Felszólalás adatai

ELNÖK: Megköszönöm adatvédelmi biztos úr felszólalását. Köszönöm szépen. Tekintettel arra, hogy az emberi jogi bizottság jelezte, hogy nem kíván válaszolni a vitában elhangzottakra, tisztelt Országgyűlés, az együttes általános vitát lezárom.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/4163. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/4163/17. számon kapták kézhez.

Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező bizottságokat, kívánnak-e előadót állítani. (Nincs jelentkező.) Nem kívánnak.

Tisztelt Országgyűlés! Indítványozom, hogy az előterjesztéshez érkezett módosító javaslatokat összevontan tárgyaljuk meg. Kérem, hogy aki ezen javaslatommal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés jól látható többsége indítványomat támogatta.

Így megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1-14. pontjai alapján. Megkérdezem, ki kíván felszólalni. Többen is jelezték felszólalási szándékukat. Elsőként megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az előző napirendi pont tárgyalása során már tettem egy utalást arra, hogy a kormány szeret történelmi kérdésekben állást foglalni, és a kormánynak ezek a történelmi állásfoglalásai nem igazán alkalmasak nemzeti egység teremtésére. Ez a törvényjavaslat ennek példája.

Ez a törvényjavaslat nem tesz mást, mint felújít egy emléknapot, amely emléknapot egy 1924. évi törvénnyel - amelyet Horthy Miklós és Bethlen István írt alá - vezettek be, és amely törvény annak idején egy meghatározott szemléletben viszonyult a két világháború hősei tiszteletéhez, és ezzel a két világháborúban való magyar szerepvállalás megítéléséhez, mert ahhoz is viszonyult, hiszen a törvény szövege és indoklása ezekben a kérdésekben állást foglalt.

Amikor ez a törvényjavaslat címében, szövegében és az időpont megjelölésében visszatér az akkori megoldáshoz, akkor egyfajta módon állást foglal, ami sokak számára rokonszenves, amivel Magyarországon sokan azonosulni tudnak, mások pedig nem. Azok a módosító javaslatok, amelyeket mi négyen: Mádai Péter, Mécs Imre és Pető Iván képviselőtársaimmal a törvényjavaslathoz benyújtottunk, azt a célt szolgálják, hogy a törvényjavaslat ne csak a magyar közvélemény egy része számára legyen rokonszenves és elfogadható, hanem más részei számára is.

A legfontosabb javaslatunk, amelyet két változatban is benyújtottunk - szövegezési változtatással együtt és szövegezési változtatás nélkül, a 7., illetve 8. pontban -, az időpontot módosítaná. Ugyanis azt gondoljuk, hogy ha egy ilyen emléknapot az Országgyűlés, szeretném hangsúlyozni, országgyűlési törvénnyel bevezet... - hiszen ahhoz nem kell országgyűlési döntés, hogy azok, akiknek ez a megemlékezési forma fontos, azok évről évre az általuk jónak tartott napon ezt megtehessék; hiszen - mint ezt sokszor elmondták - ez ma is így van, és a múlt hét végén is így volt. Itt most az a kérdés, hogy elrendelje-e ezt az Országgyűlés, és ha az Országgyűlés ezt elrendeli, akkor ugyanarra a napra rendelje-e el, mint amely napra 1924-ben elrendelték, és ugyanazzal a szöveggel rendelje-e el, mint amellyel 1924-ben elrendelték.

A mi javaslatunk arra irányul, amit a 7. és 8. pontban fogalmaztunk meg, hogy olyan napot válasszunk a megemlékezéshez, a magyar hősök napjának, amely nem kötődik a Horthy-rendszer megemlékezéséhez, hanem egy olyan időpont, amely a magyar történelemnek ahhoz a szabadságharcához, függetlenségi harcához kötődik, amelynek a megítélésében, amelyhez való azonosulásban Magyarországon a legszélesebb a társadalmi egység: ez az 1848-49-es szabadságharc. Mi az időpontnak március hónapjának utolsó vasárnapját választottuk, mert ez a tavaszi hadjárat, a '49-es tavaszi hadjárat dicsőséges csatáinak, hogy úgy mondjam, egy középpontja, időbeni középpontja, hiszen ezek február elejétől áprilisig tartottak. Utánanéztünk, és azt gondoljuk - ez volt egyébként az álláspontunk 1990-ben is, amikor egy ilyen időpontvita már folyt a Magyar Országgyűlésben -, hogy az a történelmi esemény, ami a leginkább egyesíti a magyar történelmi tudatban a magyar társadalmat, ez 1848-49, ekörül van a legkevesebb vita, ez az, amit mindenki vállalni tud ebben az országban, és ezért helyes, ha az emléknapot ehhez kötjük.

Miért nem jó nekünk az önök által javasolt időpont és szövegezés? Azért, mert az az időpont és szövegezés egy olyan történetfelfogást képvisel, amely a magyar nép függetlenségi és szabadságharcait összemossa, azonosítja az első és második világháborúval. Most, amikor hősök napját tartottak Csákváron, egy olyan megemlékezést tartottak, ahol kifejezetten a második világháború magyar áldozatait ünnepelték, és nem az a probléma, hogy megemlékeztek az áldozatokról, hiszen ez a törvényjavaslat követendő példának is nyilvánítja azokat, akikről megemlékezik, azoknak a szerepét, akikről megemlékezik; a második világháborús magyar katonai szerepvállalást a németek oldalán az antifasiszta koalícióval szemben, ezt állítja példaképül az ünneplésnek ez a módja.

Mi azt gondoljuk, hogy ettől a fajta tradíciótól el kell választani azt az ünneplést, amiben ez az Országgyűlés - mindkét oldala vagy több oldala -, és amiben a magyar társadalom különböző oldalai egyet tudnak érteni. Ettől el kell választani, és ha ebben meg tudunk egyezni, hogy az időpontot módosítsuk, akkor a szabad demokraták annak ellenére, hogy mi magunk sosem kezdeményeztünk volna egy ilyen törvényt, a konszenzus érdekében készek támogatni ennek az elfogadását. Ha a kormányoldal ragaszkodik ahhoz az időponthoz és ahhoz a szövegezéshez, amely ezt a kontinuitást fenntartja, akkor a magunk részéről nem tudunk igent mondani a törvényre, és akkor a leghatározottabban elleneznünk kell azt. Tehát ez számunkra a döntő.

(20.00)

Hozzáteszem, hogy jó nekünk időpontnak az is, amit Csizmár Gábor és Zuschlag János javasol, tehát a nándorfehérvári csata évfordulója, nálunk is felmerült ez a lehetőség, mi azonban '48-49-et tartjuk a legjobbnak. Tehát a miénket még jobbnak tartjuk, de az is elfogadható a számunkra.

Emellett más módosító javaslatokat is benyújtottunk, ezeket nem tekintjük ilyen kulcsfontosságúnak, de azért engedjék meg, hogy röviden megemlítsem ezeket a javaslatokat is.

A 3. pontban szereplő javaslataink kapcsán úgy gondoljuk: világossá kell tennünk, hogy a magyar nép szabadságáért és a Magyarország függetlenségéért vívott harcot tekintjük olyannak, amelynek a hőseire nem egyszerűen emlékeznünk kell, hanem a példájukat is követnünk kell. Hiszen sok olyan háborút vívtak magyar katonák a magyar történelemben, különösen pedig a XX. században - és az első és a második világháború ilyen -, ahol a magyar részvételhez semmiféle magyar érdek nem fűződött, és ezt a két dolgot semmiféleképpen sem helyes összekeverni. Ez az a szövegszerű módosítás, ami a 3. pontban van, és amit szintén fontosnak tekintünk.

A 7. pontban lévő szövegszerű módosító javaslatunk csak tehermentesíti a rendelkező jellegű 2. §-t az indoklástól, hiszen a preambulum alaposan indokolja azt, hogy miért akarja az Országgyűlés - ha akarja - bevezetni ezt az emléknapot. Felesleges megismételni az indokokat, és kiváltképp felesleges szó szerint azzal a szöveggel, amit az 1924-es törvényből vettek át.

Végül azt gondoljuk a 11. és a 13. pontban lévő javaslatainkkal, hogy bizonyos felesleges passzusoktól célszerű megszabadítani ezt a törvényszöveget. A 11. pontban a 3. § elhagyását javasoljuk, a 3. § szerint ugyanis az Országgyűlés a meggyőződését fejezné ki arról, hogy ki mindenki fogja a háláját és a kegyeletét leróni. Az én emlékeimben még az él, hogy annak idején - nem akarok senkit megbántani - a Központi Bizottság a meggyőződését fejezte ki, hogy a magyar nép mit fog csinálni. Mi azt gondoljuk, hogy nem indokolt a törvényhozásnak a meggyőződését ez ügyben kifejezni; ki-ki maga dönti el, hogy mit csinál, a mindenkori parlamentnek azokat a jogi kereteket kell meghatároznia, amelyek között az emberek szabad akaratukból eldöntik, hogy mit csinálnak. Ezért én ezt a 3. §-t feleslegesnek, indokolatlannak és bizonyos értelemben atyáskodónak és paternalistának tartom, ami egy polgári államban nem szükséges.

Más természetű megfontolásokból javasoljuk a 13. pontban a 4. § két bekezdésének az elhagyását. A (2) bekezdésben az Országgyűlés felhatalmazná valamire a Fővárosi Közgyűlést, amire nem kell felhatalmaznia, mert az ma is a Fővárosi Közgyűlés hatásköre, nevezetesen az, hogy milyen módon rendezi a Hősök terét. A Hősök tere rendezése ma is fővárosi közgyűlési hatáskör, valószínűleg a kerületi önkormányzattal együtt; tegye azt, amit jónak lát. Ha ezzel kapcsolatban országgyűlési képviselőknek javaslatai vannak, akkor azt a nyilvánosság előtt vagy itt, az Országgyűlésben tegyék meg, de utána a Fővárosi Közgyűlés a saját hatáskörében teszi, amit helyesnek tart, és ezt a hatáskörét még egy felhatalmazással sem helyes elvonni. Ha pedig a (2) bekezdésre nincs szükség, akkor az (1) bekezdésre sincs, hiszen az (1) bekezdés - hogy mondjam? - egyfajta előkészítése a (2) bekezdésnek, és meggyőződésem, hogy nincs rá szükség. Helyes, hogy a millenniumi emlékművet felállították száz-egynéhány évvel ezelőtt, de ezt felesleges megint, egy külön törvényben rögzíteni, nem egy törvény feladata, hogy ezt rögzítse - beszédekben ezt természetesen el lehet mondani.

Ezek azok a módosító javaslatok, amelyeket avégett készítettünk, hogy ez a törvényjavaslat - hogy úgy mondjam, hogy így jelezzem a közvélemény különböző részeit - ne csak a Magyar Nemzet olvasótábora számára legyen olyan, amivel azonosulni tud, hanem mondjuk, a Népszabadság, a Magyar Hírlap és a Népszava olvasótábora is többé-kevésbé a magáénak tekinthesse ezt a törvényt, ha elfogadják. (Dr. Dávid Ibolya: A független sajtó...!)

Mi egy órát vitatkoztunk Ughy Attila képviselő úrral egy kereskedelmi televízióban erről a törvényjavaslatról, és akkor Ughy képviselő úr azt kérdezte tőlem, hogy ha ők elfogadják az időpontra tett javaslatunkat, akkor mi el tudjuk-e fogadni az egész törvényt. Akkor én erre nem tudtam határozottan válaszolni, mert nem voltam frakcióálláspont birtokában. Most azt tudom mondani, hogy mi szeretnénk, ha nemcsak azt fogadnák el, hanem megfontolnák az egyéb szövegjavaslatainkat is, de ha azt elfogadják, akkor el tudjuk fogadni a törvényt.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces időkeretben megadom a szót Dávid Ibolya igazságügy-miniszter asszonynak. Miniszter asszony!

DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy a sajtószabadság nevében tiltakozzam az ellen, hogy a Magyar Nemzet olvasói meg a Népszabadság olvasói meg a Magyar Hírlap olvasói... Tisztelettel jelentem, én mindegyik lapnak az olvasója vagyok, és a magyar újságolvasók nagy többsége szívesen forgatja ezeket a lapokat, és nagyon nem szeretik, ha bekasztolják őket valamiféle újság mögé, mintha az önállóan egyfajta értékrendiséget tükrözne.

Ezt meghaladóan én magam is olyan törvényt szeretnék elfogadtatni az Országgyűléssel, amely élvezi nemcsak az országgyűlési képviselőknek, de a magyar társadalom többségének a bizalmát is. És miután tíz, idestova tizenegy év óta - mert én tizenegy évvel ezelőtt voltam először Sitkén, amikor végre megünnepelhettük a hősök napját a rendszerváltozás után - oly békében megfér május utolsó vasárnapján a hősök napján való emlékezés, függetlenül attól, hogy volt törvény vagy nem volt törvény, soha senkinek nem szúrt szemet az, hogy miért ünnepeljük május utolsó vasárnapján a hősök napját - mert ennek van egy hagyománya. Márpedig egy nemzeti konzervatív, magát jobbközépnek nevező polgári kormányzás ragaszkodik a hagyományaihoz, és szeretné tiszteletben tartani azt a korábban kialakult gyakorlatot is, azt a tíz éve töretlen gyakorlatot, hogy Magyarországon május utolsó vasárnapján a hősök napját ünnepeljük, amely nap egyébként a gyermeknap is, de ahogy most, a hétvégén én is részt vettem néhány rendezvényen, láttam, hogy remek jól megfér ez a kétféle ünnep egymással.

Az, hogy az 1924-es törvényre emlékeztet bárkit is az, hogy akkor ünnepelték a hősök napját - nyilván egy olyan időponthoz kellett kötődnie a dátumnak, amely az első világháború utáni időpont. Másodsorban pedig az a kérése (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) részemről nem támogatható, hogy március utolsó napja kerüljön erre az ünnepre kijelölésre, ebből adódóan talán annak sem érzem szükségét, hogy az összes többi módosító indítványára reagáljak, képviselő úr.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces időkeretben megadom a szót Ughy Attila képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó.

UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Bauer képviselőtársamnak ahhoz a hozzászólásához vagy megjegyzéséhez szeretnék néhány szót hozzáfűzni, amelyik arra vonatkozik, hogy ők egy olyan konszenzusos törvényt szeretnének létrehozni, amelyet nem az ország vagy a társadalom egy része fogad el. Nem tudom, a módosító javaslat 3. §-a milyen mértékben osztaná meg a társadalmat; nem tudom, miért probléma az, ha a törvényjavaslatban Szent István neve szerepel, és nem tudom, mennyivel jobb az, ha a "magyar nemzet" helyett a "magyar nép" vagy "Magyarország" helyett a "magyar állam" szerepel.

Azt gondolom, ez a törvényjavaslat, ennek a törvényjavaslatnak a módosítása és különösen ez a 3. módosító indítvány kifejezetten arról szól, hogy azokat a szimbólumokat, amelyek az utolsó ezer évhez kötnek bennünket, megpróbálja kigyomlálni a törvényjavaslatból.

(20.10)

Ezt azért is fájlalom különösen, mert ez nem egy teljesen új keletű dolog, hiszen ha a 2000. január 1-jén elfogadott vagy datált törvénnyel, a Szent Korona-törvénnyel kapcsolatban visszaemlékszünk, ebből gyakorlatilag minden olyan szót és dolgot kigyomláltak, ami a Szent Koronával vagy Szent Istvánnal kapcsolatos volt, legalábbis megpróbálták kigyomlálni ezekből a módosító indítványokból. Nekem "A 22-es csapdája" eleje jut az eszembe erről, amikor cenzúrázzák a kimenő leveleket, és először azokat a szavakat húzza ki a cenzúrázó, amikről úgy gondolja, hogy nem fontosak; utána kihúzza a háborúra vonatkozó szavakat; aztán kihúzza az összes magánhangzót, s végül csak a mássalhangzókat lehet hazaküldeni levélben. Azt gondolom, ez a hármas javaslat kifejezetten ennek a példaképe.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Kétperces időkeretben megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony, a szót. A miniszter asszonynak a sajtószabadságra vonatkozó észrevételéhez annyit szeretnék mondani, én meg akartam kerülni azt, hogy politológiai kategóriákkal próbáljam leírni a magyar közvélemény különböző irányzatait, összetevőit. Ezért az egyszerűség kedvéért használtam azt a módszert, amit, mondjuk, Németországban is lehet használni, mert mások olvassák Frankfurtban a Frankfurter Allgemeine Zeitungot, amelyik konzervatív irányú lap, és a Frankfurter Rundschaut, amelyik egy baloldali liberális lap. Mások olvassák Franciaországban a Figarót, mások olvassák Franciaországban a Monde-ot, és megint mások - ha még van - az Humanitét.

Tehát ilyen értelemben a közvélemény szegmenseit politikai lapokkal lehet jellemezni, ha nem akadékoskodunk emiatt - ez nem kötelező, én csak segíteni akartam a megértést. Mert ha megnézzük ezeknek a lapoknak a vezércikkeit meg az olvasóleveleit, akkor azt találjuk, hogy egy-egy ilyen politikai lap a vezércikkeivel meg az olvasóleveleivel egyesíti a közvéleménynek egy bizonyos részét, akik nagyjából egyetértenek az ilyen kérdések megítélésében. A Magyar Nemzet vezércikkei olyanok, hogy önök a saját álláspontjukat találják meg ezekben a vezércikkekben, másokat meg irritálnak. (Dr. Dávid Ibolya: Nem találom meg!)

A közös vonásunk nekünk az, önnek meg nekem, hogy én mindegyiket olvasom, és ön is mindegyiket olvassa, de a közvélemény általában nem ilyen. Az emberek általában kiválasztják azt, amelyik közelebb áll hozzájuk, azért, mert a közvélemény politikai kérdésekben erősen tagolt. Önök pedig úgy tesznek ezekkel a javaslataikkal, mintha a közvélemény egységes lenne, mintha a magyarság nagyon nagy többsége azt a politikai ízlést képviselné, amelyet önök (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), és ezért megtehetik azt, hogy ezt az ízlést érvényesítik a parlamenti törvényekben.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces időkeretben megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából.

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Bauer Képviselő Úr! Én pedig egyszerűen ízléstelennek tartom az ilyen besorolást, mint amit az előbb hallottunk. Ugyanis így árkot ásni a közvéleményben, és a közvélemény nevében beszélni inkább csak politikai indíték mögötti, különféle elméletek gyártására alkalmas.

Nem a fáradtság mondatja velem: a megszólalásában volt megfontolásra alkalmas észrevétel is, de jelentem önnek, tisztelt Bauer Tamás képviselő úr, hogy én egy keresztény, katolikus családból származom, én elfogult vagyok. Nálunk a családi hagyomány szerint május utolsó vasárnapján igenis gyertyák égtek a bérházban, és nagyszüleimnél pedig a nyírségi faluban. Ettől a családi hagyománytól nem tudok elszakadni. Teljesen természetesnek fogom tartani azt, hogy azt a javaslatot támogatom, amely eredetileg megfogalmazódott, miszerint a hősök napja május végén legyen a magyar egészséges ünneplési, megemlékezési szokásrendünkben. Röviden ennyit szerettem volna mondani. Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Lamperth Mónika képviselő asszony, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából, ugyancsak kétperces időtartamban. Képviselő asszony!

DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Én nagyon sajnálom, hogy a miniszter asszony ilyen gyorsan kimondta azt, hogy módosító indítványt az időpont tekintetében nem fogadnak be, mert azt gondolom, érvekkel még érdemes lenne egymást győzködnünk.

Ugyanis nekem meggyőződésem, hogy a kormánynak mérlegelnie kell azt a szempontot, amelyet Bauer Tamás a hozzászólásában elmondott, hogy mihez fűződik fontosabb érték, a hősök napja legyen-e egy olyan ünnep, amit az egész magyar társadalom a magáénak érez; és azoknak a hősöknek a kapcsán, akiket a lelkük mélyén, a történelmi szerepük okán valóban megbecsülnek, és fejet akarnak hajtani az emlékük előtt, ezt tehessék úgy, hogy ennek nincsen olyan politikai felhangja és áthallása, mint amiről Bauer Tamás beszélt.

Én Kaposvár város országgyűlési képviselőjeként évek óta részt veszek a hősök napi ünnepségen a hősök templománál, ahol tavaly emlékművet is avatott a város, és leteszem a megemlékezés virágait. Most, az elmúlt vasárnap, amikor ott voltam ezen az ünnepségen, az ott elhangzott szónoklatok azt támasztották alá, amiről Bauer Tamás beszélt. Most a kétperces időkeretbe nem fér bele, hogy ezt kifejtsem, de ha a vita későbbi szakaszában szükségesnek mutatkozik, akkor kitérek rá. Voltak olyan pillanatok, amikor vitéz X. Y. elmondta a beszédét, s a beszédének voltak olyan elemei, amikor úgy éreztem, lehet, hogy az lenne a jó, ha csöndben letenném a virágot az emlékmű talapzatához, és otthagynám az egészet.

Nem szabad, hogy ez az ünnep ilyen legyen! Kérem, hogy ezt nagyon komolyan mérlegeljék! Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ugyancsak kétperces időkeretben megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Azt mondta Lezsák képviselő úr, hogy ő egy konzervatív, keresztény hagyományú családban nevelkedett, és számukra az a magától értetődő, hogy május végén ünnepeljék ezt. Azt gondolom, tegyék.

Azt mondta a miniszter asszony, hogy ez egy jobboldali kormány, amely számára az a fontos, hogy a tradíciót őrizze. Azt gondolom, hogy ne tegye, mert az, hogy a családjával, a barátaival, azokkal, akikkel szívesen van együtt, akikkel hasonlóképpen gondolkodik, mit tesznek, az mindenkinek a saját szuverén joga. Van, aki kommunista hagyományban élt, és március 21-én fog ünnepelni; van, aki olyan hagyományban élt, ahogy azt Lezsák képviselő úr vagy a miniszter asszony elmondta, és neki az fog jól esni. És van, akinek az, hogy ő vitézavatáson vegyen részt - noha a vitézi cím használatát Magyarországon törvény tiltja ma is -, de ha neki ez jólesik, tegye. Nem gondolom, hogy ezt bárkinek meg kellene akadályoznia.

Azt azonban, hogy az állam, a kormány, az Országgyűlés, amelyik valamennyiünké, azt tegye, hogy egyfajta tradíciót képvisel abból a sokféléből, hogy egyfajta elkötelezettséget képvisel abból a sokféléből, ami Magyarországon jelen van, az nem helyes. Ha a Magyar Demokrata Fórum így látja jól, tegye. De ugyanaz a Dávid Ibolya mint Magyarország igazságügy-minisztere, ne tegye, mert ő nemcsak a konzervatívok igazságügy-minisztere, hanem valamennyiünk igazságügy-minisztere akkor, amikor ezt a posztot betölti. És erről folyik köztünk a vita három éve, hogy a kormány a maga szemléletét ráerőltesse az egész (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) magyar társadalomra.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces időkeretben megadom a szót Dávid Ibolya igazságügy-miniszter asszonynak. Miniszter asszony!

DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársam! Két perc nagyon kevés ahhoz, hogy valójában arról beszélgessünk - és ez egy filozófiai kérdés -, hogy az adott kormánytöbbség hogyan érvényesíti a jogalkotáson keresztül a saját maga programját, a saját maga értékrendjét.

Ha ezt a képviselő úr úgy fogja fel, hogy ez valaminek a ráerőltetése a többségre, akkor a demokrácia, és a demokrácia írott és íratlan szabályai alapján a megválasztott többség, az általa a programjában és az értékrendjében vállalt dolgok megvalósításának egyik eszköze a jogalkotás. Ez egy kivételes eszköz, mert ritkán szoktunk ilyen törvényekkel élni; emléktörvényeket ritkán alkotunk, azonban ritkán is éljük meg azt az ezredéves évfordulót, ami az elmúlt másfél évben többször adott nekünk erre alkalmat.

(20.20)

Minden jogalkotás egyfajta értékközvetítés, mi több, a mindenkori parlamenti többség értékrendjének az akaratát tükrözi. Mint ahogy az előző kormányzat értékrendjének az akaratát tükrözte az is, hogy az élettársi kapcsolatot hitelesítették az azonos nemű személyek között. Ezt mi akkor nem fogadtuk el, a mi értékrendünkkel ez akkor szemben állt, önök ezt támogatták, többségben voltak, törvény született ebből.

Még egy dolgot szeretnék megemlíteni: a képviselő asszony említette, hogy legyen mindenkié ez a törvény. Ameddig el lehetett menni a Szent Korona-törvényben, én minden kompromisszumra hajlandó voltam. A legnagyobb kompromisszum mellett is elértük azt, hogy öt vagy hat képviselőtársuk megszavazta ezt a törvény. Végül is nem szavazták meg sem a szabad demokraták, sem a szocialisták, de bebizonyosodott, hogy valójában a Szent Korona-törvény és a korona áthozatala a Magyar Országgyűlésbe, találkozott a magyar társadalom többségének az akaratával. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Bebizonyosodott az is, hogy azok a félelmek, hogy nem fogják az Országgyűlésben látogatni... - megháromszorozódtak. Bebizonyosodott az is, hogy az összes millenniumi ünnepség, amelyet az elmúlt évben megtartottunk, találkozott kormánypárti, ellenzéki képviselőtársaim, polgármesterek és más értékrendet valló személyek elvárásával is.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces időkeretben megadom a szót Lamperth Mónika képviselő asszonynak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő asszony!

DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Asszony! Én nem akarom a Szent Korona-törvény vitáját újra előhozni, inkább erről a kérdésről szeretnék beszélni, de én azért hadd fejezzem ki gyenge kételyemet, hogy én nem vagyok meggyőződve arról, hogy a magyar társadalomnak van egy határozott állásfoglalása arról egyébként, hogy hol legyen a korona, és főként nem vagyok meggyőződve arról, hogy egy társadalmi többség, hogy a koronának itt legyen a helye. De én azt gondolom, hogy ennek most már semmilyen jelentősége nincs, mert a korona itt van, nagyon sokan eljönnek megnézni. Én biztos vagyok benne, hogy azért is eljönnek nagyon sokan az ország Házába, mert az ország Házát és a koronát együtt meg akarják nézni. Biztos vagyok abban, hogy nem olyan szervezésben jönnek, mondjuk, az iskolák, mint ahogyan a Sacra Corona kötelező megtekintését szervezik az iskolákban.

Ezt most azért hozom ide, mert azt is mondhatja a miniszter asszony, hogy ez egy értékválasztás, hogy az önök ízlésének megfelelő, de én azt gondolom, hogy ezeket a módszereket, amikor egy kormánypárti többség a saját meggyőződését, erkölcsi fölfogását olyan módon próbálja meg törvénybe foglalni, hogy úgy mutatja be, mintha ez a társadalom egészében így lenne, nem helyes, és megosztja a társadalmat, és azoktól az ünnepektől fosztja meg az egyébként másként gondolkodókat, akiknek ugyanúgy a saját ünnepüknek kellene ezt érezniük.

Azért nem tartom jónak az összehasonlítást azzal a törvényi szabállyal, amit az azonos neműek együttélésével kapcsolatban miniszter asszony elmondott, mert az a törvénymódosítás nem igényli azt egyébként, hogy abban a kérdésben a társadalom egésze valamilyen módon véleményt formáljon, és azzal azonosuljon vagy sem. Az megnyilvánulása volt egy olyan liberális vagy baloldali értékrendet valóban nyitottan elfogadó és kezelő kormánynak, ami vélhetően néhány embernek könnyebbséget okozott, és egyébként a társadalmat pedig nem kényszerítette állásfoglalásra. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ez a hősök emléknapja nem ilyen.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces időkeretben megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó.

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszter asszony, én arra kérem, azt javaslom önnek, hogy nyugodtan fejtse ki bővebben is az álláspontját, hiszen előterjesztőként nincs két percre korlátozva, bármikor bármilyen terjedelemben kifejtheti számunkra az érveit.

Én azonban most csak annyit szeretnék mondani, hogy azt gondolom, hogy a kormánytöbbség felhatalmazása a kormányzásra szól. Az, hogy önök olyan gazdaságpolitikát folytatnak ebben a négy évben, hogy önök olyan büntetőpolitikát folytatnak ebben a négy évben, hogy önök olyan agrárpolitikát folytatnak ebben a négy évben, hogy önök olyan egészségpolitikát folytatnak ebben a négy évben, amilyet jónak látnak, ez természetes. Mi pedig abban a négy évben olyat folytattunk, amit mi láttunk jónak. Ez így van rendjén, erre szól a felhatalmazás.

Ugyanakkor mi azt gondoljuk, hogy az ilyen - hogy mondjam? - történelmi, szimbolikus kérdésekben, mint amilyenről itt szó van, akkor is a konszenzusos döntés a helyénvaló, ha formálisan ezek nem kétharmados törvények. A magunk részéről az első ciklusban is, meg a második ciklusban is - mint ezt ön jól tudja - ezt az álláspontot képviseltük, és mi, szabad demokraták nem fogadtuk el, hogy a Szocialista Párt a Nagy Imre-törvényt - amivel nem értett egyet az ellenzék, és nem értettek egyet a szabad demokraták - elfogadja. Akkor sem tartottuk helyesnek. Ezért nem is tartjuk szükségesnek ezeket a történelmi tárgyú parlamenti aktusokat. Lehet parlamenti döntés nélkül is hősök napját tartani annak, aki akar, akkor, amikor jónak látja.

De önök azt tartják fontosnak, hogy 58 vagy 54 százalékos többséggel törvényt alkossanak erről, és nekem ez ellen van alapjában véve kifogásom. El is utasítják azt a konszenzuskeresést, amit mi a módosító javaslatainkkal teszünk.

Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy tűnik, hogy a kétperces felszólalások végéhez érkeztünk, így megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon nagy gondban vagyok, és többször hozzányúltam a gombhoz, hogy elállok a hozzászólásomtól, mert ezek szerint a hiba bennem van. Én minden törvényjavaslathoz úgy állok hozzá, hogy majdhogynem betegesen hiszek abban, hogy jobbá tehető a szöveg. S azt gondoltam ennek a törvénynek a kapcsán, hogy igenis valahol egyszer el kell jutni az ebben az országban élő politikusoknak odáig, hogy valahol konszenzusra jussanak a múltat illetőn, hogy ki-ki mennyit, mikor tett hozzá ahhoz, hogy az ország fennmaradjon és gyarapodjon. Tehát ha kell, legyen! De azt gondolom, hogy egy ilyen törvényjavaslat szövegének, ami egy megemelkedett helyzetet akar előállítani, olyannak kellene lenni, amiben tényleg konszenzus van.

Azt gondoltam - az általános vitában látszólag úgy nézett ki, hogy egyetértünk -, hogy néhány dolgot ki kellene ebből emelni, és a szöveg magyarrá tehető, széppé tehető. Sajnálom, hogy nem találok ilyen módosítókat.

Takács Imre képviselőtársam benyújtotta azt, amiről akkor sokat beszéltünk. Én kérem a miniszter asszonyt, gondolja végig azt, hogy "a vérüket ontották". Ha itt arról beszélünk, hogy a mi hőseink, akkor ők a vérüket áldozták, az életüket kockáztatták. Általában a magyar közbeszédben, a magyar nyelvben az ellenség vérét ontják és nem a sajátjukét.

A másik ilyen dolog, amiről szeretnék beszélni, a Bauer Tamás által többször érintett 3. §. Kérem önöket, figyelmesen olvassák el ezt az összetett mondatot, többször. Ha a kormány meg van győződve arról, akkor azt kell mondani, hogy meg kell ünnepelni. Vagy a kormány azt mondja, hogy kifejezi azon óhaját, hogy mi, magyarok és nem magyarok, akik itt élünk, akik felelősséget érzünk az ország sorsáért, ezt az emléknapot méltóan ünnepeljük meg, rójuk le kegyeletünket. Tehát azt gondolom, hogy ha meggyőződés, akkor másképp kell befejezni a mondatot; vagy óhaj, és akkor jó így, ahogy van.

Én azt kérem az önkormányzati és az alkotmányügyi bizottságtól, hogy a bent lévő javaslatok alapján - és nem akarok beszélni, mert számomra például Weszelovszky képviselő úrnak a 4. pontban lévő indítványa szimpatikus - tényleg tegyenek kísérletet, és bizottsági módosítóként legyen ez egy olyan szöveg, ami elfogadható. Az még valós, hogy az időpontról biztos, hogy fogunk vitatkozni.

Engedjék meg - és ez a záró gondolatom, arra amit a miniszter asszony elmondott -: én még kisgyerekes apa vagyok, az én gyerekem elég ferdén nézett rám, hogy én két és fél órát töltöttem vasárnap az emléknapon, ahol ismerősökkel, barátokkal méltóan részt vettünk a szertartásokon és a koszorúk elhelyezésén. De a gyerek azt mondta, hogy ezekről a programokról maradtunk le. Miért nem azt tettük?

(20.30)

Azt gondolom, hogy ezért is felelősek vagyunk, ami ebben a törvényben szerepel, hogy az utánunk jövő generációkról is szól, hogy azt szeretnénk, az az óhajunk, hogy ezt ők is majd méltóan ünnepeljék meg még akkor is, amikor mi már nem leszünk. Ne hozzuk őket abba a helyzetbe, hogy családon belül legyen konfliktus azért, mert hősök vagy mert gyereknap. Hátha megtalálható a kompromisszum! Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)