A felszólalás szövege:

GYURCSÁNY FERENC (DK): Tisztelt Országgyűlés! Ellenzéki politikusként, egy olyan párt frakcióvezetőjeként, amely továbbra is azt gondolja, hogy a mintegy két hónappal ezelőtti választás nem volt sem szabad, sem tisztességes, nyilvánvalóan akár önök, akár a mi választóink is megkérdezik, hogy na, jó, de akkor mi a csudát fogunk csinálni egy ilyen parlamentben. Dacára annak, hogy mit gondolok erről a választásról - önök ezt nagyjából ismerik, vagy engem ismerve gondolhatják, hogy mit gondolok erről -, az kétségtelen, hogy nagyjából 2,5 millió ember szavazott a kormánypártokra. Ez nem kevés.

(13.30)

Ez akkor sem kevés, ha ennél valamivel többen szavaztak arra, hogy az vagy ez a kormány ne folytassa a munkáját; ha úgy tetszik, pokolba kívánták ezt a kormányt. A Jobbiktól a Párbeszédig bezárólag a mögöttük lévő szavazók, nyilván beleértve a Demokratikus Koalíció szavazóit, ugyanakkor képviselni kell. El kell mondani, hogy ők egy másfajta Magyarországban gondolkodnak.

Mi ezekkel az emberekkel a hátunk mögött - most ez a legfontosabb, amit el szeretnék önöknek mondani - nem kívánunk részt venni abban a háborúban, amit az önök kormánya és az önök miniszterelnöke folytat az elmúlt években, amire felfűzte az egész politikáját. Ez az ő háborúja, és nem a mi háborúnk. Én ezt a háborút megalapozatlan, hazugságokkal teli félrevezetésnek gondolom, bizonyos értelemben nemzetőrlőnek. Tévedés ne essék, nem azért, mert nem gondolom azt, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb kihívása az a menekültáradat, amellyel az elmúlt időszakban találkoztunk. Dehogynem! Ez egy kihívás.

De azt igen, hogy amire a háborús logika épül, az nem igaz. Nem tudok egyetlenegy olyan számottevő magyar politikust sem, aki mindenkit be akarna fogadni Magyarországon. Nem tudok! Nem ismerek olyan nemzetközi intézményt, amely arra kötelezné Magyarországot, hogy kötelezően telepítsen be tömegeket. Nem ismerek! És végképp nem ismerek senkit, aki Magyarországtól el szeretné venni azt a jogot, hogy ő maga döntse el, hogy kinek ad új otthont, és kinek nem - mert ez az igazság.

De van azért ennél egy fontosabb dolog is. Az tudniillik, hogy ez a háború fölemészti az ország energiáját, hogy arról beszéljen, ami az ország előtt áll. Én nem tudom, önök hogyan látják ezt a világot, én sok tekintetben olyan kiszámíthatatlan változások sorát látom, a robotikától a géntechnológiáig, ami alapvetően meg fogja változtatni az önök meg a mi életünket, meg a gyerekeink életét is, és mi erről nem beszélünk egymással. Háborús logika uralja a magyar közbeszédet, és ez a háborús logika emészti fel a nemzet erejét ahelyett, hogy értelmes, okos, ad absurdum, tudományos megalapozottsággal készüljünk arra, hogy mi fog történni ezzel az országgal ebben az új világban, mert nem olyan lesz, mint tegnap. Ennek a kormánynak az energiáját a jelen és a múlt köti le, a holnapból meg mintha semmit nem értene.

És hát, mi tagadás, egy olyan pártnak a képviseletében, amely történelmi értelemben hisz és támogatja az európai egyesült államok eszméjét, megrettenve figyelem, hogy egy ilyen kihívásra Magyarország mai vezetői nem Európa többi nemzetének vezetőjével vagy nemzeteivel közösen akarnak választ adni, sőt azt kockáztatják, hogy veszélybe kerüljön az a történelmi teljesítmény, amit elértünk, hogy az európai közösség részei lettünk. Ha én küzdeni szeretnék, és a DK küzdeni szeretne, akkor van itt elég küzdenivaló. Nem vitatok semmit, de azt állítom, hogy nyomorúságos sorban élnek emberek sokaságai, hogy tehetséges gyerekek – milyen szégyen! – ma nem mehetnek úgy egyetemre, ahogy 30-40 éve; könnyebb volt eljutni ad absurdum a mai miniszterelnöknek vagy nekem. Ha most élnénk, akár ő, akár én, azt hiszem, nem mehetnénk egyetemre. Hogy nem lehet tisztességgel gyógyulni, hogy nem elég a fizetés, hogy dörgölőzni kell a hatalmon lévőkhöz, ha sikeres akarsz lenni - szóval, ez egy másik Magyarország!

Azt javaslom magunknak, önöknek - mi ezt fogjuk képviselni -, hogy a háborús logika helyett a jövőt építő tisztességes politikát építsünk. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiban.)

GYURCSÁNY FERENC (DK): Tisztelt Országgyűlés! Mint önök is tudják, a kormány azt tervezi, hogy a magyar történelmi, kulturális, szellemi örökség részét képező kereszténység védelmét az állami intézmények kötelező feladatává teszi, és ezt az Alaptörvényben kívánja rögzíteni. Első hallásra meghökkentő a terv. Vane bárki is, aki megkérdőjelezné a kereszténység szerepét Magyarország történelmi kultúrájában, szellemi életében? Azt hiszem, nincs. Fenyegetie bármi ezt az örökséget? Hát, ha valami fenyegeti, akkor azt gondolom, hogy éppen egyfajta állami védelem, de a szellemnek és a hitnek az életét és a fennmaradását csak egy dolog biztosíthatja: annak szabadsága.

Ráadásul nem elválasztható a kereszténység szellemi-kulturális tartalma az aktív, a belső meggyőződésből származó és gyakorolt istenhittől. Vajon dolgae bármely államnak, hogy az egyébként színes kulturális-szellemi vagy vallásos örökség tárházából egyet kiemelve, azt állami hitté, vallássá, örökség részévé tegye? Azt gondolom, hogy nem. Mert az állam alkotmányos kötelessége, hogy éppen abban védje meg polgárait, hogy szabadon választhassanak a kultúrák, meggyőződések, hitek, vallások széles körében.

Ráadásul vane olyan kapaszkodó, amely utat mutatna bármely állami intézménynek, hogy mi is valójában a ma autentikus keresztény örökség? Vajon ki interpretálja azt a legmegfelelőbben: a szeged-csanádi püspök vagy a váci? Ferenc pápa vagy a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke? Mi következik mindebből?

És vajon nem jute eszébe mindazoknak, akik ezt a tervet dédelgetik, hogy mi szenvedést és tragédiát hozott a XX. században minden olyan állam, amely egyetlenegy zárt eszme kizárólagos képviselete mellett kötelezte el magát, és próbálta azt polgáraira kényszeríteni? Nem az történte  függetlenül a szándékoktól, és ezt én most nem vitatom , hogy éppen annak a szellemnek és eszmeiségnek és az azt képviselőknek, végül pedig magának a nemzetnek tették a legrosszabbat, és fordították soha el nem múló fájdalmú és emlékezetű nemzeti tragédiává? Énszerintem igen.

Szerintem azt kell pártolni, hogy az ország polgárai szabadon ápolhassák, építhessék ezt az örökséget, merthogy az nem változatlan, mert újraépíti a kultúra önmagát, és fogalmazza meg újra és újra a valóságról vallott felfogását. És ezzel egy időben pedig azt látjuk, hogy a szeretet keresztényi hite nevében Alaptörvénybe foglalják vagy kívánják foglalni a hajléktalanság, az utcán való élés tilalmát, ami tudom, hogy sok embert zavar, de mégiscsak lehete egyszerre ugyanabból a szájból tüzet és vizet… Énszerintem nem. Lehete a kereszténység nevében megbélyegezni szervezeteket, intézményeket, házak falát megjelölni letörölhetetlenül? Nem emlékezneke rá, hogy mi minden történt hasonló akciók nevében a XX. században? Nem értik-e, hogy ez nem játék?

Olyan eszmékkel és olyan megoldásokkal kokettálnak önök, ami Európának ezt a felét, majd végül az egészet lángba borította. Nem állítom, hogy ezt szeretnék, de azt állítom, hogy olyan eszközt vesznek a kezükbe és adnak mások kezébe, amelyekkel nem Magyarország szellemi-kulturális örökségét fogják ápolni, hanem akarva-akaratlanul, egymással szembe fogják fordítani az embereket, és ők a gyűlölet lovagjaivá fognak majd válni.

Ezért csendesen azt javasolnám, fontolják meg, lehet, hogy jobban tennék, ha ebben az ügyben csendben maradnának. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiban.)

GYURCSÁNY FERENC (DK): Tisztelt Ház! Akinek téveszméi vannak, és például Napóleonnak, macskának vagy éppen Magyarországnak képzeli magát, azt a köz- és orvosi nyelv tudathasadásosnak hívja. (Közbeszólások, derültség és szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) Úgy látom, hogy ilyen tudathasadása van a magyar kormánynak. A magyar kormány Magyarországnak képzeli magát. Gondolom, kezeltetni kellene magukat, nem elsősorban önmagukért, hanem az ország miatt.De hogy az önök számára egyszerűsítsem a példát, amikor a kormányfő gyermetegnek minősíti az érvelést, hogy miről is szól ez a bizonyos jelentés, akkor, ne haragudjanak, kénytelen vagyok erre azt mondani, hogy a kormányfő érvelése meg bárgyú. És végtelenül sajnálom, hogy egy jogvégzett embernek én fogom ezt elmondani. Ki a jogalanya az Európai Unióval kötött szerződésnek? Valamelyik kormány? Nem. Valamelyik minisztérium? Nem. Magyarország. Magyarország nevében írta alá annak idején az illetékes miniszterelnök. (Közbeszólások a Fidesz soraiból, többek között: Ki volt az? Útelágazódás.)

Magyarország valóban szerepel a jelentés címében. Hányszor szerepel Magyarországra vonatkozó kritika a jelentésben? Kormányfő úr? Tudja a választ, biztosan fölkészült. Egyszer sem. Hányszor szerepel a magyar kormánynak címzett kritika ebben a jelentésben? Kormányfő úr? 48-szor. (Dr. Rétvári Bence: Prímszám a 48? - Szórványos taps a DK soraiban.) A 48 ebben az esetben nem a magyar igazság, hanem a magyar kormány tévedése. De ha véletlenül nem értenék ezt a problémát, akkor segítek önöknek. Ha az önök kedvenc patrióta áruházlánca, a CBA nyers és büdös húst árul, akkor az interneten ez úgy jelenik meg, hogy a CBA-nál baj van. De ez nem azt jelenti, hogy a CBA valamennyi dolgozója felelős vagy okozta a bajt, hanem nyilván az áruszállító és a minőségellenőr.

Én értem, hogy maguk nehezen nyelik le ezt a békát, és mint egy gyáva kisgyerek bújnak anyjuk szoknyája alá, ami ez esetben a nemzet, de őszintén szólva, ez nem egyszerűen férfiatlan, ez gyávaság. Egyszerűen gyávaság. Mielőtt kitérnék erre, hadd mondjak még valamit erre az antiszemita megjegyzésére. Ahhoz, hogy egy kormány antiszemita legyen, nem az kell pusztán, hogy mondjuk, eltűrje a nyílt, agresszív, fizikai antiszemitizmust. Nemcsak az kell! Antiszemita üzenet, ha valaki antiszemita történelmi személyek köré épít kultuszt. Ha antiszemita politikát folytató kormányokkal, rendszerrel vállal folytonosságot. Aki Horthyt kivételes államférfinak nevezi, aki Hómant dicséri, aki Bethlennek szobrot állít, az a magyar XX. század önmagukat is antiszemitának tartó történelmi politikai személyiségeit állítja a történelmi emlékezet középpontjába és mutatja be követendő példaként, kérem szépen! Ez a probléma! (Szórványos taps a DK soraiban. - Szávay István: Kit kéne? Horn Gyulát? - Nagy zaj, közbeszólások.)

Másik oldalról, visszatérve a jelentés tartalmára, önök azt állítják, hogy minden itt a menekültkérdésről szól. Kérem szépen, nyilván forgatták ezt a jelentést. Ez nagyjából olyan, mint amikor megbukik a diák, hazamegy, és elújságolja az apjának, hogy hát, papa, baj van. Tesztet írtunk, 12 kérdésből állt, én nem tudtam a 11.-re jól válaszolni, és megbuktam. De nem ez a helyzet. Ez a teszt 12 kérdésből állt, és mind a 12-ben önök elégtelent kaptak. Csak gyávák elmondani, hogy kérem szépen, 12 kérdéskörben minősítette az Európai Parlament elégtelennek nem Magyarország teljesítményét, hanem az önök teljesítményét. Csak annyira gyávák, kérem szépen, hogy elfutnak a felelősség elől, és takaróznak a néppel. Talán az én 85 éves anyám felelős azért, ami ebben az országban történt (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Igen.) vagy önök? (Nagy zaj. - Az elnök csenget.)

Amiből önök megbuktak, az az Európai Unióval kötött szerződés teljes második fejezete, ami a demokráciáról, a jogokról, az emberi jogok tiszteletben tartásáról szól. Ebben buktak meg. Hogy egyébként van vita menekültkérdésben is, ad absurdum az Európai Unióval vagy velünk, ez igaz. De azt láttatni, hogy csak ebben van vita, őszintén szólva, egy ordas hazugság. Az a helyzet, hogy nem merik vállalni a vitát egyetlen más kérdésben sem, és azt gondolják, hogy a legprimitívebb érveléssel megúszhatják azt a felelősséget, amivel szembe kéne nézniük, csak ahhoz gyávák.

A választási rendszer, az igazságszolgáltatás, a korrupció, a magánélet védelme, a véleménynyilvánítás szabadsága, a tudományos élet szabadsága, a vallásszabadság, az egyesülési szabadság, az egyenlő bánásmódhoz való jog, a kisebbségi jogok tisztelete és védelme, utána jön 11.-ként a menekültügy, majd 12.-ként a gazdasági és szociális jogok. Erről szól a helyzet.

Maguk a másik 11-ről nem beszélnek, vagy mert nincs mondanivalójuk, vagy mert azt gondolják, hogy amit abban mondanának, azt sem Európában, sem itthon, az európai magyarok többségének nem lenne elfogadható. Kérem szépen, nem mondok sok példát a maradék egy percben. Sokfajta választási rendszert lehet csinálni. Persze. Egyetlenegy feltétele van, hogy politikai értelemben legitim legyen egy választási rendszer, hogy az egymással szemben küzdő politikai felek kompromisszumán, egyezségén alapuljon. Lehet csinálni tiszta egyéni körzeteket, mint Nagy-Britanniában, de ott megállapodtak róla. Lehet csinálni tiszta listás választást, mint Hollandiában, megegyeztek róla. Egy egypárti választási rendszer politikai értelemben soha nem legitim.

Ha még mögéje tesszük, hogy elveszik az ellenzék szabad tájékoztatási lehetőségét és az ország nagy részének szabad tájékozódási lehetőségét, hogy közhatalmukat arra használják fel, hogy az önökkel szemben állókat pénzügyileg ellehetetlenítsék, másik oldalról pedig az igazságszolgáltatás eszközeivel megvádolják, azt kell mondjam, hogy önök diktatúrát csinálnak. Önök diktatúrát csinálnak! (Szórványos taps a DK soraiban.) Nem kell cizellálni a dolgot, ön meg egy diktátor. Ez a helyzet. Az a helyzet, hogy a magyar történelemkönyv lapjaira nem ezek a gazdasági természetű adatok fognak belekerülni, hanem az, hogy maga politikai értelemben, miniszterelnök úr, egy gazember. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiban.)

(13.40)

GYURCSÁNY FERENC (DK): Megkérném az elnök urat, hogy amíg a rend előáll, addig hadd ne kezdjem el, mert mégiscsak a Ház méltóságára szokott hivatkozni, hogyha majd…

ELNÖK: Én akkor sem hivatkoztam a Ház méltóságára, amikor először felszólalt… (Derültség a kormánypártok soraiban.)

GYURCSÁNY FERENC (DK): Akkor most legyen olyan kedves!

ELNÖK: …de kétségkívül eleget teszek a kérésének, az órát visszaállítjuk akkor, amikor ön úgy…

GYURCSÁNY FERENC (DK): Az ön nagyvonalúsága nem ismer határokat.

ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm, ez is méltatása az elnöknek.

GYURCSÁNY FERENC (DK): A polgári kultúra és erkölcs igazi megtestesítőjét látjuk önben. Akkor akár öntől is kérdezhetném, bár nem öntől szándékoztam megkérdezni…

ELNÖK: Nem is kérdezheti tőlem. (Derültség a kormánypártok soraiban.)

GYURCSÁNY FERENC (DK): …hanem a szemben ülő képviselőktől, hogy vajon ismerik-e Emma Allent. Nem tudom, tudják-e, hogy ki ő. Ismerhetnék. A világ egyik legnagyobb átváltozó művésze, és átváltoztató művésze. Nézzék egyszer meg! Mert úgy látom, hogy nagyjából rokon szakmát űznek, látszólag politikusok, de valójában mégsem. Olyan módon maszkírozzák át magukat és saját véleményüket egyikből a másikba, amelyet egyébként, ha egy másik porondon adnának elő, akkor sokra értékelnék. Kikéri magának a kormányfő a hazaárulás vádjára történő reagálást. Ez egy becsületbeli kérdés. Amikor azon vitatkozunk, hogy szabad-e megengedni, hogy a mi vitánk önökkel jelentheti-e a hazaárulás vádját vagy sem, akkor egy alapvető becsületbeli kérdésről beszélünk. És nem véletlenül hivatkoztam erre a bizonyos átváltozó művészre. Talán, ha rövid az emlékezetük, 2003-ban a mai kormányfő, az akkor ellenzéki pártvezető nemcsak hogy támogatta, hanem kezdeményezte akkor a magyar kormányt elítélő állásfoglalást a Kereszténydemokrata Internacionálé ülésén.

Amikor ebben a Házban megkérdezték - nem vádolták, csak kérdezték -, hogy mit gondol, ez nem hazaárulás-e, akkor mit mondott az ellenzéki vezető? Azt mondta, hogy minden emberi jogi ügy nemzetközi ügy, minden ezzel ellentétes gondolkodás húsz évvel ezelőtti, amire ő még jól emlékszik - ezek szerint azóta elfelejtette.

Nem megsértődni, nem hazaárulónak kell tekinteni azokat, akik felteszik a kérdést, őszintén szólva, kinek van akkor igaza. A 2003-as akkori ellenzéki vezetőnek, aki azt mondta, és kezdeményezte, hogy nemzetközi intézmény lépjen fel Magyarországgal szemben, vagy most annak, aki azt mondja, hogy igen, akkor végső soron ez hazaárulás? Itt valami mégiscsak nincs rendben. Nehogy azt mondják, hogy ez egy konzekvens magatartás. Nehogy azt mondják, hogy az egy konzekvens magatartás, amikor azt írja az önök európai programja, hogy az Európai Unió nem habozhat, amikor arról van szó, hogy egyes kormányok megsértik az Unió által vallott értékeket, legyen szó emberi, polgári vagy kisebbségi jogokról; dolgozzunk ki eljárásokat, hogy ilyen esetben senki se bújhasson a be nem avatkozás nemzetközi jogelve mögé. Ezt követelték önök. Idéztem a programjukból. Most ezt teszi, a követelésnek megfelelően véleményt mond önökről az Európai Parlament. Akkor minek a megsértődés?

Ami pedig a legutóbbi kijelentést illeti, hogy mi jobban utáljuk önöket, mint amennyire szeretjük hazánkat, ez egy régi politikai bonmot, azt kell mondjam, hogy nem így van. Mi, őszintén szólva, nem barátkozunk önökkel, ez nem szeretet meg utálat kérdése. Mi megvetjük azt, amit önök csinálnak, ez a helyzet. Ebben nincsen érzelem, nem értünk vele egyet. Mélyen nem értünk vele egyet. Ha jól emlékszem, önök vádolnak bennünket hazánk utálatával. Akkor nem kell megsértődni Harrach frakcióvezető úrnak, hogy azt mondom, hogy van itt egy tudathasadás. Ha én mást mondok, mint önök, mást képviselek a határon túliak szavazati jogával kapcsolatban, mást gondolok a médiaszabadságról, a sztrájkjogról, akkor én hazaáruló vagyok?

Hölgyeim és uraim, nem ez a helyzet. Az a helyzet, hogy alapvetően mást gondolunk Európáról. Igen, mi egy erős Európát akarunk; önök egy laza Európát. De miért vannak megsértődve? Nem normális ez a vita? Nem normális az a vita, hogy legyen közös határvédelem? Senki nem akarja elvenni a magyar határvédelem lehetőségét és jogát. A beterjesztett javaslat arról szól, hogy aki nem tudja megcsinálni, annak segítséget nyújtanak. Hát, el kellene olvasni szerintem a beterjesztett javaslatokat, mert különben ez csak arról szól, hogy miközben önök bennünket hazaárulóznak, még fel vannak háborodva, hogy nahát, ez a Gyurcsány milyen szenvedélyes. Persze, hogy szenvedélyes, mert én szenvedélyesen szeretem a hazámat, önök pedig… (Az elnök kikapcsolja a szónok mikrofonját. - Taps a DK soraiban.)

(14.40)

GYURCSÁNY FERENC, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt kormánypárti Többség! Az önök határozati javaslata tartalmában hazug, szándékában pedig aljas. Hazug, mert ez a határozati javaslat nem arról szól, mint ami az úgynevezett Sargentini-jelentésben foglalt. Hazug, mert nem Magyarország ennek a jelentésnek a tárgya és a kritika célpontja, hanem a magyar kormány tevékenysége, és hazug, mert a határozati javaslatuk szerint ők a magyar népet védik, miközben önök a magyar népet elárulják. (Dr. Vadai Ágnes: Így van!  Taps a DK soraiban.) Aljas, mert önök ahelyett, hogy tény- és tárgyszerűen arra válaszolnának, amit az Európai Parlament az önök szemére vet, az önök kritikájának középpontjában a jelentést készítők és a jelentés elfogadását támogatók személyes megbélyegzése, tiszteletük, tisztességük megkérdőjelezése áll. Hölgyeim és Uraim! Ez tisztességtelen rendszerek sajátja. Láttunk ilyen rendszereket, rohadt rendszereket (Fazekas Sándor: Éltetted is!  Dr. Rétvári Bence: Bezzeg te!), mind megbuktak, ahogy önök is meg fognak bukni. (Taps a DK padsoraiban.) Szándékában aljas, mert önök gyáván, nem merve vállalni a felelősséget, a nép szoknyája mögé bújnak, mert gyengék, mert bátortalanok, mert tudják, hogy érveik nem állják meg egy tárgyszerű vitában a helyüket. Önök, kérem szépen, nemcsak a miniszterelnökük, ahogy mondtam neki egy jó héttel ezelőtt, hanem minden bizonnyal az a politikai tábor, amely őt támogatja, politikai, erkölcsi és emberi értelemben gazemberek. (Dr. Vadai Ágnes: Így van!  Közbeszólás a Fidesz soraiból: …a legjobb útja a választás!  Fazekas Sándor: Tükröt! Tükröt!)

Menjünk tovább! Érzékelem, hogy iszonyatos erőfeszítést tesznek annak érdekében, hogy ezt a jelentést annak láttassák, ami valójában nem (Dr. Rétvári Bence: Húzzunk bele!): a jelentés mögött a bevándorlást pártoló európai többség és az azzal szemben álló kisebbség, köztük az önök vitája lenne. Mi van? Ez nem így van. Nem így van, mert a vita középpontjában az van, hogy az európai népek többsége milyen világot képzel el magának, hogyan szeretne élni. Ebben, nem vitatom, valóban az egyik kérdés az, hogy mit kezdjünk az Európára nehezedő bevándorlási nyomással, de messze nem az egyetlen kérdés, és azt is gondolom, hogy messze nem a legfontosabb kérdés.

(12.10)

És bár lehet minősíteni az Európai Parlament többségét, de mégiscsak az a helyzet, hogy az Európai Parlament közvetlenül és arányosan választott képviselői, akik tehát Európa népének többségét képviselik, úgy gondolják, hogy mindazt, amit maguk tettek Magyarországgal kormányzásuk alatt, az szembemegy mindazzal, amit Európa népének többsége szeretne magának kapni és szeretne Európában közösként látni. A vitának ez a fő tárgya: milyen Európát képzelünk el? Ez ennek a vitának a lényege.

Mert mégiscsak, mi az a világ, amit ezzel az európai többséggel mi magunk is látni szeretnénk, és amelyben élni szeretnénk? Kívánjuk egymás tiszteletét. Valóban kívánjuk a szabadságot, a felelős és ellenőrzött kormányt. Kívánjuk a demokráciát, a jogállamot. Kívánjuk a vallásszabadságot, a tiszta közéletet, a korrupciómentes világot, a független igazságszolgáltatást és a sajtót, a világnézetileg semleges államot és a szociális biztonságot. Ez az a világ, amit szeretnénk. És Európa népének többsége úgy gondolja, hogy önök ezt a világot  nem én mondom, hanem az Európai Parlament néppárti frakciójának vezetője, korábban a magyar kormányfő egyik támogatója , úgy tűnik, hogy szisztematikusan leépítik. Ez a vita tárgya. Ebben a vitában egy darab elem  egy darab elem! , hogy egyébként mit gondolunk, hogyan kell kezelni ezt a migrációs nyomást.

Mert azért nézzük végig! Mondják, az lenne egymás tisztelete, amit önök művelnek?! Az, ha valaki szemben áll önökkel, akkor az hazaáruló? (Németh Szilárd István: Annak kilövik a szemét!) Az kommunista? Ez lenne egymás tisztelete, hogy el sem tudják képzelni, hogy jó hazafiként lehet mást gondolni a világról, mint amit önök gondolnak? (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Az egymás tisztelete, hogy bárki, aki önökkel szembeszegül (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Gumilövedék!), az Magyarországon félhet? (Dr. Rétvári Bence: Sün!) Az egészen nyilvánvalóan biztos lehet abban, hogy belemennek privát világába, széjjelszedik, megtapossák, lehetetlenné teszik? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Sün!) Ezt csinálják önök, és ezt tették ebből az országból! Vajon büszkék önök magukra? (L. Simon László: Gumilövedék!) Büszkék, hogy ilyen világot teremtettek a közhatalmukkal? (Közbeszólás a DK soraiból: Így van!) Az lenne a felelős és ellenőrzött kormány, hogy ma nem a kormány fél a választóktól, hanem a választók félnek önöktől, ettől a kormánytól? (Németh Szilárd István: 73 százalék is ezt mutatja!) Az, hogy Európában az a természetes, hogy intézmények sokasága jön létre, hogy a kormány hatalma ne legyen korlátlan és ellenőrizetlen?

Maguk minden olyan intézkedést megtettek az elmúlt nyolc évben, az Alkotmánybíróság jogainak csorbításától személyi összetételének átalakításáig, az igazságszolgáltatás vezetési rendszerének átalakításán keresztül, nem fogom folytatni, ami éppen azt teszi lehetővé, amit Európában fontosnak gondolunk, hogy a kormány nem uralkodik felettünk, hanem szolgál; hogy a kormány szervezi azt a társadalmi párbeszédet, amelynek a végén okos és bölcs döntésekkel szervezi döntéseinek többségét (Balla György: És hazudtunk reggel, délben meg este!  Közbeszólások a Fidesz soraiból.); hogy a kormány és ellenzéke nem ádáz ellensége egymásnak, hanem partnerei abban, hogy a legjobb megoldásokat találják. (Balla György: Majd’ beledöglöttünk, hogy két évig ne csináljunk semmit!) Önök nem ezt teszik, önök polgárháborús hangulatot szítanak az országban, ahol a hazát védők és a hazaárulók kettősségére osztják ezt az országot. Amit önök tesznek, az távol áll mindattól, amit Európa többsége és az európai emberek túlnyomó többsége látni szeretne. (Németh Szilárd István: Megkérdeztétek őket, hogy mit szeretnének látni?)

Az lenne a vallásszabadság, hogy az önök új egyházügyi törvénye szerint egy politikai testület mondja meg (Németh Szilárd István: Téged nem szeretnének látni, az biztos!), hogy mely közös hitben osztozók alapíthatnak egyházat? Mit gondolnak önök, mi dolgunk van nekünk a közös hitben osztozók egyházának működésével kapcsolatban? Jogunk abban van, hogy ellenőrizzük törvényességüket. Abban nincs, hogy egyházi közösséget alkotva szabadon egyházat alapítsanak. Micsoda erkölcstelenség az, kérem szépen, hogy a kormányfő házasságának szentségét feladó, első két gyermekét megkeresztelő egyháznak nem adnak  most már európai döntéseket követően sem  egyházi státuszt és jogot?! Kik maguk, őszintén szólva, hogy uralkodni és ítélni kívánnak Isten és hit dolgában a szabad egyházalapítás jogának csorbításával? Kik maguk, kérem szépen?! (Közbeszólás a DK soraiból: Így van!  Taps a DK padsoraiból.)

Nem lehet igaz, hogy nem olvassák mindazokat a jelentéseket, hogy 2010 óta Magyarország tíz, gazdasági életben kulcsszerepet játszó embere, köztük a kormányfő közeli barátja és veje a közbeszerzéseken kiírt pályázatokon szereplő összes pénz 10 százalékát, közel 2000 milliárd forintot nyertek el! Milyen világot teremtettek, ahol az dönti el a siker lehetőségét vagy elvesztését, hogy ki milyen közel van az éppen aktuális kormányfő hátsó feléhez? (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Kérem szépen, ez a probléma önökkel. És önök ezeket a kérdéseket nem hajlandók régóta, évek óta megbeszélni.

Igen, világnézetileg semleges államot szeretnénk, igen. A keresztény gyökereink fontosak, átitatja kultúránkat, szokásainkat, de ez nem jelenti azt, hogy ne osztoznánk abban a közös európai örökségben is, hogy egyház és állam egymástól különváltan teszi a dolgát (Dr. Vadai Ágnes: Így van!  Taps a DK soraiból.), mert pontosan tudjuk, hogy sokhitű, sokvallású a nemzet és az államnak dolga valamennyi polgárát képviselni és védeni, függetlenül attól, hogy milyen hitben, milyen vallásban osztozik. Ha önök ezt nem értik, akkor valóban komoly vita van közöttünk, de ez továbbra sem az a vita, hogy mit kell tenni a menekültekkel.

Azt vetjük, igen, a szemükre, hogy nem hajlandók egy árva szót vesztegetni mindazokra az ügyekre, amelyek a Quaestor-károsultakkal vannak, amelyek a kilakoltatottakkal vannak. Pontosan tudják, hogy kikről beszélünk. Erről nem beszélünk ebben az országban. Önök minden vitát azzal zárnak le, hogy kérem szépen, mi hazaárulók vagyunk, mi menekülteket akarunk befogadni az országba, mi el akarjuk adni az ország kultúráját, mi azt szeretnénk, ha elárasztanának bennünket idegen kultúrájú, meggyőződésű, vallású emberek. (Balla György: Igaza van!) Maguk, kérem szépen, hazudnak egészen egyszerűen, a legközvetlenebb hatalmi érdekeik figyelembevételével!

De hadd mondjak valamit a menekültügyről, mert láthatólag önök csak erről akarnak beszélni, tényszerűen. (Nacsa Lőrinc: Beszéljünk Czeglédy Csabáról!) Volt menekültválság 2015-ben? Volt, mintegy másfél millió menekült érkezett Európába. Idén mennyi fog érkezni? (Bányai Gábor: Prímszám?  Derültség a kormánypárti padsorokban.) 50 ezer. Ennek nagyjából a 3 százaléka. (Németh Szilárd István: Hazudik!) Ez az 50 ezer kevesebb, mint a 2015-öt megelőző időszak normálisnak tartott éveiben volt. Idén nagyjából egy ember érkezik illegálisan a magyar határra. Egy! Ha önök szerint ez válság, akkor igen trehány kormányt tartanak fönt, őszintén szólva, amely alkalmatlan az alapfeladatának az ellátására. Olaszországba idén  szemben a csúcsidőszak közel 200 ezer partra érkező menekültjével  nagyjából 20 ezer fog megérkezni. (Balla György: Nem engedik kikötni a hajókat!) És hogy legyen világos: ezt nem a 200 kilométeres magyar kerítés oldotta meg, kérem szépen  Európa tenger- és óceánparti határainak hossza több mint 65 ezer kilométer , hanem két megállapodás, az EU-török megállapodás és az olasz-észak-afrikai országok, törzsek, csoportok közti megállapodás. Ez történt, kérem szépen.

És hadd mondjak még valamit: mindenkit illegális bevándorlónak tekinteni, ez több mint embertelenség, a maguk nyelvén keresztényietlenség. Vannak, akik azért jönnek Aleppóból, mert széjjelbombázták őket úgy, mint a második világháború végén Drezdát. Nem kezet nyújtani ezeknek, hölgyeim és uraim, az egyszerűen embertelenség és gazembertelenség (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Gazembertelenség?), amit maguk követnek el.

Vannak persze gazdasági bevándorlók, kétségtelen. Az ő esetükben nyugodtan mondhatjuk azt, hogy ne haragudjatok, hát, ezzel mi nem bírunk, nem engedjük, hogy átlépjétek Európa határait. Ebben nincsen közöttünk vita. Abban van vitánk, ha önök mindenkit terroristának gondolnak; abban van vitánk, hogy nem veszik észre, hogy vannak itt életüket mentő emberek, akiknek kötelességünk kezet nyújtani. És nem azért, mert vannak erre vonatkozó nemzetközi szerződések, hanem azért, mert emberek vagyunk. És őszintén szólva, akkor is ezt fogom képviselni, ha önök bennünket emiatt hazaárulónak fognak tartani.

Itt mindenki Soros-ügynök önök szerint. De hát, mondják, Tajani, a Parlament elnöke, a Forza Italia tagja  tudják, Berlusconi pártjáé , néppárti, Soros-ügynök?!

(12.20)

Donald Tusk jobboldali, a Tanács elnöke, lengyel, Soros-ügynök? Juncker, a Bizottság elnöke, kereszténydemokrata, Soros-ügynök? (A kormánypártok soraiból egybehangzóan: Igen!) Kérem szépen, én attól tartok, hogy önöknek elment a józan eszük! (Derültség a kormánypárti oldalon.  Taps a DK soraiban.) Önök az egyet nem értőket lekommunistázzák. Őszintén szólva, önök rosszabbak, mint a nyolcvanas évek egykori kommunistái. (Derültség a kormánypárti oldalon.) A nyolcvanas években legalább, dacára az osztályharcos hangulatnak, már voltak értelmes oktatási kísérletek, beszélgetések, hogyan lehetne jobbá tenni az országot. Folyóiratok tucatjai próbálták kinyitni az értelmes vitát.

De hogy még egyszerűbben fogalmazzak az önök kedvéért: Kádár János rendszere (Közbeszólások, zaj a kormánypárti oldalon.) elismerést és tiszteletet vívott ki Európa körében, Thatcherrel, Schmidttel, Mitterrand-nal találkozott. Kérem szépen, Magyarországra ma európai vezető nem találkozik (sic!), azért nem, mert találkozni a magyar kormányfővel szégyen kérdése lett. Azt mondják, hogy erős és befolyásos a magyar kormányfő. Aki erős és befolyásos, ahhoz jönnek, annál kopogtatnak. A magyar kormányfőtől elfordulnak, ide lényegében nem akar a kutya sem jönni, ő meg legfeljebb el tud menni Kirgizisztánba, a nomád lovasjátékokra. Hát, kérem szépen, ez hatalmas nemzetközi teljesítmény és elismerés!

A politikát meg lehet téveszteni, de a történelmet nem, mert a történelem nem az alapján ítél, hogy ki mennyi ideig kormányoz, hanem az alapján, hogy amíg kormányzott, addig mit tett (Közbeszólások, zaj a kormánypárti oldalon.), képes volt-e arra, hogy megbecsülést, tiszteletet hozzon nemzetének, szolgálta-e a közjót, a becsületet. Ez alapján önök hihetik magukat a jelen politikája nyerteseinek, ehhez képest önök, azt gondolom, a történelem vesztesei lesznek. Önökről összességében ezek után azt gondolom, hölgyeim és uraim, hogy ez a jelentés azt mutatja, hogy az önök politikája a látszólag sikeres történelemnek halott. (Sic!) Előbb-utóbb el fogjuk temetni, és nem fogjuk meggyászolni sem önöket, sem a politikájukat. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiban.)

GYURCSÁNY FERENC (DK): Tekintettel arra, hogy a kormány évek óta lényegében nincs beszélőviszonyban saját országával és az ellenzékével, meg sem kísérlem ezt a beszélőviszonyt helyreállítani, és nem is önökhöz kívánok szólni ma reggel, hanem a választókhoz, az európai parlamenti választás előtti utolsó parlamenti ülésnapon. Azt mondanám a választóknak, hogy ne támogassák azt a kormányt, amely, úgy látom, játszani kíván a történelemmel. Muszáj őket arra figyelmeztetnem, hogy a történelem nagyobb úr, mint a politika. (Dr. Rétvári Bence közbeszól.) Vannak és voltak az elmúlt években olyan politikusok, akik ezt megkísérelték, és rajtaveszítettek. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Gyurcsány Ferenc!  Derültség ugyanott.) Ebbe a sorba fog most beállni a magyar kormányfő is. Játszani próbált a történelemmel egy egyszerű választási ügy miatt a korábbi brit kormányfő, Cameron is, és mára egy megoldhatatlan csapdahelyzetbe sodorta az országát. (Dr. Rétvári Bence: Egy népszavazás volt mögötte!) Ez történt. Játszani próbál a történelemmel a török elnök, akinek az elmúlt tízéves regnálása alatt harmadára csökkent a török líra értéke, nagyjából úgy, mintha most egy euróért ezer forintot kellene adni. Játszik a történelemmel az amerikai elnök, amikor azt mondja, hogy Amerika az első, és amióta ő regnál, az amerikai külkereskedelmi deficit nem csökkent, hanem növekedett.

Én nem állítom, hogy a magyar kormányfő ki akarja vinni Magyarországot az Európai Unióból, de hogy szándékától függetlenül ennek a játéknak ez lehet a vége, brexit után hívjuk huxitnak, abban majdnem biztos vagyok, mert már régóta nem ura európai politikájának. Nem az a kérdés, hogy ő mit akar, hanem hogy mi a tetteinek a következménye, akár nem kívánt következménye. Én pedig azt gondolom, figyelve sok évszázada Magyarország küzdelmét (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.), hogy az, hogy 28 ország a békés együttműködés jegyében próbálja megőrizni mindazt, ami volt és amivé szeretne válni Európa, erre vigyázni kell, és a magyar kormányfő erre nem vigyáz, hanem ezt veszélyezteti.

Értem sokak csalódását, hogy új utat keresnek. Pokoli volt az elmúlt húsz év a világban, ez igaz. Igaz, hogy nagyon kevesen gazdagodtak, és a túlnyomó többség egy helyben jár. De azt tudom mondani, azt tudom mondani mindazoknak, akik csalódásukban új utat keresnek, hogy ezt nem a szélsőséges, radikális, elitellenes Európában, a Brüsszel-ellenes erőkben találják meg, hanem azok között a demokratikus középpárti erők között, akik értik, hogy újra kell rendezni a viszonyokat befolyásosak és kiszolgáltatottak, szegények és gazdagok között, ezt pedig egy ország egymagában nem tudja, hanem csak a nemzetek nagy közös szövetsége. Magyarországon a nagy nemzetközi cégek harmadannyi társasági adót fizetnek, mint egy kis magyar középvállalkozó. Nem mi csináltuk ezt, hanem önök, akik állítólag a magyar embereknek a pártján állnak.

A hazafiság, hölgyeim és uraim, nem folyamatosan megismételt bánat a múlt miatt, a hazafiság nem gyávaság, a hazafiság nem reváns, a hazafiság küzdelem azért, hogy a gyerekeinknek, az unokáinknak jobb élete legyen, ezt pedig ma ebben a világban nem tudjuk másképp megcsinálni, mint a többi európai nemzettel közösen. Önök ezt veszélyeztetik.

(10.00)

Amikor európai egyesült államokról beszélünk, akkor egy olyan nemzeti szövetségről beszélünk, amely fel tudja venni a versenyt a világ legbefolyásosabb hatalmaival az Egyesült Államoktól Kínáig. Nem el akarjuk adni a magyar szuverenitást, hanem másokkal közösen akarjuk gyakorolni, mert úgy látjuk, hogy barátság, házasság, bármi más erősebb kapcsolatot jelent, mint a magány. Önök magányos Magyarországot akarnak, mi pedig egy Európában sokakkal egyesült nemzetet, amely meg tudja őrizni értékeit, történelmét, nyelvét, kultúráját, másokkal közösen. Maguk gyáván viselkednek, én meg bátorságot ajánlok a magyaroknak. (Taps a DK soraiban.)

GYURCSÁNY FERENC (DK): Jó reggelt kívánok, hölgyeim és uraim! Természetesen jó egy héttel az európai parlamenti választások előtt annak tétjéről és ma már jól látható végeredményéről szeretnék önöknek beszélni. Dacára annak, hogy van még jó kilenc napunk ebben a kampányban, és azt gyanítom, már amennyire ilyenkor lenni szokott, e kampány hevessége növekedni fog az utolsó kilenc napban, a végeredmény, az, ami küzdelmünk valódi tárgya, az nagyjából mára jól látható. Először az Európai Unió történelmében két nagyon világos, egymással kibékíthetetlen álláspont küzd meg egymással. Nem unalmas a választás. Most először megjelent egy olyan erő, melynek egyik, mondhatjuk, hogy szégyenünkre szimbolikus alakja a magyar kormányfő, benne olyan politikai, történelmi szédelgőkkel, mint Salvini vagy Strache vagy Marine Le Pen, akik elődjeikkel vagy az alapító atyák, a kereszténydemokrata alapító atyák szellemével gyökeresen ellentétben nem abban keresik Európa jövőjét, hogy Európa népei hogyan fognak tudni jobban, szorosabban együttműködni, hanem ennek az ellenkezőjében: hogyan lehet visszavonulni a nacionalista, nemzeti álláspontok mögé, hogyan lehet a nemzeti együttműködés helyére, a nemzetek együttműködése helyére a nemzeti önzést tenni.

A másik oldalon - ezt képviseljük mi is, amikor európai egyesült államokról beszélünk - egy szociális, gazdasági, kulturális, politikai kérdésekben egyre több ponton közösen döntő és az európai nemzeteket közösen erősítő Európa áll. A magyar kormányfő sokéves küzdelme jól láthatóan elbukott. Ez kijelenthető azelőtt, hogy kinyílnának a szavazóurnák. Nagyon világos, hogy Európa polgárainak túlnyomó többsége, az Európai Parlamentet adó frakciók túlnyomó többsége erősebb, szorosabb, együttműködőbb Európát akar.

A magyar kormányfő most először, mióta a Parlamentben van Fidesz-delegáció, ellenzékben fog ülni, ellenzékben a kisebbséget fogja képviselni. Mondhatják, hogy ez, őszintén szólva, nem érdekes. Azt kell önöknek mondjam, némi tapasztalattal a hátam mögött, hogy igenis, nagyon is érdekes, mert az Európai Parlamentben senkinek nincsen többsége, egyetlenegy parlamenti frakciónak, egyetlenegy pártnak sem. A legnagyobb frakciónak is legfeljebb 20 százaléka van, a legnagyobb pártnak, pártszövetségnek, a német CDU-CSU-nak legfeljebb 5 százaléka van. Itt annak van szava, akinek vannak barátai és szövetségesei, és a következőt anélkül mondanám, hogy lebeszélném magunkat a további kampányolásról. Azt mondom a választóknak, hogy egy mandátum, ami az erősebb Európát támogatja, ebben a parlamentben többet ér, mint a Fidesz tizen-egynéhány mandátuma, mert annak az egy mandátumnak lesznek szövetségese és barátai, annak a tizen-egy-kettőnek pedig marad legfeljebb Salvini 90 mandátummal.

Azt tudom önöknek mondani, hogy Orbán annyira hiányzik ma Európa többségének, mint az Északi-sarknak a mostanában mért plusz 31 fok; ezt a házelnök úrnak majd külön elmesélem, mert ő itt némi fogyatékossággal rendelkezik. (Derültség a DK soraiban.) Azt gondolom, arra kell biztatni minden erősebb Európa-párti szavazót Magyarországon, hogy azt segítse, hogy a magyar ellenzék - mert e tekintetben nincsen köztünk különbség - minél több szavazatot és mandátumot szerezzen. Ami eggyel több mandátum az ellenzéknek, az eggyel kevesebb az Európát romboló Fidesznek. Ez a mi felelősségünk!

Európa fölismerte, hogy a magyar kormányfő nem a keresztény Európát, hanem Belzebubot védi, márpedig azt gondolom, hogy nem Belzebubokra és nem a magyar kormányfő politikájára van szüksége azoknak, akiket kilakoltatnak, akik devizahiteltől szenvednek, akik azt gondolják, hogy megérdemelnek annyi bért, mint bármelyik európai társuk. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és a DK soraiban.)

GYURCSÁNY FERENC (DK): Köszönöm szépen a szót. Hát, ha nem is mostanában, de gondolom, hogy legtöbbünk pár évtizeddel ezelőtt legalább egyszer meglátogatta a Vidámpark elvarázsolt kastélyát, ahol az ember kedve szerint választhat magának egy tükröt, egyikben kisebbnek, a másikban nagyobbnak néz ki, ki soványabb, ki meg kövérebb lesz. Énszerintem ez játéknak kitűnő. A politikai küzdelem viszont nem ilyen. A politikai küzdelmet megítélni, annak sikerességét vagy éppenséggel bukását, ahhoz egy nagyon világos mércénk van: elértüke a kitűzött célt? Igen vagy nem? (Németh Szilárd István: Mit mondanak a választók?) Mi volt a kormány célkitűzése? A kormány célkitűzése az volt, hogy Európában próbálja meg megváltoztatni az általa leírt fő politikai irányt, hogy, ahogy mondják, a bevándorlásellenesek és a bevándorláspártiak közötti küzdelem dőljön el a bevándorlásellenesek javára. Ez az állítás természetesen önmagában is hazug. Továbbra is azt mondom, hogy Európa meghatározó politikusai, politikai tényezői, a magyar politikai élet meghatározó tényezői között nincs olyan, aki azt mondja, hogy nyakló nélkül, ellenőrzés nélkül, bármilyen feltételekkel nyissuk ki a határokat és jöjjenek. De ez a kisebbik problémám. Őszintén szólva, ahhoz hozzászoktunk, hogy maguk ezt mondják reggel, délben meg este. (Derültség.)

De ha ez a mérce, akkor legyen világos, vajon többségbe kerülte az a politikai irányvonal, amit a magyar kormány képvisel. Igen vagy nem? Nagyon világos a választásokat követő reggelen  merthogy mégiscsak az Európai Parlament összetételéről kellett döntenie Európa lakosságának , hogy azok az európai parlamenti frakciók fogják adni a többséget, amelyek erősebb, együttműködőbb Európát akarnak, amelyek mennek egy föderatív világ felé; mi azt mondtuk, hogy az európai egyesült államok felé. Amit önök képviselnek a kormányfővel az élen, hogy húzódjunk vissza a nemzetállami keretek közé és Brüsszelt tekintsük ellenfélnek, azaz azt, hogy a népek megfogják egymás kezét, ennek, kérem szépen, Európában legjobb esetben 15-20 százaléka lesz.

Teljesen mindegy, kormányfő úr, hogy önnek 8, 9 vagy 14 mandátuma lesz. Az Európai Parlamentben senkinek nincs többsége. Ön ott a pártjával életében először kisebbségben fog ülni. Vagy az fog történni, hogy beül Európa nacionalistái, populistái közé, végük lesz, Magyarország fizeti meg az árát, mert nem fogják tudni érvényesíteni az ország érdekeit, vagy lesznek függetlenek, és hát, ott a függetlenek kenyere épp olyan keserű, mint itthon Magyarországon. Maguk ezt elbukták, ez teljesen világos.

Volt egy politikai cél, és az a politikai cél nem fog teljesülni. Páriák lesznek Európában, és az ország fogja megfizetni az árát. Az előttünk álló nagy európai költségvetési vitában maga nem egy petákkal többet fog hazahozni, hanem sok száz millió euróval kevesebbet, mert önöket a kispadra ültetik azért, mert abból a politikából nem kér Európa többsége. Ön magányosan fog ott lézengeni a politikájával együtt. S e tekintetben mindegy, hogy az egyik szavazókörben ön azokkal az eszközökkel, amiket használ, milyen eredményt ért el.

A népképviselet a népakarat leképeződése kellene hogy legyen. Hiába mondják önök, hogy ezt akarta a magyar nép. Nem tudjuk, hogy mit akar a magyar nép. Ahol nem szabad a sajtó, ott nincs szabad választás, és ha nincs szabad választás, akkor azt tudjuk meg, hogy az önök hazug manipulációja mennyire érte el a célt. Azaz nem a választók akaratát ismertük meg, hanem a maguk hazugságának a hatékonyságát. Ebben önök kétségtelenül jók, tehát ezzel nincs probléma. Fogalmuk nincs, hogy mit mondanának a magyarok akkor, ha tisztességes, a lehetséges politikai irányzatok közötti nyílt, méltányos vitában látnák, hogy mik között lehet választani.

Van egy olyan végtelenül szegény település Magyarországon, ahol a kormánypárt 100 százalékot kapott. Ha csak egy picikét észnél vagyunk, én tudom, hogy lehet ezen mosolyogni, de ugye, azt tudják, hogy nem ilyen a világ. Ott, kérem szépen, az történik, hogy a hatalom által elnyomott, kisemmizett, kiszolgáltatott népek hozzák Észak-Korea eredményét. Ha önök erre büszkék, akkor tényleg sajnálom önöket, mert valóságlátásból megbuktak, és megbuktak Európa-politikából is. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiban.)

GYURCSÁNY FERENC (DK): Tekintettel arra, hogy nem könnyű a kormánypárti frakciókkal, magával a kormányfővel értelmes és tárgyi vitát folytatni még ebben a környezetben sem, azt gondolom, hogy fussunk neki még egyszer, hátha több eredményünk lesz. Azt mondják önök, hogy nem európai egyesült államokat akarnak. Jó! Mert ez miről szól? Nem arról szól a történet, hogy megnézzük, hogy melyek azok az ügyek, amelyeket ha közösen oldunk meg, akkor nemcsak Európa, hanem valamennyi nemzetállam is erősödni fog? Szerintem igen. Hónapokon keresztül küzdött a magyar kormányfő az ellen, hogy legyen egységes európai határ- és partvédelem. Őszintén szólva, nem is értettük, hiszen abból, amit egyébként képviselt korábban, ez következett volna. Hát, végre feláll. Annyira tarthatatlan lett az álláspontja, hogy végül beadta a derekát. Így van. Akkor járunk el helyesen, ha Európa határait közösen védjük, belül meg szabadon mozgunk. Ez a helyes álláspont.

Mondok még egyszerűbbet. Önállóan, külön-külön tárgyalunk az oroszokkal gázról és olajról. Így van? Nem lennénke jobb pozícióban, ha azt mondanánk, hogy orosz kollégák, mostantól kezdve az Európai Unió egyben veszi meg maguktól a gázt és az olajat, majd mi elosztjuk egymás között. Nagyobb, erősebb tárgyalási pozíció vagy rosszabb? Mondhatom elegánsan, ez az energiaunió egy része. Igen, azt gondolom, hogy erről kell beszélni. Tudunke közelebb menni, olcsóbb lesze itthon a gáz, ha közösen veszünk? Nem olyan bonyolult összefüggés ez, hogy ne láthatnánk be!

Jelentős európai és világcégek úgy mozognak országhatárok között, mint a budapestiek a kerületek között, ahogy a pécsiek kimennek Komlóra éppenséggel, vagy fordítva, de ezeket a nagy európai és világcégeket nem tudjuk közösen szabályozni. Talán mert sokan nem akarják. Én nem kételkedem az államok erejében, de azt látom, az elmúlt évek azt bizonyították, hogy az államok erejénél jó néhány üzleti vállalkozás ereje jóval nagyobb. Ezeknek ellentartani, védeni a vásárlókat, a vevőket, a polgárainkat, közösen sokkal nagyobb eséllyel tudjuk. Közösen fellépni a bűnözők ellen  ezt maguk a legkevésbé akarják , védeni az európai adófizetők pénzét, nem megengedni, hogy az egyik vagy másik kormánynak lojális ügyészség, rendőrség elszabotálja a vizsgálatokat, nem közös érdek? Erről szól!

(14.00)

Persze, ha két ember együttműködik, akkor ott már alkalmazkodni kell. De nem mégis szövetségeseket, barátokat, házastársakat keresünk? Nem azt látjuk, hogy ketten, hárman, négyen, öten normális esetben erősebbek vagyunk? Önöknek egy problémája van. A magyar kormányfő politikai értelemben mára lényegében azt csinál ebben az országban, amit akar, nem számít sem jog, sem igazság. Nincs érdemi, jogszerű ellenhatalom, politikai hatalom vele szemben. Egy dolog zavarja őt: hogy az Európai Unió még létezik. Nem az Európai Unió működik birodalomként, hanem az a birodalmi hatalomgyakorlás, amit itthon helytartóként a kormányfő megvalósít. Teljesen világos, hogy abban van különbség, hogy ő csak szabadkereskedelmet akar, meg határvédelmet. Ezt mondta a La Stampának három héttel ezelőtt.

Mi nem! Nekünk nem mindegy, hogy az Európában élő népek szabadon élnek-e, demokratikus országokban. Igen, nem belügy, hogy vannake tisztességes, jogállami, demokratikus körülmények egy másik országban. Nem belügy, hogy az út szélén hagyjuk az emberek jelentős részét. Igen, szociális Európát is akarunk. Hogy lebomoljon az a szociális vasfüggöny, ami itt van Közép-, Kelet- és Nyugat-Európa között. Ezekből nem kér a maguk kormányfője. De akkor miből kér? Akkor mit akar?

Azt gondolom, hogy ez egy tisztességes és normális vita lenne, ha önök erről szeretnének beszélni, és nem azzal intéznék el a dolgot, hogy aki szeretné, hogy ilyen módon erősítsük (Az elnök csenget.) Magyarországot, az a haza ellensége és bevándorláspárti. Ez a helyzet, uraim! (Taps a DK soraiból.  Dr. Vadai Ágnes: Kicsit hamarabb tetszett csengetni, mint ahogy lejárt az idő.)

GYURCSÁNY FERENC, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Hölgyeim és Uraim! Kevés olyan ellentmondásos törvényjavaslata és törvénye van a mindenkori törvényhozásnak, mint a költségvetési törvény. Az egyik oldalról nem kétséges, hogy minden bizonnyal a legmarkánsabban fejezi ki, hogy mi is egy kormány politikája, másik oldalról a bennünket néző, hallgató, a bennünket figyelő választók többsége számára ez átláthatatlan számoknak a rengetege. Így aztán pokoli nehéz a választókkal megosztani azt, hogy egy ellenzéki képviselőnek mi is a baja egy költségvetéssel, merthogy egyébként ezt önök nyilván tudják, én is tudom, egy ellenzéki képviselő azért ellenzéki képviselő, mert két dolgot nem csinál meg: nem szavazza meg a miniszterelnököt, és nem szavazza meg a költségvetést.

Ezért maguk most nem izgulnak nagyon, önök tudják, hogy nem fogjuk megszavazni a költségvetést, én meg nem izgulok amiatt, hogy azt gondolnám, hogy bármelyik módosító javaslatunkat el fogják fogadni. Így ez egy egyszerű beszélgetés kettőnk között, ezért érdemes arra használni ezeket a beszélgetéseket, amikre ezek valójában valók, hátha beljebb leszünk egy kicsikét, ha nem is önökkel, de a választóinkkal.

Három dologról szeretnék önöknek és önökön keresztül a választóknak beszélni. A legfontosabb, hogy természetesen a költségvetésben nagyon világos az, hogy önök mit biztosan nem akarnak. Hát, nem akarnak közelebb kerülni az európai pénzügyi együttműködéshez, úgy szoktuk mondani, hogy maguk a hátuk közepére se kívánják, hogy Magyarországon is az euró legyen a hivatalos fizetési eszköz.

Ez a költségvetés nem okoz meglepetést, az önök Alaptörvénynek csúfolt alkotmányában önök ezt rögzítették. Ez továbbra is arról szól, hogy Európa nekünk addig kell, ameddig tarthatják önök a markukat. Most nem megyek bele, hogy ki mennyit lop el ebből, erről sokszor szoktunk beszélni, ez nem idevaló kérdés, de nem akarják azt, hogy ez a nagyából 500 milliós földrész pénzügyi, gazdasági, költségvetési és szociális értelemben is közelebb kerüljön egymáshoz. A legalapvetőbb vitánk tehát ebben az értelemben történelmi.

Önök nemzetek Európájának hívott nacionalista politikát képviselnek, én meg azt gondolom, hogy akkor lesz sikeres Európa és Európa valamennyi népe, valamennyi nemzete, ha egyre több kérdésben, amiben van értelme, együttműködik, és nem gondol olyan butaságot, mint a mellettem ülő fideszes képviselők, akik azt gondolják, hogy ez megér egy jó politikai boomot, mert nem tűnik el. Magyarország nem gyengébb lesz attól, ha közös határőrizet és parti őrizet van, képviselő úr. Magyarország nem lesz attól gyöngébb, ha az Európában majdnem minden országban működő bankokat közösen szabályozzuk, és közös felügyelet van, nem lesz attól gyengébb, hogy nem engedjük meg, hogy a gyengébb érdekérvényesítő országokban tönkretegyék a melósainkat, hanem azt mondjuk, hogy van egy szociális sztenderd, amit érvényesítünk, ha akarjátok, ha nem, szerintem erősebb lesz. Maguk ettől félnek, mert akkor a kormányfőnek a maga majdnem korlátozhatatlan hatalma valóban csorbulni fog. Ez egy őrült nagy különbség a kettőnk felfogása között. Maguk ezt képviselik ebben a költségvetésben. Önök sem lepődnek meg ezen, meg mi sem, csak jó lenne, ha időnként komolyan is beszélnénk egymással  ez az első.

A második megjegyzésem. Van egy csomó technikainak tűnő kérdés, amelyben  lássuk be  Mellár Tamás képviselő kollégánk és pár hozzá hasonló szakértőn kívül a legtöbbünk azért nehezen boldogul el, hogy kinek van igaza. Én ebbe nem szeretnék belemenni. Mi következik abból, hogy májusban nekünk volt az Unió második legmagasabb inflációja, 3,9 százalék? Hogy önök mennyivel tervezik ezt a költségvetést, hogy mennyi igaz abból, hogy ezzel el fogják inflálni a teljes kiadási oldalt  majd mindjárt mondunk erről három mondatot  vagy nem, itt a parlamentben ülő képviselők jelentős része ennek minden bizonnyal az összes következményét nem látja át. Szerintem nem is feladata, hozzáteszem, felmentem ezzel a kormánypárti képviselőket is, és a bennünket néző választók egy jelentős része sem tudja egészen pontosan, hogy valóban annak vane igaza, aki szerint 18,7 százalékkal fognak növekedni az áfabevételek, vagy annak, aki szerint csak 10,5-del. Én ezekbe a vitákba nem megyek bele, mert őszintén szólva, nem a mi dolgunk.

Az a dolgunk, hogy biztosítsuk azt a környezetet, amelyben a költségvetés tervezője reális szakmai alapokon nyugszik. Na, ezt önök nem biztosítják. 2010 után olyan változtatásokat hajtottak végre, lásd Költségvetési Tanács összetétele, hatásköre, egyebek tekintetében, melyekben érdemben ma nincsen szakmai, civil kontroll a költségvetés tervezési folyamatán, nem ismerjük a 2018-as valóságos tényszámokat ma, és úgy tervezzük 2020-at. A képviselő kollégáim ott szemben, egyikük-másikuk járatos a költségvetésben, pontosan tudják, hogy ez abszurd. Mire mennénk egy ilyen vitával egymással? Semmire. Önök eldöntötték, hogy nem engedik, hogy átlátható legyen a költségvetés tervezése, ellenőrzése. Mi ezzel legfeljebb időnként korholó módon kritikát fogalmazhatunk meg. Éppen ezért ennek a vitának valójában azért nincsen tétje, merthogy önöket ez nem hatja meg, a választóink nagyobbik részét pedig, lássuk be, ez nem nagyon érdekli.

A harmadik megjegyzésem. (Hangok a Fidesz soraiból, köztük: Nana!) Természetesen nagyon mást gondolunk arról, hogy milyen Magyarországot szeretnénk, de ez így természetes, ezért küzdünk egymással. Nem részletkérdésekben gondolunk másokat, abban is, de az alapkérdések azok, amelyek ebben az ügyben meghatározóak. Önök időnként beszélnek tudásalapú társadalomról  időnként beszélnek. Most azok a kollégáim, akiknek van kellő energiája végigbogarászni egy ilyen nagy terjedelmű törvényjavaslatot, szent meggyőződéssel mondják, hogy ebből ők semmit nem látnak ebben a költségvetésben. Most nem egyszerűen arra utalok, hogy mit csinálnak a Magyar Tudományos Akadémiával, ezt a vitát nem akarom itt elővenni. Nem arra utalok, hogy mit csinálnak az egyetemekkel, mert tudjuk, és nem akarom elővenni. De mondják, mi értelme van ilyen szövegeket mondani, ha utána akkor, amikor eldöntjük, hogy Magyarország nemzeti jövedelmének jelentős részét újraosztva ide vagy oda tesszük a pénzt, abban látszata nincsen, hogy önöket izgatja, hogy mi lesz ebből az országból 10 vagy 15 év múlva. Valójában ez a kérdés.

Biztosan fognak még idejönni autószerelő gyárak. Biztosan! Biztosan nagyon sok régióban boldogok lesznek emberek, hogy lesz tisztességes munkájuk, bár előbb-utóbb pörölni fognak több pénzért és jobb munkakörülményekért, de nem kétséges, hogy egy időre ez megold egy sor feszültséget. Ott leszünke Európa azon nemzetei között, amelyek a legsikeresebbek lesznek a következő húsz évben? Önök a mai pénzünkből teszneke fel valamennyit erre a sikerre? Én nem látom. Persze, önök mondhatják, hogy mi vakok vagyunk, de őszintén szólva, ebből semmit nem látok. Nem az a vita közöttük, hogy picikét többet, egy picikét kevesebbet, hanem nincsen benne.

(11.50)

Nincs ebben a költségvetésben olyan valóságos tétel, amely Magyarországot kiemelné a múlt és a jelen fogságából, és azt mondaná, hogy mi, magyarok a pénzünk 1-2-3 százalékát a jövő nagy kihívásaiba fogjuk befektetni. Nincs! Ez tehát énszerintem valójában a semmittevésnek, a tovább folytatódó szimpla politikai propagandának, a túlélésnek a költségvetése. (Közbeszólás a kormányzó pártok padsoraiból: Őszöd!)

Értem én, hogy lehet azzal büszkélkedni, és bizonyos értelemben nem oktalanul, hogy hány százalékos a bruttó nemzeti jövedelem növekedése.

Egy pillanatra engedjék meg, hogy tegyek egy személyes megjegyzést, hátha nem lesznek velem nagyon ironikusak, és egy pillanatra még azt is tapasztalhatom, hogy elgondolkodnak azon, amit mondok. (Nacsa Lőrinc: Halljuk!)

Én egy olyan családból származom, ahol a nővéremnek nyolc általános iskolai végzettsége van, és végigdolgozta az életét egyetlenegy munkahelyen, a pápai húsgyárnak egyetlenegy üzemében. (Derültség a kormányzó pártok padsoraiból.) Én, nyilván a Teremtő vagy a genetika szerencséjéből, már más utat jártam be; ezt most, kérem, ne vitassák meg, mert nem erről akarok beszélni. (Közbeszólás a kormányzó pártok padsoraiból: KISZ…) A kettőnk jövedelme, ha összeadjuk, az elmúlt pár évtizedben sokat növekedett, ha az övét összeadjuk az enyémmel. De ugye nem csak ez a kérdés.

Az a kérdés, hogy a kettőnk együttes átlagos jövedelméből melyikünk hogyan részesedett, ő meg én  és pokoli maradt a különbség, önök ezt nyilván tudják. (Nacsa Lőrinc: De miből van?) Nem akarok babrálni ezzel a dologgal, azt szeretném, ha értenék. Önmagában az, hogy egy országnak a jövedelme növekszik 4 százalékponttal, ez bár fontos, de nagyon keveset mond el az ország valóságos életéről. Kié lett az a 4 százalékpontnyi többletjövedelem? (Boldog István: Tied!) Hogyan osztozott a két elsődleges jövedelemtulajdonos  hogy ilyen szépen beszéljünk róla , a cégek és az emberek?

Mit csinálnak önök azzal a problémával, hogy az történt a világban  most akkor kiabáljanak be, hogy már az én kormányom alatt is, így van  az elmúlt 15-20 évben, hogy nagyjából 10 százalékponttal több pénzt vesznek ki a közösből a cégek, és a megtermelt jövedelemből 10 százalékkal kevesebb marad az embereknél. Felborult az az arány, ami az európai békét hozta a II. világháború után. Ha még messzebbre mennek, akkor ez nagyjából egyébként akkor kezdődött, amikor a neokonzervatívok, Thatcher asszony és az amerikai elnök, Reagan („Regen”-nek ejti.) nagyon-nagyon sokáig kormányzott… (Dr. Tilki Attila: „Regen?”) „Régen”  ha ez a legnagyobb problémája, akkor legyen igaza magának. Jellemző az intellektuális színvonalra; majd utána a végén jöjjön ki, és megbeszéljük! (Közbeszólások, moraj a kormányzó pártok padsoraiból: Óh!)

Mit akarnak kezdeni ezzel a dilemmával? Ez egy valóságos dilemma vagy sem? Az, amit látunk itt a világban, békétlenséget, hogy az emberek rosszul érzik magukat azokban az országokban is, amelyekben egyébként sok-sok tíz év óta úgy tűnt, hogy működő demokráciák és jóléti rendszerek vannak, miért fordulnak ezzel szembe? Lehete ezzel szemben nemzeti alapon fellépni?

Maguknak vane igaza, amikor azt mondják, hogy a nemzetállami keretek alkalmasak az ilyen drámai történelmi, szociális konfliktusok kezelésére, vagy azoknak, akik azt mondják, hogy nem, nem, ez egy olyan helyzet, hogy ha csak Magyarország lépne föl, akkor nagyjából két év alatt pórul járna, mert még az a kevés tőke is itt hagyna bennünket, amelyik most itt van? És ugyanannál a problémánál vagyunk, amivel kezdtem. Lehete lokálisan, nemzeti alapon szociális békét, igazságot, nyugalmat teremteni vagy a jövőbe építkezni? Azt gondolom, hogy nem. A vitával se lenne semmi bajom, ha ebben lenne tisztességes érvelés, és elmondanák  azon túl persze, hogy itt kalifátus leszünk, és jönnek a menekültek, mert nagyjából itt van a vitánknak a vége , hogyan fogjuk kezelni azt a problémát, hogy tele vagyunk emberekkel, akik havi 100-120 ezer forintból élnek. Önök is tudják.

Képviselő Hölgyek és Urak! Mi hazaviszünk átlagos képviselőként 700 ezer forint körüli nettót. Ugye, így van? Ugye, így van!? Hiába haladja meg az átlagjövedelem Magyarországon a 300 ezret, Magyarország vidékének nagyobbik részén az átlagemberek, akik dolgoznak, keresnek 90-100-150 ezer forintot. Tényleg így van! Önök épp olyan jól tudják, mint én, hogy ebből pokoli nehéz megélni. Pokoli! (Boldog István: Milliárdokat vesz fel…)

Mi a csudát lehetne azért tenni, hogy nemcsak Magyarország, hanem Európának ebben a régiójában nagyon sokan legyenek olyanok, akik nem 120 ezer forintot keresnek, hanem 250-300 ezret, 400 ezret? Mi ezzel a dolgunk? Vane ebben erőfeszítés, amit önök megtesznek, vagy nincs? Én nem látom. Nem látom!

Természetesen értem én, hogy nagyon jó dolog az, hogy azt mondják, hogy egykulcsos az adó, meg csökkentjük az adót, de mondják, miért nem legitim dolog arról beszélni, hogy rendben van-e, hogy az 1 millió forint fölötti fizetésből arányosan ugyanannyi adót kell fizetni, mint a 100 ezer forint fölötti fizetésből? Miért ördögtől való az, ha erről mi normálisan beszélni szeretnénk önökkel? Hova fog tűnni ez a pénz, mit csinálnánk ezzel, hogy egyébként nyilván azok, akik ebbe a jövedelmi kategóriába tartozik, ettől boldogok. Persze, hogy boldogok! De nem ez a vitánk kérdése. Hanem az, hogy ami onnan bejön, akár csak pár tíz milliárd forint, nem hiányzik-e?

Olvasom valamelyik nap, önök is olvassák, hogy valamelyik kormányablaknál?, okmányirodában?, a kilenc ember helyett csak kettő van. A napokban olvastam. Nem akarok semmilyen átkot a kormánypárti képviselők fejére olvasni, tényleg nem. Önök is tudják, hogy nem egyedi a hír. Vannak olyan járási és megyei hivatalok, amelyek lényegében kiürültek, nem tudják elvégezni a dolgukat. Mit csináljunk ezzel közösen? Mit? Mi a javaslatuk? Hogyan lesz itt újra normális rend? Hiszen az államnak például szolgáltatni is kell, persze, biztonságot kell nyújtani, sok mindent kell, de többek között szolgáltatni is kell. Nem lehet dobálózni ezekkel a számokkal!

És ha kinyitom a költségvetést, és azt látom, hogy jó néhány helyen most már tényleg baj van  zárójelben, nem nyitom ki, hogy közben van olyan minisztérium, idézőjelben, amelyik annyit költ, hogy nem tudjuk megszámolni, mert az fontos politikailag , hogyan oldjuk meg ezt a gondot? Mit gondolnak? És maguk erre nem mondanak semmit. Hát akkor mi a csudának beszélünk a költségvetésről?

Nem tudunk egymással értelmesen szót váltani arról, hogy az országunk egy része nem működik. Mert azzal önök nem mennek semmire, hogy kilenc évvel ezelőtt vagy tíz évvel ezelőtt, amikor maga kormányzott, mi volt. Azt megmérték a választók. Biztosan emlékeznek rá, hogy mi akkor vereséget szenvedtünk, ítéltek a választók. Kifizettük az árát, uraim! De ha maguk azt hiszik, hogy a mai teljesítményükre az az egyetlen érvényes válasz, hogy „maguk is”, akkor maguk intellektuálisan és politikailag nagyon középszerűek, vagy még az sem.

Szóval, most a maguk teljesítményét kell megmérni, és azt szeretném önöknek mondani, hogy tegnap, amikor a négyéves gyerekemet kézen fogva a feleségem  nem tegnap, tegnapelőtt, hétfőn, mert tegnap már Brüsszelben volt  elvitte az okmányirodába Budapesten, ahol nagyon normális az ellátás, tényleg, tehát sokkal jobb, mint sok helyen, ültek két és fél órát. Mondhatják, hogy nem drámai, meg be lehet jelentkezni, meg sok mindent mondhatnak, csak azt értsék meg, azt értsék meg, hogy szerintem ezeken a vitákon úgy is viselkedhetnénk, mint ha fontos lenne nekünk az ország dolga. (Közbeszólás a kormányzó pártok padsoraiból: Brüsszelt…) Úgy is viselkedhetnénk!

És úgy is viselkedhetnénk, mint hogyha nem félkegyelmű, felkészületlen, egy-egy beszólásért mindent odaadó emberek lennénk, mert ebben a Házban időnként ültek nagyszerű emberek is. Próbáljanak időnként rájuk gondolni! Nem mondom meg, hogy kire kell gondolni, mert akkor újabb vitát nyitok ki, de higgyék el, van egy magasabb mérce, mint amit egyikőjük és másikójuk képvisel.

Lehet persze azt mondani, hogy de jönni fog végre a családok éve, és családvédelmi akciótervet indítunk. Lehet mondani! Nem állítom, hogy nem legitim emellett érvelni. (Nacsa Lőrinc: Meg kellett volna szavazni!) Azért nem szavaztuk meg, most válaszolok a bekiabáló fideszes képviselő, egyik képviselő… (Dr. Aradszki András: KDNP!) KDNP! A magasan mérhető KDNP egyik respektábilis képviselőjének megjegyzésére, mert nem értünk egyet, és megmondom önnek, hogy miért nem, még mielőtt azt gondolja, hogy ócska politikai beszólásokkal ezt el lehet intézni, mert én komolyabban veszem magát, mint ahogyan maga ezt a parlamentet. Kilenc éve önök ugyanezt a családpolitikát csinálják, ugyanezt. (Dr. Kovács Zoltán: A mögötted ülő…)

A családpolitikájuknak az a lényege, ami egy jól ismert teória, jól ismert teória a világban, egyébként valóban, éppen a neokonzervatívokhoz megy vissza, hogy a magasabb státuszú, jövedelmű családok jobb élete, az azáltal teremtett többletjövedelem és -lehetőség automatikusan lecsorog a nehezebb sorsú családokhoz, és összességében felemeli a nemzeteket.

Ez egy jól ismert, sokáig sokak által osztott teória. Ennek a szimpla következménye az, hogy ne adóztassunk nagyon magasan senkit, oda adjunk több pénzt, ahol azt reméljük, hogy a jobb módú családokban akkor majd több gyermek fog születni, és ezzel több felelősségvállalás is lesz, és milyen jó az országnak, ha olyan családokban van több gyerek, ahol jobban odafigyelnek a gyerekre, nem olyan családokban születik több gyerek, ahol sokszor valóban kevesebb a figyelem, mondjuk így. Ezt az ember egyszer végighallgatja, szerintem ebben van logika. Az a kérdés, hogy ez a logika helytállónak bizonyult-e.

(12.00)

Kilencedik éve önök kormányoznak, van egy viszonylag hosszú idősorunk. Miért nem nézzük meg? Az elmúlt száz évben háromszor született 90 ezernél kevesebb gyermek Magyarországon. Háromszor. Melyik volt az utolsó év? A tavalyi. Miközben nagyon sok pénzt adnak önök a jobb jövedelmű családoknak.

Kettő: azt látjuk, hogy egy picikét növekedett a háromgyerekes családok száma, most már talán 3,4 százaléka a családoknak háromgyerekes. De mi történt ezzel párhuzamosan? Drámaian csökkent a kétgyerekes családok száma. Mi ennek a következménye? Ahol nincsen két gyerek, ott nem lesz harmadik. Nem lesz. Vegyük komolyan, kérem szépen, mégiscsak azt a kevés tudományt, ami rendelkezésre áll, és még nem ölték meg. Az történik, hogy Magyarország az egygyerekes, egykés családok világa lesz, két gyerek már nagyon kevés van, és nagyon kevés, a családok 3-4 százalékát kitevő helyen valóban van egy kis növekedés. Nincs eredménye ennek a gazdaságpolitikának.

Mondok egy harmadik dolgot. Hol születik ráadásul több gyerek? Hol? (Közbeszólások a Fidesz soraiból, köztük: Kórházban.  Derültség.  Az elnök csenget.) Nézzék meg Magyarország demográfiai térképét, nem kell hozzá nagy búvárkodás és bányászkodás. Annyira, annyira lent van, amit maguk csinálnak, tényleg, annyira lent van, hogy méltatlan önökhöz! Azokban a mikrorégiókban születik továbbra is a legtöbb gyerek, ahol a legalacsonyabb a jövedelmek. Az akaratukkal szemben és a szándékukkal szemben, amelyet én nem vitattam, hogy tisztességes, csak szeretném, ha normálisan beszélnénk egymással (Közbeszólások a Fidesz soraiból, köztük: Veled nehéz lesz.), azokkal a szándékokkal szemben, hogy ebből a családpolitikából az fog történni, hogy az erősebb, jobb státuszú, gazdagabb családokban több gyerek lesz, az történt, hogy ha egyáltalán születik több gyerek, az továbbra is a legszegényebb régiókban, mikrorégiókban születik.

Azt tudom mondani kereszténydemokrata képviselő kollegámnak, hogy én ezt olvasom, nem azért, mert demográfus vagyok, hanem mert az a szakmám, hogy megpróbáljam az ország házában képviselni a haza érdekét, és mikor ezeket olvasom, arra jövök rá, azt gondolom, hogy önök tévúton járnak. És amikor ide bejövök, és megpróbálom elmondani önöknek, hogy mi ezzel a probléma, amit tesznek, akkor nem tudjuk megvitatni. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból, köztük: Mert ha ezt befejezed, elmégy haza.)

Nincs az elmúlt kilencéves családpolitikájuknak pozitív hozadéka. Én nem ismerek egyetlen olyan, szakmailag igazolható számot, amely szerint ez a családvédelmi akcióterv  önök ezt így hívják  indokolható lenne, hogy most már sokadszor ugyanazt csináljuk, hogy adunk azoknak, akiknek relatíve több van, és elnézzük azt, hogy van, ahol meg máról holnapra élnek.

Természetes, hogy nem tudjuk támogatni ezt a költségvetést. Hogyan tudnánk támogatni? Nem ezt gondoljuk a világról. Azt gondoljuk, ha egy országnak van pénze családokat támogatni, akkor először oda adjon, ahol a holnapig való éléshez tudunk legalább egy picikét hozzájárulni. (Dr. Rétvári Bence: Ő igazán tudja, hogy az mi.) Hogy ez egyébként pedig lehet, hogy nem fog átalakítani kultúrát? Hogy éppen olyan önemésztő módon fognak élni, mint eddig? Ez lehet. Ebben önnek lehet igaza, csak érdemes lenne időnként úgy viselkedni, mintha a haza sorsát is felelősséggel viselnénk, és nem csak szimpla politikai meccseket folytatunk egymással.

Amiről én beszélek, az egy olyan világ, ami mellett anélkül tudnék érvelni, hogy minden második mondatomban migránsozás lenne. Önökkel sajnos úgy tudok csak beszélgetni, bármit is mondok, hogy önöknek nagyjából ott van az érvelésük eleje és a vége, hogy a Gyurcsány nyilván be akar engedni menekülteket, és Brüsszelt képviseli Magyarországon. De azért csak belátják, hogy ez méltatlan az országhoz, nem önökhöz, az országhoz ez a színvonal! Ezer gondunk és bajunk van, ehhez képest nagyjából ott áll meg az ész és az értelem bizonyos képviselőknél, hogy ez támogatja a menekülteket  azokat a menekülteket, akik messze elkerülik Magyarországot, tegyem azt hozzá. (Dr. Rétvári Bence: Tehát nincs migráció.)

Nem jutunk természetesen semmire ma sem. Nincs is ilyen szándékom. Azt szerettem volna érzékeltetni, hogy az önök véleményétől eltérően, nem tudom hányan, én addig biztosan komolyan veszem a dolgomat, hogy meditálok azon, hogy mikor van maguknak igazuk, és mikor nincs. És nem állítom, hogy időnként nem lehet önöknek igazuk, de azt kikérem őszintén szólva a hazám meg a választóim nevében, hogy ezt műveljék, amit ma önök művelnek. Ezt kikérem. Mert lehet, hogy önök azt mondják, hogy magukat megválasztotta ötvenegynéhány százalék, de ha ez igaz és ez érv, akkor azt mondom, hogy minket meg nem tudom, hány százalék. (Zaj, közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Ha maguk kérnek valamilyenfajta megbecsülést azért, mert maguk mögött van választó, akkor azt tudom önöknek mondani, hogy ezen képviselők mögött is van választó, és az ezen képviselők mögött lévő választók meggyőződése éppen olyan legitim. Legalább annyit megtanulhatnának a történelemből, hogy az igazság nem egyenlő a többséggel. Van, amikor igen, van, amikor nem. És ha mi úgy gondoljuk, hogy önöknek most politikai többsége van, de történelmileg rossz felé mennek, azért tessék nekünk megbocsátani, és tessék tudomásul venni, hogy igen, szerintünk dráma, amit művelnek.

Ezért aztán azt gondolom, hogy időnként  erre a költségvetési vita jó, mert pokoli sokat lehet beszélni  el kell önöknek mondjuk, hogy nagyjából ától zéig nem értünk magukkal egyet. Nem kicsit, hanem nagyon. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a DK, az MSZP és az LMP soraiban.  Derültség a kormánypárti padsorokban.)

GYURCSÁNY FERENC (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az Európai Unió új vezetőinek megválasztásával, illetve a Bizottság leendő vezetőinek jövő heti megválasztásával egy időre legalábbis lezárult egy hosszú és fontos vita. Ez a vita arról szólt, hogy Európa népei milyen világot szeretnének. Régen vonzott egy európai uniós választás ennyi választót, és hívott a választóurnákhoz. Az ok nagyjából jól érthető és nyilvánvaló. Először az Unió történelmében kialakult egy nagyon világos, nyílt vita: azt szeretnénk-e, hogy közelebb lépjenek egymáshoz Európa nemzetei, hogy egyre több ügyet közösen oldjanak meg, hogy egymásra találva erősebb Európát és erősebb nemzetállamokat hozzanak létre, vagy ebben az együttműködésben inkább veszélyeket és fenyegetést látnak?

A szereplők jól ismertek. Fontos, hallható szerepet játszott ebben a vitában a magyar kormányfő is. Azt mondta, hogy az európai együttműködés helyett erősebb nemzetállamot kíván, az európai fővárosok együttműködése és Brüsszel inkább veszélyt hordoz magában, és az Európára leselkedő különböző kihívások közül nagyjából egyetlenegyet nevezett meg - egyébként ez egy létező kihívás , ez a menekültkérdés. A vita eldőlt. Európa népeinek túlnyomó többsége nem ezt az értelmezést adja, megtartották Európát a szabadság földrészének, azt mondták, hogy nem félni akarnak, nem távolságot kívánnak tartani egymástól, hanem keresik az együttműködés lehetőségét. Azt mondták, hogy nem igaz az az állítás, hogy Európát elsősorban a már egyébként valóban lecsillapodott menekültnyomás fenyegeti, hanem egy sor más kérdés: tartósan vannak mélyszegénységben, reménytelenségben Európában tíz- és százmilliók, igenis létezik az a fajta klímakihívás, amiről nagyon sokan, köztük egyre többen fiatalok azt mondják, hogy ez az igazi probléma, és akarunk egy élhető világot hagyni majd a saját unokáinkra, és azt mondják, hogy abból a fajta politikai kereszténységből, amire sokan, köztük a magyar kormányfő is hivatkozik, nem kérnek. Szekuláris Európát akarnak, ahol a hit a legszentebb magánügy, és ha a keresztény hagyományokra hivatkozunk a politikában, akkor leginkább az irgalmasságra, a nyitottságra, az elesettek felé való fordulásra, arra igen; de arra nem, hogy az állam hitbéli kérdésekben pálcát törjön állampolgárai feje fölött, és elmondja, hogy szerinte milyen hit szerint kell élni. Szerintem ez így van rendben.

Ha végignézünk a megválasztott vezetők során, akkor azt látjuk, hogy csak olyan vezetőt választottak meg eddig, akiknek eddigi politikai tevékenységük, mondataik  önök ezeket jól ismerik  élesen szemben állnak a magyar kormányfő gondolataival. Én ezt határozott, jelentős politikai győzelemnek látom ezen az oldalon, és vereségnek a kormányfő és pártja oldalán.

Ezzel együtt hozzá kell még tennünk valamit. Sokan  köztük a kormánypárti többség  örülnek az úgynevezett csúcsjelöltek bukásának. Én ezt nagyon aggályosnak gondolom; nem azért, mert egyik vagy másik jelöltet feltétlenül támogatni kell. Persze, lehet kritika. De azt mondtuk a magyar embereknek is, és az európai embereknek is, hogy azok lesznek Európa vezetői, akiknek a pártcsaládja a legtöbb támogatást fogja kapni. Szerintem, akik most ünnepelnek, azok becsapják Európa embereit.

Ez így nincsen rendben. Nem lehet végigkampányolni hónapokat, vezetőt ajánlani az embereknek, és a végén azt mondani, hogy bocsánat, nem ők lesznek. Ki kell hogy fejezzük ezzel kapcsolatos ellenérzésünket és elutasításunkat, mert Európa csak akkor fog győzni, ha tiszteletben tartja a polgárait, márpedig ez nem az mód, ahogy... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Köszönöm szépen. (Taps a DK és az MSZP soraiban.)

GYURCSÁNY FERENC (DK): Köszönöm szépen. Hogy van-e mindenható Isten, arról mi, emberek különbözőképpen vélekedünk, de abban egészen biztosak lehetünk, hogy mindenható kormányzás az nincs. Az a kormány, amely mindenhatónak mutatja magát vagy eszerint cselekszik, az nem mindenható, hanem semmirekellő. Hát, mint a mi kormányunk.Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy a kormány vagy a kormány mögött lévő emberek nem olvassák ugyanazokat a tanulmányokat klímavédelem dolgában, mint mi. Olvassák. Mi itt az igazi probléma? Az a probléma, hogy ha egy politikai koncepciót az etnonacionalizmusra építek fel, és azt gondolom, hogy Amerika az első, Magyarország az első, Brazília az első, akkor bajba kerülünk minden olyan gondban, amikor közösen kellene fellépni. A kormánynak bizonyos értelemben a kört kellene négyszögesítenie. Ahhoz, hogy ezekben az ügyekben hatékonyan fellépjen, el kellene hagyni saját politikai, ideológiai területét. Ezt nem teheti meg. Azért, hogy ne érje kihívás azt a politikai-eszmei koncepciót, amire az egész politikája épül, el kell hogy utasítson minden olyan ügyet, amelynek a megoldása túlmutat a nemzetállami kereteken. Ilyen természetesen a klímaügy, de ilyen a menekültkérdés és ezer más dolog.

Tévednek azok az emberek és azok a politikusok, akik azt hiszik, hogy ebben a keretben a kormány bármilyen felismeréstől vezetve képes és hajlandó lesz nagy, globális kérdésekkel foglalkozni, mert az már nem ez a kormány. Ezt a kormányt nem megváltoztatni kell, ezt a kormányt le kell váltani, mert egyszerűen alkalmatlan arra, hogy ebben a világban kezeljen globális kérdéseket.

Persze van a dolognak egy másik fele, és akkor itt vagyunk az aktualitásoknál. Azt mondja egy meglehetősen ostobának tűnő szöveggel egy kormányzati politikus, hogy a világ óráját lassan Magyarországhoz igazítják. Hát, én nem tudom. Én úgy látom, hogy mindenkinek megvan a maga órája, aztán próbáljuk ezeket valahogyan egyeztetni. Megvan az órája a karcagiaknak, a pápaderecskeieknek és sokaknak. Az egyik oldalról nem hajlandó ez a kormány globális ügyekben részt venni, a másik oldalról pedig elveszi mindenkinek a jogát, hogy a saját életével törődjön.

Ugye, itt tartunk az önkormányzati választásoknál. Azt tudom mondani a választóknak, hogy biztosan van olyan kormányzati politikus és polgármester, aki felseperteti az utcát. Biztosan van. Még az is lehet, hogy egyik-másik helyen elszállítják a szemetet rendesen, sok helyen nem. De nem ez az igazi kérdés. Az az igazi kérdés, hogy ezek a kormánypárti polgármesterek lényegében asszisztáltak ahhoz, hogy önkormányzat helyett újra tanácsrendszer legyen Magyarországon, hogy a helyi önigazgatás, önkormányzat helyett a kormányzati központi hatalom végrehajtó szerveivé silányultak a helyi önkormányzatok. És csendben voltak, tűrték, tűrték, hogy elvegyék tőlük az iskolákat, tűrték, hogy elvegyék tőlük az egészségügyi intézményeket, eladták és elárulták a falvaikat, városaikat csak azért, mert a központ rájuk szólt. Hallottak egyetlenegy tüntetésről, ellenállásról, hogy nem adom, ez az én városom, ez egy olyan közösség, amely élni akar, és meg tudja szervezni a saját életét? Nem hallottak.

Szó nincs arról, hogy valaki polgárháborút szeretne, ilyenről csak agyament kormánypárti politikusok képzelegnek. Azt szeretnénk, ha meg lehetne mutatni városoknak, falvaknak, kerületeknek, a fővárosnak, hogy lehet ennél szabadabb, önállóbb életet élni, és az emberek települési közössége nem alávetett végrehajtója a kormányzati akaratnak, mert ez a mi hazánk, a mi településünk. Ezért valóban, bizonyos értelemben arról szól ez a választás, amely előttünk van, hogy felszabadítjuk-e ezeket a városokat és településeket. Mert nem mindenható a kormány sem globálisan, sem lokálisan. Köszönöm szépen. (Taps a DK, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd padsoraiból.)

GYURCSÁNY FERENC (DK): Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Fontos, hogy a kormányfő beszélt, de talán jobb lett volna, ha nemcsak beszél, hanem mond is valamit.(13.40)

Én abba a vitába nem fogok belemenni, hogy ki nyerte meg a mögöttünk lévő választásokat, mert természetesen nagyon-nagyon sokaknak lesznek majd számai. De abban egészen biztos vagyok, hogy önök értik, hogy ha a politikai értelemben legfontosabb, legnagyobb kisugárzással rendelkező közösségek a nagyobb települések összességében inkább az ellenzékre szavaztak, akkor ez valamilyen világos üzenet. A tízezer fő feletti településeken több ellenzéki képviselőt választottak meg, mint kormánypártit. Nyilván értik, hogy amikor egyébként egyik-másik kitűnő polgármesterüket is le- és kiszavazták  mert vannak ilyenek , akkor az nem a polgármester ellen szólt, hanem az önök politikája ellen szólt; nem egyszerűen önkormányzati választás volt, hanem az önök politikájával szembeni lázadás volt. És a kormányfő nem mondott semmit arról, hogy értene ebből valamit. De szerintem érdemes lenne ezen gondolkodni  elmondani az országnak, hogy itt meg ott talán módosítani kellene. És nem azért, hogy megnyerjük a következő választást, hanem azért, hogy az ország többsége úgy gondolja, hogy tényleg jó irányba mennek a dolgok. Ma nem így gondolja. Jó lett volna, ha elmondja, hogy erről mit gondol.

Hölgyeim és Uraim! Harminc évvel ezelőtt láttam egy nagyon bátor embert szónokolni, akiről akkor azt gondoltam, hogy valószínűleg bátrabb is, mint én. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Okosan és bátran beszélt. Beszélt egy szabad világról, a sajtó szabadságáról is. Azt gondolnám, most, mert ugyanaz az ember most a pulpituson beszélt, hogy talán elmondhatta volna nekünk, hogy mi történt vele. Nemcsak hogy nézi tétlenül, de azt gyanítom, hogy tudtával, sőt megrendelésével az adófizetők pénzéből hazug, félrevezető propaganda zajlik Magyarországon, részben a köztévében és máshol. Hova lett az a fickó? Mi történt vele? Miért nem érzi, hogy ha szabad Magyarországról beszél, akkor szabadnak kell lenni a sajtónak és szabadnak kellene lenni a választásnak, de ahol nem szabad a sajtó, ott nem szabad a választás? (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Ez ilyen pokoli egyszerű. Nem lehet büszke egyetlenegy szavazatra sem az a kormánypárt, amelyik egyébként tudatában van annak, hogy a sajtó végleges manipulálása is ott van az eredménye mögött.

Hölgyeim és Uraim! Ez nem játék! Ez a mi hazánk. (Moraj a kormánypártok soraiban.) Van egy érdemi kérdés, amiről nem szólt a kormányfő. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Muszáj megtudnunk, hogy mi az az erkölcsi, politikai indok, amivel ő támogatni tudja, hogy a NATO egyik országa egy szuverén ország ellen agressziót követ el; mi az az erkölcsi indok, ami alapján nem érzi azt, hogy felelős ártatlan, meghalt civil felnőttek, gyermekek életéért. Nem értem, hogy miért nem rázza meg azoknak a képeknek a sokasága, amelyek hozzájuk is eljutottak, és nem értem, hogy miért gondolja azt, hogy mi, magyarok ebben az ügyben az ő pártján vagyunk.

Törökország Szíria agresszora, Törökország felelős sok ezer civil ártatlanért. Nem látok olyan nemzeti érdeket, ami alapján mi, magyarok efölött elmehetünk szótlanul, és ne azt gondolnánk, hogy a szír gyerekek és felnőttek haláláért legalább a magyar kormányfő és politikája is felelős, és szégyellem magamat az ő helyében is emiatt. (Közbeszólások az ellenzék soraiból: Úgy van!)

Végül pedig, a politikai egyezség létrejött, és ez önöknek fenyegető. Azt javaslom az ellenzéki kollégáknak, hogy annak érdekében, hogy két év múlva tavasszal majd boldog húsvétot kívánjunk egymásnak, a politikán túl jöjjenek létre azok a normális emberi szövetségek is, ami ahhoz kell, hogy ezzel az agresszióval, miután győztünk, majd szembe tudjunk szállni. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiban.)

GYURCSÁNY FERENC (DK): Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Bár más gondolatokat kívántam önökkel megosztani ezen a nagyon hevesre sikerült délutánon (Dr. Völner Pál: Boldog vagy?), de tekintettel, hogy a hivatalban lévő kormányfő úgy gondolja, hogy politikájának kritikáját egy 13 évvel ezelőtti, egyébként elhíresült beszéd mondataival kell kezelnie (Dr. Völner Pál: Ősbűn!), nincs ellenemre, hogy akkor ezt a kérdést megvitassuk, bár ritkán beszéltünk mostanában erről. Akkor sincs ellenemre, ha ezt  bocsánat, hogy ezt mondom  politikai és emberi középszerűségnek gondolom. (Tordai Bence: Helyes!) Nézzék! (Dr. Rétvári Bence: A választók nem gondolják azért!) Az a küzdelem, amit itt nagyon sokan, köztük én is, régóta folytatunk, az arról szól, hogy a rendszerváltozás után kialakult, a magyarok százezreit és millióit zavaró, zavaros, korrupt közéletet végre megtisztítsuk. Politikai pályafutásom nagy része részben erről szól. Az értelmesebbje, nem mindenki, államtitkár úr, érti ennek a beszédnek a lényegét. Érti, hogy hajlandó vagyok szembefordulni akár a sajátjaim egy részével is (Dr. Völner Pál: Mikor?), mert értem, hogy a haza szolgálata nem történhet meg, ha nem becsületesen teszik. Értik, hogy nem azért kell politikusnak lenni, mert jó motorral lehet járni, mert jachton lehet szórakozni, mert jó fizetést adnak, hanem azért, mert ennek a hazának szüksége van egy becsületes vezetésre. Ha ehhez az kell, hogy meg kell törni akár a hozzánk közel állók egy részének is elfogadhatatlan erkölcsét és kultúráját, akkor ez a feladat. (Dr. Völner Pál: Nem sikerült!) Nem meghirdetni a „megvédjük a bűnösöket” 11. parancsolatát, hanem meghirdetni, hogy nincs alku, mert aki lop, kérem szépen, az nem politikus, hanem bűnöző! (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból: Így van! Taps ugyanott. Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Az egész ellenzék! Tapsoljatok!)

Nincs kétségem afelől, hogy az országot sokfajta nézettel, álommal, programmal lehet egyébként legitim módon szolgálni. Egyféleképpen biztosan nem lehet szolgálni. Bennünket azzal bíztak meg a választóink, hogy szolgáljuk őket. Önök és mi egy átlagos középiskolai igazgatóhoz képest nagyon jól meg vagyunk fizetve. Nagyon jól! Ők csak álmodnak ilyen fizetésről. Azok, akik egyetlenegy fillért is elvesznek a közösből  és önök között, őszintén szólva, nagyon sok ilyen embert látok, úgy látom, hogy lassan ez a Fidesz tagbelépési nyilatkozatának része lesz önöknél , azok szembemennek mindazzal, amit én és mi gondolunk a hazáról. És ha 2006-ban ezért küzdöttem, akkor én büszke vagyok rá. Ha maguk rám olvassák annak a beszédnek iszonyatosan szenvedélyes, felrázó mondatait, akkor lehet, hogy jól teszik, a saját szempontjukból, de a lényeg szerint önöknek nemcsak hogy nincs igaza, hanem még hazudnak is. Mert, tudják, annál nagyszerűbb dolgot csinálni, mint hogy az ember megküzd azért, hogy ez egy normális ország legyen, tiszteletre méltó politikusokkal, olyanokkal, akik tudják és merik böcsülettel szolgálni a hazájukat, azért érdemes akár a sajátjukkal is megküzdeni.

Maguk ebből keveset értenek. (Németh Szilárd István felfelé tekintve: Mindjárt leszakad!) Maguk úgy gondolják, hogy politikai trükkökkel, kommunikációval, állandó támadással eredményt lehet elérni (Balla György: Trükkök százaival!)  szerintem nem. Alázattal és tisztességgel lehet ezt a hazát szolgálni. Végtelenül büszke vagyok arra, hogy nagyon sokan ma ugyanezt gondolják éppen önökkel szemben. Az innenső oldalon nagyon sokan léptek be azért a politikába, korábban talán nemegyszer velem is vitatkozva, mert egy másik világot akartak. (Dr. Orbán Balázs: Ez science fiction!) Itt nagyon sok tisztességes, becsületes ember ül. Még az is lehet, hogy nagyon sokan tőle jobbra mást gondolnak arról, amit csináltak öt, tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt, de, őszintén szólva, maguk az utolsók, akik ezt az ő szemükre vethetik. Maguk már mindenek voltak ebben az országban. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból, köztük: Így van!) Nincs olyan politikai pont, amit önök meg ne próbáltak volna elfoglalni, mert harminc ezüstért nemcsak a krisztusi hagyományokat, hanem a saját édesanyjukat is eladták volna. (Szabó Timea: Így van!  Taps az ellenzéki padsorokból.) Ez a helyzet, kérem szépen!

Én pedig mégiscsak azt gondolom, hogy az a jó, ha maradunk a böcsületnél és a tisztességnél. Maguk pedig, hogy idáig eljussanak, azt hiszem, végig kellene menniük a damaszkuszi úton. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.  Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Történelmi beszéd volt!)

GYURCSÁNY FERENC (DK): A kormányra és a kormánypárti parlamenti képviselőkre nézve itt karácsony előtt, az emberi és politikai aljasság megnyilvánulásának napján (Moraj a kormánypártok soraiban.), amikor a színháztörvénnyel azt mutatják meg (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.), hogy nincs határa annak az erőszaktevésnek, amit önök el tudnak követni (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.), a karácsonyi nyugodtabb napokra (Dr. Rétvári Bence: Gumilövedék! Gumilövedék!  Folyamatos közbeszólások a kormánypártok soraiból.  Az elnök csenget.) gondolkodni valót kívánok önöknek. (Dr. Rétvári Bence: Hazudtunk reggel, éjjel meg este!) Kérem, próbálják megfejteni a következő mondat önökre érvényes értelmét: amíg embernek hitvány, magyarnak nem alkalmas. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiban.  Közbeszólások a kormánypártok soraiból.  Dr. Rétvári Bence: Még úgy hallgattunk volna pedig!  Az elnök csenget.)

GYURCSÁNY FERENC (DK): A kormányfő tegnapi beszédének valóban az az egyik legrejtélyesebb része, hogy hogy a csudába lett a klímahisztériát emlegető kormányból és a kormányfőből egyszerre és hirtelen a klímavédelem hatalmas harcosa. Jó lenne megérteni, hogy mi játszódhat le a kormánypárti képviselők és a kormányfő fejében. Nehéz volt a megfejtés, de aztán rájöttem, és nagyon szépen köszönöm az egyik, egyébként doktori fokozattal rendelkező kormánypárti képviselőnek, hogy ebben segített nekem, amikor még nem is olyan régen azt mondta, hogy Greta Thunberg 16 éves klímaaktivista csak azért hívta fel a figyelmet a klímaváltozásra, mert Gyurcsány Ferenccel akart fotózkodni. (Dr. Vadai Ágnes nevet.) Őszintén szólva, hogyha a miniszterelnöknek is ez az álma, ezt megoldhattuk volna egyszerűbben is (Derültség és taps a DK soraiból.), legközelebb szóljon (Taps a DK soraiból.), állok a rendelkezésére, és akkor nem kell ilyen hihetetlen kommunikációs, politikai, eszmei csavarokat vinni a politikájába, ami valóban fejtörést okozott mindnyájunknak.Persze látjuk, hogy egyébként jó mentális és pszichikai állapotban van a kormányfő, mert nem kevesebbet állít magáról, mint hogy az elmúlt száz év legsikeresebb tíz évén vagyunk túl. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!) Nézzék, nyilvánvalóan csak az a kérdés, hogy mit tekintünk sikernek, mi a siker kritériuma. Hogyha az a siker kritériuma, hogy Magyarország, az önök által alkalmazott adó- és járulékpolitika eredményeként fura módon Magyarország az a hely Európában, ahol leginkább nem csökkennek ennek hatására a családok és háztartások közötti jövedelmi különbségek, hanem nőnek, hát akkor tényleg sikeresek! Tehát ha maguk azt akarták, hogy növekedjen a különbség szegény és gazdag között, önök előtt le a kalappal, sikeresek! Ha az a siker, hogy minden korábbinál hosszabbak a várólisták, ha az a siker, hogy nincsen elegendő orvosunk és nővérünk, hogyha az a siker, hogy Magyarországon haláloznak el úgy a legtöbben, hogy egyébként megelőzhető lett volna az a betegség, amiben szenvednek, ha jó lenne az egészségügy, önök fantasztikusan sikeresek, tényleg.

Ha az a siker, hogy minden nemzetközi felmérés szerint a magyar gyermekek tudáseredménye az elmúlt tíz évben érdemben romlott, hogy minden ötödik iskolából hiányzik valamilyen tanár, azt jól megcsinálták tényleg. Hát, iparkodjanak még egy kicsikét, lesz az eddiginél még akkor sikeresebb is, hogyha ez a sikernek a receptje. Ha az a siker, hogy mióta önök kormányoznak, azóta az éppen kereső, jövedelemmel rendelkező családok, dolgozók és a már nyugdíjban lévők közötti életszínvonal-különbség radikálisan növekszik az önök nyugdíjpolitikája miatt, hát, ezt nagyon sikeresen csinálják, hát, le a kalappal! Nem véletlen, hogy a kormányfő nem mer ezekről beszélni. Soha nem az a kérdés, amikor megszólal a kormányfő egy átfogó beszédet mondva, értékelve az elmúlt évet, hogy miről beszél, hanem az, hogy miről nem beszél. Na, ezekről nem mert beszélni - nem csodálom. Hát mi a csudát tudna mondani ezekre?! Lenne hozzá kifejezésem, amit én szoktam erre használni, elrontották, én más szavakat szoktam ebben használni időnként. (Moraj a kormánypárti sorokból.)

Elrontották, hölgyeim és uraim, az elmúlt tíz évben önök nem a közjót szolgálták, hanem azt szolgálták, hogy páran, kevesen gazdagodjanak, éljenek, a többség pedig szenvedjen ebben az országban. Ha az a siker, hogy nem áll szóba a magyar kormányfővel önmagára valamit adó európai uniós kormányfő, akkor az siker (Folyamatos felzúdulás a kormánypárti padsorokból.), persze nem csodálom, nem csodálom, nem könnyű koncentrálni, hogyha az embernek enyves a keze. Ja, bocsánat, tintás a keze, azt akartam mondani (Derültség a DK soraiban. - Felzúdulás és közbeszólások a kormánypárti sorokból, köztük: Te mondod, hogy tintás? - Van, akinek csak a keze tintás!), akkor tényleg nem lehet neki könnyű.

Egyébként pedig - ahogyan a kollégáim elmondták - értékelték az emberek a tavalyi évet Dunaújvárosban: elküldték önöket a pokolba, a politika poklába. Nagyon helyesen tették. Azt remélem, hogy a tegnapi szavazás után előbb-utóbb nemcsak Dunaújvárosban, hanem Magyarországon is győzni fog az ellenzék. Köszönöm szépen. (Taps a DK és az MSZP soraiban.)

GYURCSÁNY FERENC (DK): Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az Országgyűlés elsőrendű dolga először is, hogy vegye tudomásul a kormányfő jelentését. Tudomásul vettem. Aztán az a dolga, hogy segítse az országot abban, hogy ebben a kétségtelenül rendkívül nehéz, válságos időben okosan és közösen, mindenki saját felelőssége szerint járuljon hozzá a túléléshez, járuljon hozzá a közös gyógyuláshoz. Más-más szerepben vagyunk, ez a természetes. A kormánynak kivételes, sok esetben mások által nem birtokolt eszköze és felelőssége van, hogy egy ilyen helyzetet kezeljen, ez így van rendjén. A veszélyhelyzetben azt, hogy a kormány a veszélyhelyzetet korlátozza, megoldja, következményeire helyes választ adjon, abban a kormányt támogatni kell, akkor is, ha az ember így vagy úgy gondolkodik, ebben nincsen közöttünk vita. A parlamentnek ettől némileg eltér a szerepe. A parlamentnek dolga, hogy közös új szabályokat hozzon, vagy éppen dolga, hogy a végrehajtást szervező, vezető kormányt ellenőrizze, támogassa, ha kell, új tanácsokkal lássa el. Ez is rendjén van énszerintem.

Hogyan látjuk a dolgokat? Ha jól emlékszem, akkor a nemzetközi egészségügyi szervezet, a WHO január 7-én jelentette be hivatalosan, hogy egy új, korábban nem ismert és minden bizonnyal rendkívül fertőző vírussal állunk szemben  ez többé-kevésbé tíz héttel ezelőtt történt. Ha tíz hét alatt sokan úgy érzik, hogy talán nem készültünk fel arra a pillanatra, amikor hozzánk is meg fog érkezni ez a válság, akkor nem biztos, hogy azoknak van igaza, akik azokat kritizálják, akik azt mondják, hogy itt valami rosszul történt. Nem biztos, mert hát természetesen a tényszerű számadást, azt akár meg is köszönhetjük, de a helyzet mégiscsak az  a korábbi információk alapján pontosan tudjuk, hogy egyik miniszterünk megbízásából nagyon alaposan figyelik a közösségi médiát , hogy beszámolók, tájékoztatók százai és ezrei mégiscsak arról szólnak, hogy egészségügyben dolgozók, kereskedelemben dolgozók, fuvarozásban dolgozók, nagyon sokan, akik a frontvonalban vannak, azok magukra hagyatva érzik magukat.

Hogy a napokban érkeznek új eszközök, az szerintem jó. Azt is mondhatjuk, hogy borítsunk fátylat a múltra, aztán majd eljön az idő, amikor megnézzük, hogy lehetett volnae ezt jobban csinálni, de az nincsen rendben, hogyha nem hisszük és nem fogadjuk el azoknak a panaszát, akik úgy látják, hogy naponta teszik ki magukat egészségük, életük veszélyeztetésének, és közben pedig azt hallják azoktól, akik felelősek, hogy itt minden rendben van, kollégák. Nagyon sok minden nincsen rendben, azt gondolom, nagyon sok minden nincsen rendben.

Azt mondja a kormányfő, hogy ilyenkor nemzeti egységre van szükség. Ezzel alapvetően nincsen vitám. A nemzeti egység a másik oldalon nem a nemzet némaságát jelenti, és nem a nemzet feltétel és korlátok nélküli engedelmességét egy korlátokat esetleg nem ismerő hatalomnak. (Moraj a kormánypártok soraiban.) Ez két különböző történet. Ha bennünket arra kérnek, hogy a konkrét veszélyhelyzet megoldásában közvetlenül közreműködjünk, akkor szerintem azt kell mondani, hogy igen. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Ezt kérjük!) Ha tőlünk arra kérnek felhatalmazást, hogy bármit megengedjünk a regnáló hatalomnak a veszélyhelyzetre hivatkozva, akkor muszáj azt mondani nekik, hogy eskünk, tisztességünk és hazafiságunk okán ezt nem tudjuk megtenni. (Közbeszólások, moraj a kormánypártok soraiban.) Nem tudjuk megtenni, azért nem, mert nem egyszerűen az a kérdés, hogy mi ellen küzdünk, hanem az is, hogy miért küzdünk.

Miért küzdünk? Azért küzdünk, hogy hazánk maradjon demokratikus, szabad jogállam. Nem lehet éppen ezeket elvenni (Dr. Rétvári Bence: Gumilövedék!) bármilyen más harc ürügyén. (Dr. Rétvári Bence: Gumilövedék!) Sőt, azt is mondom, hogy nem lehet korlátlan felhatalmazást adni senkinek, és nem egyszerűen azért, merthogy egyébként akik most kérik, erre talán nem szolgáltak rá  bár én ezt így gondolom , hanem mert elvileg sem helyes, mert valamikor, azt gondolom, ennek is vége lesz, nagyon reméljük, hogy vége lesz, ezen dolgozunk, és nem lehet a bajt arra használni, hogy közben ne éppen azt őrizzük meg, aminek a megőrzésére felesküdtünk.

Hadd tegyek még egy megjegyzést! Azoknak az intézkedéseknek a túlnyomó többségével, amelyeket a kormányfő bejelentett, azt gondolom, lényegében egyet lehet érteni. A kérdés valójában innentől kezdve nem is ez, hanem az, hogy vane olyan intézkedés, amit még nem tettek meg, és meg kellett volna tenni, vagy legalább most meg kellene tenni.

A kormánypárti képviselők és a kormány tagjai minden bizonnyal mélyebben és átfogóbban ismerik a nemzetközi példákat, és valóban nagyon sok példa van, de ez az a helyzet, amikor nem közvetlen gazdasági válság van, hanem egy azon kívüli válságnak van gazdasági következménye. Ez a gazdaság rendbe fog majd jönni, ha nem engedjük, hogy teljesen tönkremenjen ebben az időszakban, márpedig a kormányfő eddigi bejelentései lényegében annyit mondtak, hogy az államnak járó bevételekről lemondunk egypár hónapig, és ráértek később befizetni.

De a baj nem ez lesz, kormányfő… úr  nehéz volt kimondani (Dr. Rétvári Bence: Útelágazódás!) , hanem az a nehéz, hogy nem lesznek jövedelmek, nem lesznek bevételek (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.), az lesz a probléma, hogy nem lesznek keresetek. Dániától nagyon sok más országig éppen ezért most a jövedelmek, bevételek pótlásán dolgoznak. Ön csak haladékot ad a terhek befizetésére, de nem lesz kereset, jövedelem és bér. Ez egy nehéz lépés, iszonyatos pénzekbe kerül, de megkockáztatnám, hogy érdemes kibírni ezt a pár hónapot azért, hogy utána nagyon gyorsan helyreállhasson minden. Most tegyünk erőfeszítést (Az elnök csenget.), ne később! (Az elnöknek:) Köszönöm a figyelmeztetését. (Taps a DK és a Párbeszéd soraiban.)

(13.50)

GYURCSÁNY FERENC (DK): Azt mondja a kormányfő, hogy most bátor emberekre van szükség. Valóban, rájuk is nagy szükség van. De tudják, mi manapság az igazi bátorság? Az, amit az egészségügyi dolgozók garmadája tett az elmúlt hetekben: védőfelszerelés nélkül tették a dolgukat. Ha olyan igen bátrak, akkor tessék odaülni!Még ma is azt mondja a kormányfő, hogy az intenzív osztályokon biztosítanak a vírus szűrésére alkalmas maszkot. (Dr. Rétvári Bence: Speciális maszkot!) Azaz csak azoknak az orvosoknak, akik már egészen nyilvánvalóan, bizonyítottan nagyon betegekkel találkoznak; a többieknek nem. Szerinte ez rendben van. Kellően bátrak önök abban, hogy odaüljenek közéjük? Itt tartani szónoklatot, őszintén szólva nem bátorság kérdése, legfeljebb retorikai kérdés. És ezek az emberek bemennek nap mint nap, és nem kaptak védőfelszerelést, és nem kaptak mind a mai napig, és pontosan jól tudják, az államtitkár úr állításával szemben, hogy a háziorvosok sokasága legfeljebb ezt az alig-alig védelmet nyújtó zöld maszkot kapja meg, minden ígérettel szemben. Minden ígérettel szemben! Ez a probléma. (Dr. Rétvári Bence: Speciális maszkot kap…)

Azt gondolom, hogy nincs az rendben, amikor azt mondja a kormányfő, hogy ezt a válságot önök nélkül is meg fogjuk oldani. Lehet, hogy a képviselő úr szerint ez nagyon helyes megjegyzés, én nem ezt gondolom; mert nem lehet egyszerre ugyanabból a szájból tüzet és vizet. Egyik oldalról igényelni, hogy legyen valamilyenfajta nemzeti egység, amikor pedig a parlamentben vitát lát, ami elég természetes, akkor azt mondja, hogy maguk nélkül is menni fog ez. Hogyan gondolják? Hogyan gondolják?! (Dr. Rétvári Bence: Mert nem adjátok meg a támogatásotokat!)

Én szívesen megpróbálok eligazodni a GDP-ben, ha ez a kormányfő kérése, nyilván önök fejből tudják, hogy mennyi volt 2010-ben a GDP-ből az egészségügy részesedése, és nyilván azt is tudják, hogy most mennyi. (Dr. Rétvári Bence közbeszól.) Fogadjunk, hogy itt most bajban lesznek, mert erre a számra nem készültek! Hát, akkor segítek. (Dr. Völner Pál közbeszól.) Részesedést kérdeztem, államtitkár úr, tehát próbáljunk eligazodni a fogalmak között, mert ezt kérte a kormányfő  hát feleljünk meg neki! Hát, mondom önnek, a zárszámadási törvények alapján, amit önök nyújtottak be, 2010-ben a közös nemzeti jövedelmünkből az államháztartás 4,6 százalékot fordított az egészségügyre, most pedig mennyit? 4-et! Ez mostani folyó áron 240 milliárd forinttal kevesebb, ha ugyanannyi lenne a részesedés; ha csak ugyanannyi lenne. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Hát, ez egy probléma! Ez egy probléma, hölgyeim és uraim! Az a probléma, hogy az elmúlt években a legfontosabb ügyekben: a szociális szférára, az oktatásra, az egészségügyre önöknek nem fordítódott sem figyelme, sem pénze, és most, amikor találkozunk ezzel a problémával, akkor bajban vagyunk. Ez nem is olyan igen régi probléma, még pár héttel ezelőtt is a most hirtelen nemzeti egységről papoló tisztelt kormányfő azt mondta a reggeli rádióinterjújában, hogy az egész vírustörténet csak arról szól, hogy eltereljük a figyelmet a legnagyobb világválságról, a menekültügyről.

Államtitkár úr, ezt mondta három hete az ön főnöke? Ezt mondta. Három hete még mindent, ahogy évek óta tette, a menekültkérdésre akart felfűzni. Mindent! Hát, most már nem tudja eljátszani ezt előttünk; ezt játssza évek óta. Miközben naponta egy illegális menekülttel találkozunk átlagosan, harmadik éve ki van hirdetve a tömeges menekültbevándorlás miatti valamilyenfajta válsághelyzet. Hát, ezért nem bíznak önökben a képviselők! Mert ha egyszer önöknek valamihez felhatalmazást adnak, akkor őszintén szólva, egy pont után lehazudják a csillagot az égről. Ez a probléma. (Dr. Rétvári Bence közbeszól.)

Nem kell, kérem szépen, ahhoz felhatalmazási törvény, hogy legyen elegendő teszt az országban, hogy legyen kellő mennyiségű vizsgálat, hogy legyen maszk, és folytathatnám. Egyébként pedig, ha attól félnek, hogy nem lesz két napig felhatalmazás, hívjanak össze péntekre egy parlamenti ülést! Mi nem fogadtuk el a napirendi pontokat; még megtehetik. Mi itt leszünk pénteken, ha ezt akarják. Tessék megtenni, és nem marad ki egyetlenegy nap sem! Nem akarnak dolgozni? Válsághelyzet van! Dolgozzanak, kollégák! (Taps a DK és a Párbeszéd soraiban.)

GYURCSÁNY FERENC, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Azt, ami itt a budapesti színházak ügyében az elmúlt hónapokban történt és történik most, én Budapest lelke egy része megsebzésének gondolom, és összességében a magyar kultúra megsebzésének is. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Kéne színházba is járni!)Összességében az, hogy ki nevez ki egy színházigazgatót, a legtöbb európai országban nem perdöntő. Ilyen vitát Finnországban, Dániában, Franciaországban valószínűleg nem folytatnánk. Azért nem, mert valójában a mi vitánk sem egy munkajogi vita. Ha lenne abban egyetértés önök és miközöttünk, hogy a színházi, a művészeti, a kulturális önkifejezés értelmezése szabad, és ebbe nincs beleszólása a közhatalmat gyakorló önkormányzatoknak vagy az államnak, akkor valójában, őszintén szólva, ez egy pénzügyi, munkajogi megállapodás lenne, és nyugodtan mondhatnánk, hogy bármelyik jó lesz. De nem ez a helyzet.

Önök tudják rólam jól, hogy  egyetérteneke vagy sem  viszonylag ritkán szólalok meg ebben a parlamentben. Most is üres a Ház nagyobbrészt (Dr. Hoppál Péter: A vírus!), de azt gondolom, hogy itt lényegesen többről van szó, mint hogy ki gyakorolja a munkáltatói jogot a színházak vezetői fölött. Itt egy szerintem drámai vitában vagyunk. Jogunk van-e, közhatalmat gyakorlóknak, bármilyen módon elvárást megfogalmazni, mi több, kikényszeríteni formálisan vagy informálisan a világ értelmezését, újrafogalmazását a maguk számára hivatásként megfogalmazó művészek felé  igen vagy nem?

Amiről az előttem szóló felszólaló beszélt, az a kultúrharc problémája. Én azt természetesnek gondolom, hogy nagy politikai kérdésekben kormány és ellenzék természetesen vitatkozik egymással, persze: milyen legyen a külpolitikánk, a biztonságpolitikánk, az adópolitikánk; nem megyek tovább. De amikor azt mondtam, hogy Finnországban vagy Dániában vagy Franciaországban nem lenne ilyen vita, akkor arra kívántam utalni, hogy abban nincs vita a polgári demokráciákban, és úgy tűnik, hogy magunkra nézve akkor ezt a megjegyzést korlátozottan lehet csak értelmezni, hogy nincs dolgunk azon túl a művészettel, a kultúrával, a színházzal, mint hogy segítsük a szabad önkifejezést. Önök nem ezt gondolják, a kormányfő ezt a politikát meghirdette, ő nyilvánosan vallja. Ő azt gondolja, hogy a kormánynak dolga, hogy írjatok remekműveket, és azt, hogy mi a remekmű, ő fogja majd eldönteni: mindaz remekmű, ami az ő világlátását közvetíti. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból.  Az elnök csenget.)

(11.00)

De ugye, azért mégiscsak az a helyzet, hogy amikor Gloster hercege azt mondja mindjárt az első színben, hogy „Úgy döntöttem, hogy gazember leszek”, akkor mostantól meg fogjuk mondani, hogy belehelyezhetőe ez a mondat dramaturgiai értelemben a mai magyar valóságba, és ha ez a mondat a magyar parlamentben hangzik el, és majd megmondjuk, hogy ha a rendező ezt valakinek a szájába akarja adni, akkor ez egy kormánypárti politikus lesze vagy egy ellenzéki politikus, netán maga a kormányfő vagy nem. Én azt gondolom, hogy nem jó, ha mi adunk rendezői tanácsokat. Önök pedig adnak. Önöknek nagyon világos eszmei, ideológiai, kultúrpolitikai elvárásai vannak, nagyjából az, hogy közvetítsék azt a világlátást, amit önök képviselnek. Én ezzel élesen szemben állok. Élesen!

Nem vitatom, hogy létezhet az a fajta színházi értelmezés, amit az Újszínház művel, és azt hiszem, hogy helye is van Budapesten. Amikor októberben úgy döntöttek a választók, hogy mást bíznak meg Budapest vezetésével, akkor nagyon sokakkal a színházi világból is beszéltem, olyanokkal, akikkel önök is beszélnek, hogy hogyan kell Budapesten egy szabad európai kulturális világot, benne színházi világot teremteni. Szerintem önök is tudják. Azok, akiknek ma hangja van a budapesti színházi világban, azok lényegében kivétel nélkül azt mondták nekünk, azt javasolták nekünk és a főpolgármester úrnak is, hogy nyugalomra, türelemre intelek benneteket, meg kell őrizni a budapesti színházi világ sokszínűségét, nincsen helye bármilyenfajta kultúrpolitikai bosszúnak. Kinevezett igazgatók vannak, visznek valamilyen politikát, maradjanak a helyükön, és úgy emlékszem, hogy nem is tett ilyen lépést a főváros vezetése; aki ameddig hivatalban kinevezetten létezett, addig létezett, amikor lejárt a pályázata, akkor nyilván új pályázatokat írtak ki.

És igen, valójában ez a mostani törvénymódosítás, de különösen az ezt megelőző decemberi nagy módosítás beleilleszkedik abba a sorba, amit önök ebből a kultúrharcos felfogásban tesznek. Valójában önök ki nem állhatják a szabad hangot, a szabad gondolatot; ki nem állhatják a független értelmiség önöktől független létezését. Ez van a Közép-európai Egyetem elüldözése mögött; ez van az Akadémia jogainak korlátozása mögött és szétszedése mögött; ez van a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjének nyilatkozatai mögött  majd ő elmondja, hogy mi a jó magyar irodalom és a rossz magyar irodalom -; ez van a Nemzeti alaptanterv mögött meghúzódó koncepció mögött, és ez van emögött. Itt nem egyszerűen a színházról beszélünk, hanem arról beszélünk, hogy szabad-e, szuveréne a szellem, a kutatás, a művészet. Önök szerint nem szabad. Miszerintünk meg szabad. És minden olyan lépéssel szembemegyünk, ami ezt a megcsorbított, meggyalázott, megalázott szabadságot tovább korlátozza.

Önök azt mondják, hogy de hát, ezzel egyetért a főváros vezetése. Én úgy látom, hogy itt egy viszonylag egyszerű, a legkommerszebb westernfilmekben látható jelenet tanúi vagyunk. A kormány pisztolyt szegez a főváros vezetésének fejéhez, és azt mondja, hogy „Pénzt vagy életet!”, kis módosítással: „Színházat vagy életet!” (Közbeszólás a kormánypárti sorokból: Ők kérik.) Akkor, amikor a Budapesten megtermelt közös jövedelem minden száz forintjából csak kettőt hagynak ott Budapesten, kettőt, és tovább szorítják a prést, és akkor még azt mondják Budapestnek, hogy a korábbi kormányzati állami költségvetési támogatást csak akkor adom meg, ha majd én beleszólhatok, hogy mi lesz a színházpolitika, ez azt jelenti, hogy gyerekek, vagy tovább szigorítjátok az egyébként sem könnyű budapesti életet, vagy lemondtok a színházatokról. Kétségtelen, hogy ebben is több lehetőség van.

Én magam egyébként, őszintén szólva, egy ilyen zsarolásra lehet, hogy másként válaszoltam volna, de a főpolgármester úr és az ő csapata és a mögötte álló többség pedig úgy látta, hogy annyi gondja-baja van a fővárosnak, most nem is beszélve az elmúlt napok és hetek tömeges gondjairól, bajairól, hogy nem tud mit tenni. De hát, ha maguk úgy gondolják, hogy ez egyenlő felek közötti méltányos, a polgári tisztesség talaján álló megállapodás, akkor ebben sem értünk egyet. Önök megzsarolták Budapestet. (Hollik István: Nem igaz!) Budapest pedig egy zsarolási helyzetben  gondolva arra, hogy közben üzemelnie kell ennek a városnak , egy ponton túl szerintem egyébként egy becstelen erőszaknak lett az áldozata, nem pedig azzal egyetértő fél. Ez a helyzet. (L. Simon László: Ez hazugság.)

Tudják, végtelenül szomorúan nézem azt, amit önök tesznek, és azt is gondolom, hogy egyébként szemben áll azzal is, amit önök képviselnek. Vagy a szavakkal, vagy a tettekkel baj van. Önök önmagukat mindig nemzeti elkötelezettségű pártként fogalmazzák meg, és mint ilyen párt, nagyon helyesen kiállnak a nemzeti kultúra nyelvápolása mellett, mert értik, hogy a nemzet egy olyan közösség, amelyet többek között éppen az konstituál, hoz létre, hogy van neki egy saját, önálló, csak rá jellemző kultúrája, de ha ez igaz a nemzetre, azt tudom önöknek mondani, ez igaz az ennél kisebb közösségekre is. Budapest is egy létező entitás, hála istennek, szabadabb, mint amilyen szabadságot önök adnak az országnak. Önök valójában Budapestnek ezt a kulturális szabad identitását akarják megtörni.

Mondják, maguk mit szólnának ahhoz, ha Brüsszelből úgy adnának pénzt Magyarországnak, hogy a brüsszeli Bizottság meghatározná Magyarország kultúrpolitikáját?! Önök fölháborodnának. Azt mondanák, hogy ez a legrosszabb moszkovita időkre jellemző, hogy önök nem hagyják magukat, mert a nemzet az első, és meg fogják védeni. Maguk ugyanezt csinálják, azt mondják, hogy a közös pénzből, nem a maguk pénzéből, a közös pénzből akkor adnak Budapestnek pénzt a színházakra, ha az lesz a színházpolitika, amit önök akarnak. Miért nem csinálták ezt a tarlósi időkben? Miért nem jutott eszükbe? Miért nem?! Akkor ez nem volt fontos? Akkor fontos, amikor Budapest a szabadságra szavazott önökkel szemben? Akkor ezt a gyalázatot el lehet követni? Süljön le az arcukról a bőr!  ezt tudom mondani.

Önök, kérem szépen, gyalázatos erőszakkal próbálják meg saját elfogadhatatlan kultúrpolitikájukat rákényszeríteni Budapestre. És erre még büszkék is. Szerintem önök szégyellni fogják magukat, hogy mindazt, amitől a művészet, a kultúra az, ami, azt meggyalázzák, meggyilkolják és megerőszakolják. Ezért, aki ezt a törvényt benyújtja és támogatja, az nem a magyar nemzeti kultúra szabadságát támogatja, annak virágzását, hanem annak megtiprását.

Az államtitkár úr önéletrajzát ismerem, önt személyesen nem. Az ön életrajza egyébként sok tekintetben imponáló. Nem mondható, hogy ne forgott volna a művészet hétköznapi világában, nézze, de lehet, hogy el kellene gondolkodnia azon, hogy más a cirkuszművészet, és más az irodalom, a festészet, és más a színház. (Hollik István: Színházigazgató volt.) Tigriseket lehet idomítani. (Felzúdulás a kormánypárti képviselők körében.) A bűvész kalapjából mindig elő lehet húzni még egy nyulat.

(11.10)

Az artisták valószínűleg kellő tréning után, a dupla szaltó után tudnak egy triplát is csinálni. Igen! Ez is művészet.

A színház világában szerintem nem idomítani kell, hanem engedni a szellem szabadságát. Úgy látom, hogy önök ebből semmit nem értenek, és mint mondtam, államtitkár urat nem ismerem személyesen, talán elődjét is csak futólag. Nem a személyükkel vitatkozom, természetesen. Engedjék meg, hogy ahogy önök valószínűleg végtelenül kritikusak azzal, amit én képviselek, de azt kell hogy mondjam, önök csapnivalóan nagy gazemberséget csinálnak. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

GYURCSÁNY FERENC (DK): Pár héttel ezelőtt a kormányfő ebben a teremben azt mondta, hogy Magyarország legbátrabb emberei önök között, kormánypárti politikusok között találhatóak. Nem tudom, hogy ez így vane (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.), de látva az elmúlt hetek döntéseit és azok végrehajtását, egy régi, jól ismert vicc szövegét megfordítva azt mondanám, hogy ők nem bátrak, hanem vakok. Vakok és felelőtlenek. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.)Nem látok olyan kormánypárti, kormányzati vagy bármilyen szakértői elemzést, amely alátámasztaná azt az elképesztő döntést, hogy itt pár hét alatt mintegy 36 ezer kórházi ágyat hirtelen ki kellett üríteni. Nem látom ennek az okát.

Azt mondják, ez orvosszakmai döntés. De hát azt mondja a vezénylő tábornok, hogy háborúban állunk, és ahogy látom, háborúban a döntéseket nem az ezredorvosok szokták meghozni, hanem a parancsnokok. Ennek a döntésnek a végső politikai felelőssége a kormányé. Önök ugyanazokat olvassák, mint mi. Nagyjából világos, hogy a velünk összevethető lakosságszámú Belgiumban, ahol a fertőzöttségi és a halálozási arányszám közel tízszerese a magyarénak, még ez sem igényelné ezt a fajta kiürítést. Mi a csuda van a háttérben?

Legfeljebb arra tudok gondolni, amit a makói önkormányzat fideszes frakcióvezetője talán éppen tegnap írt, hogy egyébként is minek panaszkodunk, a bent fekvő betegek többségét a családok csak ott parkoltatják. Hát, ha így gondolják, akkor tényleg nagy baj van. Én azt gondolom, hogy ez nem így van. És ha igaz az, amit mond az önök minisztere, hogy csak azokat küldték haza, akiknek már nincs szüksége kórházi ellátásra, ebből következik a másik kérdés: ezek szerint akkor eddig olyanok feküdtek kórházi ágyakban legalább 30 ezren, akiknek nem volt erre szüksége? Önök ezt így menedzselik? Ez a szakértő egészségügyi és kórházmenedzsment? És mi lesz velük?

Mi lesz azokkal az idősekkel, akik így szakértő ápolás és gondozás nélkül maradnak? Az otthon lévők, ha egyáltalán van otthon valaki, fel vannak erre készülve? A magyar otthonápolási rendszer kellő támaszt nyújt ezeknek az embereknek? Mit segítenek önök ebben? Közben dolgozni kell, közben nem egy idős beteg arról számolt be, hogy ő egyedül él, nincs, aki gondozza. Mondják, mi fog velük történni, és mi fog azokkal az önkormányzatokkal történni, amelyeknek a nyakába oda fog hullani ennek a felelősségnek egy része, és amelyektől csak pénzt vettek el eddig, közben meg pluszfeladatokat adtak nekik?!

Háborúsdit játszanak, én ezt értem, de mondják: milyen stratégiai tervezés az, amikor a kormányfő bejelenti, ma megerősítették, hogy május elejére várják a járvány tetőzését, majd lényegében ezzel egy időben azt is mondják, hogy akkor érettségit tartunk sok tízezer gyereknek? Mondják, mi ez?! Önök nálam valószínűleg jobban ismerik a Szentírást, de azt gondolom, hogy a Szentírásban nincs lefektetve, hogy ha törik, ha szakad, május elején érettségit kell tartani. Mondják, önök hallottak okos, érvelő, nyilvános párbeszédet a diákok képviselőivel, a tanárok képviselőivel, a szülők képviselőivel, hogy ebben a rendkívüli helyzetben mi a legjobb megoldás? Megkérdezték az egyetemeket, hogy mondjátok, mi lenne, ha majd akkor kezdődne el az elsősöknek az új tanév, amikor sikerrel le tudták tenni a felvételi vizsgát  nem most, lehet, hogy később?

Mi történne akkor, ha nem veszélyeztetnék több tízezer embernek az egészségét és életét? Miért nem lehet, ha mindig, mindig arról beszélnek, hogy ez közös ügyünk, akkor közös üggyé tenni? Én elfogadom és belátom, hogy nehéz helyzetben gyors és időnként kemény döntéseket kell hozni. Erre a kormányfőnek felhatalmazása van. De a döntés lehetősége és felelőssége nem indokolja és nem engedi meg, hogy előtte ne széles körben konzultáljunk azokkal, akiket ez érint, a nemzettel, a szakértőkkel, az érintettekkel. Így kellene ezt tenni  jobb lenne az országnak, azt gondolom. (Taps a DK és az MSZP soraiban.)

(14.00)

GYURCSÁNY FERENC (DK): Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy a kormánypárt egyik legbefolyásosabb párt- és közjogi politikusának pár múlt heti megjegyzésére térjek ki. E szerint a megjegyzés szerint többek között a magyar ellenzék, a kormánypártokkal egyet nem értő sokaság nem a magyar nemzet része. Én eddig úgy tudtam, hogy a nemzet részben alkotmányos, részben pedig kulturális és történelmi kategória, és nem ismerek a könyvtárnyi irodalomból egyetlenegy olyan meghatározást sem (Dr. Bajkai István: Nem is olvastad.), amely kormánypárti politikus kezébe adná annak a lehetőségét, hogy meghatározza, hogy ki a magyar nemzet része.

(13.50)

És különösen az ember zavarba esik, mert ugyanezek a kormánypárti politikusok  egyébként állandóan a nemzetre hivatkozva, önmagukat nemzeti kormánynak tartva , láthatólag kivétel nélkül, a magyar nemzet keblére ölelnek mindenkit, aki határon túli magyar, függetlenül a szóban forgók politikai véleményétől.

Szóval, hogyan van ez? Ezek szerint mindenki magyar, aki határon túlon van, és mindenki magyar, aki egyetért a kormánypártokkal. De ha ez így van, akkor önök nem a magyar nemzetet képviselik, akkor önök a trianoni nemzetfogalommal operálnak! Ez lehetséges, csak akkor világossá kell tenni: a nemzetnek az a tagja, aki közvetlen személyes kárvallottja a tragikus trianoni döntésnek vagy annak a leszármazottja, vagy egyetért önökkel, akiknek politikai önmeghatározásában, politikai szerepvállalásában ez a kulcskérdés. Lehet beszélni trianoni nemzetről, sérelmi nemzetről, de akkor tegyék ezt! Ezek szerint a magyar nemzetet önökkel szemben az ellenzék képviseli.

Kettő: azt hallom, hogy a szóban forgó politikus szánalommal tekint azokra a képviselőkre, akiknek a személyi száma 2-essel kezdődik. Ha jól értem, itt a nőkről beszél. (Közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból: Nem ezt mondta! Ne hazudj!  Egy hang az ellenzéki pártok padsoraiból: De bizony!)

Én azt gondolom, hogy mindenfajta férfiúi felsőbbrendűség hirdetése, bármilyen módon becsomagolva, tegyük hozzá, ezekben az órákban kívánják határozatban elutasítani a lisszaboni szerződés ratifikálását… (Derültség és közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból, többek között: Isztambuli!  Bravó!)  ja, isztambuli szerződés ratifikálását , azt gondolom, hogy ez valami olyasmi világképet sugall, ami élesen szemben áll mindennel, amit mi gondolunk. Használhatnék persze durva, kemény szavakat, inkább egyet mondanék: álljanak oda édesanyjuk, feleségük, lányaik elé, és mondják meg nekik, hogy: ti kisebbrendűek vagytok. Aztán, ahogy majd ők erre válaszolnak, azt gondolom, hogy az kellőképpen hiteles lesz.

Harmadsorban: hallom, hogy mi itt, ellenzéki képviselők, magamat is beleértve, mi nem a hazánkat szolgáljuk, hanem idegen hatalmak ügynökei lennénk. (Zaj és közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból, többek között: Így van!) Semmiképpen nem szeretném azt állítani, hogy azok, akik ezt gondolják vagy mondják, azok nácik lennének, de azt állítom határozottan, hogy ez náci beszédmód és gondolkodásmód. Mi több, ez, kérem szépen, sztálinista beszédmód és gondolkodásmód. A politikai ellenfélben külföldi hatalmak ügynökeit az ötvenes években keresték Magyarországon. Nem értem, hogy miért ide nyúlnak vissza. (Közbeszólás a kormányzó pártok padsoraiból: Komcsi vagy!) És igen, amikor ellenfeleiket emberi voltukban meggyalázzák, akkor ez maga a nácizmus, amikor állatokká minősítik őket. (Folyamatos közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból.)

Vannak nekünk itt szokásaink, hogy hogyan beszélünk ebben a parlamentben, és milyen gesztusokat teszünk. Azt gondolom, hogy ideje a szokásainkat a valósághoz igazítani. (Közbeszólás a kormányzó pártok padsoraiból: Hazaáruló!) Arra kérem az ellenzéki képviselőket, fontolják meg, hogy többet ne álljanak fel tiszteletük jeléül, ha a házelnök beérkezik a Házba, mert nincs miért tisztelni. (Dr. Rétvári Bence: Nem jársz be! Azért nem tudod…)

Kettő: javaslom, hogy hozzászólásaikban véletlenül se illessék tisztelt házelnöknek a parlament elnökét, mert nincs miért tisztelni.

Harmadsorban: tekintettel arra, hogy önök nem kedves képviselők, önöket ne szólítsák (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) kedves képviselőknek. Köszönöm szépen. (Dr. Mellár Tamás tapsol.  Közbeszólás a kormányzó pártok padsoraiból: Hazaáruló!  Dr. Rétvári Bence: Ilyen kis tapsot még nem kaptál!)

GYURCSÁNY FERENC (DK): Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Akkor, amikor a veszélyhelyzeti korlátozások egy részét sikerült enyhíteni, azt mondhatjuk, hogy dacára annak, hogy a vírusfertőzések veszélye még fennáll, a kormányzati cselekvés és beavatkozás hosszú-hosszú feladatsorának egy része lezárult. Tehát ha nem is végső, de átmeneti véleményt mondhatunk arról, hogy mit láttunk az elmúlt hetekben és hónapokban.

(14.20)

A legegyszerűbb véleményem összefoglalható egy szóban: amit önök tettek, az borzalom. (Derültség a kormánypárti sorokból.) Vannak itt viszonylag világos tények. Kezdjük ezekkel! Azért az mégiscsak magyarázatot igényel, hogy hogyan történhet az meg, hogy Magyarországon 1000 megbetegedett közül 128 végül elhalálozott. Hogyan? Kérem szépen, ha tesznek egy félkört, mondjuk, Horvátországtól körben nyugatra Szlovákiáig, több mint 20 millió embert veszünk számításba, 20 millió emberre a halálozási ráta ennek kevesebb, mint a fele volt. Mondják, önök szerint ez rendben van?

Önök úgy döntöttek, hogy 36 ezer ágyat szabaddá tesznek. Ehhez több ezer beteg és műtét előtt álló embert haza kellett küldeni. Végül kiderült, hogy az így felszabadított ágyhelyeknek pár százalékára sem volt szükség, miközben ezen intézkedések mögött emberi drámák és tragédiák sokasága volt. Önök döntöttek így, bármilyen megfontolásból is. Én azt gondolom, hogy ez borzalom. Lehet, hogy önök kiválóak abban, hogy elmondják, hogy hogyan kell viselkedni egy jó böllérnek  ez egy fontos tudás , de úgy látom, hogy megbecsülni egy ilyen járvány hatását, és megfelelő intézkedéseket hozni, ami alapvetően az önök dolga, ebben adósai maradtak a nemzetnek.

Különböző, egymástól független kutatócégek azt mondják, hogy nagyjából 300-400 ezer ember veszíthette el az állását az utolsó egy hónapban. Önök ehhez képest azt mondták, hogy a magyar történelem legnagyobb gazdaságmentő és -élénkítő csomagját fogják megcsinálni. Azóta, éppen ezekben a napokban tudjuk, hogy a GDP-nek nem 18-20 százalékát mozdították meg erre a célra, önök írták meg Brüsszelnek az elmúlt napokban, hanem írd és mondd, kevesebb, mint 0,4 százalékot munkahelyvédelemre. Mondják, önök szerint ez rendben van? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem így van!) Szerintem nincsen rendben. Akik pedig azt gondolják, hogy nem így van, azok olvassák el a kormány jelentését, amely hozzáférhető és hivatalos jelentés.

Mondják, rendben van az, hogy annyival intézték el az iskolai oktatást egyetlenegy nap leforgása alatt, hogy lesz majd digitális oktatás, amelyre természetesen az iskolák nem voltak felkészülve, a családok csak egy kis része van felkészülve, a gyerekek egy része fel van készülve, hála istennek, hogy vannak ilyen helyzetben lévő családok, de aztán igen sokan egyáltalán nem. Nemhogy eszköz, hanem ehhez szükséges tudás, módszertan nem áll rendelkezésre.

Amit csinálnak az önkormányzatokkal, az dráma. Amit csináltak a szájkosártörvény alkalmazásával, az egészen embertelen. Önök ezt tudják.

De van itt egy nagyobb probléma, ami messze túlmutat a számokon. El tudják önök képzelni azoknak a rettegését, akik nap mint azzal kezdték a napjukat, hogy tanulmányozták az önök statisztikáit, hogy igen, hogyan terjed a járvány, és tudják, hogy ezekben a statisztikákban nem lehet bízni? Átélték egy percig is azoknak a drámáját, akiknek hazaküldték a hozzátartozóját, hogy tudás, lehetőség, képzettség hiányában mostantól kezdve ők gondoskodjanak ezekről az emberekről? Átélték egyszer is, és volt egyetlenegy épeszű, empatikus mondatuk, hogy mit csinálnak azok a szülők, akikre ott hagyják az egyébként iskolát nem látogatható gyereket, és a szülő sem tudja bekapcsolni a számítógépét, mert nincs is, vagy nem ért hozzá? Mondtak egyetlenegy mondatot is, hogy ez közös dolgunk, és közösen meg fogunk ezért majd szenvedni, és megcsináljuk? Nem! Önök katonásdit játszottak, és azt hitték, hogy az ország is katona. Nem, hölgyeim és uraim, itt emberek szenvedtek, maguk pedig egy percig nem törődtek ezzel, és ez az igazi borzalom! (Taps a DK soraiból.  Dr. Pósán László: Miért gyalázkodsz már megint?)

GYURCSÁNY FERENC, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szóval, hogyha megöljük az önkormányzatokat, akkor minden bizonnyal megöljük a hazát. Számtalanszor végighallgattam önöktől, hogy a nemzet szuverenitása egy olyan megkérdőjelezhetetlen közös érdek, annak a fenntartása oly fontos valamennyi magyar számára, amiért érdemes megküzdeni akár a sárkánnyal is, de Brüsszellel, Sorossal meg mindenki mással szemben feltétlenül. Hogyha bennünket felkeltenek álmunkból, akkor ezt a szöveget fejből fel tudjuk mondani. De mi a nemzet? A nemzet egy homogén politikai közösség? Vagy a nemzet különbözőképpen gondolkodó, szerveződő, különböző hitekben osztozó, persze magyarságukban egyetértő és azt közösen megélő emberek közössége? Homogén nemzetállamok vagyunke, vagy ezen nemzetállamokon belül differenciált közösség?

Ha az előbbi, akkor egyébként nem kell önkormányzat, sőt általában nem kell semmi sem. Be kell tiltani az egyesületeket, az egyházakat  Uram, bocsássál meg nekem! , a katolikus egyházat, amely világegyházként egyébként országokat átívelően hirdeti az igét, azt ezen eszme szerint talán a leginkább, nem ezt gondolom, teremtő Atyám, csak ebből ez következne, és általában mindent be kell tiltani, kérem szépen, ami lehetőséget biztosít arra, hogy különböző gondolkodású, mentalitású, kultúrájú emberek szövetkezzenek, csoportosuljanak, együtt lépjenek föl.

Én úgy látom, hogy amit önök tesznek, az egyébként egyik oldalról egy homogén nemzetállam irányába próbál meg bennünket elvinni, ami megkérdőjelezi, hogy létezhetneke önálló közösségek bármilyen alapon, szakmai-tudományos műhelyek, civil szervezetek, önkormányzatok, vagy tudomásul vesszük, hogy attól, hogy magyarok vagyunk, még sokfélék. És polgári szabadságunkkal élve nemcsak hogy hajlandóak vagyunk szerveződni, még azt is megköveteljük, hogy az általunk létrehozott állam védje ezen szabadságjogunkat.

Itt van egy alapvető vita. Önök 2010 óta mást sem tesznek, mint felszámolják ezeket a szabadságjogokat, a szabadság kis köreit, a szabad egyetemeket, a civil szervezeteket, a szabad egyházakat, a szabad bíróságokat, a szabad önkormányzatokat. Mennek önök előre, lépésről lépésre.

Minősíthetném a törvényt viszonylag durva szavakkal, de az az igazság, hogy értelmetlen, mert mindig kiderül, hogy önök tudnak még egy annál is rosszabbat és borzalmasabbat lépni. Ez nem a vége ennek a történetnek, hanem egyébként minden bizonnyal majd a történelem homályában nem túl fontos egyik lépése lesz a társadalmi polgári autonómiák felszámolásának.

(10.00)

Nem akarok hosszú történeteket mesélni önöknek, bár belefér a 15 percembe, és hát hallva a kormány előterjesztésének racionálisan is alig követhető dadogását és száraz érvelését, majd a kormánypárti politikusok meglehetősen sekélyes, időnként a szótagolás problémájával küszködő felolvasását, mégiscsak hadd meséljek el önöknek valamit.

Önök is sokat járnak vidékre, sőt önök a vidék pártja elvileg, és nyilván találkoztak azzal a jelenséggel, hogy egymás mellett van 3-4 település. Még a kultúrájuk is hasonló, zsellérsorban élő emberek korábban, a török hódoltság után elnéptelenedő és újra benépesedő települések, és mégis az történik, hogy az egyik település virágzik, és mellette tíz kilométerrel a másik meg senyved. Hát, gyanítom, hogy ahogy én, önök is feltették a kérdést, hogy mi a bánat történik itt. Nem kell hozzá hosszú gondolkodás  önöknek ez erőfeszítés, de hát próbálják meg egyszer , és kiderül, hogy az egyik településen van 2-3-4 kitűnő ember. Nyakába vette a települést. Dolgozott, gondolkodott, szervezkedett, és jutottak egyről kettőre. Zajlik az élet. Hétvégenként vannak történeteik, összejárnak, megértették, hogy együtt kell élni az embereknek a vállalkozásokkal, vigyázni kell egymásra, és működik. Azaz az, hogy ki hogyan vezeti a települését, hogy kiben mennyi ambíció, szorgalom, tehetség van, az kiemel egyeseket, hát, másokat pedig otthagy a reménytelenségben.

Ha ez a példa túl hétköznapi lenne, akkor mondok egy ennél bonyolultabbat, szofisztikáltabbat, ha úgy tetszik. Azt gyanítom, hogy Kornai János nevét ismerik, bár azt hiszem, másként gondolkodunk róla. Kornai egy kitűnő ember és legalább olyan kitűnő közgazdász, minden bizonnyal a mi régiónk egyik legnagyobb közgazdásza. Sok-sok évvel ezelőtt Magyarországon is megjelent egy nagyon izgalmas tanulmánya a Közgazdasági Szemlében, talán ’11-12-ben. Az volt a kérdésfelvetése, hogy valójában mi az, ami hozzásegíti az emberiséget, hogy egyre nyugodtabban, kényelmesebben élhessen, komfortosabban érezhesse magát, melyek azok a társadalmi jellemzők, amelyek előbb-utóbb előállítják azokat az új megoldásokat, termékeket, mondom újra elegánsan szólva: innoválnak, amelyektől ez egy jobb élet, mint volt száz éve.

Az okfejtés hosszú, de jól érthető. És a tanulmány végén van egy hosszú melléklet: Kornai csinál egy listát arról a száz termékről, amelyek alapvetően megváltoztatták a mai ember életét az elmúlt 30-40 évben. Hát, ebben minden van, a mosogatógéptől a tranzisztorig, a telefaxtól a digitális jelátvitelig. És mit gondolnak, a felsorolás táblázatának utolsó oszlopában, mikor az a kérdés, hogy és ezek az innovációk, újítások, ezek hol láttak napvilágot, akkor mi ennek a kérdésfeltevésnek a tárgyszerű válasza? Nagyságrendileg pontos lesz az, amit most önöknek idézek, nem néztem bele ma reggel ebbe a tanulmányba: a százból nagyjából 92 a szabad világban jött létre, a nyugatos világban. Ott, ahol az egyéni és csoportos szabadság, ott, ahol a tudományos szabadság, ott, ahol a közösségi szabadság a legszélesebb és legteljesebb. Mert ott lehet új gondolatokat, új ügyeket megvalósítani. Na most, mindez, amit önök csinálnak, az ezzel szembemegy.

Hát, volt itt központi irányítás, kérem szépen! Önök az önökkel szemben álló ellenzéket állandóan kommunistázzák. De hát, ha itt van bolsevik párt Magyarországon, akkor azok önök. (Nacsa Lőrinc köhécsel.) Ne krákogjon, hanem szopogasson valamit, legyen olyan kedves!

Nem észrevenni, hogy minden, amit csinálnak, az egy eszeveszett centralizáció és mindent a kormányhatalomnak, sőt mindent a kormányfőnek és semmit az embereknek, hogy ez a szovjet típusú modell, hát, nem kell ehhez nagy intellektus. Őszintén mondva csodálkozom, hogy itt önöknél vagy intellektuális, vagy morális probléma van, vagy mind a kettő. Ez lenne a szabad Magyarország? Önök erre büszkék? Itt önkormányzatok fognak vetélkedni azért, hogy ki jusson egyről kettőre; kinek legyen jobb, kihez jöjjön beruházás, kinek legyen több munkája, kinek legyen több adóbevétele. Le akarjuk törni ezt a kezdeményezést? Csináljátok, de ha túl jó lesz majd, majd jönni fogunk mi, és elvesszük! Hát, ehhez gratulálok!

Én egyébként azzal az értelmezéssel, amit önök képviselnek  és itt hallottam az államtitkár úr előterjesztésében is, hogy munkaalapú társadalom, vagy talán ön mondta éppen, képviselő úr , mi ezzel nem értünk egyet. (Nacsa Lőrinc: Én mondtam.) Ön mondta? Hát, gratulálok hozzá! Akkor maradjunk ennél az egyébként jelentős mértékben vitatható megközelítésnél, úgy, ahogy önök mondják! Maradjunk ennél! Van egy település, összetörik magukat, dolgoznak, kitűnő embereket választanak, tanácsadókat bérelnek, elérik, hogy náluk valami történjen. Mi lesz a munkájuk gyümölcse? Einstand! Jönnek Ács Feriék, azok is vörösingesek voltak talán… A hétszázát, megint idetaláltunk! Önök ezt csinálják! Önöknek elment a józan eszük!

A fordítottját kell csinálni: dolgozzanak, csinálják, mi segíteni fogunk maguknak! Egyébként lesz ebben kormányzati beruházás is? Természetesen! De nehogy már veregessék a mellüket! Ha vesznek egy kiló csirkefarhátat, annak az egyötöde bemegy a közösbe. Nem önök támogatják azt a beruházást, hanem az én nyugdíjasom támogatja! Hogy süljön le a bőr a képükről maguknak! Nem maguk adnak pénzt az önkormányzatnak, hanem mindenki, aki vesz egy pohár tejet, egy csirkefarhátat, egy kiló száraztésztát. Ez a feladat, kérem szépen, hogy ezt megértsék.

De túl vagyunk ezen, mert két különböző világot építünk. Maguk a romlottság, az önzés, az önkény világát építik a szabad emberekkel szemben, mi meg ezt védjük. Hogy át fognak gázolni rajtunk most? Természetesen! Hát, kitűnő szónoklatok fognak jönni, a mi közönségünk megtapsol bennünket, mi három percre jól érezzük magunkat, jól megmondtuk nekik, aztán maguk meg tesznek rá. Azt mondja az előterjesztő vagy valamelyikük: ez a partnerségnek a törvénye. Tényleg? Hány önkormányzati szövetséggel tárgyaltak előtte? Hánnyal? Mondják meg! Hány adta erre áldását? Mondják meg! Hány gazdasági, társadalmi tanulmányt végeztek, és tettek közzé, hogy ez jó lesz?

Itt ebben a székben ültem (Rámutat a miniszterelnöki székre.), míg egy másik hivatalt töltöttem be, amikor nagyjából az államtitkár helyén ült Navracsics frakcióvezető úr, és minden alkalommal, amikor beterjesztettünk egy törvényt, és nem volt előtte valamilyen előtanulmány, azt mondta, hogy azonnal tessék kidobni, nem elfogadható.

(10.10)

Milyen előtanulmányaik vannak, hölgyeim és uraim? Meséljék! Át fognak csoportosítani legalább 200 milliárd forintot, ez nagyságrendileg mint a felsőoktatás költségvetése, mert ennyi a kis- és közepes városok és a nagyközségek ebből származó iparűzésiadó-bevétele. Mit csináltak maguk? Semmit! Gyalázatos bandát képviselnek önök! Ölik az országot és az önkormányzatokat. Szégyelljék magukat! Szégyelljék magukat, nemzetrontó emberek! (Taps az ellenzéki padsorokból.)

GYURCSÁNY FERENC, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Ez a költségvetés a gyengeség és a gyávaság költségvetése. Nyilvánvalóan végtelenül kevés ember van, aki egy ilyen nagyon vaskos anyagot részleteiben, összefüggéseiben átlát, megért, és ez egyébként természetes, ez természetes. A kérdés valójában az a költségvetési vitában, hogy mi Magyarország közös, nagy története, mit csinálunk közösen, azokat az erőforrásokat, amelyek rendelkezésre állnak, mire fordítjuk.Ebből a költségvetésből, egyébként viszonylag régóta először, ez nem derül ki. Fáradtnak, elképzeléshiányosnak, e tekintetben intellektuálisan és politikailag is gyengének mutatkozik a kormány, és azért merem azt mondani, hogy gyáva is, mert mintha nem akarna szembenézni bizonyos nagyon nyilvánvaló gondokkal.

Nem akarok nagyon messziről kezdeni, de hadd mondjak önöknek azért valamit. Szeretném a kormánypárti képviselők horizontszintjét egy picikét megemelni, hátha tudok ebben önöknek segíteni, nem biztos, de teszek rá egy kísérletet.

Nagyjából két nagy gazdaságpolitikai, társadalompolitikai fordulat játszódott le a XX. század első harmadától, és mindegyik valamilyen nagy krízisre adott válasz volt. Azért érdemes egy pillanatot elidőzni ennél a ténynél, mert most egy újabb, harmadik nagy válságnál vagyunk, és nagyjából ezek a válságok nyitnak utat teljesen új megoldásoknak.

A ’30-as évek nagy válságára volt a válasz a New Deal és annak az összes következménye, nagyjából a ’70-es évek elejéig. Az akkori válság nyitott utat a friedmanista liberalizmusnak. Hozzáteszem, az is majdnem 30-40 évig alapvetően befolyásolta, hogy mi történik a világon. Önök egyébként, kormánypárti képviselők szavakban megrögzött ostorozói ennek a fajta politikának.

Történik most valami, és azt szeretném, hogyha érzékelnék, hogy ezzel dolgunk lesz, önöknek, nekünk, az országnak. Itt volt a 2008-as válság, amely megmutatta a magángazdaság végtelen sebezhetőségét és  rendkívül sokszor  erkölcstelenségét, amely által okozott válságot csak iszonyatos nagy kormányzati beavatkozásból, az egyébként válságot elő nem idéző, azért nem felelős hétköznapi emberek pénzéből lehetett így vagy úgy kezelni, de rendszerszintű választ nem adott rá a világ.

Most itt van a még nem magunk mögött hagyott, de azért már érzékelt válság, amelyről meg az derült ki itthon is, máshol is, hogy amikor nagyon nagy a baj, megint mindenki az államhoz fordult végső menedékként, természetes módon, kormányokhoz, állami intézményekhez, ott próbáltuk meg a kapaszkodókat megtalálni, hogy kezeljük a bajt.

Én azt gyanítom, hogy ennek a két történetnek az együttes hatása egy újabb, jelentős, az állam feladatát, szerepét átértékelő változástömeget fog előidézni. Ez pedig alapvetően szembemegy azzal, azt gondolom, amit például itt Magyarországon látunk. Hogy önök szembesülneke ezzel a problémával, az sem a költségvetésből, sem az önök által kezdeményezett vitákból nem derül ki. Azoknak a közéleti, közpolitikai vitáknak az intellektuális színvonala, amelyet alapvetően önök diktálnak, azokhoz a kihívásokhoz képest, amelyekkel most szembe fogunk nézni, bátortalanítóan, máskor pedig fölháborítóan alacsony.

Önök természetesen, hiszen a többséget adják, más felelősséggel rendelkeznek az ország sorsáért, mint azok, akik ellenzékben vannak, de muszáj lenne ezzel a felelősséggel élni. Én nem tudom, önök milyennek látták az állam egészének működését itt az elmúlt hónapok kihívásai során; én azt gondolom, hogy okuk lenne föltenni a kérdést, hogy nem kelle átértékelni mindazt, amit eddig az államról önök gondoltak és az állam szerepéről gondoltak. Szerintem, szerintünk igen. Kétségtelen, kell hozzá némi intellektuális és politikai bátorság.

Tudom, önök sok esetben azt gondolják, hogy a politikai erő a hangerő, és hogy hány konfliktust lehet létrehozni. Szerintem meg az, hogy mit sikerül elintézni. Őszintén szólva, ha azt nézem, hogy azon célkitűzések közül, amelyeket önök hangoztattak, a világon és Magyarországon mit sikerült az elmúlt tíz évben elintézni, akkor azt gondolom, hogy ez nem erőről tanúskodik, hanem valójában gyengeségről.

Az önök politikai szótárában  egyébként helyesen, hozzáteszem, helyesen  központi helyet foglal el a nemzet fogalma. A vitánk valójában abban van, hogy de mit értünk a nemzet alatt, és mi a nemzettel szembeni közös felelősségünk. Nagyon egyszerű dolgokat fogok most önöknek mondani. A válság első szakaszán túl azt láttuk, hogy működtetünk egy olyan egészségügyi rendszert, amely akkor, amikor baj van, az állami intézményeket hozza segítségül, a hétköznapokban pedig az ország nyilván módosabb részének  gyanítom, hogy nagyon sokan a képviselők közül is idetartoznak  kiépítettünk egy teljesen másikat. Elegancia van, időre való bejelentkezés, magas minőségű szolgáltatás, Budapesten magánkórházak és magánrendelők sokasága; az ország egy része, mondom, sokan közülünk is, ezt igénybe tudja venni.

Valójában nemzeti politikae az, hogy csinálunk egy olyan egészségügyet  és ez fog maradni, nem derül ki, hogy ezzel önök szembenéztek , tehát csinálunk egy olyan egészségügyet, ahol a túlnyomó többség iszonyatos kiszolgáltatottsággal, gondokkal küzd  mit tehetne, ezt kapja, biztosított volt már évtizedekig, neki ez jár , a nemzet nevében fellépő kisebbség pedig megteremtette magának a magánegészségügy egyébként helyenként rendkívül színvonalas, világszínvonalú, kétségtelenül végtelenül drága privát rendszerét. Ez önök szerint nemzeti politika vagy sem? A különbség önök és miközöttünk az, hogy ha komolyan gondolják, hogy együtt akarják tartani a nemzetet, akkor miért nem néznek szembe ezzel a ténnyel. Miért nem?

2. Egy pillanat alatt kikászálódva az összekavarodásból, elrendelték a digitális oktatást. Egy dologra biztosan jó volt: megmutatott nagyon sok mindent a mai oktatás gondjaiból és bajaiból. Önök elvileg bátorságot mutattak akkor, amikor lényegében államosították a magyar iskolarendszert.

(11.50)

De hát nem igaz, hogy nem látják – hát, önök a vidék pártjaként aposztrofálják magukat , hogy kistelepülések sokaságában, családok nyilván tízezreinél a minimális feltétele nem volt meg a digitális oktatásnak, hogy azt hozta ez magával, hogy vannak családok, háttérben kitűnően felkészült, fogékony, nyitott szülőkkel, mi több, olyan szülőkkel, akik megtehetik, hogy segítséget nyújtanak a gyermekeiknek, vagy nekik személyesen, vagy valamilyen segítséggel, erre van lehetőségük, és vannak gyerekek és családok, ahol megállt az élet pár hónapra, mert nemcsak hogy számítógép nincsen, nemcsak hogy internetkapcsolat nincsen, nemcsak hogy a szülőknek nincsen ehhez adottsága és képessége, de azt sem tudják, hogy hogyan fogjanak hozzá.

Mi az önök reakciója erre? Ebből a költségvetésből mi derül ki? Tíz éve kormányoznak, beszéltek sokszor a digitális oktatás szükségességéről. Most látták, hogy vannak helyzetek és pillanatok, amikor ez egyébként akár mentsvár is lehetne, most jól megmutatkozott ennek minden gondja, problémája. Önök most mit tettek ezután? Mi az önök javaslata, hogy milyen következtetést szűrjünk le ebből? Mi? Ebből a költségvetésből ez nem látszik. Ez a költségvetés úgy tesz, mintha a mögöttünk lévő időszaknak nem lenne az égadta világon semmifajta tanulsága. Szerintem meg van. Erre mondom, hogy ez a gyávaság költségvetése. Miért nem néznek szembe ezekkel a gondokkal?

Végighallgattuk ezt a végtelenül ellentmondásos, szerintem nagyobb részben egyébként igaztalan vitát a Pesti úti idősotthonban történtekről. Önöket ebben a vitában lényegében, azt hiszem, az érdekelte, hogy az új budapesti főpolgármestert meg tudjáke politikailag ütni. Ez az önök lelkén szárad, az önök dolga. De az ügy kapcsán nem vették észre, hogy szociális otthonaink, idősotthonaink sokasága milyen helyzetben van? Nem vették észre, hogy egyébként életerős, 40-50 éves, 30 éves férfiaknak és asszonyoknak nemcsak azzal kell természetesen tölteniük az idejüket, hogy tisztességes, jó szülei a gyermekeiknek, hanem egészségügyi és más problémákkal küzdő idősödő szüleiket kell valamilyen módon támogatni, és már nincsen rá erő és kapacitás, itt több tízezer emberről beszélünk. Lényegében nincsen semmi olyan átgondolt idősgondozási rendszerünk, amely lehetővé tenné, hogy az a korosztály, amely leginkább teljesít az országban, segítséget kapjon ahhoz, hogy meg tudjon birkózni azzal a feladattal, hogy idősödő szüleivel valamit kell kezdeni. Van bármilyen utalás ebben a költségvetésben, hölgyeim és uraim, hogy önök megértették, hogy itt van egy probléma, és hogy ezzel a problémával foglalkoznunk kellene közösen valamilyen módon? Nézzék, egy darabig maguk kormányoznak, aztán meg mások kormányoznak, de az ország marad.

Mi az önök javaslata, és mi a közös történetünk? Én nem látok közös sztorit, történetet. Szépen úgy görögnek tovább az események, mint eddig, meglehetősen unalmasan, semmitmondóan, fantáziátlanul, egyetlenegy felmerülő problémára nem adnak önök választ. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Leesett a mikrofon!) Bocsánat!

Látszólag nem idetartozik, de azt hiszem, hogy pártállástól függetlenül az elmúlt napokban önök is sokat olvastak, odafigyeltek, néztek, elemeztek George Floyd halálával kapcsolatos hírek, következmények, események kapcsán. Önöket is nyilván megrázta így vagy úgy, másokat is. Látszólag nem idetartozik, de ugye, azt értik, hogy önmagában ez a rendkívül brutális történet nem adna okot arra, ami ezt követte az Egyesült Államokban. Nyilván felteszik maguknak a kérdést, mert nem túl bonyolult, hogy miért történhetett ez meg. Miért van az, hogy egyébként sajnos nemritkán megtörténő esemény, hogy egy rendőri intézkedés során vitatott módon, valószínűleg nem jogszerűen elhunyt egy amerikai állampolgár, majdnem felrobban a világ talán legbefolyásosabb országa, a mindenki által vagy a többség által legnyugodtabbnak vagy megbízhatónak tekintett demokráciája?

Mik voltak emögött? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: 2006!) Azért hozom ezt elő, mert ha szőnyeg alá söpörnek önök folyamatosan problémákat, és azt gondolják, hogy pár óriásplakáttal, hangzatos szöveggel politikai értelemben lehet uralni a társadalmi viszonyokat ideig-óráig, akkor azt kockáztatják, hogy történik majd egyszer valami, fogalmunk sincs, hogy micsoda, így sem tudta előtte egy nappal senki sem, hogy ez lesz majd a kiváltó ok (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Őszöd!), amikor az ország maradék hétköznapi stabilitása fel fog robbanni, és akkor már késő lesz.

Szerintem a költségvetés az a nagy közös döntése az Országgyűlésnek, amely mindig lehetőséget ad arra, hogy a kormányzók szembenézzenek az ország valóságos állapotával, azokkal a mélyben ott lévő konfliktusokkal, amelyek terhelik a mi közös életünket, amelyeket lehet, hogy túlélünk nap mint nap, csak egyszer aztán meg felrobbanhatnak. Én ezt a fajta mentalitást, gondolkodást, elővigyázatosságot nem látom. Nem kell ahhoz itt ülni, őszintén szólva meglehetősen unalmasnak tűnő költségvetési vitákban, hogy lássuk, halljuk, hogy önök mit mondanak. Nem látom önökben az igényt, hogy ezzel szembenézzenek. De akkor meg minek kormányoznak? Őszintén, akkor minek kormányoznak? Mert nagyobb a hivatal? Mert több mindenkit lehet elhelyezni? Mert az mégiscsak más presztízs? Nem azért kormányoznak, hogy erre válaszoljanak? Szerintem ezért kellene. A kísérletet, az erre való szándékot nem lehet látni.

Nagyon helyesen mondják önkormányzatok, polgármesterek most egymás után, hogy mintha őket büntetni szeretnék ezzel a költségvetéssel. Nyilván a szándékaikat nem ismerjük, mert nem látunk bele az önök fejébe. Tehát azt önök is látják, hogy a nemzeti közösség sok kisebb közösségből áll össze, és hála a jóistennek, ezek a kisebb közösségek különböznek így-úgy egymástól. Mások a hagyományok, amelyeket ápolnak, részben más az a kultúra, amire inkább odafigyelnek, más a település története, történelme. Így jó! Én ezt értéknek gondolom; szavakban a legtöbbször önök is. De akkor azt nem értem, hogy miért nem engedik, most függetlenül attól, hogy kormánypárti, vagy ellenzéki vezetése van ezeknek a településeknek, hogy valójában a maguk urai lehessenek. Nem abból áll a hagyományápolás, hogy az egyik helyen rétesfesztivál van, a másik helyen meg krumplifesztivál  ezek nagyon fontos színfoltok , hanem hogy berendezhessék a saját életüket aszerint, hogy hogyan szeretnék a hétköznapjaikat élni. Önök ellenkezően, elvesznek tőlük mindent.

Önök államosítanak folyamatosan, szinte mindenben a központi kormányzat kontrollját akarják megteremteni, nem bízva abban, hogy az önkormányzatok jó gazdái, jó vezetői, jó urai a településeknek. Ez a költségvetés ugyanabba az irányba megy, sőt még tovább szorongatja őket. De hát önök ezzel nem ezt képviselnék, önök mást mondanak. Önök azt mondják, hogy bíznak az emberekben, és bíznak a településekben, de közben pedig, mi tagadás, hát, fojtogatják őket.

Régen volt ennyi munkanélküli az országban, mint most, ezekben a hetekben. A világban volt egy nagyon értelmes vita, hogy mit kell most csinálni egy ilyen helyzetben, mennyi közvetlen támogatást kell nyújtani, kelle úgynevezett helikopterpénzt osztani, kelle negatív jövedelemadót bevezetni, kelle alapjövedelmet bevezetni, mit kell csinálni, hogy hirtelen életre keltsük a gazdaságot, és megmentsünk százezer, sok millió egzisztenciát.

(12.00)

Önökkel ezt a vitát nem tudtuk lefolytatni, nem tudtuk! Önök lezárják ezt annyival, hogy munkaalapú társadalom van, punktum; mi annyi munkahelyet fogunk teremteni, amennyi elveszik. Eddig ez nem sikerült, és eddig valóban, az a válasz szerintem önöket sem elégíti ki  nyilván nem mondhatják, értem én , hogy lesz közmunka, meg majd a honvédség felvesz így valamennyit. Tényleg? Ez lenne a modern Magyarország jövőképe, hogy lesz közmunka, meg majd el lehet menni a Magyar Honvédségbe szolgálni a hazát? Ezt nem gondolhatják komolyan, hölgyeim és uraim!

Megspóroltak maguknak megint egy lehetőséget arra, hogy szembenézzenek azzal, működike az a gazdasági-társadalmi rendszer, amelyet tíz éve alapvetően az önök akarata formál. Én meg azt mondom és azt látom, hogy nem működik, és ez a költségvetés arról árulkodik, hogy ezzel a helyzettel, ezzel a problémával nem akarnak szembenézni.

Még tovább megyek akkor eggyel, ha az előbb a kistelepülésekről beszéltem. Nem igaz, hogy nem látják, hogy a világ egyre inkább attól hangos, nemcsak Magyarországon  és nem akarok belemenni ebbe a nagyon szokványos kormány-ellenzéki oligarcha és haverok világa című vitába, mert szerintem önök úgysem fogadják el, a választóink meg talán unják is már ezt. De azt önök is érzékelik szerintem  hát csak olvasnak! , hogy az elmúlt nagyjából 15-20 évben, és különösen 2008 után, iszonyatosan nagyok lettek a jövedelmi-vagyoni különbségek, ebben hatalmas slágerszerzők, komoly emberek nyilatkoztak meg az elmúlt időszakban. Látják. Ez Magyarországra is igaz, de ez nem magyar jelenség, ezt én is elismerem.

Annak a globális gazdasági-társadalmi rendnek, amiben élünk, ez lett a következménye az elmúlt 15-20 évben. Ha ez a jelenség igaz, márpedig ez igaz, ezt nem tudják vitatni, akkor a következő kérdés az, hogy ezzel önök egyetértenek vagy sem. Mi azt gondoljuk, hogy ezt korlátozni kell. Tudják, megint a nemzet. Ha túl nagyok a távolságok a nemzet tagjai között, akkor nem tudom őket együtt tartani. Ha korlátozni kell, és látjuk, hogy ez egy globális jelenség, függetlenül attól, hogy örülünke neki vagy sem, akkor nem lehet más eszközöket itt használni, mint alapvetően globális eszközöket, és ezen a ponton persze kihívás éri azt a fajta, ha úgy tetszik, nemzetpolitikát, azt a fajta globális gondolkodást, amit önök képviselnek. Mert valóban, nemzeti keretek között ezt feltartóztatni nem lehet. Akkor lehet, hogyha a világnak legalább a fejlettebb része egy sor dologban  adótól, költségvetésen keresztül, munkaügyi szabályokban  közösen fog dönteni, és ezeket a szabályokat alkalmazni. És ebből valóban egy közös Európa, egy közösebb Európa fog következni, valóban a globális kihívásokért inkább közösen fellépő világ  nem mondom a világkormányzást. Szóval, azt gondolom, hogy egy ilyen költségvetés akkor jó, ha önök ezeket a kulcspontokat értik, látják, és legalább a szándék szintjén kiderül belőle, hogy önök ezzel valamit kezdeni akarnak.

De nem tudjuk megvitatni, helyese az, ha mondjuk, az örökösödési adó az örökölt vagyon nagyságától függetlenül nulla. Azt egyébként elfogadom, hogy az átlagos egzisztenciák világában, persze, szóval van ott elég sok tragédia és baj, végre az összekuporgatott kis házat, autót a gyerekek adó nélkül vigyék tovább, és boldoguljanak. Egészen biztosan hibázunke akkor, amikor azt mondjuk, hogy ha mondjuk, valaki 10-20 milliárd forint fölött örököl  az már azért szép summa, nem? , nem lehetnee neki azt mondani, hogy ide figyelj, járuljál már hozzá a közöshöz? Ott már nem biztos, hogy nulla örökösödési adót kell bevezetni.

Nem önmagában a konkrét felvetés izgat engem, hanem hogy meg lehete önökkel ezt beszélni. Úgy látom, hogy nem lehet ezt önökkel megbeszélni, mert ha valaki ezt felveti, akkor megbélyegzés van.

Nem vitatom, hogy nagyon sok előnye van annak, hogy a középosztályok szintjéig a személyi jövedelemadó szerény, és ez egyébként az önök kormányának a teljesítménye, nem vitatom. (Közbeszólás a kormánypártok padsoraiból.) De mondják, kelle ugyanezt a szerény jövedelemadót alkalmazni akkor, ha valakinek éves milliárdos jövedelme van? Kell vagy nem? Énszerintem észszerűen lehetne erről is okosan és felelősen beszélgetni, ha önök erre nyitottak lennének, ha önök egy ilyen költségvetés tárgyalása kapcsán ezeket a vitákat hajlandóak lennének kinyitni, mert igen, akár, ahogyan itt az MSZP elnöke, frakcióvezetője itt elmondta, akár a vállalati világból, akár a személyi jövedelemadózás alá esők világából olyan jövedelmek és források folyhatnának be, amelyekkel fájdalmas társadalmi gondokat lehetne enyhíteni, ha önök ezekre a vitákra készen lennének.

De nem, mert azt gondolom, hogy gyávák a szembenézésben, és gyengék a válaszban. Ez a probléma. Ezért aztán természetesen az ellenzéknek túl sok dolga nincsen ezzel a költségvetéssel szerintem, mert belemenni azokba a részletvitákba, amelyek egyébként végeláthatatlanul hosszúak, hiszen itt van két nagy kötetben (Felmutatja.), valójában nem érdemes.

Ráadásul nem is nagyon emlékszem rá az elmúlt évek tapasztalatából, hogy önök komolyan is fontolóra vettek volna akár egyetlenegy ellenzéki költségvetési módosító javaslatot. Lehet, hogy volt egy-két kivétel, lehet. Önök tudják, hogy miről beszélek, általában napirendre se veszik.

Úgyhogy az alapviszonyt kellene a költségvetéshez megteremteni. Az alapviszonyunk pedig az, hogy a költségvetés a szellemében, átláthatóságában, céljaiban, számonkérhetőségében és egyáltalán nemzeti mivoltában önökre szégyent hoz. Ne legyenek erre büszkék, mert ez nem alkalmas erre, inkább szégyelljék, és higgyék el, nagyon rossz bizonyítványt állítanak ki magukról, ha úgy gondolják, hogy ezzel a költségvetéssel önök az országot szolgálják. (Felmutatja.) Nem, ezzel a költségvetéssel önök azt bizonyítják, hogy gyávák és gyengék. Köszönöm szépen. (Taps a DK és az MSZP padsoraiból.  Közbeszólás a kormánypártok padsoraiból: Bravó!)

GYURCSÁNY FERENC (DK): Köszönöm szépen. Az elmúlt harminc évben, a szabad Magyarország történetében nem ártott még politikai erő és kormány annyit a magyar nemzetnek, mint önök. S ha ez így van, akkor a legfontosabb nemzeti felelősség egy új, önöket nélkülöző nemzeti kormánynak a létrehozása és megalakítása. Tudom én, hogy önök a nemzet fogalmával kelnek és fekszenek, s érteni is vélem, de amikor a nemzet magasztos ügye a hatalmi politika silány eszközévé válik, akkor az önmaga a nemzet megrablása és a csalás. Önök velem együtt pontosan jól tudják, hogy az európai nemzeti gondolat pár száz éves története úgy kezdődik, hogy nagy nemzeti közösségek ráébrednek arra, hogy közös államhoz való tartozásukon túl van még valami, valami, amit nem könnyű megfogalmazni, hogy ők franciák, ők vallonok, ők magyarok, és nem folytatom. S a maga természetességében ezen túlmenően persze még sokfajták.

Aki nem hajlandó elfogadni, hogy a nemzet elsősorban összetartó erő, aki ebben nem kapcsot keres, hanem szablyával metszi, az nem élteti, hanem árulja a nemzetét. És önök ezt teszik; akkor is, ha iszonyatos törekvéseket tesznek annak érdekében, hogy mindezt elleplezzék. De a közös nemzeti gondolat nem azonos a jobboldali nacionalizmussal. Önök nacionalisták és nem patrióták. A nemzeti gondolat nem egyenlő nemzeti történelmünk egyik-másik tragikus, egyébként sok tekintetben vitatható, általam is vitatott jobboldali értelmezésének életben tartásával és ennek megünneplésével.

Már csak azért sem, mert mindazok, akik tiszteletben tartják a nemzetet, pontosan tudják, hogy többfajta nemzeti gondolat létezik. Ez így természetes. Nem állítom, hogy nincs helye annak a fajta jobboldali konzervatív nemzeti gondolatnak a nemzet közös fogalmában, amit önök képviselnek, de azt állítom, hogy önök megkérdőjelezik azt, hogy mi ezt gondolhatjuk másként. Aki pedig ezt megkérdőjelezi, az nem együtt tartani akar bennünket, hiszen ez a legfontosabb része a nemzetnek, hanem éppen hogy ellenkezőleg.

Persze mondhatják, hogy beszélnek ezek a baloldaliak, és főleg a Gyurcsány, aki megtagadta nemzettársait a határon túl, de akkor mondok még valamit. A közös nemzeti gondolat nem azonos a határon túl, más állam területén élő magyar nemzetiségű polgároknak adandó választójoggal. Akkor sem, ha önök ezt mondják, kérem szépen. (Taps a DK soraiban.)

S ha már itt tartunk, akkor menjünk még messzebb! Magyarország államként, sokkal később nemzetként akkor volt sikeres, amikor képes volt az európai ügyhöz és az európai gondolathoz tartozni. Rómánál kezdtük. Merthogy a nemzet persze természetesen közös múltbéli örökségünk, de a nemzet ügyének többsége nem a múltban van, ha a jelenről beszélünk, hanem a jövőben. Maguk pedig valójában a nemzet közös ügyét csapják be és árulják el akkor, amikor minden lényeges politikai, eszmei mozzanatukban a közös európai eszmei gondolattal mennek szembe. 1848 az európai gondolat jegyében születik, sőt 1956 is. Önök pedig most már 2010 óta folytatólagosan, előre megfontolt szándékkal, szerintem bűnszövetkezetben ölik ezt a közös európai gondolatot.

Azt szeretném mondani a patkó innenső részén ülőknek, hogy merjenek új, befogadó, közös, mások nemzeti gondolatát is integráló nemzeti politikát csinálni és közreműködni abban, mindenkinek a maga módján, hogy véget vessünk ennek a történelmi nemzeti csalásnak, ennek az iszonyatos árulásnak; annak, hogy azt, ami a legszentebb és legmagasztosabb közös ügyünk volt, maguk naponta meggyalázzák. S ma ez egy élhetetlenebb, hazugabb ország, mint amit mindegyikünk remélt akkor, amikor akár 2010-ben önök elkezdtek kormányozni, vagy sokkal korábban. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiban.)

(12.40)

GYURCSÁNY FERENC (DK): Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Egy züllött kormány a legerkölcsösebb nemzetet is végromlásba tudja vinni. Magyarországnak züllött kormánya van. Azt kérem, és azt javaslom magyar honfitársaimnak, hogy ne engedjék, hogy tönkretegyenek bennünket. Mintegy két héttel ezelőtt egy kitűnő magyar hazafi, egyik településünk polgármestere, Bogdán Laci elhunyt. Kevés nála tisztességesebb embert ismerek, és kevésbé szégyelleném magamat, ha a magyar kormány vagy a magyar parlament többségét adó frakciók legalább egy szóra érdemesnek tartották volna emlékét. Züllött kormánya van Magyarországnak. Aki Bogdán Laciról nem tud mondani két jó mondatot, arról az emberről, aki, bár nem vita nélkül, időnként karcosan, de megmutatta, hogy létezik másfajta együttélés is cigány és nem cigány emberek között, és van útja a legnehezebb, sokszor leginkább megvetett emberek felemelésének, akkor ez nem a mi közös szégyenünk, hanem a magyar kormány és a kormánytöbbség szégyene. Nekünk meg az a dolgunk, hogy fejet hajtsunk egy ilyen tisztességes hazafi előtt, mint amilyen Bogdán Laci volt.

Látjuk és halljuk a Színház- és Filmművészeti Egyetem agóniáját, annak az egyetemnek az agóniáját, amelynek olyan nevek fémjelzik a nem is olyan régi múltját, mint Várkonyi Zoltán vagy Makk Károly vagy Domján Edit, Garas Dezső vagy Kállai Ferenc, és most más egyetemek, az Akadémia, a CEU feldúlása után ez is az ebek harmincadjának sorsára jut. Nincs pártos művészet. Ha a művészet pártos, akkor az propaganda. Azt fogják megölni, amitől érdemes volt színházba járni, és amiért érdemes volt akár sok-sok tíz évvel ezelőtt is, az átkosnak mondott világban magyar filmeket nézni.

Ami itt történik, az tisztességtelenség, a magyar kulturális örökség, művészeti örökség súlyos megcsúfolása, szembemegy mindennel, amit tisztességes, köztársaságpárti emberek gondolnak Magyarországról és a magyar kultúráról. Önök nemcsak züllöttek, hanem züllesztik is mindazt, ami önök körül zajlik. Szégyen, ami itt történik, nem tudok mást mondani, egyébként elismerőleg nyugtázva a hallgatói önkormányzat nyilatkozatát, hogy azt kérem mindazoktól, akiknek köze van ehhez az egyetemhez, közük van ennek az örökségnek az ápolásához, hogy ne vállaljanak szerepet ebben a végtelenül tisztességtelen és ocsmány játékban.

Harmadsorban, azt gondolom, hogy az Index nevű hírportál nem különösebben kedvelte időnként mindazt, amit én vagy mi a Demokratikus Koalícióban képviseltünk, azt hiszem; de valójában nem dolguk, hogy bennünket kedveljenek. Mi tagadás, időnként én sem kedveltem, amit írtak rólunk, de hála istennek, őket ez nem zavarta. Az a dolga a sajtónak, a szerkesztőségnek, hogy a maga világát képviselje. Önök azt mondják, hogy ez üzleti ügy, nem szólnak bele. És a turizmus nem üzleti ügy? Érdekes módon abba beleszólnak, és beleszólnak mindenhova, ahol a maguk érdeke kívánja, de nem hajlandók biztosítani a szabad sajtót, annak megteremteni a feltételeit, annak a függetlenségét, hanem még kaján módon hozzá is járulnak annak leigázásához.

Züllött kormánya van Magyarországnak. Mi ne tartsunk velük, ezt javaslom honfitársaimnak. (Taps az ellenzéki padsorokból.)