Felszólalás adatai

DR. KISS GÁBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kicsit zavarban vagyok, mert nem éppen barátságos és türelmes módja a véleményem elmondását megelőzőleg Isépy képviselő úrnak az a gesztusa, amellyel az esetlegesen másképpen vélekedőt egyenesen Freudhoz utasítja vissza, miközben ő maga a törvényjavaslat politikamentessége mellett próbált érvelni.

A Magyar Szocialista Párt és én személy szerint is, ebben a törvényjavaslatban a szimbolikus politizálás sokasodó jeleinek az egyikét vélem felfedezni. Ez önmagában nem lenne hiba, s hogy a Fidesznek ehhez különösképpen érzéke van, azt én akár tiszteletreméltónak is tarthatnám. Sosem fogom elfelejteni a miniszterelnök eskütételét és azt a szimbolikus gesztust, amikor a jegyző lejött a földszintre, és a perspektívát megváltoztatva, így olvasta elő a szöveget.

Azonban én úgy látom, hogy az utóbbi időkben az elsődleges politikai tevékenységben mutatkoznak bizonyos értelemben zavarok és a társadalmi érintkezésben is ennek megfelelően, hiszen ha semmi más nem jellemzi a politizálást, az igen, hogy bizonyos társadalmi rétegeket preferál másokkal szemben. Ezért erősödnek a kritikai hangok, bizonyosfajta csalódottság is tapasztalható és népszerűségvesztés is.

A másik ilyen magyarázó elem lehet az, hogy önálló, konzisztens eszmerendszer hiányában túlságosan is gyorsak a fordulatok, és zavarok mutatkoznak az értékrendben. Én igazából nem szeretnék inszinuálni, de ha arra gondolok, hogy 1993-ban még az MDF által képviselt elkorhadt nézetrendszerekről volt szó és most ezeknek az integrációjáról, akkor a zavarok miatt nem lehet csodálkozni. Ez természetesen mutatja az önbizalomhiányt is. Ebben a közegben a politikai szimbólumok megújítása és a megújított mitológiai rendszer egyetértő észrevételeket remél a társadalomtól, és arra számít, hogy szimbólumokkal könnyebb azonosulni, mint a direkt politika közvetlen eszközeivel és eredményeivel.

Szeretném még azt is hozzátenni, hogy az ilyenfajta szimbólum megjelenítésére a "polgár" szó sem alkalmas, mert ez tartalmazza azt az autonóm elemet, amely a közös és parancsnoklásszerűen közös, egyforma gondolkodás ellenében hat.

Mik képezik a részét egy ilyenfajta szimbolikus politizálásnak? Mindenekelőtt számít ez a nemzeti érzületekre, a nemzeti önbecsülés felhajtóerejére, és kiemeli a nemzetkarakternek a tradicionális büszkeségre visszautaló szempontjait, a harcos, a morális erényeket és a munkás erényeket; más előterjesztésben olvashatjuk Magyarország mint Európa védőbástyájának a felelevenítését.

Számít a vallásos hitben meglévő felhajtóerőre, a keresztény erkölcs egyedülvalóságára más erkölcsi rendszerekkel szemben, és az egyneműsített nemzeti múltnak a hatóerejére, a relikviák reszakralizációjára. Gondoljunk csak a koronatanra, hiszen ha igaz, hogy Hartvik püspök legendája - tehát a nagyobbik legenda - Kálmán király megrendelésére született, és azt volt hivatva biztosítani, hogy a magyarok a koronát az Isten sugallatára kapták, és ennek az volt a fő funkciója, hogy a pápai állammal szembeni függetlenséget fejezzék ki a XIII. században, akkor világos, hogy a korona szakrális szemlélete egy meghatározott korszaknak a terméke volt. A mai napra ezt tulajdonképpen elvesztette volna, és amikor újból ebbe a szentségébe akarjuk visszaemelni, akkor más politikai célok vannak mögötte.

Én azt gondolom, hogy mindez a politikai hatalomgyakorlás egyenes vonalon származtatásáért történik, tekintélyelvű megalapozásáért is történik; nem dei gratia, hanem dei historiae - mi képviseljük a politikai hatalmat. Engem erről győznek meg az elhárítási kísérletek, amelyek azt mondják, hogy itt nem a múlt feltámasztásáról van szó, hanem a múlt megbecsüléséről, illetőleg hogy eltúlzottak lennének az ezzel kapcsolatos ellenzéki reagálások.

(11.30)

Ugyanakkor azonban itt van egy paradoxon is: ha ennyire jelentéktelenek lennének a javaslatok, miért kell őket bevonni a törvénykezésbe? Isépy képviselő azt mondja, hogy óvakodni kell a belemagyarázásoktól. Igen ám, de itt látjuk a direkt megnyilatkozások egyikében-másikában is azt, hogy ez a szimbolikus rendszer kezd összeállni egy egésszé. Dávid Ibolya miniszter asszony csak tegnap említette azt - arra az oldalra mutatva -, hogy mi, keresztény hitben és nemzeti érzülettel rendelkező képviselők, amiben igenis kifejeződött máris egy megosztottság, Isépy úr, mert elvitatta azt, hogy ezen az oldalon is lehetnének a keresztény hitben gondolkodók, azt pedig általában is, hogy nemzeti érzülettel rendelkezve kiknek van ilyen típusú előjoguk.

És ha arra gondolok, hogy olyan nyilatkozat is elhangzik, hogy mi, keresztény magyarok, Szent István Magyarországa nem vagyunk másság, más lehet hozzánk képest más, de mihozzánk képest más; és míg felsejlik a 30 millió magyarnak a nézetrendszere - és amire szeretnék visszahivatkozni -, akkor nem tekinthetjük ezt egészen véletlennek, és nem gondolom, hogy csak a rosszhiszeműség munkálna bennünk.

Én igenis úgy érzékelem, hogy a Horthy-korszak redivivus gondolata két fogalomkörben megjelenik, a keresztény, nemzeti gondolatkörben, és ezzel kapcsolatban fenntartásaim vannak, mert ha én világosan megítélem a Horthy-korszakot, akkor ez a bizonyos keresztényiség nagyon keresztényietlen volt, mert az irgalmasság útját nemigen ismerte - lásd Biblia -, és nemzetietlen is volt, mert tagadta, hogy magyarrá tehet bennünket értelem, tett, parancs, sors, szándék és alkalom, az ittélés közössége, az idetartozás érzése és vállalása.

Ezért tekintem ezen gondolatrendszer átgondolt elemének a Corvin-lánccal kapcsolatos javaslatot. Én cinikusnak tartom az indoklást. Államtitkár úr, nem esztétikai szempontokat hangsúlyoz elsősorban a törvényjavaslat, hanem azt mondja, hogy ez egy anakronizmus, amely nem méltó a jövő Magyarország nevét öregbítő teljesítményeknek az elismerésére. És felsejlik benne egy Oscar-díj-szerű, még a formában is kozmopolita ízlés - és itt helyén van -, és ebben az összefüggésben semmiképpen nem anakronizmus, hogy Horthy Miklós kormányzó alapította ezt a kitüntetést. Sőt, egyenesen hiányzik a magyar kitüntetési rendből, és én igenis úgy látom, hogy ezzel a természetes gesztussal, hogy Horthy Miklós kormányzó alapította 1930-ban, mintegy jogfolytonosságot vállal az állam, és ezt magától értetődő természetességgel egyelőre ebben a szimbólumrendszerben teszi.

Én azt gondolom, hogy itt is megfigyelhetjük azt, hogy a miniszterelnök politikakötöttsége erősebb, mint a köztársasági elnöké, éppen ezért a politikamentesség érvét aligha tartom következetes érvelésnek.

Azt gondolom, hogy ennek a kitüntetésnek az adományozása és alapítása és ennek az alanya mitologikus legitimációját most már nem csupán a rá hagyományozott vagy elődje által rá testált hatalomból, hanem az egykori kormányzó művének folytatójaként is birtokolja.

Azt mondják, hogy ne éljünk inszinuációval vagy gyanúval. Én megnéztem, hogy az adott kor milyen jelentést tulajdonít ennek a kitüntetésnek, Isépy úr. Megnéztem Kornis Gyulát, aki nem volt ugyan egy nagy filozófus, de ideológusként kiválóan kifejezte azt, hogy mi a jelentősége ennek a kitüntetésnek. Mátyás a lovas magyarnak, a törhetetlen magyar öntudatnak és Itália halhatatlan kultúrájának volt a képviselője. Nem véletlen, hogy a független Magyarország őt választotta csillagának. Rendben van, Mátyásnak valóban voltak ilyen érdemei. De hogy miért Corvin-lánc, erre is az ad magyarázatot, hogy megjelenik itt bizony a bizonyos neohumanizmus elmélete; három elemét hangsúlyozza Kornis ennek és három európai országgal összefüggésben:

Azt mondja, hogy az olasz nemzetnek fasiszta újjászületése egyenest a régi Róma eszményének történeti útvonalán ment végbe, az antik Róma jegyében megújhodik a latin faj öntudata, megszületik a már-már anarchiába fúló Itália mai imperializmusa - egyszer.

Az mondja, hogy a világháború utáni francia nacionalizmus szellemi forrása ugyanez.

Azt mondja, harmadszor, a mai Németország a nemzeti szocializmus nevében a harmadik humanizmus szavától visszahangzik, amely a politikai embert tartja eszményi modellnek, aki merőben a közügyeknek él, akinek élete feloldódik a nemzeti közösség szolgálatában. A harmadik humanizmus a korabeli Németországnak igenis jellegzetes terminusa volt, de megfosztott mindenféle humanista tartalmat és a reneszánsz embereszményt, egyetlenegy vonatkozására redukálta a kívánatos eszményi modellt, ez pedig: aki a közügyeknek él, és feloldódik élete a nemzeti közösségek szolgálatában.

Szeretnék arra utalni, hogy ez a kommunizmus eszmevilágának is egy sajátságos részét képezte, és így teljesen világos, hogy miért ez a lényeges elem a kitüntetés meghozatalában. Ez az a mozzanat, ami miatt nekünk a kitüntetésjavaslat ezen elemével kapcsolatban súlyos fenntartásaink vannak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)