Felszólalás adatai

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen nagy felelősség az oktatási rendszer bármelyik részéhez törvényjavaslattal vagy egyéb szabállyal hozzányúlni. Ezzel együtt is időről időre szükséges, hiszen a körülmények, a külső, belső körülmények változnak, és a rendszert ehhez kell igazítani. Ezért tehát az a törvénymódosítási dömping, amely az utóbbi évben ellepte a parlamentet mind a köz-, mind a felsőoktatás, mind a szakoktatás tekintetében, önmagában véve vitatható, egyáltalán nem örvendetes jelenség, nem fogadtuk örökbe a módosítást.

De nézzük, javít-e a felsőoktatás állapotán, helyzetén ez a törvényjavaslat, amelyet a képviselőtársak benyújtottak. Nos, elég nagy érdeklődéssel hallgattam én is itt Hankó Faragó Miklós szavait, de minthogyha egy egészen más törvény indokolásáról lett volna szó, mint ami elhangzott az oktatási és tudományos bizottság ülésén.

(19.10)

Ha csak arról lenne szó - megismételhetem Pósán László képviselőtársam véleményét -, hogy egy hiátust pótoljunk egy újabb törvényben, azaz szabályozzunk egy meglevő állapotot, amelyet egyébként is a törvény előír, akkor nyitottak lennénk a kérdés megtárgyalására, és nem zárkóznánk el előle. De az oktatási és tudományos bizottságban egészen más érvelés hangzott el, mint itt. Itt ebből egy szót nem hallottunk. És miután az oktatási és tudományos bizottság is a parlament egyik bizottsága, ezért engedjék meg, hogy én arra reflektáljak, itt van a kezemben a bizottsági jegyzőkönyv. (Felmutatja.) Legalább hússzor hangzott el az előterjesztők szájából: a törvénymódosítás vagy a törvényjavaslat legfontosabb indoka tudniillik az, hogy versenyképessé tegyük a magyar felsőoktatást.

Nos, a versenyről annyit engedjenek meg elmondani, hogy piaci viszonyok között a gazdasági szférában elképzelhető, sőt bizonyított is sok esetben, hogy a versenynek valóban minőségjavító hatása van. De az oktatási rendszer nem piaci viszonyok között működik - hozzáteszem, szerencsére, egyelőre Magyarországon -, és a verseny önmagában nem garantál semmiféle minőségi emelést. Mi több, hozzátehetem, hogy a gazdasági és pénzügyi válság is, amelynek szenvedő alanyai vagyunk immár több hónapja, pontosan azt bizonyítja, hogy a verseny abszolutizálása, mindenek fölé emelése bizony rossz út, ezért ezt az utat követni a felsőoktatásban nemhogy nem lehet, hanem káros és vétkes út lenne.

Ezenkívül, ha mégis szükség van versenyre, mert önmagában azért a verseny nem kizárható, mi több, eredményes is lehet, van verseny a magyar felsőoktatásban, hiszen köztudottan csökken a hallgatóknak, az érettségizetteknek a létszáma, a felsőoktatási intézmények verekszenek - úgymond - a hallgatókért, ami önmagában versenyhelyzetet teremt. Kérdés az, hogy a versenyhelyzet és a verseny meghatározta felsőoktatási jelentkezés összefügg-e a minőséggel. Azt kell mondanom egyértelműen, hogy nem.

Kérdezem, volt-e az elmúlt években olyan egyértelmű kutatás, amely tudományos hitelességgel bizonyította volna, hogy mondjuk, a népszerű, magasabb minőségűnek deklarált egyetemekre azért jelentkeznek többen, mert magasabb a színvonala vagy jobb a minősége. Én ilyen kutatásról nem tudok. De arról igen, hogy nagyon sokszor divat diktálja vagy lakóhely közelsége diktálja a jelentkezést, és nem a színvonal. Tehát a verseny és a színvonal összefüggése egyáltalán nem kimutatható.

Verseny van abban a tekintetben is, hogy szabad mozgás van a felsőoktatásban, különösen azóta, hogy az Európai Felsőoktatási Térséghez csatlakoztunk, illetve csatlakozóban vagyunk, egymás diplomáit kölcsönösen elismerjük, rohamosan nő a külföldi felsőoktatási intézményekben tanuló magyar hallgatók száma és az itteni külföldi hallgatók száma. Tehát nagyobb versenyre szükség valószínűleg nincsen.

De ha mégiscsak kell verseny, miért kell a verseny? Nos, az előterjesztők érvelése pedig az - megint csak tanúság rá az oktatási és tudományos bizottságban elhangzott előterjesztői érvelés -, hogy a magyar felsőoktatásnak igen alacsony a színvonala. Nos, itt van az a pont, ahol egyértelműen tiltakoznunk kell, mert egyrészt ilyenfajta globális bejelentés elfogadhatatlan. Mi minősíti, mi biztosítja a felsőoktatás magas színvonalát? A piacképessége, az tudniillik, hogy a piac ad-e megfelelő munkalehetőséget a felsőoktatásban végzettek számára, elismeri-e munkaalkalmakkal az egyes felsőoktatási intézmények diplomáit. Nos, azt kell tapasztalnunk, hogy a magyar felsőoktatási intézményben végzett fiatalok mindmáig a fejlett világ bármelyik országában bőven találnak munkaalkalmat, ami önmagában azt igazolja, hogy nem versenyképtelen a magyar felsőoktatás.

Elhangzott a bizottságban érvként az is, hogy nemzetközi rangsorok mutatják, hogy a magyar felsőoktatási intézmények közül mindössze kettő szerepel a világ legjobbnak minősített 500 vagy 600 egyeteme között. Akkor is elmondtam, itt is elmondom: ezek a rangsorok igen sok bizonytalanságot takarnak, minden törekvésük ellenére. Nem sokkal a bizottsági ülés után, éppen május 20-án volt a Magyar Tudományos Akadémián egy olyan innovációs és oktatási konferencia, ahol komoly, ezzel a témával foglalkozó egyetemi professzorok bizonyították be, hogy ezek a felsőoktatási rangsorok díjazandó próbálkozások, de semmiképpen nem szabad abszolutizálni az eredményeiket. Egy példát hadd mondjak hozzá. Olyan pontozási rendszert alkalmaznak, amelyben igen magas pontszámmal minősítik például azt, hogy annak az egyetemnek valamikori diákja szerzett-e Nobel-díjat. Nos, miután a szegedi egyetemnek van egy valamikori diákja, aki Nobel-díjas lett - Szent-Györgyi Albertről van szó -, ezért a szegedi egyetem igen magas pontszámot kapott, ezért szerepel az ötszáz-, nem tudom, hányadik helyen.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a szegedi egyetem színvonala nem magas, csak Szent-Györgyi Albertnek köszönheti a jó minősítését, pusztán arra szeretnék rámutatni, hogy egy-egy ilyen, még kísérleti stádiumban levő minőségi rangsort alapul véve, indoklásul felhasználni ahhoz, hogy nemzetközi jellegű egyetemek nagyobb számban jöjjenek Magyarországra, ez bizony nem helyes, nem igazságos, mondhatnám azt is, hogy adott esetben még félrevezetés is lehet.

Az alacsony színvonalról elhangzott méltatlan véleményeket, amelyek a bizottságban elhangzottak, nem is akarom itt megismételni. Mindmáig bántóan emlékszem rá vissza, hogy a felsőoktatás irányításáért felelősséget viselő emberek hogyan tudták ilyen kifejezésekre ragadtatni magukat, mint hogy kóklerség folyik az egyetemen, azt se bánnák, ha sokan elvesztenék az állásukat, és így tovább.

Ezért tehát, miután hosszasan folyt a vita erről, nem tudom kizárni azt - miután elhangzott, a jegyzőkönyvben itt van -, hogy itt azért lényegesen többről van szó, mint amit Hankó Faragó Miklós itt a bevezetőjében indokolásként elmondott, hogy egy hiátust kell pótolni.

Még kitérnék arra, hogy elhangzott egy olyan érv is, és ezt talán itt a bevezetőben is hallhattuk, hogy szükséges, hogy a magyar felsőoktatás jobban beilleszkedjék az európai térségbe, az európai felsőoktatásba. Mi úgy látjuk, hogy a magyar felsőoktatás már jól beilleszkedett. Említettem a bolognai folyamatot, a felsőoktatási térséghez való csatlakozást, a kreditalapú elszámolásra való áttérést, a kétciklusú képzést, és mindazt, ami azt teszi lehetővé, hogy magyar hallgatók külföldön, külföldiek Magyarországon veszteség nélkül, automatikusan folytathassák a tanulmányaikat.

De itt említhetném azt is, hogy évek, mi több, évtizedek óta külföldi professzorok sokasága tanít magyar egyetemeken, illetve külföldi hallgatók sokasága tanul magyar egyetemeken. Nemcsak a közismert orvosi egyetemen és a Corvinus Egyetemen, hanem még a kisebb jellegű főiskolákon is, vagy a kevésbé - mondjuk - nagyobb múltú egyetemen, közöttük említhetném az én saját egyetememet, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet is, ahol szép számmal vannak külföldi hallgatók.

A mai felsőoktatási rendszerünk, a felsőoktatási törvény egyáltalán nem akadályozza azt, hogy külföldi professzorok taníthassanak itt, minthogy erre is van példa. Én ugyan már elég régen szereztem a diplomámat a bölcsészkaron, de azóta is folyamatosan külföldi professzorok mindig voltak és vannak is az egyetemeken. Tehát ennek semmi akadálya.

Miért ódzkodunk akkor ez ellen a törvényjavaslat ellen? Hát azért, mert a szövegben ott van, hogy más elbírálás alá esnének, mint a magyarországi felsőoktatási intézmények. Meg kell hogy kérdezzem: miért? Mi indokolja ezt? Abban a ritka, kivételes helyzetben vagyok, hogy azt mondhatom, örömmel hallgattam Arató államtitkár úr szavait, aki ugyan, mondjuk, kevésbé kritikusan, de voltaképpen mégiscsak azt mondta, hogy az a dolgunk, a magyar felsőoktatás irányításának az a dolga, hogy a magyar felsőoktatási intézményeket erősítse, őket hozza olyan helyzetbe, hogy versenyképesek legyenek, ha nem volnának azok; de mint állítottam, mégiscsak azok.

Mi indokolja akkor, hogy nemzetközi jellegűnek deklarált, külföldi állam vagy jogi személy vagy alapítvány, vagy éppen pénzember által alapított, Magyarországra telepített egyetemre más szabályok legyenek érvényesek, mint a hazaiakra?

(19.20)

Ha számunkra fontos a magyar felsőoktatás, akkor attól, aki ide akar jönni, várjuk el, hogy feleljen meg azoknak a követelményeknek, amelyeket a magyar felsőoktatásnak előír a parlament vagy egyéb jogszabály. Ugyanígy érthetetlen, hogy ha már idejön esetleg egy nemzetközinek minősített egyetem, és itt diákokat foglalkoztat, ugyanúgy állami finanszírozásban részesülnek a hallgatói, mint a magyar egyetemek hallgatói, miközben rájuk más elbírálás érvényes. Más elbírálás érvényes, a professzoraik kaphatnak ötször, tízszer akkora fizetést. Kérem szépen, ez nem versenyhelyzetet fog teremteni, hanem éppen versenyhátrányt fog okozni a magyar felsőoktatási intézményeknek.

Végül meg kell hogy említsem, hogy 72 magyar felsőoktatási intézmény van, ha jól tudom, ebből 28 állami, a többi magánegyetem, egyházi vagy egyéb egyetem. Rendre elhangzik, hogy ez a szám igen magas Magyarország lélekszámához viszonyítva. Én itt nem kívánok belemenni abba a vitába, hogy ez magas vagy alacsony, de az biztos, hogy a magyarországi felsőoktatási intézmények száma nem szaporítandó, mert láthatólag elegendő, kielégíti az igényeket, és mindenféle nemzetközi statisztikának is megfelel. Ilyen körülmények között duplán igaz az, hogy nincs arra szükség, hogy külön törvénnyel ösztönözzük, segítsük, bátorítsuk különböző külföldi szervezetek, államok, jogi személyek vagy alapítványok törekvéseit arra, hogy Magyarországra intézményeket hozzanak.

Összességében a Kereszténydemokrata Néppártnak ugyanaz a véleménye, mint amit Pósán László képviselőtársam elmondott. Természetesen nem vagyunk annak ellenére, tekintettel a két, már nemzetközi jellegű felsőoktatási intézmény meglétére, hogy jogszabályban határozzuk meg ezeket a kritériumokat, de ez a törvényjavaslat így, ahogy van, számunkra elfogadhatatlan, ezért kérjük tisztelettel, hogy vonják vissza. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)