Felszólalás adatai

SZALAY FERENC (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először az önkormányzatokról szólnék. Nagyon örültem Jauernik képviselő úr hozzászólásának, főleg ennek az utolsó mondatnak, hogy bízik abban, hogy az önkormányzatok megoldják a feladataikat. Biztos vagyok benne, hogy meg fogják oldani - csak meddig fogják tudni megoldani? Meddig lehet még úgy elvonni, hogy a feladatok mértéke nem csökken? Ez az alapvető problémája az önkormányzatoknak. (Jauernik István: Erről beszéltem.) Igen, csak én is hadd beszéljek róla, azért, hogy mindenki lássa, hogy ez nem egy olyan nagyon fényes dolog. Tehát amikor mindig elvesznek, de a feladatok ott maradnak, akkor abból általában az van, hogy növekszik a hitelfelvétel - Kovács képviselő úr elmondta -, kötvényt jegyeznek az önkormányzatok, fölélik a vagyonukat. Egy idő után vége lesz ennek.

Ez az aranytojást tojó tyúk esete, egy idő után vége van. És hogyha a normatívák ilyen szinten maradnak, akkor a kötelező feladataink ellátása sem biztosított. Ezen, azt gondolom, nem tudunk vitatkozni különösebben, és biztos, hogy ezt hasonlóképpen látjuk, csak azt is lássuk, hogy az önkormányzatok ma nagyon sokat szenvednek a mostani gazdaságpolitikai problémák miatt. Ön is azt mondta: jobb lenne, ha több lenne. Nem fog több jutni, látjuk. Csak önök meg lássák be azt, hogy nem lehet mindig elvenni az önkormányzatoktól. (Jauernik István: Nincs elvéve!)

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Én egyébként azt látom, hogy egy olyan vita ez a költségvetési vita, amikor a kormányoldal bizonygatja a saját igazát, tudja ő is, hogy baj van, tudja ő is, hogy problémák vannak. Mi elmondjuk, hogy melyek ezek a bajok, próbálunk rávilágítani, néha elfogadják a javaslatainkat - elég ritkán -, gyakrabban meg nem. A végén pedig önök megszavazzák, mi meg elmondtuk, hogy mégis mi a problémánk. A baj csak azzal van, hogy néha önkritikát is kellene gyakorolni, bátran és nyugodtan, belenézni az ország szemébe, és azt mondani: kérem, ez a dolog 2002 óta romlott el, azóta hihetetlen a probléma, 8000 milliárd forint államadósság helyett most a duplájáról beszélünk, 3-4 százalékos gazdasági növekedés helyett most 1,2 százalékosról beszélünk.

Ez a probléma! Egyszerűen így mondják bele az ország arcába, hogy: kérem szépen, ezt 2002 óta mi okoztuk, és a probléma innen indul. (Közbeszólás a fideszes képviselők soraiból: Így van!) Ezt Varju képviselő úrnak mondom, mert azt mondta, hogy látszik már az, hogy jó lesz a - nem tudom, mit mondott - a gyerekeinknek vagy az utánunk következőknek. Hányszor hallottuk ezt már? Most önök elmondják nem tudom, hányadszor. Nekem a nagymamám, a szüleim elmondták, hogy, kisfiam, neked nagyon jó lesz - most önök ugyanezt mondják? Hogy, kedves ország, nyugodjanak meg, nemsokára jó lesz? Mikor? És állandó problémát okoznak. Ezért gondolom azt, hogy az önkritika néha hasznos dolog.

Volt megegyezés ebben a Házban néhány hete egy területtel kapcsolatban: ez a sport volt - erről szerettem volna szólni rögtön az elején, most egy kicsit később mondom el. Itt ült az öt párt, és jól megdicsértük egymást, hogy hurrá, van egy terület, ahol tudunk közösen gondolkodni mind az öten a nemzeti sportstratégia kapcsán. Akkor is elmondtam, hogy majd kiderül itt a költségvetési vitánál, hogy valójában tényleg ötpárti-e az egyezség.

A nemzeti sportstratégiához nem tetszettek pénzeket rakni, egy vasat se. Az állami sportfinanszírozás - ez öröm egyébként - 15 százalékkal nőtt, de majd tessenek megnézni a sportfinanszírozáson belüli arányokat. Most, az olimpia évében az olimpia viszi el a növekedést, ami nem baj, csak egészen más mennyiségű forrást kért az olimpiára a sportszövetségek szövetsége meg a Magyar Olimpiai Bizottság. Kértek 2 milliárd forintot - önök néhány száz millió forintot raktak bele. A kinntartózkodásra kértek négyszázvalahány millió forintot - beleraktak 300 milliót. Ezzel megnövelték a sportfinanszírozást, aztán csökkentették a szabadidősportra szánt pénzeket, a diáksportra szánt pénzeket, a létesítményfejlesztésre fordítandó pénzeket, és közben a nemzeti sportstratégiában meg elfogadták itt velünk együtt, hogy sportnemzetből sportoló nemzet legyünk.

(13.10)

Valami hihetetlen kaotikus dolgot látok ebben a kérdésben. Ráadásul azt hiszem, hogy nem hajlandók megérteni - közülünk is sokan vannak ilyenek, nem gondolom, hogy ez párthovatartozástól függő -, hogy mivel szórakozunk és mivel játszunk. Az egészségügyről ma néhányan szóltak, de még mindig csak a gyógyításról beszélünk, és nem beszélünk arról, hogy a megelőzés, az egészséges életmód, a hozzá tartozó rendszeres testmozgás, táplálkozás és a többi, és a többi, milyen fontos lenne egy ország életében. Beszélünk itt gazdaságpolitikáról meg munkahelyteremtésről meg mindenféle egyéb, nagyon-nagyon fontos dologról, csak egy idő után nem lesz, akit foglalkoztatni lehet, meg nem lesz, aki dolgozni fog. A magyar nép életkilátásai talán a leggyengébbek Európában. Innen kéne indulni, és ezt kéne elfogadni egyszer, hogy nagyon-nagyon jó lenne, ha mindenféle nagy gazdaságpolitikai gondolatok mentén foglalkoznánk az emberekkel is egy keveset ezen a területen.

Nem szeretném szaporítani a szót tovább, mert nem tudom, hogy hányszor mondtam már ezt el, csak tessenek azt látni, hogy ha ez így marad, akkor a nemzet kilátásai fognak nagyon-nagyon gyorsan, hihetetlen mértékben csökkenve gyengévé válni. Remélem, hogy megértik, be fogunk adni módosító javaslatokat. Be fogunk adni módosító javaslatokat ahhoz, hogy mondjuk, a diáksport-normatíva visszajöhessen. Nem hiszem, hogy önök nem látják, hogy ha a gyerekeknek a mindennapos testnevelés nem egy adott dolog, akkor ezek a gyerekek nem tudnak egészséges fölnőni. Az önökéi sem, a mieink sem, senkié sem. Megbeszéltünk, ötpárti egyezség volt, két és fél óráról háromra emeljük a heti testnevelési órák számát. Fél óráról van szó. Nem tetszettek elfogadni. Fél óráról van szó. Igazából egy tendenciát szerettünk volna elindítani.

Megbeszéltük, szeretnénk, ha a létesítményfejlesztési program elindulna tornatermekkel és uszodákkal. Önök ígértek 100 tornatermet, 50 tanuszodát. Mondjuk, 3 darab megvalósult belőle. Szeretnénk ebben is előremenni. Nem őrült kérés! Most 13,6 milliárdot tetszenek sportra adni, ehhez kellene még egy keveset, nem nagyon sokat, mondjuk, kettőt-hármat. Jelzem, 2002-ben 27 milliárdnál fejeztük be a sportfinanszírozást. Mindenkinek lelke rajta. Aztán beszéljenek sokat még a gazdaságpolitikáról, foglalkoztatásról, oktatásról, egészségügyről, csak ezt a területet is tessenek néha egy kicsit komolyabban venni.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)