Felszólalás adatai

HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az első megállapítás az, hogy ez a költségvetés, ami előttünk fekszik, rossz. Nem hiszem, hogy van olyan képviselő, aki azt mondaná, hogy ez jó. Ennek alapvető hibái vannak.

Az alapvető probléma és az alapvető hiba, de ez hosszú évek óta így van, hogy ez egy bázisszemléletű költségvetés. Ez egy olyan rendszer finanszírozását hivatott biztosítani, amely rendszer rossz. Aki a költségvetési törvényt hibáztatja, az tulajdonképpen nem tesz mást, mint áttételesen magát a rendszert, amelyet működtetni hivatott, azt bírálja, mert be kell látni, hogy ez egy nehezen, nem is nehezen, hanem egyszerűen normális körülmények között nem fenntartható rendszer.

Tehát ha egyetértünk abban, hogy ez a költségvetés rossz, akkor abban is egyet kell értenünk, hogy annak a rendszernek, az államháztartásnak a reformjához végre hozzá kellene kezdeni, ami lehetővé tenné, hogy az átalakítás után egy sokkal ésszerűbb, sokkal hatékonyabb költségvetési törvényjavaslatról tárgyaljon majd jövőre vagy azután - vagy nem tudom, mikor jutunk el oda, jó lenne jövőre eljutni - a Magyar Országgyűlés.

Hadd mondjak egy-két példát. Van-e még Európában olyan parlament - nem akarok jelzőt használni -, mint a mienk? Tegnap másfél órát szavaztunk és beszéltünk itt egy olyan törvényről, ami az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szól. Itt egyetlenegy ember ül a parlamentben, Gulyás Dénes, aki ért valamit, hiszen szereplője ennek. Az összes többi, aki hozzászólt, valami másodkézből kapott információ alapján mondta el a magáét. Egy normális országban egy ilyen törvény megalkotását - mert ezt nem kell törvényben szabályozni rendes helyeken - szakmai szervezetekhez telepítik, ha vannak. Azt, ami az építőiparban van, meg amit megpróbálunk szabályozni egy csomó dolgot, sokkal jobban tudnák a kamarák szabályozni, ha működhetnének, és akkor a kisebb államról is beszélhetnénk, mert akkor egy csomó döntési kompetenciát olyan szakmai szervezetekhez lehetne delegálni, ahol erre felkészült emberek vannak, fogadókészek, akik kompetens döntéseket képesek meghozni, és ami sokkal olcsóbban működik.

A másik az önkormányzatok kérdése. Elég sok szó esett erről. Olyan gazdag Magyarország, hogy 3200 önkormányzatot eltartson? Angliában - egy kicsit nagyobb ország, meg egy kicsit gazdagabb - 400 önkormányzat van, ki van mindennel úgy tűzdelve, ahogy kell, mindenre képes. Mondok egy másik ellenpéldát. Franciaország még nagyobb, 36 ezer önkormányzata van, de csak 1400 olyan hivatal, amely képes azokat a hatósági feladatokat ellátni, ami most oda van telepítve nálunk szinte majdnem mindegyik önkormányzathoz. Hát ez a legdrágább rendszer!

De mondhatok még egy példát, ahol spórolni lehetne. Emlékeznek rá, hogy az Antall-kormány idején, amikor a megyei önkormányzatok létrejöttek, kik lehettek megyei önkormányzati képviselők? Polgármesterek. Most körülbelül nyolcszáz ember van a megyei önkormányzatokban a budapestivel együtt, akiknek egy egészen elenyésző része polgármester, a többi meg olyan, hogy csak van, de marha sokba kerül, ráadásul a megyei önkormányzatok az intézményfenntartáson kívül mással nem nagyon törődnek.

Tehát egy szegény ország szórja a pénzt, mert a politikai elit nem mer olyan kérdésekkel szembenézni, hogy akkor egy csomó embernek a munkahelyét meg kell szüntetni, merthogy éppen egyébként nincs rájuk szükség. Tehát ha nem lesz meg ez a fajta bátorság a politikai döntéshozatalban, illetve nem is mondom, hogy bátorság, ez lehet intellektuális deficit eredménye is, remélem, hogy nem az, én abban bízom, hogy sokkal inkább valami kemény elhatározás hiánya vezet oda, hogy ezekkel nem merünk szembenézni, mert óriási a lemaradásunk. A lemaradásunk a környező országokhoz képest azért ilyen, mert a gondolkodásmódunk itt a parlamentben múlt századi, meg múlt század eleji. Európa már nem így működik, ahogy mi gondolkodunk! Nem ilyeneken veszekednek, hogy most kinek van igaza, meg kinek nagyobb a bűne, hanem azon törik a fejüket, hogy hogyan lehet értelmesebb, ésszerűbb, olcsóbb, hatékonyabb megoldásokat találni.

Miután részletes vitáról van szó, és én most egy kicsit ettől eltértem, és általános dolgokról ejtettem szót, engedjék meg, hogy két olyan törvénymódosító javaslatról ejtsek szót, amit fontosnak tartok.

Az egyik az tulajdonképpen még kapcsolható az öröklési illetékhez is, meg kapcsolható a magyar lakásállomány szerkezetéhez, aminek az a jellemzője, hogy ellentétben Európa más országaival, 95-96 százaléka a lakásoknak, az ingatlanoknak magántulajdonban van. Ez a szocializmus öröksége, amikor is nem lehetett másba fektetni a megtakarított vagy megkeresett pénzt, akkor nagy házat építettek, akkorákat egy faluban, hogy ma nem tudják kifűteni, meg jobb esetben még kriptát is építettek legalább egy akkorát, de hát most egy kicsit változott a világ. Ez a mostani 95 százalékos magántulajdoni arány egy bizonyos modern kori röghöz kötöttséget jelent. Ez azt jelenti, hogy ha a munkaerő-piaci viszonyok úgy változnak, hogy az ország egyik felében, nevezetesen Nyugat-Magyarországon munkaerőhiány van, akkor Kelet-Magyarországról nem tudnak odamenni, mert egyszerűen a lakhatás megoldhatatlan.

Tehát nagyon jó lenne, ha végre a kormányzat eljutna oda, hogy nem lakáshoz juttatási támogatásban részesít embereket, mert mi az ördögért kellene közpénzekből, más emberek adóforintjaiból valakit azért támogatni, hogy lakást vegyen? Ha ez lakhatási támogatás lenne, és eldönthetné bárki, akinek lehetősége van, az vegyen ingatlant, az legyen a magántulajdona, de akinek ez nem áll rendelkezésére, az vegyen igénybe lakhatási támogatást, ha például a bérlakások bérleti díját nem képes kifizetni. Nem véletlen, hogy a hajléktalanok száma nagyságrenddel nagyobb Magyarországon, mint a környező országokban, ez pont ennek a támogatási rendszernek a következménye. Elég sokan leírták, a parlamentben nem lehet szót hallani róla, pedig nekünk kellene ezeket a törvényeket megváltoztatni.

Ezért azt gondolom, hogy a mostani, rendkívül nehéz gazdasági helyzet sem teszi kizárttá vagy lehetetlenné azt a javaslatot, hogy indítsunk be egy bérlakás-építési programot, egy ilyen pilot-programot, ami csak kipróbálná, hogy ez hogyan működik. Van egy nagyon jó példa, ez tulajdonképpen az osztrák példa, ahol PPP-ben megy ez a dolog, a kormányzat, a magánszektor is részt vesz benne, és kitűnő eredményeket ér el. Bérlakásokat építenek, karbantartják, és bérbe adják, illetve értékesítik.

Az én javaslatom az, hogy egy körülbelül 700 millió forintos alappal, amivel az állam beszállna, és ez nem egy nagy tétel, körülbelül ezerlakásos pilot-projekt lehetne elindítható, és megnézhetnénk, hogy a dolog hogyan működik. Az majd egy későbbi kérdés, hogyan tudjuk a lakáshoz juttatási támogatást, ami kamattámogatásban és egyebekben testesül meg, lakhatási támogatássá átalakítani. Ez nem egy olyan óriási tétel, ez egy átcsoportosítással igazán megoldható.

Amikor az előbb arról volt szó, hogy az öröklési illeték eltörlése milyen nehéz helyzetbe hozza a megyei jogú városokat, hát hozza! Én nem a megyei jogú városok érdekében ülök itt, hanem az állampolgárok érdekében. És miután elmondtam, hogy 96 százaléka az ingatlanoknak magántulajdonban van, ez az összes tulajdonost érinti, mert egyszer mindenki vagy örökös lesz, vagy örökhagyó, de hát inkább örökös, merthogy az az, ezt rosszul mondtam, nyilván hogy az örökös kell hogy illetéket fizessen egy olyan ingatlan után, amit egyébként nem biztos, hogy meg kellett volna vennie bárkinek. Ebben nem akarom én a mi felelősségünket sem kicsinyíteni, hiszen az első ciklusban '90 és '94 között rengeteg önkormányzati bérlakást az akkori kormány és az akkori önkormányzatok értékesítettek. Tapasztalat hiányában, be kell látni, nem kellően mérték föl, hogy ennek milyen gazdasági és társadalmi következményei lesznek. Lett egy csomó olyan kényszertulajdonos, aki nem tud mit kezdeni a tulajdonával. Nem volt lélekben és nem volt zsebben felkészülve rá, hogy ezt normálisan tudja működtetni. Ezt igyekeztünk az öröklési illeték eltörlésével némiképpen módosítani és csökkenteni.

(11.40)

Az önkormányzatokról még csak annyit, hogy az tényleg elég furcsa, hogy életben tartjuk ezt a rendszert, ami életben tarthatatlan, és elindul egy olyan kötvénykibocsátási hullám, egy olyan kötvénykibocsátási folyamat, amelynek beláthatatlanok lesznek a következményei, mert egyszerűen nincs meg a fedezete, hogy ezt mi az ördögből fogják visszafizetni, ennek mi lesz a végkimenetele.

Az ostoba döntések sorát a következőkkel szeretném még illusztrálni. Megépült végre az északi M0-s híd. Ez az M0-s híd érinti a Szentendrei-szigetet, ahol ígéretet kaptak az ott lakók, nevezetesen a Szigetmonostor településen lakók, hogy ha már nem tudnak lehajtót építeni - nagyon nehéz megérteni, ezt miért nem lehetett műszakilag megoldani -, egy másik hidat akarnak építeni a szigetről a másik oldalra való átjárást illetően. Az ígéret ígéret maradt, úgyhogy én egy módosító indítványban szeretném a kormányt figyelmeztetni arra, hogy az ilyen ígéreteket illik betartani, ha már egy alapvetően jó megoldást, a hídról való lehajtást, ami az egész sziget közlekedésbe való bevonását jelentősen megkönnyítette volna, műszaki, vízvédelmi, vízbázisvédelmi és egyéb okokra való hivatkozással nem valósítottak meg.

Ha egyszer meg lehetett építeni - igaz, én ott lakom, és örülök, hogy megépült az a 2 kilométer hosszú kőröshegyi völgyhíd, ami meglehetősen sokba került, lehetett volna sokkal olcsóbb megoldás, a két nagy párt egyetértett, hogy ilyen marha nagy híd kell -, itt is találhattak volna valami olyan megoldást, ami egy ilyen lehetőséget, hogy a híd keresztülmegy a sziget fölött, és be lehet kapcsolni az egészet a közlekedési rendszerbe vagy érrendszerbe, ha ezt nem tették meg, akkor legalább a módosító indítvány befogadásával adják meg azt az érintett önkormányzatnak, illetve önkormányzatoknak, amit ígértek.

Köszönöm szépen. (Karsai Péter tapsol.)