Felszólalás adatai

ATYÁNSZKY GYÖRGY (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Én úgy gondolom, hogy nem mondtam valótlant, kedves Bauer úr, amikor azt mondtam, hogy most már szócséplés folyik. Ha emlékszünk arra - és a bizottság tagjai emlékeznek -, hogy megjelentek azok a volt tisztek, akik ott vallották az egész megfigyelési történetet. Való igaz, hogy sok dolog ezek közül később nem bizonyosodott be, de ami bebizonyított dolog volt, az ott mind konkrétan elhangzott. Nem egy bizottsági ülésen ültem Keleti és Nikolits képviselőtársammal. Ezt számtalanszor el is mondtam, kedves képviselőtársaim, a különböző sajtókban, médiákban, hiszen ott nekünk mondták, mindannyiunknak, ismerték be, hogy volt felkérés, létezett, és volt megfigyelés.

Az megint a mi szerencsétlenségünk, hogy azt a koronatanút, aki ezt az egész dolgot bizonyította volna, azt a mai napig nem láttuk, hiszen valaki elintézte, vagy el tudta intézni, hogy ne jelenjen meg. De ezzel már nem kívánok foglalkozni.

Az viszont igenis érdekesebb, amit Nikolits képviselőtársam az előbb itt felvetett, és igenis összefüggésben van ezzel a beadvánnyal, hogy azt mondta, hogy 1990-től 1994-ig hétszáz-valahány megfigyelés volt. '94-98-ig ezek az emberek, akik ezt az előző ciklusban végezték, mit csináltak? Költői kérdés csupán, nem érdekel.

Megmondom őszintén, én annak örülök, és azt hangoztattam, ha másra nem, arra nagyon jó volt a miniszterelnök úr bejelentése, hogy én úgy gondolom, egyszer s mindenkorra odafigyelt erre az egész társadalom, a választópolgárok, és ők saját magukban fogalmazzák meg, hogy ezt elhiszik vagy nem hiszik el. Viszont én úgy gondolom, hogy nem mi félemlítettük meg az embereket, s nem mi tanítottuk meg őket félni. Ez egy reflex, ami valószínű, hogy az elmúlt harminc-negyven év szüleménye. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Én viszont büszke vagyok a városomra, kedves képviselőtársam.