Felszólalás adatai

KISS ANDOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. A MIÉP véleményét szeretném ismertetni a T/3846. számú törvényjavaslatról, amely a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról szól.

Mint ahogy az előterjesztőtől, illetve a bizottsági előadóktól a bizottsági vitákban megtudtuk, erre a törvénymódosításra az európai uniós jogharmonizáció miatt van leginkább szükség. Valóban, számomra is érthetetlen az a dolog, hogy ha a kormányzat tervezi a vízügyi törvénynek egy átfogó módosítását, akkor ezzel a részkérdéssel miért állt most ide a parlament elé. Volt már ilyen egyszer-kétszer a Ház történetében, emlékezzünk a Balatonról szóló nyúlfarknyi törvénymódosításra, amelyet aztán nem az ígért három hónap múlva, hanem majdnem egy év múlva követett a végleges törvényjavaslat - nehogy ezzel is így járjunk!

Természetesen indok lehet az, hogy a svéd elnökség idejének lezárásáig jó lenne ezen a törvényjavaslaton túl lenni, hogy jó pontokat szerezhessünk az Európai Unió bővítésénél. De ha már a svéd elnökség és a környezetvédelmi fejezet lezárásáról esik szó, akkor talán megérdemelné a tisztelt Ház, hogy itt üljön a Környezetvédelmi Minisztérium képviselője is ebben a szép székben itt előttem.

A törvényjavaslat a 91/271-es EGK-irányelvet veszi át, amely nyilván tökéletesen ráhúzható Európára, de nem biztos, hogy Magyarországra is. Magyarországnak más sajátosságai is vannak, mint Európának, nálunk sokkal több kis- és aprófalvas település található, mint bizonyos európai uniós tagországokban. Természetesen azért ott is vannak olyan országok, ahol van ilyen aprófalvas településszerkezet, de nálunk ez különösen jellemző. Ily módon azt hiszem, egy 2000 lakosegyenérték ilyen drasztikus meghúzása elég szigorú követelmény, pláne, ha ezt nem rugalmasan kezeli majd az elkészülő nemzeti program, illetve a szennyvíz-elvezetési agglomerációk meghatározása.

A törvényjavaslat lényege tulajdonképpen az, hogy kötelező önkormányzati feladattá teszi a szennyvízelvezetést és szennyvíztisztítást. A magam részéről ezzel az elvvel egyet tudok érteni, lévén, hogy az önkormányzatoknak valóban rengeteg kötelező feladatuk van, és ha az ivóvízellátás ide tartozik, akkor logikailag mindenképpen ide illő tartoznia a szennyvízkezelésnek is, a szennyvízelvezetésnek és szennyvíztisztításnak. Én is osztom az ellenzéki pártok képviselőinek azon véleményét, hogy a mai körülmények között és a 2003. évi életbe léptetéssel ez egy önkormányzatokra való feladattestálás a megfogalmazásom szerint, mert valóban nem nagyon látom az anyagi hátterét annak, hogy ezt az önkormányzatok végre is tudják hajtani.

Elhangzott itt 810 milliárd forint, hogy az elkövetkezendő tizenöt évben ennyi pénzt kellene költeni erre az önkormányzati feladatra. Nagyon jól emlékszem a környezetvédelmi bizottság másfél-két évvel ezelőtti, a gazdasági bizottsággal tartott együttes ülésére, amikor ez a szám ennek másfélszerese volt, aztán keringtek számok 1000 milliárd forintról.

Azt tudom mondani, hogy ahány ilyen felmérés van, annyi összeg is, és ez az összeg tendenciájában egyre kevesebb, holott azt tudjuk, hogy az elmúlt két évben 300-400 milliárd forintot nem költöttek erre a szennyvíz-elvezetési, szennyvíz-csatornázási területre.

Amire különösen oda kellene figyelni, és sem a bizottságban, sem itt az előttem szólók nem nagyon szóltak még róla: ha már ez a 810 milliárd forint elköltésre kerül az elkövetkezendő tizenöt évben, akkor ez valóban hasznos módon kerüljön elköltésre. Mikre gondolok itt? Egyrészt nincsen meghatározva, hogy hogyan kerüljön ez a 810 milliárd forint ütemezésre; erről nem is nagyon hallottunk sem a bizottsági ülésen, sem most az előterjesztőtől, bár nyilvánvalóan valamilyen összeget fel lehet mutatni az idei és a jövő évi kétéves költségvetésből.

Ahhoz, hogy ezek a pénzek jól hasznosuljanak, pontosan rögzíteni kell, hogy milyen csatornahálózatokat és szennyvíztisztítókat kellene az elkövetkezendő tizenöt évben építeni. Nem határozta meg még ma Magyarországon senki sem, hogy egy csatornaberuházás vagy egy csatorna hány évre szóljon, hány év alatt amortizálódjon. Nagyon fontos dolog lenne, hogy hány év alatt lehetne leírni, az önkormányzatok nyilván úgy tudnának tervezni: ha ötven év a leírási idejük, akkor megelégedhetnek egy egyszerűbb, olcsóbb beruházással; ha száz év lenne a leírási ideje a csatornahálózatnak, akkor minőségi anyagokból, hosszú élettartamú anyagokból készítenék el ezeket a csatornaberuházásokat.

Az sem mindegy, hogy milyen rendszerű ez a bizonyos csatornahálózat. Az elmúlt években a csatornázási rablógazdálkodás megmutatta, hogy ebben az országban senki nem törődik a beruházás-üzemeltetés összhangjával. Lehet, hogy most sikeresen 30-40 százalékkal olcsóbb csatornaberuházást lehet építeni, de az üzemeltetés jóval drágább. Bizottsági ülésen már régen elmondtam, hogy tudok olyan települést, ahol vákuumos csatornát készítettek olyan helyen, ahol gyakorlatilag még ivóvízbekötések sem voltak, és lajtkocsival kellett hordani bele a vizet, hogy a vákuumot fent lehessen tartani. Micsoda költségeket ró ez a lakosokra, amikor az üzemeltetés díját meg kell fizetniük? Egy megyei önkormányzat is adott ki ajánlást 1997-98 táján arra, hogy milyen rendszerű hálózatokat kell kiépíteni, és azt hiszem, nagyon sok önkormányzatot félre is vezettek ezzel.

(19.10)

Finanszírozási forrásként az előterjesztő, illetve a kormánypártok erőteljesen emlegették az ISPA-támogatásokat. Természetesen ezekre mindenképpen lehetne számítani, de itt is a lényeg az, hogy ezek jól és hatékonyan kerüljenek felhasználásra.

Többször szóba került már az, hogy ezt a bizonyos állami támogatási rendszert át kellene alakítani. Erről már a parlamenti bizottságokban is többször vita folyt, hogy talán emellett vagy e helyett az osztogató rendszerű állami támogatás helyett sokkal célszerűbb lenne valamilyen hitelkonstrukcióval finanszírozni ezeket a csatornaberuházásokat, mert akkor az önkormányzatok valóban sokkal érdekeltebbek lennének abban, hogy ezt a pénzt hatékonyabban költsék el.

Meg kell vizsgálni azt a problémát is, hogy ha már elkészültek ezek a csatornahálózatok, illetve szennyvíztisztítók, ezek milyen hatékonysággal működnek. Hiába készülnek el a hálózatok, alig van rájuk bekötés. Az ősszel a környezetvédelmi bizottsággal jártunk Vas megyében egy kistelepülésen, ahol ugyan egy úgynevezett alternatív szennyvíztisztítót, egy gyökérzónást néztünk meg, de amikor a településről kifolyó szennyvízmennyiséget megszemléltük a befolyó aknánál, az bizony nem volt több, mint bármelyik belvárosi ivókútból vagy vízkútból csordogáló vízmennyiség egy kora esti órában, amikor a legnagyobb szennyvíztermelés van a településen. Még ez szerencsére egy gyökérzónás, tehát viszonylag olcsón üzemeltethető szennyvíztelep volt, gondoljuk el, ha ez egy komoly gépészeti berendezéssel működő szennyvíztisztító lenne, akkor egy ilyen, néhány liter/óra kapacitással működő szennyvíztisztító micsoda költségekkel járna.

A törvényjavaslat meghatározza a három kiemelt, tehát a három védendő vízbázist - amit nyilván bővíteni kellene -, ami szintén abból az európai uniós sajátosságból következik, hogy az Európai Unióban nincsen aprótelepüléses településstruktúra, amelyek alatt nálunk a legértékesebb vízbázisok vannak.

Fontos kérdés még az, hogy ebben a 810 milliárd forintban vagy az elkövetkezendő fejlesztésekben hogyan szerepelnek azok a települések, ahol már valamilyen csatorna részben elkészült, de további fejlesztésekre van még szükség; tehát 10-15 évvel ezelőtt néhány kilométer csatornát megépítettek, de igény lenne további építésekre. Ezek pályáztatása már bizony nehézséget okoz az önkormányzatoknak, lévén, hogy a kormány - véleményem szerint - elsősorban az új beruházásokat preferálja a bővítések helyett. Nyilván bővítések is folynak, de elsősorban nagyvárosi településeken.

Mindezeket összefoglalva: a Magyar Igazság és Élet Pártja a törvényjavaslat módosítását mindenképpen célszerűnek és szükségesnek tartja, de szerettük volna egyben látni az egész vízgazdálkodásról szóló törvény módosítását, így végleges véleményünket a törvényről a vita végén fogjuk kialakítani.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)