionális föderális és más a regionalizált állam. Nem bújtunk elefántcsonttoronyba. Szakmai műhelyt teremtettünk azáltal, hogy évente megrendeztük "Európába megy-e a megye" konferenciánkat. Felkért előadóink voltak Európa vezető régióinak képviselőitől a magyar pártok önkormányzati szakemberein át a napi gyakorlatot megszenvedőkig mindenki.

Ha összegeznem kell az általam követett nyolc év, nyolc konferencia tapasztalatait, azt kell mondjam, vajúdtak a hegyek és egérke született. A mai napig is egy szubszidiárius középszintünk létezik, mondjuk ki bátran, igen szerény lehetőségekkel. Szándékosan nem használtam a megye szót, hanem a középszintet. Tettem ezt azért, mert az Európa Tanácsban folyó szakmai munka eredményeként 1997 nyarán elfogadásra került a 34. számú irányelv, a Regionális Önkormányzatok Európai Chartája. A charta preambulumában rögzíti azokat az értékeket, amelyeket fel kíván vállalni, így az európai állam- és kormányfők első, bécsi csúcstalálkozóján 1993 októberében megfogalmazottak szerint a regionalizáció hozzájárulását a demokráciához, a szubszidiaritás fontosságát mint a demokrácia hatékony megvalósulásának elvét, mindenekelőtt alapelvét.

(12.20)

A Regionális Önkormányzat Európai Chartája a szubszidiaritást egy tágabb értelemben alkalmazza: eszerint a kisegítés elve az egyes államokon belüli belső szubszidiaritás elvét is magában foglalja, nemcsak a központi kormányzat és a régiók között, hanem a régiók és a területeken lévő közhatóságok között is. Az indító gondolattól, a személyes élménytől jutottam el a Regionális Önkormányzatok Európai Chartájáig. Joggal kérdezhetik: mi köze ennek az európai uniós vitanaphoz?

Romano Prodi 1999. szeptember 15-ei beiktatási beszédében három területet jelölt meg az elkövetkező ciklus fő feladataként: az Európai Unió bővítését, a következő kormányzati konferencián megvalósítandó intézményi reformokat és a fenntartható gazdasági növekedést. A számunkra oly fontos bővítéshez kötődően az Európai Unió Bizottsága elnöke kifejtette: az új tagokkal való tárgyalás jelenlegi állása arra ösztönzi az Uniót, hogy felülvizsgálja a szubszidiaritás problémakörét, hiszen minél több tag lép be az Unióba, annál nehezebb meghatározni, mely feladatokat kell összeurópai szinten megoldani.

A Single European Act 1986-ban új alapokra helyezte a közösségi regionális politikát: kiegészítette az 1957-es római szerződést egy új, 5. címmel, közösségi célként deklarálta a gazdasági és szociális kohéziót, ezzel a regionális politikát közösségi politikaként ismerte el. A közösségi költségvetésben a strukturális és kohéziós politika támogatása a '80-as évek közepétől rendkívül dinamikusan növekedett.

Az Agenda 2000 1997. június 16-ai meghirdetésekor az erősebb és szélesebb Európa megvalósításának egyik feltételeként rögzítette a strukturális alapok reformját. Ez év tavaszára a reform elfogadásra került, megerősítette a már elért vívmányokat, és új alapelvet rögzített, így az átfogó célrendszer szerinti felhasználás elvét, amely azt jelenti, hogy a strukturális politika meghatározott prioritási területeken felmerülő problémák megoldását célozza; a partnerség elvét, amely azt jelenti, hogy a strukturális alapok a nemzeti programokhoz járulnak, és végrehajtásuk a közösségi, a tagországi, a regionális és a helyi szint együttműködésében folyik; az addicionalitás elvét, amely azt jelenti, hogy az Európai Unió által nyújtott támogatásnál alapkövetelmény a nemzeti társfinanszírozás megléte; a programozás elvét, amely szükségessé teszi, hogy a tagállamok átfogó fejlesztési terveket készítsenek célkitűzéseikről. Új alapelvként fogalmazta meg a strukturális alapok reformja a hatékonyság elvét. A reform - a működési alapelvek mellett - rögzítette a megvalósítás eszközrendszerét is, ezek közül csupán kettőt szeretnék kiemelni, amelyet különös hangsúllyal ajánl az anyag a tagországok figyelmébe: az egyik a nagyobb fokú decentralizáció szükségessége a partnerek nagyobb arányú bevonásával, a második pedig a tagállamok régiói felelősségének növelése.

Hazánk sikerrel vette az Európa Tanács 1997. december luxemburgi döntésének első szakaszát. 1998. április 27-én megkezdődött és '99. június 2-án befejeződött a közösségi joganyag átvilágítása. Nagy politikai siker volt, hogy az átvilágítással párhuzamosan megkezdődött a második szakasz, az érdemi tárgyalás is. Elmondhatjuk, hogy ez év november végéig valamennyi pozíciós papír átadásra kerül. Nem kétséges, hogy csatlakozásunk abba a szakaszba került, amikor már minden lépésnek döntő fontossága van. 2000. január 1-jétől megnyílnak az előcsatlakozási alapok, és munkánk megítélése szempontjából már nemcsak az lesz fontos, hogy mily lépéseket tettünk a közösségi vívmányok átvételére, mennyiben felkészült a szakmai apparátus ezek alkalmazására, hanem az is, hogy a piacgazdaság kiépítése közepette milyen a magyar gazdaság abszorpciós képessége. Hiába mondjuk azt, hogy minden területen teljesítettük az uniós elvárásokat, ha nem leszünk képesek a rendelkezésünkre álló előcsatlakozási források felhasználására. A veszélyt ma elsősorban abban látom, hogy a magyar középszint nincs abban a helyzetben, hogy a partnerség elve mentén valós szereplője legyen a fejlesztési céloknak.

Ez a kormány - hivatalba lépése óta - jelentős lépéseket tett, több éve felhalmozódott problémákat oldott meg. Tette ezt elsősorban azzal, hogy uniós esélyeink javítása érdekében programjában a vidék Magyarországa felé fordult. Úgy vélem, ezen a fórumon nem kell külön erősíteni, hogy a Független Kisgazdapárt a vidék Magyarországa vállalásában nem aktuálpolitikai szempontok játsszák a fő szerepet. A párt következetes álláspontja, hogy az Európai Unióba a magyar vidékkel együtt kell bemenni. Örökölt költségvetési determinációink, elmaradt vagy csak félig végrehajtott közigazgatási reformintézkedéseink nagyon beszűkítik a kormány mozgásterét. Ahhoz, hogy az uniós csatlakozás hátralévő szakaszát is sikerrel vehessük, a területfejlesztés valós szereplőivé kell tennünk a régiókat, a vidék Magyarországát, meg kell oldani a regionális források nagyobb mértékű decentralizációját, a regionális fejlesztési tanácsok részére helyi forrást kell biztosítani, mert saját bevétellel nem rendelkeznek. A feladat végrehajtásának európai irányai rögzítettek: erre szolgál részben a Regionális Önkormányzatok Európai Chartája és azok az elvek, amelyekre gondolataim elején, az Európai Unió strukturális alapjainak reformjánál hivatkoztam.

Senki sem hiheti, hogy egy ilyen nagy horderejű feladat megoldásához egy-két év elégséges. Nyugat-Európa demokráciái is évtizedek küzdelmei után jutottak el arra a közösségi szintre, amely után mi is vágyódunk. Csak remélni merem, hogy a cél, a mielőbbi uniós tagság a nem kormánypárti oldalt is arra ösztönzi, hogy partner legyen a középszint európai léptékű megreformálásában. Ehhez a nagy ívű feladathoz a Független Kisgazdapárt mindig európai partner lesz.

Gondolataimat a továbbiakban is egy személyes élménnyel szeretném folytatni. Pár héttel ezelőtt alkalmam volt egy olyan közösségben megfordulni, ahol iparban dolgozó szakemberek kaptak tájékoztatást az Európai Unióról. A hallgatóság egy része aktív részese volt a vitának, míg egy nagyobb része passzívan figyelte a történéseket. A program zárószakaszában egy felszólaló az alábbiakat közölte: ő úgy gondolja, hogy erre az Unióra neki akkor lesz majd szüksége, ha annyi lesz a bére, mint a hasonló feladatokat ellátó német szakmunkástársának; igaza alátámasztására meg is jelölte azokat a márkaezreket, amelyek véleménye szerint munkájáért járnának. Felszólalása nagy tetszést aratott a hallgatóság körében. Úgy vélem, ezt a felszólalást az motiválhatta, hogy a véleménynyilvánító igen felületes ismeretekkel bír az Európai Unióról. Nyomban, a legelején szeretném leszögezni: semmilyen formában nem ő tehető ezért felelőssé, ugyanakkor nem szabad nem észrevenni a felszólalás nagyon fontos üzenetét.

Az európai uniós kommunikációs stratégiánknak még mindig vannak hiányosságai. Nem kétséges - és ezt unióbeli tárgyalópartnereink is elismerik -, hogy a csatlakozással foglalkozó szakmai stáb jó, talán az összes tárgyaló ország közül a legjobb színvonalon végzi munkáját. Ezt azért tartom nagyon fontosnak hangsúlyozni, mert nem szükségszerű, hogy sikereink és azok konkrét eredményei a hétköznapok valóságában, a polgárok napi gondolataiban is megjelenjenek - ez külön feladat, külön szakmai kihívás, és ezt a kormányok már korábban is felismerték.

A tapasztaltak bennem azt erősítik, hogy a belső kommunikációs stratégia hatékonyságán még javítani kell. Természetesen megoldás lehet az Európai Pontok Hálózata további fejlesztése is. Működésükkel kapcsolatosan két javaslattal szeretnék élni. Az egyik, hogy mihamarabb meg kell oldani a legalább részbeni normatív finanszírozásukat - ezt elsősorban az indokolja, hogy a központokhoz, az európai pontokhoz kötődő térség önkormányzati és gazdasági szereplői nincsenek abban a helyzetben, hogy jó színvonalon fenntarthassanak ilyen információs helyeket. A másik, hogy az európai pontokat meghatározott rendszerességgel olyan központi információs anyagokkal kell ellátni, amelyek az állampolgároknak a hétköznapok Európai Unióját mutatja be egyszerű eszközökkel és könnyen érthetően.

(12.30)

Léteznek ilyen kiadványok Európa-szerte, és voltak Magyarországon is - de csekély számban.

Zárógondolatként még 1997 végére szeretnék visszautalni. A hivatkozott év novemberében Hans Beck, az Európai Unió Bizottsága magyarországi képviselője és Pataki István integrációs helyettes államtitkár úr megállapodást írt alá európai tanulmányi központok létesítésére. Az egyezmény értelmében az Európai Unió 3 millió ECU értékű támogatást nyújtott, és nyújt magyarországi intézmények európai uniós szakembereinek képzéséhez.

A program célként jelölte meg a kiválasztott egyetemeken, főiskolákon az európai integrálódási folyamattal kapcsolatos ismeretkörök oktatását és kutatását. A támogatáshoz pályázati úton lehetett hozzájutni. A 29 pályázatot egy akadémiai tanács bírálta el, ennek eredményeként 12 magyar egyetem és főiskola kapja három évig a támogatást.

Végzettségemet tekintve - jogász vagyok, és a diplomám megszerzése óta megszakítás nélkül a pályán dolgozom - még rosszakaróim sem vádolhatnak azzal, hogy a műszaki tudományokat illetően elfogult lennék. Mégis, itt a tisztelt Ház fórumát szeretném felhasználni, hogy az európai tanulmányi központokkal kapcsolatosan a pályázatok elbírálása körüli hangsúlyeltolódásra felhívjam a figyelmet.

Senki előtt nem lehet kétséges, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz sok, az európai integrációra jól felkészült műszaki szakemberre van szükség. A termelésben, a közlekedésben, a környezetvédelemben, a vízgazdálkodásban és még számtalan egyéb területen elképzelhetetlen a siker a műszaki szakemberek ezreinek, tízezreinek integrációs ismerete nélkül. A kifejezetten fontos ismeretek közül szeretnék a teljesség igénye nélkül néhányat kiemelni: az európai szabványok, termékszabványok, mérési szabványok, európai irányelvek, környezetvédelmi jogszabályok, európai uniós politikák, akcióprogramok s a többi.

A feladatokat ismerve lepett meg, hogy hazánknak ezen a területen a legjelentősebb képzési intézménye, a Budapesti Műszaki Egyetem nem részese az európai tanulmányi központok hálózatának. Úgy vélem, nem elsősorban az elmaradt pénzügyi támogatás az, ami ez esetben kifogásolható; ez is, mert túlfinanszírozott egyetemet kevés pontján találni a világnak.

Nagyobb problémaként érzékelem azt az üzenetet, amit az hordoz, hogy a műszaki szakemberek képzésének legnagyobb hazai bázisa nem részese annak az intézményi körnek, amely az európai uniós csatlakozás szempontjából fontos ismeretek oktatásában és kutatásában a legprivilegizáltabb helyzetbe jutott.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az előttem szólók az európai uniós csatlakozásunk európai kormányközi dimenzióit érintették. Én elsősorban azokra a tapasztalatokra hívtam fel a figyelmet, melyeket egy önkormányzati kötődésű politikus érzékelhet. Úgy vélem, hazánk sikeres integrációs politikája mellett is szükség van azoknak a teendőknek az őszinte megvitatására, amelyek közös ügyünket, a mielőbbi európai uniós csatlakozást szolgálják.

Sokszor és sok helyen felvetik, hogy Európában van-e Magyarország. És sokféle igaz érv hangzik el amellett, hogy mindig is itt voltunk, és itt a mi helyünk. Engedjék meg, hogy én e tárgyban érveimet egy nagyon hétköznapi számsorral érzékeltessem. 1998-ban Magyarország esetében a közösség részaránya az összes kivitelt tekintve csaknem 73 százalékot, míg a behozatal 64 százalékot tett ki. Ez az ország gazdasági lehetőségei tekintetében ma már Európai Unió-függő. Már van mit veszítenünk, és ezért kell gondolatainkat ilyen fórumon megvitatni, hogy az elhangzottak után a nemzet érdekeinek megfelelően lépjünk a mielőbbi uniós tagság elérése érdekében. Ehhez a dialógushoz a Független Kisgazdapárt mindig partner volt, partner és partner is lesz.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)