Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP képviselőcsoportjából „A közoktatás állapotáról” címmel Hiller István képviselő úr, az Országgyűlés alelnöke jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Alelnök úr, parancsoljon, öné a szó.

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő Asszonyok! Képviselő Urak! Tisztelt Államtitkár Úr! Néhány óra múlva az Országgyűlésben vitanapot tartunk, több órán keresztül fogunk beszélni, vitatkozni a közoktatásunk állapotáról. Ezek a vitanapok az elmúlt évek tapasztalatai szerint kétfélék szoktak lenni. Az első fajta az, amikor kulturáltan, rögzített időkeretben gyepáljuk egymást; sok minden nem szokott kijönni, és a közvéleménynek is megvan erről a véleménye. A másik az, amikor a téma mellett elbeszélve unalomba fúl a megbeszélés. Ez sem öregbítette a Magyar Országgyűlés tekintélyét.

Mi, a szocialista frakció úgy készülünk, hogy nem ezt a rossz hagyományt kívánjuk folytatni. A magyar közoktatás állapotáról a közoktatásban érintett szakszervezetek javaslatára, a mi kezdeményezésünkre fog vita folyni. Azt reméljük és azt akarjuk, hogy valóban a lényegről, gyermekeinkről, diákjainkról essék szó. Merthogy mégiscsak meg kellene állapodnunk abban közösen, függetlenül attól, hogy mely frakcióban ülünk, hogy az oktatás nem azért van, hogy az ember munkahelyet teremtsen, még csak azért sem építünk iskolákat, hogy a szülők nyaranta kimeszelhessék a falakat, hanem azért csinál az ember iskolát, hogy a legkisebbeknek, a következő nemzedéknek a legmagasabb szinten átadja a tudását, tapasztalatát, és a szó nemes értelmében nevelje őket.

Azt kell mondjam, hogy ma a magyar közoktatás ezeket a célokat nem teljesíti. És hogy teljesítse, érdemes beszélni, vitatkozni, tapasztalatokat felhozni, egyszersmind utat mutatni. Az útmutatáshoz persze ‑ ami e tekintetben, úgy látom, különböző véleményekkel bír a frakcióinkban ‑ mégiscsak szót kell ejteni arról, hogy ez mit jelent. Mi útmutatáson azt értjük, hogy a törvényhozás azt a feladatot lássa el, ami egyébként kötelessége: keretet és terepet teremtsen, de nem kell, hogy az Országgyűlés a törvényeivel, a kormány meg főként nem a különböző jogszabályaival egy osztályterem minden percét meghatározza. Mi jobban szeretnénk bízni a pedagógusban, és azt gondoljuk, hogy az az autonómia, az a szabadság, ami neki meg kell hogy adassék, szakmájának éppen a leglényege. Mi abban hiszünk, hogy egy osztályteremben a tanár, a tanárnő a legjobb, aki azt a húsz-egynéhány gyermeket ismeri, és nincs olyan paragrafus, nincs olyan jogszabály, amely ezt a viszonyt megbonthatná. Akkor jó egy törvény, ha ezt a viszonyt elősegíti. Akkor jó egy közoktatásról szóló törvény, ha a diákról szól. Akkor jó, ha abból indul ki, hogy a diáknak, a gyermeknek mindenek felett álló érdeke az, ami minden mást, szakmai akaratot, politikai nézetet ennek alárendel.

Ezért kellene szót érteni. A szótértés persze nem feltétlenül parlamenti frakciók között a leglényegesebb. Azért tartozunk különböző pártokhoz, mert különböző a világról alkotott véleményünk. Ebben nincs semmi különös. De mégiscsak kellene, ami úgy köt össze minket, hogy valóban szívesen ejtse ki az ember a szót, mert az eredetit jelenti, hogy történetesen nemzeti. Én azt állítom önöknek, hogy a magyar közoktatás ügye sokkal inkább kell hogy viselje a nemzeti jelzőt magán, mint egy dohánybolt. Ezért azt javaslom, hogy ebben a vitában így próbáljunk beszélni egymással; mi erre törekszünk. Ha törvényi szinten nem törlik el a szakmai párbeszéd fórumait, ha a Közoktatás-politikai Tanácsnak elnevezett, évtizedes múlttal rendelkező fórumot nem veszik ki a törvényből, akkor amikor gond van, amikor probléma van, akkor nem állnának szemben most olyan helyzettel, hogy nem tudnak létrehozni egy valóban működő kerekasztalt.

A szakma úgy gondolja, hogy nem az a kerekasztal a tárgyalási fórum, amit létrehoztak. Mi azt szeretnénk, ha minden érdekelt értené egymást, és ez a vitanap ezt a célt szolgálná. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, alelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Alelnök úr elhangzott napirend előtti felszólalására Rétvári Bence államtitkár úr válaszol. Parancsoljon!

(9.30)

DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, mindenki örülne, legfőképp a választók, legfőképp a pedagógusok, a szülők és a diákok, ha azt látnák a parlament munkájában, hogy ilyen és ehhez hasonló irányba megy, mint amit képviselő úr itt elmondott a napirend előtti felszólalásában. 13 óra után meglátjuk, hogy maga a vitanap, amit az ellenzéki pártok kezdeményeztek, mennyire fogja szolgálni ezt a célt, mennyire fogják a felszólalások ezt tartalmazni.

Ha csak a legutóbbi idők, napok, hetek híreit nézzük, vagy az Európai Bizottság múlt hét végén nyilvánosságra hozott országjelentésének szövegét, az azt írja, hogy a tanulók átlagos teljesítménye az alapkészségek terén ‑ az OECD 2012. évi, tehát nem a 2015. évi, hanem a 2012. évi PISA-felmérése, a nemzetközi tanulói teljesítmény alapján ‑ az uniós átlag alatt volt, a gyengén teljesítők aránya pedig nőtt 2009 és 2012 között. A társadalmi-gazdasági háttérnek, tehát az iskola elhelyezkedésének aszerint, hogy városi vagy vidéki iskoláról van szó, az iskolai teljesítményre gyakorolt hatása az egyik legjelentősebb volt az Európai Unión belül.

Ebből egy tartalmi látlelet, ha tetszik, kritika, ha tetszik, észrevétel, ha tetszik, felmérés tükröződik, ami azt mutatja, hogy a főleg 15 éves gyermekek körében, hiszen ott végzik ezeket a felméréseket, egyre csökkent az a teljesítmény, amit a fiatalok föl tudtak mutatni. És ami legalább ennyire riasztó, az, hogy ki hová született, meghatározta, hogy az iskolában milyen teljesítménye lesz. Ez nyilván részben a családi adottságoknak is következménye, részben pedig az iskolai adottságoknak is következménye.

Szomorú, ugyanakkor cselekvésre sarkalló, sőt kötelező ez a felmérés is, ez a látlelet is, ami azt mutatta, hogy az, ami korábban történt a magyar köznevelés rendszerében, nem jó út volt. Az az út teljesítménycsökkenéshez vezetett, az az út a társadalmi különbségek növekedéséhez vezetett. Tehát arra visszatérni, akár az uniós felmérést nézem, akár az OECD-t nézem, akár a józan gondolkodást nézem, nem helyes, hiszen az az út lecsúszáshoz vezet Magyarország részéről. Olyat mondani tehát, hogy mindent vissza, térjünk vissza oda, ahol 2010 előtt voltunk, egyértelműen ennek a lecsúszó pályának a követését jelentené.

Ezt jelenti ez gazdaságilag is. Hiszen tudjuk, azért kellett az önkormányzatok számára egy gigantikus, soha korábban nem látott adósságkonszolidációt végrehajtani, azért kellett kifizetni az önkormányzatok kötvényeinek, hiteleinek, kölcsöneinek árát központi költségvetési forrásból, majdnem 1300 milliárd forint nagyságrendben, mert az állam korábban alulfinanszírozta az intézményeket, a szociális intézményeket, az egészségügyi intézményeket és legfőképp, a mai nap kapcsán azt mondhatjuk, az oktatási intézményeket. Nem adta oda az állam azt a pénzt az iskolára, amit az iskolára el kellett költeni azért, hogy megfelelő színvonalú legyen. Ezért a különbséget az önkormányzatok vagy hitelből pótolták, vagy pedig bezárták az iskoláikat 381 helyen.

Az tehát, hogy óriási probléma volt a köznevelés rendszerében a rendszerváltás után két évtizeddel, mind tartalmilag, az OECD-felmérés alapján, mind pedig pénzügyileg egyértelmű, hiszen az iskolák nem jöttek vagy nem jöttek volna ki abból a pénzből, ami rendelkezésükre állt. Ezért kellett tartalmi megújításba is belefogni, ezért kellett intézményfenntartási rendszerben is változtatni. Nem ugyanazt mondtuk 2010-ben, de hasonlót, amikor az állam belépését tartottuk fontosnak mint működtető a köznevelés rendszerébe. A Szocialista Párt 2010 őszére ezt részben tette volna meg, a Fidesz-KDNP pár évvel később az állami köznevelési rendszer egészére vezette ezt be. Később pedig, a tavalyi év folyamán ketté is választottuk a köznevelés és a szakképzés rendszerét, hiszen a szakképzésnek sokkal inkább kell a piaci igényekre fókuszálni, a köznevelésnek pedig arra, amit ön itt is kifejtett a nemzeti köznevelésről, szerintem nagyon jól, és korábbi fórumokon is.

Ezért fontos, ha rendszerben nézem az egész köznevelési rendszert, a különbségek csökkentése, amit itt ír, nemcsak mi mondjuk, hanem maga az Unió, az OECD is elmondja, hogy mekkora különbség van városi és vidéki gyermek teljesítménye között. Ezért volt fontos, hogy ezzel a két és fél évnyi fejlettségbeli különbséggel ne csak a gyermek 6-7 éves korában találkozzon az állam először, hanem már korábban, 3 éves kortól tegyük kötelezővé az óvodáztatást, hogy mire odaérünk, addigra már ezek a különbségek csökkenjenek. A mi szándékunk az volt, amiről a vitanapon is beszélni fogunk, hogy ezek a különbségek csökkenjenek az országrészek között az azt követő 8-12 év alatt, és nyilvánvalóan az országnak, a diákoknak a teljesítménye is javuljon. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Felszólalások:   5-8   9-12   13-16      Ülésnap adatai