Felszólalás adatai

DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Solt Pál Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Két javaslat általános vitáját kezdte meg a mai napon az Országgyűlés: egy törvényjavaslat és egy országgyűlési határozati javaslat vitáját. Mindkettő az elmúlt ciklusban megkezdett igazságszolgáltatási reformmal foglalkozik. Különböző vélemények vannak arról, hogy mi a célja ezeknek a javaslatoknak a reformmal kapcsolatban, próbálok majd erről is beszélni hozzászólásomban.

Bevezetőként engedjenek meg néhány gondolatot az igazságszolgáltatási reform céljairól, okairól, főbb területeiről. Az igazságszolgáltatást a Magyar Köztársaságban az önálló bírói hatalmat képviselő bíróságok és bírák gyakorolják. A jogállamiság szükségszerű követelménye a bírósági hatáskör kiszélesítése. A bírói út lehetősége azonban önmagában kevés, biztosítani kell a jogviták ésszerű határidőn belüli, szakszerű eldöntését.

A kilencvenes évek elejére, közepére bizonyossá vált, hogy a növekvő feladatok megoldásához külön-külön nem elégséges a bírói létszám növelése, a bírósági szervezet átalakítása, a hatáskörök átrendezése, az eljárásjogok időnkénti módosítása. Azt az ellentmondást, amely a bírósági igazságszolgáltatás tényleges helyzete, lehetőségei és a vele szemben támasztott elvárások között fennáll, csak átfogó, minden kapcsolódó részterületet érintő reformmal lehet feloldani.

Milyen kép alakult ki a bíróságok tevékenységéről a társadalomban? Néhány gondolatot mondanék csak: az ítélkezés nem időszerű, a perek az indokoltnál és az elviselhetőnél jobban elhúzódnak, a bíróságok tekintélye erősen megromlott, az igazságszolgáltatás folyamata a bírósági szakaszban lassul le. És ezzel csak a legfinomabban megfogalmazott, közkeletű vádakat soroltam föl.

Milyen a bíróságok szervezetének és működésének tényleges helyzete? A bírósági szervezet és a bíróságok működésének problémái komplexek, évtizedes múltra vezethetők vissza, és együttesen eredményezték az előzőekben vázolt negatív társadalmi kép kialakulását. Jóval többről van szó tehát, mint az időszerűség rossz mutatóiról.

Éppen ezért annak az igazságszolgáltatási reformnak, melynek törvényi alapjai megszülettek az előző parlamenti ciklusban, öt fő területe volt. Ezek: az igazgatási terület, a bírósági szintekhez kapcsolódó kérdések, az eljárásjogok, a jogállási és javadalmazási terület és a működési feltételek területe. A bíróságok ítélkező tevékenységének helyzetén csak átfogó, minden kapcsolódó részterületet érintő reformmal lehet javítani. Bármely terület elhagyása az egész reform eredményességét veszélyezteti, ezek konjunktív feltételek.

(19.10)

Ennek megfelelően módosult az alkotmány, törvény született az ítélőtáblák felállításáról, új büntetőeljárás-jogi törvény született, módosult a polgári perrendtartás, a bírósági szervezeti törvény, a bírák, bírósági dolgozók jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvények, az ügyészségi törvények.

Az Orbán-Torgyán-kormány a programjában is foglalkozott az igazságszolgáltatás reformjával. Idézek a kormányprogramból néhány gondolatot: "Az igazságszolgáltatási reform még nem fejeződött be. Ennek része a polgári perrendtartás korszerűsítése is, amelynek során differenciáltabb rendelkezéseket indokolt megfogalmazni az egyszerűbb, illetőleg a bonyolultabb ügyek tárgyalására. A gazdasági élet biztonsága érdekében fontos, hogy a polgári perek gyorsan és megnyugtatóan fejeződjenek be, és az ítéletek végrehajtása valóban hatékony legyen." Szól arról is a kormányprogram, hogy a kormány folytatja a polgári törvénykönyv megkezdett kodifikációs munkálatait. Az ingatlan-nyilvántartási rendszer reformra szorul, mert a jelenlegi állapotok veszélyeztetik a jogbiztonságot. Sorolhatnám tovább ezeket az idézeteket, de nincs értelme: sehol nincs benne egy szó sem arról, hogy ez a kormány le akarja állítani vagy arrébb kívánja tenni az igazságszolgáltatás reformját.

A miniszter asszony a bizottsági meghallgatásán szintén nem szólt ilyen szándékokról. Talán nem véletlen, hogy most már sokadik alkalommal a távollétével tüntet, egyetlen olyan törvényjavaslat bizottsági és parlamenti vitáján nem vesz részt, amikor ilyen törvényekről beszélünk - olyan törvényekről, amelyek szét akarják verni az igazságszolgáltatás reformját.

Tavaly a költségvetés benyújtásakor derült ki, hogy a kormány nem akarja létrehozni az ítélőtáblákat - akkor, amikor biztosítva volt az elhelyezésük. Érdemes megnézni, hogy például Pécsett ott áll berendezve két emelet üresen, ahol dolgozhatna az ítélőtábla, és most semmire nem használják. Kinevezték a bírósági vezetőket, minden készen állt az indításra. Az akkori bizottsági és parlamenti vitában sok minden elhangzott mindkét oldalról, ezt a polémiát valóban felesleges megismételni, ebben egyetértek Isépy Tamás képviselőtársammal, de én azért egy kicsit mégis szélesebb értelemben gondolnám e törvényjavaslat és határozati javaslat általános vitáját.

Arról szólnék elsősorban, hogy valóban az igazságszolgáltatás átfogó reformjának továbbviteléről van-e szó, ahogy ezt a törvényjavaslat indoklása írja, vagy ellenkezőleg, a reform egészének a szétveréséről. Nézzük tehát a reform egyes elemeit és az előttünk fekvő két javaslat ezekkel kapcsolatos rendelkezéseit!

Az első az igazgatási reform. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács létrehozása, összetétele előremutató, korszerű eleme volt a reformnak. A bíró tagok kétharmados többsége messzemenően biztosította a testület autonómiáját, ugyanakkor az igazságügy-miniszter, a legfőbb ügyész, az Ügyvédi Kamara elnöke, valamint a két országgyűlési képviselő tagsága megfelelő kapcsolódást jelentett a társadalomhoz, az Országgyűléshez, a kormányhoz, az igazságszolgáltatás egyéb területeihez. Megszűnt az a kettősség, amely a bíróságok igazgatásában részt vevő bírói testületek döntésekben való részvétele és a felelőssége közti összhang hiányában mutatkozott. Ehhez képest a jelen törvényjavaslat fel kívánja hígítani az OIT-t az igazságszolgáltatáshoz csak távolabbról kapcsolódó területek képviselőivel, egyben veszélyeztetni kívánja a tanács működőképességét. Véleményünk szerint teljesen feleslegesen kívánja törvényben szabályozni a megyei bírósági elnöki értekezletet, mely ezzel felelősség nélküli konkurenciája lenne a tanácsnak.

A bírósági szintek kérdése a második elem. Az alkotmány 45. §-ának (1) bekezdése szerint az igazságszolgáltatást a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága, az ítélőtáblák - nem véletlenül hangsúlyozom a többes számot -, a Fővárosi Bíróság, a megyei bíróságok, valamint a helyi és a munkaügyi bíróságok gyakorolják.

Az 1997. évi LXIX. törvény szerint 1999. január 1-jével három ítélőtábla kezdte volna meg a működését, legkésőbb 2003. január 1-jéig pedig további kettő. Ez utóbbi törvényt tavaly decemberben, néhány nappal az ítélőtáblák működésének tervezett megkezdése előtt, hatályon kívül helyezte az Országgyűlés. Jelen javaslat szerint pedig egy ítélőtábla lenne, amely 2002. január 1. napjától kezdené meg a működését budapesti székhellyel, országos illetékességgel.

Az elmúlt hónapokban valóban vita folyt arról, hogy egy, három vagy öt ítélőtábla alakuljon meg. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanácson belül sem alakult ki egységes álláspont e kérdésben, ahogy ezt a bizottság ülésén Solt Pál elnök úr is elmondta. Egyébként ezen az ülésen a kormány képviselői is elismerték, hogy az egy nagy ítélőtábla létrehozása többe kerül, mintha három tábla jönne létre, ezért meglepetéssel hallottam, hogy az államtitkár úr most ellenkezően nyilatkozott. Később ugyan valóban nagyobb költségeket jelentene a decentralizált működés, de kérdezem, vizsgálta-e valaki, hogy mibe fog mindez kerülni a vidéki jogkereső közönségnek, a vidéki városokban, falvakban élő állampolgároknak. Hozzátenném: a tavalyi önkormányzati választások előtt még számos fideszes képviselő is az öt ítélőtábla felállítása mellett érvelt, például Debrecenben fontos kampánytéma volt ez a kérdés. S nem utolsósorban felvetem: megfelel-e az alkotmánynak, az "ítélőtáblák" megfogalmazásnak az egy ítélőtábla?

Ehhez a vitához azért még hozzá szeretném azt is tenni, hogy amikor az előző ciklusban elfogadtuk az ítélőtáblák székhelyét, nem véletlenül olyan városok jöttek szóba, és az első körben olyan három, majd újabb két város merült fel, amelyekben jogászképzés folyik, hiszen egy ítélőtáblának, egy fellebbviteli bíróságnak nemcsak az a célja, hogy az odakerülő ügyekben ítélkezzen, nyilván hatása van a jogegységre és hatása lehet a jogászképzésre is - ezt is nagyon fontos kérdésnek tartjuk.

Az elmúlt év decemberében kormánypárti képviselők még azzal érveltek, hogy szó sincs a kérdés hosszú időre történő elnapolásáról. Most már látjuk, hogy legalább három évvel kívánják arrébb tenni a reform egyik legfontosabb elemét, a négyszintű bírósági rendszer kialakítását - ezt semmi sem indokolja! Az új rendszer beindításának feltételei már ez év elejére biztosítottak voltak, bármikor felállhatna a három táblabíróság.

És őszinte-e a kormány, amikor a 2002-es indításra tesz javaslatot? Vannak riasztó jelek. Azt csak elszólásnak tekintettük, amikor az IM helyettes államtitkára a bizottság ülésén 2003-as időpontról beszélt. Kérdéses azonban, hogy a Be. miért 2003-ban lép hatályba. Legfrissebb információink szerint pedig a kormány 2001-ben nem kíván pénzt költeni a táblák létrehozására. Ez viszont azt jelenti, hogy nem gondolják komolyan a 2002-es időpontot.

A reform harmadik területe az eljárási jogok megváltoztatása. Mint az előbb már említettem, a büntetőeljárás-jogi kódex hatálybalépését csak a következő parlamenti ciklusra tervezi a kormány. Ezt önmagában is nagy bajnak tartjuk, ám teljességében elfogadhatatlan, jelentős mértékben megnehezíti a jogalkalmazók munkáját, felkészülését a Be. szétszabdalása, lépcsőzetes bevezetése.

A következő elem a javadalmazási rendszer. Az előző két kormány idején sikerült elérni, hogy vonzóbbá vált a bírói hivatás. Előbb főleg a pályakezdők számára lett vonzó a pálya, az elmúlt években pedig a nagyobb gyakorlattal rendelkező bíráknak is megérte a bíróságokon maradni. Most attól tartunk, hogy megbicsaklik az előmeneteli rendszer. A mögöttünk tudott évtized eredményei folyamatos karbantartást igényelnek. Ebben az évben nem emelkedett a bírák fizetése, és a jövő évi tervezett emelésnek is csak egy részét kívánja a költségvetés fedezni.

Végül néhány szót a reform ötödik eleméről, a működési feltételekről. Mint már említettem, a táblák felállítására egyelőre nincs pénz, és 2002-ig nem is tervez ilyen kiadásokat a kormány. Új feladatokat kapnak a bíróságok - ezekhez sem létszámot, sem forrást nem szán a kormányzat. Talán távolról kapcsolódik csak a témához, de több képviselőtársam említette, én is szólni szeretnék arról, hogy a megbecsülés hiányát jelzi és így a személyi feltételeket is érinti az a tény, hogy a rendszerváltás óta először fordult elő az a diszkrimináció, miszerint egyetlen bíró vagy ügyész sem kapott kitüntetést az állami ünnepen.

(19.20)

És kedves Isépy Képviselőtársam! Azok a hosszú évek óta tisztességes munkát végző, mindenképpen kitüntetésre is rászolgált bírákat, ügyészeket, akiket tudomásunk szerint az Állami Kitüntetési Bizottság még javasolt, de valahol a miniszterelnök úr környezetében kihúztak, azokat abszolút nem vigasztalja, hogy bezzeg tavaly bírák és ügyészek is kaptak kitüntetést!

Összességében megállapíthatjuk, hogy mind az öt területen visszalépés, megtorpanás történt az elmúlt bő egy évben. Ezek a területek, ezek az elemek egymásra épülnek, kölcsönhatásban vannak egymással, megtörésük az egész rendszer megtörését jelenti. Szó sincs tehát a reform továbbviteléről, hanem éppen hogy annak megakasztása a kormány célja.

Nem lehet szó nélkül hagyni azt a jogszabály-szerkesztési technikát, mellyel most már sorozatban találkozunk; erről is szóltak többen. Szóvá tettük ezt már az adótörvények vitájánál, és nagy felháborodást keltett, amikor a kormány a dajkaterhesség megtiltását el kívánta rejteni a bányászat és a halászat közé.

Kell szólni arról is, hogy az Alkotmánybíróság valóban foglalkozott ezzel a kérdéssel. Azonban nemcsak egy feltételt szabott! Nemcsak a logikai összefüggésről beszélt az Alkotmánybíróság, hanem kifejezetten kimondta - és ezt a stabilizációs csomagról való döntésében mondta ki -, hogy csak szükséghelyzetben, társadalmi szükséghelyzetben elfogadható ez a gyakorlat, amit ott elfogadott, hogy megvolt. Azt hiszem, hogy itt ma semmi nem indokolja ezt.

Jelen törvényjavaslat is az Országos Ítélőtábla létrehozása mellett hét másik törvényt kíván igen jelentős kérdések vonatkozásában módosítani. Természetesen nem vonjuk kétségbe a logikai összefüggést. Nemcsak azért tartjuk ezt azonban problémának, mert megnehezíti a jogalkalmazást, és nem is csak a méltán felmerülő alkotmányossági aggályok miatt. Számunkra az okoz gondot, hogy a javaslat egyes elemei minden oldal számára támogathatók - más részek azonban elfogadhatatlanok több párt frakciója, képviselőcsoportja számára. Erre talán kormánypárti oldalon azt mondhatják, hogy sebaj, majd ők megszavazzák, mi mondjunk nyugodtan nemet az előremutató, helyes szabályokra is. Nem ilyen egyszerű a kérdés! Vannak ugyanis kétharmados részei is a javaslatnak, ezek elfogadásához pedig kellenek a mi szavazataink is. Isépy Tamás képviselőtársam beszélt erről, és azt mondta: hát igen, ez eleve reménytelen. De nem erről van szó! Ugyanis a kétharmados szabályok között is vannak általunk is támogatandó szabályok, melyekre szeretnénk igennel szavazni. De amennyiben ezeket nem választja szét a kormány, vagy az ezzel kapcsolatos módosító indítványainkat nem fogadja el, akkor e miatt az Alkotmánybíróság által is bírált gyakorlat miatt a kormány azt kockáztatja, hogy támogatandó, értékes részek is elvesznek majd.

Szó volt már arról, hogy ez a gyakorlat nagy valószínűséggel összefügg a háromhetes ülésezéssel, amit mi nem tartunk jónak, és amelyről éppen a közelmúltban derült ki, hogy szó sincs arról, amit a kormánypárti képviselők eddig hangoztattak, hogy azért van rá szükség, mert így jobb a törvény-előkészítés. Pokol Béla képviselőtársunk megmondta, hogy ha az ellenzék mereven ragaszkodik eddigi szerzett jogaihoz, lehet büntetésül még négy- vagy öthetes ülésezés is - akkor majd meglátjuk, hogy még miféle különböző törvényjavaslatokat fogunk egyben megkapni!

Befejezésül engedjenek meg néhány gondolatot a törvényjavaslat egy igen fontos aspektusáról, az integrációs folyamattal kapcsolatos összefüggésekről; ezt egyébként említette már Ábrahám János képviselőtársam is. Ez Európai Bizottság 1997-es országjelentése a politikai kritériumoknál sorolja föl mindazokat a lépéseket, amelyeket a reform során megtettünk. Úgy véljük tehát, hogy nemcsak a reform megtorpanásáról s ennek hazai negatív következményeiről van szó, ezek a döntések nem tesznek jót nemzetközi tekintélyünknek sem.

Mindezek alapján a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja egyik javaslatot sem támogatja. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)