Felszólalás adatai

JAKAB RÓBERTNÉ (MSZP): Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Tisztelt távol lévő Ombudsman Asszony! Ombudsman Urak és hivataljaik tisztelt Munkatársai! Engedjék meg, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnökének a napokban megjelent egyik gondolatával kezdjem mondandómat, remélem, hogy ő is megengedné. Idézem: "Vizsgálnunk kell a társadalom valós folyamatait, állandóan jelezni a konfliktusforrásokat, nemcsak hisztérikusan, ráolvasással vagy katonai rendvédelmi gyógyszerekkel a lázkitöréseket csillapítani, hanem a gyulladás gócait kell politikai eszközökkel megszüntetni."

(13.50)

Majd így folytatja: "Ha Európában újabb szociális nemzeti konfliktussorozatok kezdődnek, akkor a kontinens lakói nem lesznek képesek a XXI. század termelési és kulturális világversenyében helytállni." És ezért, azt hiszem, mi felelősek vagyunk, tehetetlen európai értelmiségiek.

Képviselőtársaim, a mi dolgunk nem a tűzoltás, hanem annak megelőzése; hogy ne kelljen a kisebbségi jogok országgyűlési biztosának - az ő szavait idézem - félreverni a harangot. Aki Kaltenbach Jenő országgyűlési biztos úr 1999-ről szóló beszámolóját áttanulmányozta, meggyőződhetett arról, hogy a kisebbségi biztos tevékenysége sem egyszerűen tűzoltás.

A beszámolóban a következő logikus és általánosítható sorrenddel találkozhatunk - ami valószínűleg mindenki számára ismert -: esemény, történés, annak vizsgálata, a vonatkozó jogszabályok elemzése, ezek összevetése a gyakorlattal, a visszásság megállapítása, amennyiben van, utána ajánlás, kezdeményezés. Miért tartom fontosnak ennek a sorrendnek a kiemelését? Azért, képviselőtársaim, mert ha komolyan gondoljuk kötelességeinket, mi képviselők, illetve a mindenkori kormányzat, akkor elegendő a beszámoló számos megfontolásra, illetve jogalkotásra intő ajánlását megszívlelni és aszerint cselekedni. Ez a mi munkánk és nem is kevés - mondaná József Attila.

Tisztelt Ház! A beszámolóban fellelhető részletes program- és problémakatalógust most itt nem tudom elemezni. Néhány megállapítástól azonban nem tekinthetek el, és nem tekinthetünk el valamennyien.

Először is - Hende Csaba államtitkár úrral valamennyire ellentétben - én is változatlanul tartozásunknak tekintem egy antidiszkriminációs törvény megalkotását. Azt hiszem ugyanis, abból, hogy ez nincs, jelenleg nagyon gyakran eredeztethetők a jogérvényesítés lehetőségének a hiányai, a jogalkalmazás hiátusai, illetve a szankciók megfogalmazásának hiányai is. Persze tudom én is, hogy a leírt jog nem old meg mindent, de például a kisebbségi törvény léte, az önkormányzatiság léte önmagában, hogy úgy mondjam, politikusokat nevelt a kisebbségi rétegből, belenőttek feladataikba, s hadd tegyem hozzá még azt is, hogy összefogást - amit államtitkár úr javasolt mindnyájunknak - a diszkrimináció ellenében sajnos eddig még oly nagy mértékben nem tapasztalhatunk.

Másodszor: alkotmányunk is és hatályos kisebbségi törvényünk is ellentmondásos követelményeket fogalmaz meg gyakran, mondta előttem Hargitai képviselő úr is. Vitatott lehet például az, hogy az alkotmány 68., illetve 70. §-ában foglaltak harmonizálnak-e egymással. Itt pontosan arról van szó, amit ő is említett a választójog általánosságáról, illetve arra az állításra gondolok, hogy a kisebbségek megválaszthatják önkormányzataikat, azaz nem megválasztatják, hanem megválasztják. Hát, eléggé kérdéses a dolog.

Kérdések vannak még. A kettős vagy a többes kötődés elismerésének van-e konkrét joghatása? Ellenőrizhető-e s milyen módon vagy milyen mértékben a kisebbségi identitás vagy a származástudat megléte? Végrehajtható-e a nemzetiségi családi és utónév anyanyelv szerinti anyakönyvezése, ha a törvény által előírt nemzetiségi utónevekkel kiegészített Magyar Utónévkönyv nem létezik? Továbbá, az oktatáshoz fűződő jogok valóban biztosítottak-e minden kisebbség számára minden szinten, s megvan-e az előbbihez a személyi, illetve financiális garancia? Tudjuk, hogy nincs. S tudunk másról is. Ez a következő halmaz, amely az önkormányzatiság intézményéhez kapcsolódik, s ez lesz az utolsó.

Tehát harmadszor: a kisebbségi önkormányzatoknak sok helyen meg kell küzdeniük a legitimitásukat is kétségbe vonó, illetve működésüket megnehezíteni vagy ellehetetleníteni kívánó törekvésekkel - mondja a beszámoló. Ha például egy településen jogerős határozat ellenére a polgármester iskolaigazgatót bocsát el vagy megszünteti a felső tagozaton a szlovák nyelv oktatását, a kisebbségi biztos nem tehet mást, mint hogy megállapítja a példátlan törvénysértő magatartást, a visszásságot.

Az önkormányzati rendszer önállóságát természetesen csekély mértékben sem szabad csorbítani. Ebben vele egyetértünk. A nyilvánosságra hozatal önmagában időnként segít, de a közvéleményt mint olyat nem lehet felszólítani. Az embereket csak áttételesen, a helyesen megválasztott és alkalmazott kommunikációval és tömegkommunikációs eszközök használatával lehet - talán és esetenként - álláspontjuk megváltoztatására rávenni.

Fel kell tennünk azonban néhány kérdést - ha jól látom, még van időm - a beszámoló kapcsán. Az is elhangzott ma már, most ismétlek: megszületett-e a kisebbségek országgyűlési képviseletének speciális szabályait tartalmazó törvény? A választ tudjuk: nem született meg. Van-e ma hazánkban a szegregációt is elősegítő törekvés, fellelhető-e a roma vagy más kisebbség kirekesztését, megbélyegzését célzó gyakorlat? Sajnos igen. Gondoljunk Zámolyra, Csabaszabadira, a közvetlen vagy közvetett diszkrimináció számos esetére.

A szociális biztonsághoz, a lakóhely szabad megválasztásához, az esélyegyenlőséget biztosító oktatáshoz, a foglalkozáshoz való alapjog mindenkit megillet, mégis ma egyre gyakoribb - magam is ezt tapasztalom - az előítéletesség, a diszkrimináció nyílt vállalása, elsősorban a szegényekkel, a leszakadókkal szemben.

A párbeszéd esélye csökken - jelenti ki az országgyűlési biztos úr. Ez szkeptikus megállapítás szerintem, de intő szándékú is. S a beszámolója alternatívákat kínál. Felajánlja a megoldási irányokat, útbaigazít, mert az emberi jogok biztosai tudják, amit mindannyiunknak tudnunk kellene, a millennium évében különösen, hogy a Kárpát-medence népeit - hangsúlyozom, nemcsak a magyarságot, hanem a Kárpát-medence népeit - évszázadokon keresztül valami összetartotta. Ez pedig a kölcsönösség, a szolidaritás, a kompromisszumkészség, a tolerancia volt. Erről időnként megfeledkezünk.

Mi az mégis, ami a beszámoló kapcsán megnyugtató? Például az, hogy az eddig lezajlott biztosi vizsgálatokban megfogalmazott javaslatok közül a legjelentősebbek egy része megvalósult. Volt tehát értelme ennek a munkának. S annak különösképpen, hogy következetes tervszerűséggel zajlik, összefüggéseiben láttatja velünk teendőinket, illetve saját terveiket is. Itt csupán két példát említek.

A jogalkotó állami feladatként ismerte el a nemzetiségi pedagógusképzést, a nemzetiségi tankönyv- és taneszközellátást. "2000-ben korábbi vizsgálataink folytatásaként a felsőoktatást, a nemzetiségi pedagógusok képzését, valamint a nemzetiségi tankönyv- és taneszközellátás rendszerét tervezzük górcső alá venni" - mondja a beszámoló. Kíváncsian várjuk ezt a munkát.

A másik példa pedig a következő, amely ugyancsak az oktatással kapcsolatos állami feladat. "Az államnak aktív külpolitikai tevékenységet kell folytatnia annak érdekében, hogy előmozdítsa a kisebbséghez tartozó állampolgárok külföldi, az anyaországban lévő intézményekben történő felsőoktatásban való részvételét, valamint az anyaországból származó vendégtanárok alkalmazását." Mivel a Nek.-törvény nemcsak az oktatással kapcsolatos nemzetközi vonatkozású rendelkezést tartalmaz és ennek számos része van, a jövőben meg fogják vizsgálni azt is, hogy az állam mennyiben tesz eleget a törvényből következő nemzetközi szerepvállalását előíró rendelkezésnek. Ez is dicsérendő terv.

Előre is köszönjük a további munkálkodást, a beszámolót pedig a Magyar Szocialista Párt nevében elfogadásra javaslom.

Köszönöm. (Taps.)

(14.00)