Felszólalás adatai

VONA GÁBOR (Jobbik): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Még próbálom megfejteni Mesterházy Attila frakcióvezető úrnak a pumával és a puskával kapcsolatos hasonlatát... (Derültség és taps a kormánypártok és a Jobbik padsoraiban.), úgyhogy egyelőre döcögve indul a kezdet.

De előtte hadd kezdjek egy meglepő fordulattal! (Mesterházy Attila közbeszól.) Én is szeretném kérni arra a miniszterelnök urat, hogy egy bocsánatkérést tegyen. Az benne a meglepő, hogy én is Gyurcsány Ferenccel és Bajnai Gordonnal kapcsolatban kérem erre, csak ne az MSZP-frakciótól, hanem attól a több millió magyar embertől, akik haragszanak, és gondolom, elégedetlenek azért, hogy még mindig szabadlábon van ez a két ember. (Taps a Jobbik, derültség a Fidesz padsoraiban.)

Miniszterelnök úr első 15 percre - őszintén megvallom - egy picit megijesztett, mert úgy éreztem magam, mint amikor egy diák elmegy vizsgázni, nem készül föl az adott vizsgafeladataira, és elkezd elméleti filozófiai kérdésekkel foglalkozni - magam is tettem így néhányszor, amikor kevésbé voltam felkészült -, és ezzel próbálja a tanár figyelmét elterelni arról, hogy nincs kellőképpen felkészülve. Vagy esetleg arra is gondoltam, hogy az elnyúlt horvát tárgyalások miatt egy másik papír került a miniszterelnök úr mappájába.

Itt elhangoztak különféle köszönetnyilvánítások a miniszterek, a képviselők, illetve a kormány felé, és elhangoztak egyúttal új fogalmak: már többször volt alkalmam megdicsérni a miniszterelnök urat, illetve a Fidesz-frakciót abban, hogy tényleg zseniális az a bűvészi tudás, amellyel a szavak mágiáját képesek alakítani és ezzel a valóságot sok esetben elfedni.

Hallottunk megint két új fogalmat a nemzeti centrumról és a józan észről, úgyhogy azt gondolom, ezeknek az új fogalmaknak a kapcsán ne csak a kormánynak, hanem a Fidesz PR-osainak is érdemes lesz köszönetet mondani; az elmúlt 56 napban szerintem ők végezték a legkomolyabb munkát.

A józan ész kritikájához viszont annyit csak, hogy az elmúlt időszakban Magyarországon Kupa Mihály és Dávid Ibolya szeretett volna a centrumban parkolni. Nem hiszem, hogy ez a legszerencsésebb szituáció most Magyarországnak, hogy az értékrendi-elméleti vitákat félretegyük, bár hozzáteszem, hogy azzal egyetértek, hogy Magyarországon megváltoztak a politikai törésvonalak, nincs már szerintünk-szerintem jobb- és baloldal abban az értelemben, ahogy az elmúlt húsz évben volt, hanem két olyan oldal van, ami közül mindenkinek el kell dönteni, hogy melyik oldalon áll: ez pedig a nemzeti oldal és a nemzetközi érdekeket kiszolgáló oldal, és ebben szeretnénk, ha a kormány is egyszer végre nyíltan állást foglalna.

Rátérve az elmúlt két hónapra vagy az 56 napra, amelyet elvileg értékelnünk kellett volna itt ma, a Jobbik mindig is igyekezett korrekt és objektív lenni, már amennyiben pártpolitikai, frakciók közötti vitákban erre lehetőség van; én most megpróbálok így tenni. Valóban, van egy olyan része a mi országgyűlési munkánknak, és ezért köszönet és dicséret - őszintén mondom - a kormánypártoknak, amely történelmi jelentőséggel bírt itt az elmúlt 56 napban, és amely, azt gondolom, hogy ennek az 56 napnak valóban a legemlékezetesebb és a legelőremutatóbb része volt, ez pedig a nemzetpolitikai törvények, illetve törvénymódosítások. Gondolok természetesen a nemzeti emléknapra, gondolok a kettős állampolgárság elfogadására, vagy gondolok az osztálykirándulások szervezésének megsegítésére.

Viszont azzal is szembesítenünk kell magunkat az Országgyűlésben - és örülök, hogy most ilyen sokan itt vagyunk, és a miniszterelnök úr is megtisztelt bennünket -, hogy az elmúlt 56 napban az Országgyűlés energiáinak nagy része nem a nemzeti együttműködés kialakításáról szólt, hanem energiáink nagy részét az emésztette föl, hogy a Fidesz-KDNP kétharmados kormánytöbbségének hatalmibázis-szélesítését, amelyet különféle törvényekbe csomagolt, megpróbálta nekünk eladni, mi, ellenzéki pártok pedig megpróbáltuk megakadályozni ezt.

Ha egy hasonlatba próbálnám én magam is csomagolni, hogy mi az, ami történt, a következő történt. Önök a hatalmibázis-szélesítésüket, ezt a farkast megpróbálták báránybőrbe bújt farkasként elénk tárni, majd amikor már a késő esti vitákon nagyon kevesen voltunk csak itt, és az ellenzék hosszú érvrendszerek és érvek végén végre bebizonyította, hogy ez valójában egy farkas, és csak a báránybőrt kell lenyúzni róla, akkor általában az volt a válasz, hogy jó-jó, de vegetáriánus. (Derültség a Jobbik padsoraiban.) Körülbelül ennyi volt az elmúlt hónapokban a hatalmi bázis szélesítése kapcsán, ami történt.

Mire gondolok konkrétan? Gondolok az önkormányzati rendszer átalakítására, amelyet sok mindennek lehet nevezni, de demokratikusnak vagy nemzeti együttműködésnek egyáltalán nem lehet. Elhangzott a miniszterelnök úr részéről, hogy a politikusok létszámát csökkentettük. Önök ezt évek óta végzik egyébként, méghozzá úgy, hogy egy politikusuk több állást is visel.

Szintén nem tartozik a nemzeti együttműködés rendszerébe, vagy elég furcsán gyömöszölhető bele a médiaviszonyok átalakítása, az államigazgatás totális megszállása - PSZÁF, APEH, Alkotmánybíróság, Állami Számvevőszék. És itt szeretném hangsúlyozni: a Jobbikot nem az zavarja, hogy az előző években, az előző évtizedekben ide becsontosodott, egyáltalán nem a nemzeti érdekeket vagy az ország érdekeit képviselő emberektől megszabadul végre Magyarország, hanem abbéli aggodalmunkat szeretnénk kifejezni, hogy "szegfűs" államigazgatás helyett nem szeretnénk "narancsos" államigazgatást. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ennek a hatalmibázis-építésnek azért volt egy mélypontja vagy csúcspontja - mindenki gusztusa szerint válasszon -, amit én azért nem tennék vicc tárgyává, mint ahogyan azt Schiffer András frakcióvezető úr megtette; ugye, ez a politikai nyilatkozat falra függesztése volt. Megmondom őszintén, ezzel nagyon meglepett engem a miniszterelnök úr, illetve a kormánytöbbség. Nem értem még mind a mai napig, hogy erre miért volt szükség. Annyi nagyszerű gondolata van a magyar történelemnek, amelyet a falra lehetne függeszteni, és ki lehetne tenni a közintézményekben, miért nem ezek közül választottak? Mi ez a gondolkodásbeli torzulás, amely azt gondolja, hogy ebben az egyébként valóban nagyon komoly politikai változásokat magában rejtő időszakban az önök gondolatai a legalkalmasabbak arra, hogy ezt kifejezzék?

Azt gondolom, lehet egy ilyen politikai nyilatkozatot a falra függeszteni, vagy akár ezt is, de majd ötven év múlva a történelem függessze ezt a falra, és ne önök, mert így meg abba a helyzetbe kényszerülnek, hogy lehet, hogy néhány év múlva kénytelenek lesznek majd elviselni annak a tudatát és látványát, amikor ezeket a nyilatkozatokat a falakról le fogja venni Magyarország.

Mi az, amit e helyett a hatalmi bázis szélesítése helyett az emberek elvártak volna önöktől? Elvártuk volna például az alkotmányozással kapcsolatban, e történelmi lehetőséget felhasználva, a történelmi jogfolytonosság helyreállítását. A gazdaság rendbetétele kapcsán elvártuk volna azt, hogy a multinacionális cégek is megjelenjenek a közteherviselésben; elvártuk volna, hogy a körbetartozások kérdését végre kezelje Magyarország; elvártuk volna azt, hogy a devizahitelbe belenyomorodó magyar társadalomnak segítő jobbot nyújtson a kormány. Elvártuk volna az elszámoltatást is. Itt ugyan történt nagyon sok minden: ugye, miniszterelnöki megbízott, miniszteri biztos van, minden van, csak elszámoltatás nincs. Szerintem a korrupció nem egy kígyó, hanem egy kétfejű sárkány, az egyik feje nagy, vörös, a másik pedig narancsszínű és kisebb. (Taps a Jobbik soraiban.)

Szintén elvártuk volna, hogy a közbiztonság ügyében a kéthetes ígéret teljesüljön. Már többszörösen eltelt ez a két hét, de nem teljesült ez az ígéret. Ehelyett voltak persze biztató törvényjavaslatok, voltak optimizmusra okot adó jelenségek, de azért alapvetően azt kell kimondani, hogy a közbiztonság ügyében a kormánynak továbbra sincs stratégiája, továbbra sincs őszinte diagnózisa, és ebből fakadóan továbbra sincsenek értékelhető eredményei.

(16.20)

S ha már itt járunk, szintén elvárta volna a társadalom azt, hogy a cigánykérdéssel, a cigány-magyar együttélés problémáival végre őszintén foglalkozzon Magyarország. Komplexitásában kellene kezelni ezt a problémát. Továbbra is javasolja a Jobbik frakciója azt, hogy állítsunk fel egy eseti bizottságot olyan kérdésekben, mint cigánybűnözés, uzsorázás, segélyek, pozitív diszkrimináció, védett fogyasztói státus, szegregáció, integráció, demográfiai bomba, megélhetési gyermekvállalás, ezekkel a kérdésekkel foglalkozzunk őszintén, állítsuk föl az őszinte diagnózist, mert egy olyan helyzetben vagyunk, amikor történelmi bűncselekményt követ el az Országgyűlés, ha nem próbáljuk ezt a hatalmas problémát megoldani.

És félek attól, ha igaz az a híresztelés, ami terjed az ország nagy részében, hogy önök az országgyűlési választások során cigány szavazatokat vásároltak (Felzúdulás a kormánypárti padsorokban.), amennyiben ez igaz, akkor ez egy történelmi bűncselekménynek minősülhet. Történelmi bűncselekménynek minősülhet, hiszen ezzel lemondtunk arról a lehetőségről, hogy ezt a kérdést végre józan és ésszerű módon kezeljük.

Úgyhogy összességében azt szeretném mondani - egy mondat még, elnök úr, köszönöm a türelmet -: rossz irányba halad ez a kormány, mindenféle biztató jel ellenére. Nem dicsőség az, hogy jobbak Gyurcsánynál vagy Bajnai Gordonnál. Én azt gondolom, ez nem nemzeti együttműködés, mert nem is nemzeti és nem is együttműködés, ez egyelőre egy narancsszínű beszűkülés.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)