Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

SZELÉNYI ZSUZSANNA (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Az erőszak, akár fizikai, akár lelki, akár szexuális, a legrettenetesebb dolog, ami történhet az emberrel; az emberi méltóság és az emberi jogok elleni legdurvább cselekedet. Az erőszak elszenvedése tartós lelki sérülést okoz, lehetetlenné teszi a tanulást, a munkát, a kiegyensúlyozott és harmonikus emberi életet. Az erőszakot már jó ideje elfogadhatatlannak tartjuk a nyilvános térben.

(11.10)

De a falak mögött, az otthonokban, az iskolákban, a kollégiumokban, a szórakozóhelyeken, épp ahol a legvédettebbeknek kellene lenniük az embereknek és különösképpen a gyerekeknek, az erőszak ma is tovább folyik. Az Európa Tanács tíz éven keresztül foglalkozott a gyerekek elleni erőszak kérdésével, és ez alatt az idő alatt rengeteg tapasztalat gyűlt össze azzal kapcsolatban, pontosan mit kell tenni ahhoz, hogy ezt a nagyon lehangoló globális jelenséget, ami a mai világban is még nagyon jellemző, Európa közepén is, ezt meg lehessen akadályozni.

Hogy lehet megakadályozni, és hogy lehet szankcionálni? Ez az Európa tanácsi egyezmény rendkívül fontos civilizációs javaslat. A gyerekek jogainak védelméről szóló univerzális jelentőségű ENSZ-egyezményt, a gyerekjogi egyezményt, ami Magyarországon is már évtizedek óta működik, ez a javaslat nagyon jelentős módon fejleszti tovább. Meghatározza, hogy az államok, amelyek felelősek a gyermekek biztonságának védelméért, hogyan akadályozzák meg az erőszakot, az erőszaknak kitett gyerekeket, hogyan büntessék az elkövetőket. Ma már az interneten, a valóságban, a virtuális térben is folyamatosan erőszaknak vannak kitéve a gyerekek. Sokat beszéltek képviselőtársaim arról, hogy ez mennyire elterjedt jelenség.

Mindenképpen nagyon örömteli hír, hogy a kormány a parlament elé hozta ezt az egyezményt, és ezt az Európa tanácsi egyezményt a parlament kihirdetheti. Az egyezmény ugyanis mostantól számon kérhető lesz a magyar államon, amely felelős azért, hogy a gyerekek emberi jogait szexuális zaklatás révén ne lehessen megsérteni. Ez nagyon-nagyon fontos és jó dolog. Elégedettek sajnos nem lehetünk teljesen sem mi, sem a veszélyeztetett gyerekek, sem az értük dolgozó és az őket szerető felnőttek. Azok a jogszabályi módosítások, amelyeket államtitkár úr hosszasan sorolt, a technikai minimumot jelentik a tekintetben, hogy ez a nemzetközi egyezmény megvalósulhat-e vagy nem.

Sok előrelépés történt, ez vitathatatlan, és azt gondolom, ez nagyon fontos. De igazán fontos, fejlesztésre szoruló kérdésekben ezzel a kihirdetéssel nem történik előrelépés ahhoz képest, ami most Magyarországon a helyzet. Az egyezményt sok tekintetben nem lehet majd végrehajtani, nem tud megvalósulni. Mondok egypár példát, hogy melyek azok a területek, ahol szerintem további lépésekre van szükség. Egyfelől nem megfelelő az adatgyűjtés, a statisztika és az információ gyűjtése. Addig, amíg nem tudunk erről a bonyolult területről nagyon sok információt, addig nagyon nehezen meghatározható, hogy hol kell a folyamatba beavatkozni.

Hiányzik a megelőző tájékoztatás. Mit értünk ez alatt? Én szeretnék egy perc erejéig erre kitérni. A megelőző tájékoztatás az erőszak esetében mindig széles körű, nyilvános kampányt jelent. Azt jelenti, hogy azok a gyerekek, akik veszélyeztetett állapotban vannak, úton-útfélen találkoznak olyan tájékoztatással és felhívással, hogy mi az, amit tudniuk kell, amire vigyázni kell, iskolákban, gyermekorvosi rendelőkben, szórakozóhelyeken, buszokon, metrókon, mindenhol folyamatos, állandó kampánynak kellene lenni: ne hagyd magad, ne hidd el neki, ide fordulhatsz segítségért. Ezt nevezzük megelőző tájékoztatásnak. Ebből ma Magyarországon lényegében semmi sincsen, mert az állam ezt az ügyet még soha nem vette a kezébe, és azok a civil szervezetek, amelyek gyerekek elleni szexuális meg más erőszakkal foglalkoznak, nem tudnak ilyen hatalmas kampányt lebonyolítani.

Nem szerepel az egyezmény mögötti törvényekben kellőképpen a szakemberek képzése, erről a többiek már nagyon sokat beszéltek. Hiába van egy írott protokoll, ha nincs szakemberek folyamatos és állandó képzése, mindenkié, minden érintetté, minden szakemberé. Be kell hogy kerüljön az erőszak felismerésének képessége a tanárképzésbe, az óvóképzésbe és a különböző gyermekvédelmi szakemberek képzésébe alapvetően és folyamatosan, hiszen ez egy fejlődő terület.

Nincsenek meg az áldozatok segítésére és támogatására vonatkozó szolgáltatások. Tegyük fel, kiderül egy szexuálisan erőszakos cselekmény, és lekapcsolják az elkövetőt. De mi történik a gyerekekkel? Hol van az a rendszer, ami attól kezdve az ő elképesztően nehéz pszichológiai állapotukban őket megtámogatja, megsegíti? Ki segít a szüleiknek? Ha a szülők az elkövetők, akkor mi történik a gyerekekkel? Tehát nincs elég megfelelő támogató rendszer. Nem elég, ha intézmények vannak, mechanizmusoknak is lenniük kell.

Nincs a potenciális elkövetők kezelése és utánkezelése megoldva. Hiába vezetjük be az elévülés tilalmát hosszú évtizedekre, ha közben nem történik velük semmi, akkor az sajnos nem elég jó megoldás. Talán a legnagyobb probléma az áldozatok terápiás utánkezelésének hiánya. És hát az áldozat és gyerekbarát eljárás technikáinak általánossá tétele is sajnos még kevés, a 26 gyerekbarát meghallgatóhely nagyon kiváló dolog, de nyilvánvalón Magyarország egészét nem tudja lefedni.

Ezért igazából azt szeretném megtudni államtitkár úrtól, hogy akkor mik a következő lépések. Azt gondolom, félúton vagyunk egy jó megoldás felé. Szeretném részletesebben hallani a véleményét arról, hogy hogyan fogja majd folytatni ezt a munkát. Nagyon problémásnak találom, hogy ennek az egyezménynek a kihirdetése előtt az állami szervek nem tájékozódtak, nem tárgyaltak, nem konzultáltak azokkal a szereplőkkel, akik az erőszakot elszenvedő gyerekekkel ma Magyarországon leginkább foglalkoznak. Nem tudok arról, hogy az SOS gyermekfalu vezetőségével és nevelőivel, az UNICEF-fel, az Eszter Alapítvánnyal, a Baptista Szeretetszolgálattal vagy más hasonló, az erőszakot elszenvedett gyerekeket képviselő, őket támogató szervezetekkel a kormány tárgyalt volna.

Ha lett volna ilyen helyzet, és ezek a szakemberek megnézhették volna a mai előterjesztést, akkor bizonyosan megtalálhatták volna azokat a hibákat, amelyek sajnos benne maradtak az előterjesztésben. Olyan kifejezések szerepelnek, amiket a magyar jogrend nem ismer, például szakosított hatóság. Ma már nem mondunk olyat, hogy gyerekügyi szakember, hanem azt mondjuk, hogy gyermekvédelmi szakember. Szerepel az előterjesztésben a megrontás kifejezés, amiért egyébként szervezetek éveken keresztül küzdöttek, hogy ez a Btk.-ból kikerüljön és szerencsére kikerült, tehát ma már ilyen oldtimer és alapvetően az áldozatokat hibáztató kifejezéseket egyszerűen nem használunk. Vannak teljesen értelmezhetetlen bekezdések, például a 7. cikkelyt érdemes elolvasni, nincs semmi értelme, és az előterjesztésben nagyon sok helyesírási hiba van. Azt gondolom, ezeknek érdemes egy kicsit utánanézni.

Van még egy dolog, a tervezet elkészítésekor a kormány nem vette figyelembe az ENSZ gyermekjogi egyezményében is szereplő participációs elvet. Ez egy nagyon nehéz dolog a magyar kormánynak, ez biztos így van. Amikor általában nincs egyeztetés civil szereplőkkel, akkor különösen nehéz azt elképzelni, hogy gyerekekkel is egyeztetni kell. Márpedig ez megoldható. A nemzetközi szervezetek is képesek megszervezni azt, hogy egy ilyen ügyben a leginkább érintettekkel, a gyerekekkel beszélgetnek. Egyszerűen el kell menni egy-két iskolába, el kell menni néhány nevelőotthonba, állami gondoskodásban lévő gyerekekhez, meg kell beszélni velük, hogy vannak-e ilyen típusú problémáik, rögtön tisztábban látható minden. A gyerekekkel lehet beszélgetni fontos dolgokról.

Ezek mind olyan dolgok, amik sajnos nem teszik teljes értékűvé ezt az előterjesztést, és szemben azzal, amit államtitkár úr mondott, hogy ez a kihirdetés messzemenőkig lehetővé teszi, hogy az egyezmény Magyarországon működjön, sajnos nem tud teljes értékben megtörténni. Ennek ellenére azt gondolom, hogy ez egy fontos kezdeményezés, és természetesen mindenképpen támogatni fogom, ugyanakkor államtitkár úrnak szeretném mondani ‑ mondanám államtitkár úrnak (Dr. Répássy Róbert: Hallom, arra van a fülem.), megvárom, amíg meghallgat államtitkár úr ‑, szeretném, ha válaszolna nekem arra, hogy hogyan folytatódnak majd a következő lépések.

(11.20)

Ez a javaslat akkor fogadható el, amikor nem tekintjük egy folyamat végső állapotának, hanem egy köztes állapotának tekintjük, mint ahogy én azt gondolom, hogy erre megfelelő ez a javaslat, és meghallgatjuk az államtitkár urat, hogy hogyan fog a továbbiakban lépni. Csatlakozom ahhoz, hogy ez egy pártokon átívelő, kollektív, civilizációs lépés, és örülök, ha a magyar parlament el fogja majd fogadni ezt a javaslatot. Köszönöm szépen.