Felszólalás adatai

BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt szocialista Képviselőtársaim! Higgyék el, valamennyien a Fidesz-frakcióban tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy milyen szörnyű érzés az, amikor valaki munkanélkülivé válik. Sőt, azt is higgyék el nekünk, hogy nem kizárólag szakirodalomból ismerjük ezt az érzést, hanem jó néhányan személyesen vagy családtagjaink által átéltük.

Azt is tökéletesen tudjuk, hiszen ismerjük az erre vonatkozó statisztikát, hogy 1990-et követően, '92 végén, '93 elején öltött drámai méreteket a munkanélküliség. Ekkor több mint hétszázezer munkanélküli volt az országban. Az eddig működő kormányok más és más eszközökkel próbálták a munkanélküliséget kezelni. Azt gondolom, azért ülünk különböző frakciókban, és azért dolgozunk különböző pártokban párttagokként vagy szimpatizánsokként, mert egy-egy problémát más és más módon kívánunk kezelni. Én ezt egyáltalán nem találom tragikusnak, nem találom drámainak. Önök úgy vélik, hogy a segélyezés az az eszköz, amellyel kezelni lehet a munkanélküliséget. Mi pedig azt gondoljuk, hogy elsősorban olyan helyzetet kell teremteni, hogy legyen munkahely egyrészt, másrészt pedig a munkavállaló képes legyen olyan tudással rendelkezni, amit aztán a munkaerőpiacon értékesíteni tud.

(11.40)

Nem látom be azt, hogy ez miért olyan katasztrofális helyzet, ha mi azt szeretnénk elérni, hogy az, aki munkanélkülivé válik, minél előbb képes legyen arra, hogy visszakerüljön a munka világába, és ha kell, akkor erre serkentsük azáltal is, hogy nem teremtünk olyan helyzetet, hogy a munkanélküli-segéllyel vagy -járadékkal otthon élni kényelmesebb, mint dolgozni.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)