Felszólalás adatai
187. ülésnap (2012.05.09.), 131. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Nyikos László (Jobbik) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:43 |
Felszólalások: Előző 131 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem szoktam ellenzéki képviselőtársaim hozzászólásaira kétpercesekben reagálni, mert ezt a műfajt nem ebben a relációban értelmezem, de most reagálok Vágó Gábor képviselőtársamnak egy megjegyzésére, amit talán nem gondolt végig vagy félreérthető.
Azzal indította a hozzászólását, hogy veszélyben van vagy veszélyben lehet 350 köztisztviselő fizetése. Hát, én ezt nem értem. És netán ezért fogja támogatni az LMP a törvényjavaslatot, amihez joga van természetesen. Kérem tisztelettel, ez a közel egymilliárd forintnyi összeg, ami bérfedezet, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezetnek a költségvetésében tulajdonképpen semminek sem mondható, hiszen az egy 460 milliárdos költségvetés. De én még azt is hozzátettem, hogy én nem úgy gondoltam a nagyvonalúságra buzdító szavaimat, hogy ezzel rövidítse meg a kormány a saját minisztériumát, hanem egészítse ki a tárca költségvetését a saját tartalékából, és hagyja ezt a pénzt ott a helyi önkormányzatoknál.
Végül is azt gondolom, hogy ez nem túl szerencsés megfogalmazás az ön részéről, hogy veszélyben van a köztisztviselők fizetése, és én szeretném a magam részéről legalábbis hangsúlyozni, hogy semmiféle veszélyben nincs, az én javaslatom nem azt sugallja, hogy itt bárkinek a fizetése veszélyben lehetne. Itt én másról beszéltem.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Felszólalások: Előző 131 Következő Ülésnap adatai