Felszólalás adatai

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Négy dologról szeretnék szólni mai napirend előtti felszólalásomban, de mielőtt nekiállnék mondandóm törzsrészének, engedjék meg, hogy pár rövid mondat erejéig megemlékezzek a Harmadik Köztársaság első miniszterelnökének 12 éve történt haláláról és munkásságáról.

Antall József először is demokrata volt, olyan demokrata, aki évtizedeken keresztül készült arra a pályára és arra a hivatásra, amely végül a miniszterelnökségben öltött testet, amely a haza szolgálatában öltött testet, és a haza, a nemzet az ő szótárában, az ő gondolkodásában egyet jelentett a határon belül élő magyarsággal és a határon túl élő magyarsággal. Az ő legendás és azóta szállóigévé vált mondata alapján gondolja ma azt valamennyi hazafi, hogy közszereplőként a történelmi magyarság egészéért van felelőssége. Antall József ezt fogalmazta, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni.

A mai kormánykoalíció pártjai Antall József politikai riválisai voltak. Politikai riválisai voltak, mert mindazzal, amit ő gondolt Magyarország jövőjéről, a megoldandó feladatok hogyanjáról, nagyon sok esetben nem értettek egyet. A viták kemények és élesek voltak, mi több, ebben a vitában osztozott az azóta már az ellenzék padsoraiban ülő egyik párt is. De volt valami, amit ellenfelei is mindig elismertek, hogy Antall József a szó hagyományos értelmében liberális demokrata volt, tisztelte a parlament keretei között folytatott nyugodt, jóhiszemű vitát, szükségesnek tartotta, hogy abban személyesen is részt vegyen, és a viták közepette - ez természetes - becsülte ellenfeleit, és igényelte azt, hogy az övétől eltérő álláspontok is megfogalmazódjanak.

Baloldaliak és liberálisok úgy gondolták, és úgy gondolják ma is, hogy mindaz, amit ő képviselt a társadalompolitikában, az vitatható konzervatív gondolkodásra vall, ezért aztán vitában álltak vele, de a vita mögött tisztelet és megbecsülés állt. Ezzel a fajta tisztelettel és megbecsüléssel adózom én személy szerint is Antall József miniszterelnök ténykedésének, és ezzel gondolok vissza arra az időszakra, amikor ő kormányozta Magyarországot a harmadik Magyar Köztársaság első felelős miniszterelnökeként. (Taps a kormánypártok, szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Tisztelt Elnök Asszony! Mélyen tisztelt Országgyűlés! Elsőként is hadd szóljak egypár szót a gazdaságról, Magyarország gazdaságáról, amelyről nemcsak itt a parlamentben, hanem a parlamenten kívül is rendkívül sok vita van. Sokfajta állítás létezik egymás mellett. Azt szeretném, hogyha ezek az álláspontok kicsikét közelednének egymáshoz, hogy a magyar gazdaság sokarcúságához illeszkedjék az az ítélet, amely egyetlenegy szóban minden bizonnyal nem sűríthető össze. Van helye politikai vitának természetesen a magyar gazdaságról alkotott ítéletalkotásban is, de jó az, ha a politikai vita mögött szakszerű, okos megfontolások vannak.

Az elmúlt napok sok új hírt tartogattak számunkra, olyan híreket, amelyek a magyar gazdaságról is tudósítanak, ítéletet és véleményt mondanak. Ezek között az egyik nagyon fontos hír volt az a hír, amely múlt heti keltezésű, és arról szól, hogy az egyik nagy hitelminősítő intézet arra figyelmeztet bennünket, hogy Magyarország költségvetése - hiszen itt a költségvetésről van szó - jelentős feszültségekkel terhes. Én ezzel az ítélettel egyébként egyetértek. 2001-ben és 2002-ben, jó tíz évvel a rendszerváltás után olyan politikát kezdtünk el, amely azt mondta, hogy lazítsunk már a társadalom- és gazdaságpolitikán, a fejlesztési és a szociális politikán annak érdekében, hogy többet érezhessenek az emberek a rendszerváltás valóságos hétköznapi hozadékából, növekedjenek a bérek, növekedjen a családtámogatás, épüljenek autópályák, és bizony mindezt - mert hát ilyen az élet - az állam elsősorban és közvetlenül a költségvetés eszközeivel élve teheti meg.

Utólag is visszatekintve, úgy gondolom, hogy ez egy tudatos politika volt, tudatos politika, hogy Magyarország elinduljon egy dinamikusabb úton. Kár tagadni, nagyon vastagon fogott az akkori kormányok ceruzája, úgy gondolták, hogy egyszerre lehet a szociális igazságteremtés célját és egyszerre lehet a gazdasági modernizáció célját szolgálni és finanszírozni a költségvetésből. Ma látjuk, hogy a költségvetés bizony időnként nagyon feszített tempót kell hogy diktáljon, hogy a programot megtarthassa. Lehetett volna másként csinálni? Egészen biztosan lehetett volna. Ma, utólag viszont nyilvánvalóan az a kérdés, hogy megyünk-e tovább ezen az úton, és egy dinamikus gazdasággal, egy fejlődő gazdasággal kinőjük-e azt a hiányt, kinőjük-e azt a feszültséget, amelyet ma menedzselnünk kell.

Az sem kérdés, hogy ebben a folyamatban eljutottunk odáig, ahol további változtatások nélkül minden bizonnyal már nem lehetünk sikeresek, márpedig mi sikeresek akarunk lenni, az ország akar sikeres lenni. A száz lépés politikájával elkezdtük a változtatások sorozatát családtámogatásban, adópolitikában, az agráriumban (Lengyel Zoltán: Földosztás!), a munkaerő-politikában, az egészségügyben, és folytathatnám a sort. Olyan változtatások sorozatát kezdtük el, amelyek azt üzenik mindenkinek, hogy Magyarországon a politikai vezetők, benne a kormány pontosan tudja, hogy Magyarország sorsa a változtatások sorozatával kikövezett biztonságnak az útja.

(13.20)

Azért kell változtatni ma, mert a változatlan állapotok fel fogják őrölni a biztonság mai szintjét is.

Én nem hiszek a reformdiktatúrában, nem hiszek abban, hogy ezeket a változtatásokat felülről, egyoldalú akarattal szabad kikényszeríteni; abban hiszek, hogy el kell fogadtatni emberek százezreivel és millióival, hogy melyek azok a területek, ahol bizony közösen kell változtatni, mert a változtatásnak mindig vannak nyertesei, és mindig vannak olyanok, akik bizony ebből a változtatásból nem győztesen kerülnek ki rövid távon, csak középtávon vagy még hosszabb távon.

Olyan változtatásokat szeretnénk elsősorban az államélet területén, az egészségügyben, a közoktatásban, a szociális szféra egy sor területén, amely egyszerre szolgálja az igazságosabb országot, és amely egyszerre szolgálja a hatékonyságot; ezekre készülünk. Én személy szerint is arra készülök kormányom több tagjával és szakértőkkel, hogy a következő, a 2006-os év a változtatások még nagyobb tempóját hozza majd, hogy olyan változtatások sorozata kezdődjön el 2006-ban, amely egyik oldalról megőrzi a gazdasági modernizáció jelenlegi lendületét, megőrzi mindazokat az eredményeket, amelyeket a szociális szféra átalakításában, családtámogatásban, nyugdíjrendszerben elértünk, ugyanakkor dinamizálja most már az államéletet is, hiszen ez az utolsó nagy darabja a rendszerváltás után, ahol bizony várat magára a dinamizmus. Egyik oldalról ez az állítás, és van egy másik, amit ma például a Financial Timesban lehet olvasni Magyarországról.

A Financial Times mai lapszáma hatoldalas összeállítást közöl Magyarországról. Az összeállítás körülbelül úgy szól, hogy a magyaroknak soha nem ment olyan jól, mint most (Derültség, közbeszólások a Fidesz padsoraiban.), ez azonban nemigen hűtötte le a belpolitikai kedélyeket, és a következő választásokra várt - idézőjelbe téve: ronda - kampány egyes megfigyelők szerint károsíthatja az ország külpolitikai és befektetői megítélését.

Nincs igaza az ellenzéki képviselőknek, amikor azt kiabálják be most a parlamentben, hogy mennyibe került ez. (Derültség és taps a Fidesz padsoraiban. - Az elnök megkocogtatja a poharát.) Azt tudom mondani, hogy kár egyszer azzal vádolni Tony Blairt, és kár egyszer azzal vádolni Európa egyik vezető lapját, a Financial Timest, hogy mindenki megvehető. Ez egy másik kultúra; Európa kultúrája, a kormány kultúrája, a Financial Times kultúrája nem ez. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) A magyar gazdaság változatlanul pezseg - írja a Financial Times -, a harmadik negyedévi, éves szintre számolt növekedés elérte a 4,5 százalékot. Sok befektető Magyarországot választotta térségi központjául, és a gazdaság érési folyamatának jeleként a magyar vállalatok is terjeszkednek már külföldön, így az üzleti szféra nyitottabb és kifelé tekintőbb, mint valaha, és Magyarország ez idő szerint ennek megfelelően prosperál.

Kérdezhetnék, hogy melyik állítás igaz, a Fitché vagy a Financial Timesé; azt kell mondanom, hölgyeim és uraim, hogy mind a kettő, mert mind a kettő a magyar gazdaságról szól. Azt szeretnénk ezekben a vitákban és ezekben a beszélgetésekben elérni, hogy Magyarország valamennyi lakója, valamennyi közéleti tényező értse, hogy egyik oldalról a magyar gazdaság - mint ahogy írja a Financial Times - rendkívül pezsgő módon és dinamikusan fejlődik, nagyon magas növekedéssel, alacsony inflációval, javuló bérekkel, javuló exportteljesítménnyel; olyan képet mutat a magyar gazdaság, amely - időnként bármennyire is csúfondárosan szólalnak meg ellenzéki képviselők - mégiscsak közel áll ahhoz a képhez, amit Kóka miniszter úr szokott leírni, hogy bizonyos országok, legalábbis a növekedés tekintetében, irigykednek a magyar teljesítményre. Ez áll az egyik oldalon, mert ez mind a gazdaságról szól.

Van persze még egy oldala a magyar gazdaságnak: ez a költségvetés oldala. Úgy emlékszem, hogy a magyar parlament túlnyomó többsége támogatta a kormányt abban, hogy autópályákat építsünk; úgy emlékszem, hogy a magyar parlament túlnyomó többsége támogatott bennünket abban, hogy 13. havi nyugdíj legyen; úgy emlékszem, hogy a magyar parlament túlnyomó többsége - talán az MDF kivételével - támogatta a száznapos programokban foglalt családi támogatási átalakítást, annak érdekében, hogy növeljük a családi pótlékot, hogy bevezessük a 13. havi családi pótlékot. Azért döntöttünk így közösen, és tudtuk, hogy a költségvetésből fogjuk fizetni, mert azt mondtuk, hogy bízunk abban a magyar gazdaságban, amely ezek szerint ilyen tempóban növekszik, és ez a növekvő gazdaság meg fogja termelni azokat a jövedelmeket már középtávon, amely jövedelmekkel együtt a magyar gazdaság újra egyensúlyban lesz.

Azt mondom, hogy azoknak volt igaza, akik azt mondták, hogy erős gazdasággal finanszírozható ez a társadalmi és gazdasági program, és érdemes az átmeneti feszültségeket is vállalni, mert az ország lakossága azt mondta és azt üzente, hogy szeretnénk részesedni a rendszerváltás hétköznapi gyümölcseiből is; ezeket a gyümölcsöket meg kellett osztani sokakkal, lehetőség szerint mindenkivel, és nem szabad engedni, hogy ezek gyümölcsök csak keveseket illessenek - ezért csináljuk ezt a gazdaságpolitikát.

Teljesen természetes, hogy mindig van döntés; megígérjük a szegedieknek, hogy építünk autópályát, volt ilyen ígéret ’98-ban, aztán el lehet dönteni, hogy felépítjük-e ezt az autópályát - nézek Botka polgármester úrra -, vagy csak beszélünk róla. ’98 és 2002 között az akkori kormány úgy döntött, hogy ugyan megígérte, de nem építette - ez az egyik lehetséges politika; 2002-ben Medgyessy Péter kormánya és személy szerint Medgyessy Péter miniszterelnök úr azt mondta, hogy megígértük, és akkor is fel fogjuk építeni ezt az autópályát, hogyha ez egyébként költségvetési feszültségeket fog jelenteni, mert ez az autópálya hoz majd erőt ebbe a térségbe, ez az erő hoz majd gazdasági növekedést, teremt majd munkahelyet, ennek jövedelméből pedig majd csökkenni fog a hiány. Aki látta Szegedet múlt héten szombaton, ha látta azt a boldogságot, amiben az a város és az a környék úszott, akkor pontosan tudja, hogy az emberek túlnyomó többsége azt a politikát támogatja, amely autópályát épít, és nem azt a politikát, amely csak beszél az autópálya-építésről, azt meg végképp nem, amelyre Varga Mihály tett javaslatot pár héttel ezelőtt, hogy lassítsuk az autópálya-építést. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Nem mondott ilyet!)

Autópályát fogunk építeni, mert ez a helyes politika. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) Az autópálya-építés szükséges, de önmagában természetesen nem elégséges feltétele annak, hogy a magyar gazdaság virágozzék; aktív, a hazai vállalkozásokat fejlesztő és támogató politika kell.

Az elmúlt hónapokban nagyon sokat vitatkoztunk azon, hogy e tekintetben milyen az egyes kormányok teljesítménye. Úgy látom, hogy a ’98–2000 közötti kormány névadásban remekelt - a Széchenyi-tervre gondolok -, de igazából a programok tekintetében a 2002-t követő időszak nagyon jelentős eredményeket hozott, olyan eredményeket, amelyek számokban kifejezve többszörösen meghaladják az 1998–2002 közötti időszak támogatáspolitikáját és fejlesztéspolitikáját. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Úgy van!)

Szeretnék itt számokat mondani - csak azért, hogy ne mondhassák azt, hogy egyszerűen politizálunk, és nem próbálunk meg a tényekre kitérni -, hogy mennyi támogatást kaptak a hazai vállalkozások: ’98–2002 között 50 milliárd forintot, csak az elmúlt három évben, azaz 2005-ig számolom csak, ennek több mint másfélszeresét, 82 milliárd forintot. Hitelkonstrukcióban összesen 13 ezer vállalkozás kapott 23 milliárd forintot, 2003-at követően ennek több mint háromszorosa, 46 ezer vállalkozáshoz jutott el ennek több mint tizenötszöröse, 326 milliárd forint. Tőkeprogramban összesen 10 vállalkozás részesült 2002 előtt - tíz! -, azóta, 2003 után ennek a több mint hatszorosa, 63, és tőkeprogramra fizettek ennek a tíz vállalkozásnak 2002 előtt 1,4 milliárd forintot, azóta, 2003 után 12 milliárd forintot. 2000–2004 között a magyar kis- és középvállalkozások árbevétele stagnált. 2004-ben az előző négy évben stagnáló árbevétel hirtelen 40 százalékkal növekedett. Van okunk feltételezni, ez az utolsó adat, hogy 2005-ben a növekvő gazdaság mellett ez a növekedés fennmaradt. Azért is van okunk hinni ebben az adatban, mert ezek az adatok azok, amelyeket a kis- és középvállalkozások az adóhivatalnak vallottak be. Nem becsüljük az adatokat, hanem az adóhivatali bevallások összeállításából idézem ezeket, és ennek megfelelően hasonlóan, 40 százalékkal növekedett a hazai kis- és közepes vállalkozások adóalapja és adózott eredménye is.

Magyarországon 2004-ben, éppen annak a fejlesztéspolitikának az eredményeként is, ahol tőkében, hitelben, garanciában többszörösét kapták ezek a vállalkozások, mint 2002 előtt, kitörtek a négyéves stagnálás periódusából - 2000, 2001, 2002 és 2003 -, és nem egyszerűen jobban megy, hanem, képzeljék el, egyik évről a másikra 40 százalékkal növekedtek az árbevételek és az eredmények. Ezt a politikát kell folytatni. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

(13.30)

Széchenyi-kártyát ebben az időszakban, tisztelt hölgyeim és uraim, mostanra 41 ezren vesznek igénybe. 41 ezren! Tudják, hányan voltak 2002 előtt? 1725-en. (Moraj.) Az összes kihelyezett hitel nagysága 2002 előtt alig haladta meg a 1,5 milliárd forintot, most 170 milliárd forint van a magyar kis- és közepes vállalkozásoknál. 170 milliárd! Január 1-jétől a Széchenyi-kártyára felvehető hitel maximuma felmegy 25 millió forintra. Mi emeltük fel ezt 10 millióra, most felemeltük 25 millióra.

Cselekedni kell Magyarországért! Hazafinak lenni nem azt jelenti, hogy naponta háromszor elmondom, mennyit jelent nekünk a nemzet, hanem azt jelenti, hogy autópályát építek, kis- és közepes vállalkozásoknak támogatási programokat dolgozok ki, ezeket a programokat bevezetem, és ennek eredményeként elérem, hogy egy régió gazdasága - Csongrád gazdasága, Szolnok gazdasága - prosperáljon és élénküljön, és elérem, hogy kis- és közepes vállalkozásnak ma lenni nem azonos azzal, hogy az embert mindennap és minden pillanatban csak kockázatok veszik körül, nem pedig a lehetőségek. Mert végre Magyarországon több a lehetőség, mint a kockázat. (Taps az MSZP soraiban.)

Természetesen ahhoz, hogy így maradhasson ez Magyarországon, nagyon sok minden kell még. Kell még az is, hogy ezen a héten Brüsszelben jó megállapodást kössünk. Azért megyek Brüsszelbe, hogy védjem és képviseljem Magyarország nemzeti érdekeit, azért megyek Brüsszelbe, hogy olyan költségvetése legyen Európának, amely költségvetés igazodik a magyar igényekhez, és nem a magyar igényeket kell majd hozzáilleszteni a brüsszeli költségvetéshez. Ez a legfontosabb.

Nem ismerjük a brit elnökség legutolsó javaslatát. Nem tudjuk, hogy mit készül letenni az asztalra. A legutolsó javaslatra világos nemet mondtunk. Azt mondtuk, hogy az a költségvetés nem jó Magyarországnak és nem jó Európának. Ha pedig így van, akkor határozottan kell beszélni. Azt mondtuk, hogy ezt nem. Szeretném világosan elmondani itthon is, hogy vannak olyan célok, amely célokból nem fogunk engedni. Ezek közül az a legfontosabb, hogy olyan költségvetése legyen Európának, amely Magyarország sajátos, csak rá jellemző céljait, igényeit is ki tudja szolgálni. Azért megyünk el Brüsszelbe, hogy olyan költségvetés megalkotásában működjünk együtt, amely Magyarországot szolgálja, amely költségvetés a hétköznapi Magyarország céljait szolgálja.

Melyek ezek a célok? Az a célunk és az a szándékunk, hogy Magyarország a 25 ország összehasonlításában az egy főre jutó támogatások mértékében dobogós helyezést érjen el, azaz az első három ország egyike legyen. Azt szeretnénk, hogy azt mondhassuk, tisztességgel és jól elvégeztük a dolgunkat, úgy jövünk haza Brüsszelből, hogy a 25 tagország között a támogatásokért folytatott versenyben Magyarország az első három ország egyike, képesek voltunk olyan programot, olyan költségvetést, olyan javaslatot benyújtani, amely végeredménye alapján Magyarország számára az egyik legkedvezőbb lesz. Ez az első cél. (Taps az MSZP soraiban.)

A második cél, hogy ez a költségvetési forrás ahhoz igazodjon, ahogyan mi szeretnénk ezt itthon felhasználni. Tudniillik az eddigi költségvetések a tizenötök Európájából indultak ki. Nem jó az, ha egy polgármesternek, egy alapítványnak, egy vállalkozónak kell bogarásznia, hogy a költségvetés lehetséges céljai közé be tudja-e illeszteni a saját programját. Meg kell fordítani a sorrendet: legyen olyan a költségvetés, amely ahhoz igazodik, ami egy magyar falunak, egy magyar városnak, egy magyar civil szervezetnek, egy magyar vállalkozónak kell. A mostani költségvetés nem ilyen. A költségvetés belső gondolkodását, szerkezetét kell átalakítani, mert teljesen világos, hogy Magyarország igényei, a magyar falvak, a magyar városok igényei nem azonosak a belga városokéval, a brit városokéval, a francia városokéval. És meg kell küzdenünk azért, hogy nem indulhatunk ki azokból a szabályokból, amelyek a tizenötökre voltak érvényesek. Olyan szabályok kellenek, amelyek Magyarországot kedvezményezik.

Ebben a körben legalább két dolgot szeretnék önöknek elmondani. Nem támogatjuk azt, hogy közlekedésfejlesztésre csak olyan mértékben és olyan tekintetben lehessen költeni, amíg ez kifejezetten a Magyarországon átmenő európai tranzithálózatokat fejleszti, mert Magyarország nem egyszerűen az európai átmenő forgalomért van, hanem Magyarország elsősorban az itt lévők érdekeiért van. (Taps az MSZP soraiban.) Azaz olyan európai uniós szabályok kellenek, amelyek nemcsak az autópályákat, azok építését finanszírozzák, hanem hajlandók finanszírozni az alacsonyabb rendű utakat is, hogy falut és várost, falut és falut, várost és falut olyan jó minőségű utak kössék össze, amelyek mindenki számára biztosítják, hogy az iskolát, a munkahelyet, a rokonokat jó minőségű úton, biztonsággal lehessen megközelíteni, annak érdekében, hogy ne sok elzárt falu és város Magyarországa legyen itt ez a 93 ezer négyzetkilométer, hanem mindegyikünk közös Magyarországa, olyan, amelyben az utak a mi érdekeinket is szolgálják, nem csak a Magyarországon átmenő tranzitforgalom érdekeit. (Taps az MSZP soraiban.) Ezért meg kell küzdeni, és ezért meg fogok küzdeni.

2. Mindenki sokat szeret beszélni a szociális Európáról. De a szociális Európáért nem egyszerűen beszélni kell, azért tenni kell, azért cselekedni kell. Az, hogy hogyan élünk, milyenek a hétköznapjaink, azok között az egyik legfontosabb kérdés, hogy hogyan lakunk, hogyan élünk. Magyarországon nagyon sikeresen indítottuk el a lakótelepprogramot. Csak ebben a jó egyéves időszakban 50 ezer panellakást fogunk felújítani, döntően nemzeti forrásból. Az 50 ezer lakás, amit fel fogunk újítani, az több, mint amennyire előttünk négy év alatt összesen pénz volt. De ez nem elég! Magyarországon mintegy 500-700 ezer ilyen lakás van, és ráadásul igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy ez nem szólhat csak a lakótelepekről. Aki látja Budapest belvárosának régi bérházait, akik látják történelmi városaink régi bérpalotáit, azok pontosan tudják, hogy több tíz évi felújítás hiányzik ezekből az épületekből. Márpedig az új tulajdonosok nem egy esetben nyugdíjasok, nem egy esetben sokgyermekes családok, akik nem tudják vállalni azt, hogy ezeket a házakat, ezeket az épületeket pusztán a saját forrásaikból felújítják. Ma európai költségvetésből ezt nem lehet kifizetni. Márpedig nem érdemes beszélni szociális Európáról akkor, amikor a legfontosabb, hétköznapi biztonságot jelentő életkörülményt vagy feltételt, a lakások felújítását, karbantartását - miközben majd ezermilliárdszámra lesz elérhető forrás - nem tudjuk finanszírozni.

Abban kérem az önök támogatását, abban kérem az önök egyértelmű támogatását, hogy az európai költségvetésről szóló vitában ezeket a szándékokat, ezt az érvelést olyan módon adhassa elő a magyar kormány és a magyar kormány képviseletében eljáró, hogy azt mondhassa, Magyarországon vannak politikai vitáink, vannak gazdaságpolitikai vitáink, de például ebben engem a magyar parlament mindkét oldala egyformán támogat. Arra kérem a kormánypártokat, arra kérem ezen a ponton az ellenzéket is, hogy ha lehet, kritikájának élét, nyilát ezeken a pontokon ne elsősorban a kormányra irányítsa és szegezze, hanem abban segítsen, hogy ezeket a prioritásokat megfogalmazva eredményesek lehessünk. Ha úgy tudunk hazajönni Brüsszelből, hogy Magyarország támogatása egy főre vetítve bent van az első háromban, ha úgy tudunk hazajönni Brüsszelből, hogy Magyarország fejlesztéspolitikájában végre helyet kaphatott a közlekedésfejlesztés átfogó feltétele és lehetősége, és rendelkezésre állnak a források, és fel tudjuk újítani tíz- és százezerszám Magyarországon a lakóépületeket és a lakásokat, akkor olyan dolgot tettünk Magyarországért, amely egészen biztosan százezrek és milliók életét fogja megkönnyíteni.

(13.40)

Azt szeretném, hogy ebben legyen közöttünk egyetértés. Ezek azok az ügyek, amelyekhez kell nekünk az ellenzék támogatása. Ahol egészen nyilvánvalóan fontosabb a támogatás ezen a ponton, mint a kritika. Kérem, hogy az ellenzék ebben támogasson bennünket.

Szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy a mai napon ezekről a kérdésekről telefonon konzultáltam Barroso bizottsági elnök úrral. Neki is világossá tettem, amit önöknek világossá szeretnék tenni. Ha Magyarország legfontosabb érdekeit nem fogja szolgálni az előterjesztett új brit költségvetés, akkor Magyarország érdekeinek védelmében vétót fogok emelni ellene. El fogunk menni a legutolsó centiig is, el fogunk menni a legutolsó pillanatig, azért, mert komolyan vesszük azt mindnyájan itt ebben a kormányban, hogy Európát nem Brüsszelből alkotják meg, hanem Európát az európai tagországokban, azok városaiban, falvaiban és fővárosaiban kell megalkotni. Márpedig ha ez így van, akkor nekünk olyan Európa megalkotásában kell részt vennünk, amely figyelembe veszi a magyar érdeket, és amely óvja a közös Európát is. Közös Európa pedig csak akkor van, ha ez a tízek Európája is, nemcsak a tizenötök Európája, ha az új európai költségvetés nemcsak a tizenötök érdekeit veszi figyelembe, hanem a tízek érdekeit is figyelembe veszi. Ehhez kérem a magyar parlament támogatását, ehhez kérem valamennyi magyar választópolgár támogatását. Magyarországért, a köztársaságért és Európáért!

Köszönöm szépen. (Nagy taps a kormánypárti oldalon.)