Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DÚRÓ DÓRA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amikor az 1. §-t elolvastam a törvényben, akkor rendkívül megörültem, mert azt sejtettem, ha a mesteroktató kategóriáját bevezetik, akkor talán az életpályamodell szabályozására is sor kerül. Amikor a költségvetési törvényt végigolvastam, végignéztem az oktatásra, kultúrára vonatkozó részeket, illetve láttam a jelen törvénymódosítást, akkor sajnos csalódottan kellett tapasztalnom, hogy hat év fog eltelni úgy Orbán Viktor kormányzásából, hogy a felsőoktatásban életpályamodell bevezetésére nem fog sor kerülni.

Azért kezdem ezzel a felszólalásomat, mert az egyik legsúlyosabb problémának tartom a jövő szempontjából is, de már a jelenben is sajnos rendkívül nagy hiányosságok tapasztalhatók ezen a területen. 114 ezer forintos havi nettó bérrel kezd egy egyetemi tanársegéd, aki mondjuk, PhD-fokozattal rendelkezik. Tehát a legkiválóbbak számára ez az, amit a felsőoktatás nyújtani tud, papíron legalábbis, és egy adjunktus bére, havi fizetése nem éri el az átlagbért Magyarországon. Húszezer emberről van szó nagyságrendileg, akik ilyen körülmények között dolgoznak, ilyen körülmények között kezdik el pályájukat a felsőoktatásban. Úgy gondolom, ennek a húszezer embernek a megbecsülése, anyagi előrelépése a központi költségvetés számára nem jelentene óriási terhet.

Itt világos döntésről van szó, ez egyértelműen politikai döntés. Mivel a 2016-os költségvetés sem tartalmaz előrelépést e tekintetben, tehát 2016 szeptemberétől sem fog elindulni ez az emelkedés, így látható, hogy hat évet legalább várni kell. Elképzelhető, hogy 2017-ben elindul, hiszen az lesz az utolsó év, ami a választásokat megelőzi, ilyen megfontolások természetesen állhatnak ennek bevezetése mögött. Ugyanakkor látni kell, hogy az elvándorlás rendkívüli mértékben sújtja ezt az ágazatot is, és a fiatal, rendkívül képzett, a legkiválóbbak körében tapasztalható mértéke igen magas, az előző kormányokhoz képest is folyamatosan emelkedik.

Ez a kérdés összefügg azzal, ami az egész felsőoktatás finanszírozásának kérdése, és fontos megállni, úgy gondolom, amikor a kancellári rendszert vezették be egy évvel ezelőtt, most pedig a konzisztóriumi rendszert fogja ez a törvénymódosítás bevezetni. Az alapvető kérdés, amit, úgy gondolom, fel kell tennünk, hogy a felsőoktatás finanszírozásával kapcsolatban az elmúlt öt évben, de beszélhetünk akár az elmúlt huszonöt évről is, az elsődleges probléma, ahol a rendszert meg kell fogni, az a pazarlás oldala, vagy az állami szerepvállalás, az állami finanszírozás folyamatos csökkenésének oldala. Amikor 2010-ben az Orbán-kormány átvette a kormányzást, 180 milliárd forint állami támogatás szerepelt az egyetemek, főiskolák soron a költségvetésben, jövőre 153 milliárd forint szerepel ugyanezen soron.

Ez rendkívül nagy mértékű forráskivonás, tehát úgy gondolom, elsősorban a felsőoktatás finanszírozásával kapcsolatban ‑ egyébként zárójelben, nem csökkentve a pazarlás súlyosságát, nem csökkentve a hiányosságok jelentőségét ‑ ez az elsődleges, amivel szembe kellene nézni. Ehhez kapcsolódik az a jelenség a felsőoktatásban, ami nyilvánvalóan hozzájárul azokhoz a szabálytalanságokhoz is, amiket például az ÁSZ feltárt a vizsgálat során ‑ és sajnos nemcsak a felsőoktatásra, hanem egyébként az egész oktatási ágazatra, a közoktatásra is jellemző ‑, hogy pályázatokat rendes forrásként kénytelenek kezelni; mert annyira hiányzik az állami finanszírozás mértéke, hogy a pályázatokkal egészítik ki olyan szintre a finanszírozást, ami lehetővé teszi, hogy egyáltalán boldogulni tudjanak és működni tudjanak az egyetemek.

A legjelentősebb változásnak tartom a törvénymódosítás paragrafusai közül a konzisztórium bevezetését, így engedjék meg, hogy vezérszónoki felszólalásomban elidőzzek ezen intézmény megjelenése mellett. Talán a kancelláriától kellene kezdeni az egészet, hiszen akkor látjuk meg, hogy gyakorlatilag hasonló feladatkörre egy évvel a kancellári rendszer bevezetését követően létrehoznak egy testületet. Úgy gondolom, hogy a kancelláriára vonatkozó tapasztalatokat érdemes összegezni, érdemes látni azt, hogy milyen konfliktusok, milyen nehézségek adódtak ezzel kapcsolatban, és érdemes rendszerszinten végiggondolni azt, hogy mi a legfőbb probléma a kancellári rendszerrel.

Úgy gondolom, rendszerszinten a legnagyobb probléma az, hogy a személytől függ az, hogy az intézmény hogyan működik. Ezt hasonlíthatnám politikailag ahhoz, hogy a diktátor jó ember vagy rossz ember. Itt nem arról van szó, hogy egyes kancellárokat rossz embernek tartanék, ugyanakkor a rektorokkal folytatott beszélgetéseim során is abban a meggyőződésemben erősödtem meg, hogy ott működik jól a kancelláriarendszer, ott működik kevés konfliktussal és hatékonyan, ahol olyan ember került ebbe a pozícióba, aki eddig is ismerte a felsőoktatást, akár az adott intézményt, akár más intézményt, belülről jött, ismeri az egész rendszer természetét, logikáját. Ilyenkor egy rektorral, akivel szemben továbbra is, egyébként helyesen, elvárás az, hogy egy bizonyos ranglétrán végigmenjen az egyetemek oktatói gárdájával és tudományos fokozatok vonatkozásában is, a kancellárral szemben a törvény ilyen előírást nem tartalmaz. Nem volt kritériuma annak, hogy a kancellár bármilyen módon kapcsolódjon a felsőoktatáshoz. Úgy gondolom, ez probléma, és az eddigi tapasztalatok alapján is megerősödtem ebben a meggyőződésemben.

A kancellárral szemben ugyanakkor legalább valamiféle előírás szerepelt a törvényben, és ő legalább valamiféle felelősséggel tartozik. A konzisztórium tagjairól semmit nem tudunk meg a törvényben. A világon semmit! Illetve egy dolgot, ami a legfontosabb volt, úgy látszik, a kormányzat számára, hogy a miniszternek tartoznak felelősséggel, a miniszter odaültetett emberei lesznek. De hogy kik ezek, milyen kritériumoknak kell megfelelniük, mihez értenek, mit fognak csinálni, az egyáltalán nem szerepel ebben a törvényben. Ez rendkívül fontos jelzés, úgy gondolom, még akkor is, ha rendeletben szeretnének valamilyen előírásokat felállítani velük szemben.

Azt, hogy a konzisztórium úgy épül fel, hogy annak tagja a rektor és egyébként négy, a kormány által odaültetett ember, aggályosnak tartjuk, így módosító javaslatokban kezdeményeztük azt, hogy a rektor szerepe legyen megerősítve a konzisztórium vonatkozásában. Nem világos számunkra, amit a kancellároknál is egyébként tapasztaltunk, hogy milyen elvárásokat fogalmaznak meg a konzisztóriumokkal szemben. A kancellárokkal szemben is azt tapasztaltam, hogy nincsenek felkészítve arra a munkára, amit végeznek, és nincsenek világos és mindenki számára ismert kritériumok, amiket nekik teljesíteniük kell. Persze, lehet azt mondani, hogy működjön gazdaságilag hatékonyabban az adott intézmény, csak mit jelent a gazdaságilag hatékony működés. Mikor jó egy kancellár? Ha rövid távon már tud eredményeket felmutatni, vagy akkor, ha esetleg hosszú távra gondolkodik, és akár a rövid távú célokat beáldozza a hosszú távú működés oltárán?

Nem várható, úgy gondolom, a konzisztóriumoktól sem az, hogy érdemi változást jelentsen a felsőoktatás finanszírozásában, a gazdasági helyzetben, ha a megfelelő finanszírozás az állam részéről nem áll rendelkezésre. A stratégiában is azt olvashattuk, hogy a közvetlen állami támogatás jelentős mértékben nem növelhető a következő évtizedekben. Úgy gondolom, ha ez a szemlélet uralkodik a felsőoktatásban, akkor jöhet kancellár, jöhet konzisztórium, érdemi színvonal-emelkedésre nem kerülhet sor éppen azért, amit az előbbiekben már kifejtettem.

Igyekszem én is kerülni a politikai megfontolásokat, de azért eljátszottam a gondolattal, hogy kik lesznek azok, akik a konzisztóriumi testületekbe beülhetnek a kormány eddigi politikáját tekintve. Jó pár név eszembe jutott.

(20.20)

Ugyanakkor szakmailag a munkavégzésükre vonatkozóan azért rávilágítanék még egy vonatkozásra. Ez pedig az, hogy ők jogi kapcsolatban nem lesznek az egyetemmel, a munkájukért pedig díjazást nem kapnak. A miniszter az, akivel gyakorlatilag a kapcsolatot tartani fogják. Így azért felmerül a kérdés, hogy mennyire fogják az intézmény érdekét érvényesíteni és azt szem előtt tartani, vagy pedig mennyire fogják a miniszter akaratát érvényesíteni, akinek egyébként felelősséggel tartoznak, a díjazás nélküli munkájukat pedig mennyire fogják komolyan venni. Államtitkár úr az egyik interjújában említette, hogy olyan embereket szeretnének ezekbe a testületekbe ültetni, akik a vállalati szférában már bizonyítottak, előrejutottak és tapasztalatokat szereztek. Ez önmagában nem lenne probléma, csak ha ezek a vállalatvezetők megtartják a vállalati pozíciójukat, itt pedig egy kvázi ingyenmunkát várnak el tőlük, félő, hogy ezt az ingyenmunkát kevésbé fogják komolyan venni, kevésbé lelkiismeretesen fogják az egyébként közpénzből működő felsőoktatási intézmények életét istápolni. Elutasítjuk tehát a konzisztórium felállítását ebben a formában.

A következő téma, amire kitérnék, azok elnevezések csupán, ugyanakkor rendkívül fontosnak tartom, hogy beszéljek róluk. Nem szeretnék a szavakon lovagolni, de hasonlóan szerencsétlennek érzem az elnevezéseket, átnevezéseket, mint a szakképzés esetében. Ott ugye megjelent új intézménytípusként a szakgimnázium, amit eddig nagyon sok intézmény magára nézve is tagozatos gimnáziumként definiált és így is használták. Itt megjelenik az alkalmazott tudományok egyeteme kifejezés. Értem a törvény szövegéből, mit szeretnének, hogy emögött értsen az ember, de alkalmazott tudományok alatt az ember azt is érthetné, hogy itt majd alkalmazott matematikát meg alkalmazott nyelvészetet fognak oktatni. Számomra is nyilvánvaló, hogy nem erről van szó, de nem tartom szerencsésnek ezt az elnevezést, idegennek tartom a magyar nyelvtől, hogy ezt az intézménytípust így nevezzék el.

A Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ elnevezést, ami végül is a közösségi főiskolának lesz a neve a törvény szövege szerint, illetve hasonló, ezt is rossznak tartom, hiszen a közösségi főiskola vonatkozásában eddig sem volt világos, még a felsőoktatásban dolgozó szakemberek számára sem, hogy mi az, amit ez az intézmény takarni fog, mitől lesz közösségi. Sokan a népfőiskolára asszociálnak ettől a közösségi kitételtől, tehát ennek a kifejezésnek az adaptációját sem tartom szerencsésnek.

Ugyanakkor magát az intézményt, az elgondolást, a törekvést rendkívül fontosnak tartom. Úgy gondolom, ez az egyik legjelentősebb előrelépés a törvényben, hogy ez a lehetőség megnyílik például az olyan városok vonatkozásában is, mint Ózd. Engedjék meg, hogy jobbikos képviselőként néhány szót ejtsek egy olyan városról, amelynek a polgármestere szintén a Jobbik színeiben nyerte el a mandátumát. Janiczak Dávidról van szó, aki a város fejlesztésével, jövőjével kapcsolatban rendkívül nagy hangsúlyt fektet arra, hogy Ózdon nappali tagozatos felsőoktatás induljon. Polgármester úr elindította ezt a munkát, egy tudatos tervezés zajlik a városban, már a hetedik osztályos általános iskolások szüleivel elkezdte a tárgyalásokat, az ő tájékoztatásukat, és rendkívül nagy előrelépés lenne ebben a térségben, ha Ózdon ténylegesen elindulna közösségi főiskola formájában a nappali tagozatos képzés. Ehhez kérem államtitkár úr támogatását is, hiszen abban a régióban sokaknak még a Miskolci Egyetemre való eljutás, bejutás sem adatik meg anyagi lehetőségek hiányában.

Összességében azt tudom elmondani, hogy a gazdálkodás tekintetében előrelépést a konzisztóriumok létrehozásától nem várok, ugyanakkor számos kétely van, ami miatt ebben a formában ezt nem tudjuk támogatni. Az életpályamodell hiányosságára pedig ismételten szeretném felhívni államtitkár úr figyelmét. Egy rendkívül sürgető kérdésről van szó, ami nemcsak a felsőoktatás, hanem az egész magyarság jövője szempontjából létkérdés, az elvándorlás megakadályozása, lelassítása, sőt az ezzel ellentétes folyamat elindítása a felsőoktatásban is.

Kérem államtitkár urat, hogy az elmondottakat vegyék figyelembe. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)