Felszólalás adatai

Nyilván ehhez az értékeléshez sokkal több idő kellene és sokkal több részlet felvillantása. Igazából azzal az értékeléssel kezdeném, amit úgy tudnék megfogalmazni, hogy sokkal több lehetőség volt ebben a négy évben, mint ami ténylegesen megtörtént. Ebben azt hiszem, hogy sokan egyetértenek velem. Nyilván, akik ellendrukkerei a magyar nemzeti önrendelkezés gondolatának, illetve annak, hogy egyáltalán végre álljon már sarkára ez az ország és szerezze vissza erőforrásait, szerezze vissza méltóságát; és a Kárpát-medencében ez a sokra hivatott nemzet, amely visszatért ide 1100 évvel ezelőtt, és amely ilyen csodálatos épületeket hozott létre, mint az Országház, és működtetett a Szent Korona eszmeisége jegyében elég jó eredményességgel egy teljes birodalmat, egy Kárpát-medencei birodalmat; igenis, nekünk fel kell nőnünk a feladathoz, és nem lehet kis szintű célokat kitűzni.

Kétségkívül nagy ambíciókkal kezdődött meg a kormányzás, és abban a helyzetben nagyon örültünk annak, hogy olyan kulcsfontosságú lépések megtörténtek, amelyek a nemzeti gondolatot erősítik, tehát a magyar állampolgárság visszaszerzése megnyílt az elcsatolt területen élő magyar testvérek számára.

(20.00)

Tulajdonképpen a javaslatunkra került ez igazából elfogadásra, úgy értékelem, hiszen ez a programunkban is benne volt: lett egy emléknapja a trianoni békediktátumnak, a nemzeti összetartozás napja, és elindult egy másfajta, felelősebb gondolkodás.

Az alaptörvény hosszú folyamatát nem mondom el. Igazából a lényeg az, hogy lett egy új alaptörvény, és lett egy új jogrendszer. Tulajdonképpen szinte valóban példátlan jogalkotási tempó zajlott le itt a Házban, sok esetben egyébként helyes célok mellett, sok esetben nem helyes célok mellett, sok esetben jól, de nagyon sok esetben viszont azt lehet mondani, hogy nem megfelelően előkészítve. És sajnos, ami számomra leginkább az egyik legszomorúbb lecsapódása ennek a négy évnek, az az, hogy én egy picit úgy éreztem, jogászként ráadásul, a jogállamiság iránt elkötelezett jogászként, mint ha egy olyan színházi előadás részese lennék, ahol az előadás közben jönnek a díszletmozgatók, és aztán elviszik a berendezés egy részét vagy lebontják az intézmény egy bizonyos elemrendszerét.

Tehát a szemünk láttára alakult át valamifajta más rendszerré ez a magyar parlamenti működés, ami önmagában nem egy érték, tegyük hozzá, tehát abszolút nem arról van szó, hogy én isteníteném, sőt mi több, nagyon elítélem az elmúlt huszonnégy év úgymond parlamenti demokráciáját, ami egyáltalán nem azt hozta, amit igazából reméltünk tőle, hiszen a gyarmatosítás csúcsra járatódott, nem adták vissza az elvett vagyont a kommunizmus idején kifosztott embereknek, a privatizáció során az új oligarchák meggazdagodtak, a volt kommunistákat nem büntették meg, a mai napig itt vannak a nyakunkon, hiába követeltük Biszku Béla és társai megbüntetését. Egyáltalán úgy, ahogy van, az elszámoltatás mint lehetőség itt volt. Úgy gondolom, nagyon sokban segítettük, sok ötlettel jöttünk elő, hogy valóban akár a 2006 őszi szemkilövések, akár az elmúlt nyolc év összes szabadságjogi jogsértése vagy egyáltalán a magyar nemzeti vagyon elzabrálása terén a bűnösöket megbüntessék. Sajnos jogerősen egyetlenegy embert nem ítéltek el.

Hosszan lehetne folytatni a sort, de egy biztos: Gandhi mondása jut eszembe minderről, amely körülbelül úgy foglalható össze vagy úgy szól, hogy nem tudod, hogy mi lesz cselekedeteid következménye, de ha nem cselekszel, akkor semmi következménye nem lesz. Tehát ennek szellemében kellett nekem is itt dolgoznom az Országgyűlésben, és találtam így együttműködést azokkal, akikkel lehetett. Valakikkel nagyon nem lehetett, hozzáteszem, de a végcél mindenképpen az, hogy Magyarország felemelkedjen. Ennek szellemében kívánom azt, hogy Isten óvja és vezesse Magyarországot!

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)