Felszólalás adatai

BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Ott szeretném kezdeni a beszédemet, ahol decemberben ez a törvényalkotási folyamat félbeszakadt; vagyis ott, hogy miért tartózkodtak a szabad demokraták egységesen, amikor szavaznunk kellett az előző változatról.

A tartózkodásunk indoklásában elsősorban az játszik szerepet, hogy keveselltük azt a törvényt, amit letett a kormány az asztalra, és az, hogy gyorsítani akartuk azt a folyamatot, amire szerintünk az egészségügyi reform részeként szükség van. Keveselltük azt a javaslatot, mert nem a praxisról szól, csak a praxis egy eleméről. Tehát amikor előttem a Kisgazdapárt képviselője azt mondta, hogy a praxistörvényt meg fogják szavazni, akkor bizakodva tekintek a jövő elé, a praxistörvényt mi is meg fogjuk és meg akarjuk szavazni. De sajnos ez, ami itt a kezünkben van (Felmutatja.), és az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény címet viseli, ez nem a praxistörvény. Miniszter úr is bólogat, egyetértünk a praxis definíciójában, ezért nagyon röviden szeretnék először arról szólni, hogy a szabad demokraták véleménye szerint mit kellene csinálni, amiről mi az előző hónap során egy komplett törvényjavaslatot is kidolgoztunk. A januárt, ami ajándékként az ölünkbe hullott azáltal, hogy a Ház nem fogadta el az előző változatot, kihasználtuk arra, hogy kodifikáljuk, paragrafusokba fogalmazzuk azokat a gondolatokat, amit szerintünk csinálni kellene, és fölkínáljuk hasznosításra. Azt gondolom, hogy ellenzéki szerepben, konstruktív ellenzékként ennél többet nem lehet elvárni.

Az egyik eleme a mi javaslatunknak az, hogy valóságos praxisprivatizálásra van szükség. Tehát a mi törvényünk sarokköve: definiálja a praxist. Mégpedig négy vonatkozásban írja le, hogy mit értünk praxis alatt: értjük ugyanis azt a betegkört, akikre az ellátási jogosultság vonatkozik az orvos részéről, jelenti azokat az egészségügyi, a gyógyítással kapcsolatos adatokat, adatok kezelésével kapcsolatos jogot, ami következik a szolgáltatásból, jelenti a tárgyi eszközöknek a működtetését. Tehát valóságosan a tárgyi eszközöket is beleértjük a praxisba, mert hogy anélkül nagyon nehéz lenne orvosi tevékenységet végezni. Végül, negyedsorban a finanszírozásra való jogosultságot is beleértjük a praxisba. Ilyen komplexen fölfogott praxisnak a privatizálása a feladatunk, azt gondoljuk. Ez az egyik szempont, aminek a részleteit mi megpróbáltuk kidolgozni, tehát a mi törvényünk arról szól, hogy hogyan is kellene a praxist átruházni, tehát az átmeneti időt, a privatizálást megoldani, majd az átruházás után a folyamatot fenntartani, hogyan is történik az adásvétel a jövőben.

A másik, nem kevéssé lényeges eleme, amiben különbség van a két előterjesztés között, hogy szeretnénk már most a szakorvosokra is gondolni, tehát már ebben a szakaszban; nem szétválasztani az alapellátási orvosok privatizálási folyamatát, hanem egyszerre végiggondolni, hogy a szakorvosoknál is szükség van erre a lépésre, és hogy milyen módon lehet ezt a folyamatot elindítani. Ennyi bevezető után rátérek arra, hogy mi a bajunk azzal a javaslattal, ami a kezünkben van, bár az eddigiekből a lényege kiderült; az a bajunk, hogy ezek a fontos dolgok nincsenek benne.

(16.30)

Nem a praxisról szól, soha egy szóval a praxis ebben a törvényben megemlítésre nem kerül. Működtetési jogot hangsúlyoz az előterjesztő, mégpedig azt a következő módon értelmezve - olvasom az általános indoklásból -: "A háziorvos által végzett tevékenység azért válik vagyoni értékű joggá, mert megjeleníti azt az értéket is, amelyet egy orvos életpálya-tapasztalata, a munkájában megtestesülő sajátos know-how képvisel." Vagyis tulajdonképpen az, amit most a semmiből keletkeztet ez a törvény, valójában egy know-how, mégpedig egy orvos élettapasztalata.

Azért gondoljuk, hogy alibitevékenység, ami történik, egy sajátos Barba-trükk létrehozni ezt a működtetési jogot és azután adhatóvá-vehetővé tenni, mert ha úgy fogjuk fel ezt a dolgot, mint know-how-t, akkor az nehezen eladható. Olyasmit akar eladhatóvá tenni a kormány, illetve a tárca ebben a javaslatban, ami nem vagy csak nagyon-nagyon korlátozott értelemben adható és vehető. Tessék végiggondolni: ennek a működtetési jognak az öröklését, a folytathatóságát a hozzátartozók által megígéri a törvény - de milyen szellemi többlet kerül itt újraértékesítésre, mondjuk, abban az esetben, amikor a nagy tapasztalatokkal rendelkező háziorvos meghalt? Hogyan adja át ezt a szellemi pluszt, ezt a többletet, azt a sok-sok információt és adatot, amelyre vonatkozóan itt vagyoni jogot keletkeztetni ígér a kormány? Azt gondolom, könnyű belátni, hogy sehogy.

A másik problémám a javaslattal kapcsolatban, hogy kasztot hoz létre. Azokat kedvezményezi, akik jelenleg birtokon belül vannak, ezeknek előnyöket ígér, és mindenkit hátrányos helyzetbe hoz, aki most nincsen birtokon belül. Előnyös helyzetbe hozza az öröklési szabályok végiggondolása következtében a dinasztiákat. Előnyös helyzetbe hozza az orvoscsaládokat, ahol az utódok is ezt a foglalkozást választják, hiszen ők a folyamatosság értelmében ingyen fognak a jövőben, az öröklés folytán hozzájutni a praxishoz, míg más fiatal, kezdő orvos, más társadalmi rétegből érkezve, vélhetőleg vagy feltételezés szerint súlyos pénzekért, milliókért tud majd belépni ebbe az orvosklubba, ebbe a kasztba, amelyik egyre szigorúbban bezárja a maga kapuit, a maga sorait.

Szeretnék a beszédemben röviden arra is kitérni, hogyan reagálnak az érintettek erre a javaslatra, mit tapasztalok, hogyan fogadják az orvosok ezt a javaslatot.

Első ránézésre magam is azt tapasztalom, hogy a háziorvosok, illetve a fogorvosok, akikről szól a törvény, örömmel fogadják, ennek pedig legalábbis két oka lehet. Az egyik ok az, hogy valószínűleg nem olvasták ennek a törvénytervezetnek az általános indoklását. Az előterjesztő azt fogalmazza, hogy a nagyobb önállóság ösztönző hatású lehet a gyógyító munkára.

Azt gondolom, hogy egy, a munkáját lelkiismeretesen, becsülettel ellátó orvos számára ez a megfogalmazás akár sértő is lehet, mintha jelenleg, ilyen ösztönzés nélkül a gyógyító munkáját nem végezné kellő lelkiismeretességgel.

Azt gondolom, az öröm igazi oka az, hogy a háziorvosok előtt meg lett lebbentve egy hét számjeggyel mérhető érték mézes madzaga - tehát mintha ténylegesen kapnának valamit, ami forintosítható. Ezzel a forintosítással kapcsolatban azonban az aggodalmak tömkelege fogalmazható meg.

Mindjárt az első és a legtipikusabb, legjogosabb aggodalom az, hogy vajon hogyan tudja értékesíteni ezt az ilyen módon semmiből megszerzett működtetési jogát a háziorvos - ha éppen el akarja adni a praxisát - abban az esetben, ha az önkormányzat alapellátási kötelezettséggel, felelősséggel benne marad ebben a rendszerben. Ugyanis az önkormányzat köt szerződést a háziorvossal. Tegyük fel azt a könnyen elképzelhető helyzetet, hogy X. doktor bácsi el akarja adni a kiszemelt utódjának a praxist, az önkormányzat pedig egyszerűen úgy dönt, hogy nem az Y. utódnak adja el, hanem annak, aki neki jobban tetszik, akivel ő megállapodik más feltételekben. Megteheti az önkormányzat? Megteheti. A jelenlegi törvényjavaslat szerint természetesen ez a helyzet bekövetkezhet.

Azt gondolom, nagyon rövid úton gondolatban elérkezünk oda, hogy jogi perek sokaságát látjuk keletkezni e törvény következtében. Pedig a törvényi szabályozásnak az lenne a hivatása, hogy helyzeteket megoldjon, és ne jogi problémák tömegét keletkeztesse.

Van egy másik, az eddigiekhez képest jelentéktelenebbnek tűnő gond is a törvénnyel, és ez a területi ellátási kötelezettség nélkül működő orvosok sorsára vonatkozik. Kisgazda képviselőtársam előttem elmondta, hogy előrelépésnek, egy alkotmányos hiba kezelésének, megoldásának érzi, hogy ez a törvény most róluk is szól, ők szám szerint 490-en vannak vagy közel ennyien. Nem kicsi lélekszám az, akiket ők gondoznak, több százezer emberről van szó, akiket ez a néhány száz orvos kezel. Területi ellátási kötelezettség nélkül tehát ők is bekerülnek ebbe a kasztba, ebbe a körbe. Megkapják a jogot, tehát ad nekik a törvény, és egyből vissza is veszi, korlátozza, ugyanis ez a tevékenység nem folytatható és nem átörökíthető, ami megint további alkotmányossági szempontokat vet fel szerintem, de semmiképpen nem indokolható korlátozás. Hiszen olyan módon különbözteti meg hátrányosan ezt a kört, amiből az következik, hogy egy idő után ők teljesen meg is szűnnek, hiszen ahogy kihalnak, nyugdíjba mennek ebből a körből, úgy ilyen megoldásra már más nem léphet be. Következésképp azt az úgynevezett kasztot, amelyről végig beszélek, tovább szigorítja, tovább zárja ez a javaslat.

Végül van egy utolsó szempont, amelyik, hogy úgy mondjam, kérdőjeleket vet fel bennünk, ez pedig az a gondolat, hogy a kormány, miközben sietteti e törvényjavaslat elfogadását, úgy lépteti életbe, hogy egyúttal el is halasztja az életbe léptetését. A 3. § vége felé bekerült az a bekezdés, hogy december 31-éig át nem ruházható jog keletkezik. Vagyis maga az előterjesztő is érzi, hogy gond van az előkészítéssel. Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy még foglalkozni kíván a javaslatával. Mi más indokolhatja, hogy a hatályba léptetés egyfelől megvalósul 15 napon belül, másfelől maga a folyamat érdemben nem lép életbe?

Tisztelt Képviselőtársaim! A magunk, a szabad demokraták javaslatáról valamennyi parlamenti párttal egyeztetést kezdtem. Ezek a párbeszédek négy párt esetében le is bonyolódtak az első menetben.

(16.40)

Örömmel konstatáltam, hogy a javaslatunkat pozitívan fogadták a pártok, egyetértettünk abban, hogyan kell a praxist definiálni, és hogy valódi privatizálás lenne a feladat. Nosza, ragyogó helyzet: módosító indítványok formájában fogadja be a kormány a javaslatunkat!

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)