Felszólalás adatai

IFJ. HEGEDŰS LORÁNT (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Elhatárolódni az elhatárolódóktól - ez felszólalásom elsőrendű célja. A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján az egykori halálraítélt megidézte az élőket és a holtakat, hogy velük együtt vádolja a szocialista köntösbe bújt hóhérainkat.

Wittner Mária feltette a kérdést: milyen morál alapján ülnek még most is a magyar parlamentben és alkotnak törvényeket az általuk megnyomorított, kifosztott, megalázott magyar nép számára? A nagy tapsot követően nem sokkal posztkommunista hisztériakampány vette kezdetét, mintha újra életfogytiglanra kívánnák ítélni az ártatlanul meghurcoltat, aki többek között az új köztemető 298-as és 301-es parcellájában elföldelt mártírok által már ki nem mondható gondolatokat öntötte igaz és emlékükhöz hű szavakba.

Nemhiába aggódtak a volt állampárt funkcionáriusai az emléknap puszta gondolatától is, rögeszmének minősítve a kommunista rögeszme kísértetének pusztításával való szembesülést. Hivatkoztak arra, hogy úgymond még nincs meg az objektív kritikát lehetővé tevő történelmi távlat, még köztünk vannak - az ő finom kifejezésükkel élve - az érintettek.

Valóban nem egyszerű a lélekemelő emlékezés, amikor - a mi szavainkkal élve - a gyilkosok, az árulók még most is köztünk élnek, amikor az objektív rálátást nehezíti, de egyáltalán nem lehetetleníti el a vérbíró csemeték parlamenti közelsége s az a tény, hogy a Magyar Szocialista Párt '94 és '98 között egy pufajkást tudott kitermelni a miniszterelnöki bársonyszékbe magából.

Persze, emlékezésünket nehezíti egy másik, mindezekkel összefüggő, el nem hanyagolható körülmény: miközben a kommunizmus áldozataira gondolunk, jelenleg a tőke szedi áldozatait. Hisszük, hogy eljön a tőke áldozatainak emléknapja is, de akkor is csak úgy emlékezhetünk kegyeletteljesen és őszintén majd, ha teljes egészében mögöttünk tudjuk már a ma még egyre rettenetesebb áldozatokat követelő tőkeuralmat.

A két pusztító hatalom honi kapcsolatára mutatott rá Wittner Mária. Elhangzott vádjában: szocialista elveiket feladva lettek vörös kapitalisták. A kommunizmus egyik legsúlyosabb árulását a szociális gondolattal szemben követte el. A kommunisztikus egyenlősdiség égbekiáltó, arcátlan egyenlőtlenségekhez vezetett, melynek csúcspontját már mint vörös bárók, fő rabló privatizátorok, bankkonszolidálók, ugyanakkor mint családmegnyomorítók érték el. Mára a tőkeuralom kommunizmusnál is világméretűbb árulásának honi különítményesei és jól fizetett ágensei lettek, amikor a szociális gondolat mellett a demokráciát árulják el, a nép természetes igényét a közösségi önszerveződésre, az ezt támogató, óvó és védő államhatalomra.

Vörös báróék most az úgynevezett demokratikus baloldal védelmét várják el a köztársasági elnök úrtól. Az ő elhatároláskényszerítősdijük, látszatdemokráciájuk és műfelháborodásuk el akarja hitetni, hogy éppen ők jöttek, szöktek el a maszkabálból, és hogy éppen ők azok a független kutyák, kik ideológiamentes csontokon tökéletesítik a fölösleges morgás-harapást. Eme tökéletesítő, az áldozatot elhallgattatni kívánó törekvésükben eszükbe sem jut a szabad véleménynyilvánítás alkotmányos alapjoga, miközben minden dögkeselyű publicistájuknak védelmében éppen erre hivatkozva nyüszítenek.

A Népszabadság Zappe nevezetű újságírója az emléknap kapcsán leírhatja a maga cafrangságát, miszerint: igaz, hogy négy évtizeden keresztül szovjet gyarmat voltunk, de mi kezdtük. Oda se neki Molotov-Ribbentropp-paktum, a Baltikum lerohanása, Lengyelország hátbatámadása, és még előbb Ukrajna kiéheztetése, a gulagokon elpusztított tízmilliók jajkiáltása! Mit kezdtünk mi? Valójában a totalitárius szovjet hatalom megbuktatását '56 forradalmával, a világtörténelem legvéreskezűbb diktátora szobrának ledöntésével. Talán kiszemelte a történelem ura azt a népet, amely, miként a magyar '56-ban, az élet érdekében az első nagy mozdulást megtéve a megbukott társadalomszervezési doktrínák és gyakorlatok szemétdombjára veti a kommunizmus után a demokrácia egyre haloványabb és áttetszőbb mázával takart tőkeuralmi rendszert is.

Minden igaz emlékezés előremutat. A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján megnyilvánuló nemzetközi elismerés ismét reménységgel adja elénk azt a közép-európai szolidaritást, melyet korábban történelemhamisítással és most elhallgattatással próbálnak kilúgozni tudatunkból. Lech Wale sa, Vytautas Landsbergis, Václav Klaus üdvözlete ismét bebizonyította az '56-os magyar mártíriumról írt csoda valóságát. A gondolat gyorsabban fut, mint a fény. Tett-vers. Dicsőség a népnek, ahol az eposzok költővé szentelik a legkisebb munkást is, dicsőség a szabadság fejedelmeinek!

Köszönöm. (Taps az MIÉP soraiban.)