Felszólalás adatai

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Balczó Zoltán frakcióvezető-helyettes úr, a MIÉP képviselőcsoportjából, "Az egészségügy helyzete" címmel. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes úr.

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az 1990-es rendszerváltás óta vagyunk tanúi s egyben szenvedő alanyai az egészségügyi ellátórendszer permanens átalakításának, lényegét tekintve leépítésének, a források kivonásának. Az átalakítás elnevezése ciklusonként változó, hol racionalizálásról, hol reformról, legújabban pedig struktúraátalakításról beszélnek. Ami közös bennük: az egészségügyi politikát a monetáris szempontok, a Világbank és az Európai Unió szakembereinek instrukciói határozzák meg. Ezeket végrehajtva következett be a kórházi ágyszámok drasztikus leépítése, az ellátás finanszírozásának csökkenése, jól működő szakmai osztályok bezárása, s mindez párosult a hazai gyógyszergyártás külföldi érdekeltségbe kerülésével, a csökkenő tb-támogatás következtében a lakosság jelentős része számára megfizethetetlen gyógyszerárakkal.

Pazarló volt-e a magyar egészségügy? Statisztikai adatokkal bizonyítható, hogy sem a kórházi ágyszám, sem az orvoslétszám, különösen pedig a nővéri, asszisztensi létszám és mindenekelőtt a pénzügyi ráfordítások tekintetében nem volt az, és természetesen helyzetünket a nyugat-európai országokéval összevetve mindig tekintetbe kell vennünk a magyar lakosság igen kedvezőtlen megbetegedési és halálozási mutatóit. Az előző kormányzat '84-re csökkentette a tízezer lakosra jutó kórházi ágyak számát, miközben ez az arány Németországban 101, Ausztriában 94. Az egy lakosra jutó egészségügyi ráfordítás nálunk jelentősen kevesebb, mint például Görögországban, és nagyságrenddel kisebb, mint Németországban. Egészségbiztosítási kiadásaink a GDP százalékában mérve a '92-es 8,7 százalékról 2000-ben 5,2 százalékra csökkentek, miközben a születéskor várható élettartam nálunk férfiak esetében nyolc évvel, nők esetében öt évvel rövidebb, mint például Ausztriában. Ebben a végsőkig kizsigerelt egészségügyben minden reform, átalakítás csak a források bővülésével lehet eredményes.

Most a kormányzat újabb ágyszámleépítést ír elő, egyidejűleg megcsillantva a következő évre 80 milliárd forint támogatásnövelést. A leépítés azonban sok intézményben további osztályok megszűnését eredményezi. Az egészségügyből a beígért összeg többszöröse hiányzik. A 80 milliárd forint kevesebb, mint amennyit a CW Bank úgynevezett rossz kihelyezései miatt fizetni fogunk. A jelenlegi kormány gyakorlatilag most valósítja meg az elődje által elnyert és eddig talonba tett világbanki pályázatot, az egészségügyi ellátási szintek egy lépcsőfokkal lejjebb helyezését. Az új struktúrában a legolcsóbb és a legalacsonyabb szakmai színvonalú otthoni nővéri betegellátás kerül előtérbe. Műtét után egy nappal lehet majd hazamenni, hiszen mindenütt jó, de legjobb otthon, az eldugott tanyán vagy a zsúfolt lakótelepi lakásban, az éhbéren élő, túlterhelt nővér pedig majd csak jön valamikor. És mi vár a megszüntetett kórházi osztályok betegeire? Helyi járóbeteg-szakellátás - alacsonyabb szakmai szint - vagy beutalás a megyei, illetve még messzebb lévő regionális centrumba, persze csak akkor, ha azok kapacitása elégséges.

Az egészségügyben az elmúlt 8-10 évben bekövetkezett változások más iparágakhoz hasonlóan előrevetítik a tönkretett intézmények privatizációját, mert lehet majd ezeket nagy nyereséggel működtetni bizonyos feltételek esetén. Például úgy, hogy a tulajdonos profiltisztítást hajt végre, és külföldi betegbiztosítókkal köt szerződést súlyos, gyógyíthatatlan betegek ellátására, gondozására. A hazaihoz képest sokszoros finanszírozás, az olcsó bérek garantálják a nagy nyereséget, talán még az önkormányzatoknak is jut valami, csak éppen az elbocsátott orvosok és nővérek és a területileg ellátatlan betegek kerülnek lehetetlen helyzetbe, de hát istenem, mit tehetünk, ez a piacgazdaság szava.

A globalizmus, a gazdasági fundamentalizmus azt követeli meg, hogy ha a társadalmi értékrendek ütköznek, mindig a gazdasági szemponté legyen az utolsó szó. Mi pedig, úgy tűnik, hiába várjuk a felelősöktől, hogy Ady Endre intésére figyeljenek: "Őrzők, vigyázzatok a strázsán, az Élet él és élni akar," ha ők a globalizmus jelszavát követik döntéseikben, a tőke - vagy mondjuk kevésbé marxistán, korszerűen -: a befektetés hasznosul és hasznosulni akar. Így viszont egy terv határidő előtt teljesülhet, nem kell 2050-ig várnunk, hogy a magyar népesség nyolcmillió alá csökkenjen.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a MIÉP és az FKGP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót a kormány nevében Horváth Zsolt egészségügyi minisztériumi politikai államtitkár úrnak. Államtitkár úr!

DR. HORVÁTH ZSOLT egészségügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Témaválasztásának különösen örülök, mert az egészségügyben meglévő problémákra hívta föl a figyelmet. Ugyanakkor el kell hogy mondjam, az ön értékítéletével jelentős részben nem értek egyet, bizonyos tényszerű megállapításai szerintem nem állják meg ma a helyüket.

Amit ön az egészségügyi finanszírozásról elmondott, valóban megindult a rendszerváltozást követő néhány évvel később a forráskivonás az egészségügyből. Ennek volt egy eklatáns nagy példája, ezt mindnyájan ismerjük, '96-ra datálható. Ezt követően folyamatos volt, '98-ban megállt a forráskivonás, '99-ben történt egy bővülés a rendszerben, a 2000. évben egy szerény emelkedés, szinten tartás következett be, ez a mostani év.

(12.30)

Arra a kérdésre, hogy a magyar egészségügyi rendszer pazarló-e vagy nem, akkor tudunk választ adni, ha nemcsak a nemzetközi adatokhoz viszonyítunk, hanem a meglévő struktúrához - már bocsánat, hogy ezt a szót fogom használni -, tehát ahhoz, hogy milyen rendszer alakult ki az elmúlt negyven év alatt az országban. Egy nagyon egyenetlen képet fogunk kapni, bizonyos területeken jelentős túlfejlesztések történtek, úgy is fogalmazhatnánk, presztízsberuházások, más területeken pedig az ellátás nagysága nem éri el azt, mint, mondjuk, Budapesten vagy az ország egyes régióiban.

Ezt az egyenetlenséget szeretnénk kiegyenlíteni, ezért van az a meghirdetett programunk, hogy az ágyszámokat újra kell tárgyalnunk a megyékkel - ezek lesznek a megyei egyeztető fórumok -, ami nem jelent ágyszámleépítést, hanem azt jelenti, hogy a szereplők egy közös megegyezés után megpróbálják a rendszert optimálissá, elfogadhatóvá, mindenki számára elfogadhatóvá tenni. Ezt a tárgyalást nem lehet megúszni. Le kell ülni, helyben kell megegyezni mindenkinek! Mi azt tartjuk szem előtt, hogy orvos-beteg találkozást, orvos-beteg kapcsolatot nem bonthatunk szét.

Az egy másodlagos kérdés, hogy ez az ellátás egy fekvőbeteg-intézményben egy hétig történik, két napig történik vagy egy egynapos betegellátás után egy néhány napos gondozással vagy egy néhány napos ápolással utána a beteg otthonában.

El kell mondjam önnek, képviselő úr, hogy az egészségügyi technológiák valóban fejlődtek annyit az utóbbi időben, hogy ugyanazokat a betegségeket rövidebb idő alatt tudjuk meggyógyítani, és ha a beteg állapota megengedi, akkor Nyugat-Európában is és a világ fejlett részén az otthoni szakápolás az, amit választanak, hiszen ez az, ami a beteg számára sokkal kedvezőbb, nem beszélve arról, hogy a rendszer számára olcsóbb.

Az is megkerülhetetlen tény, hogy az egészségügyben a befektetett összegeket, amelyekre szükség van - tekintettel arra, hogy a technológia nagyon nagy arányban fejlődik, egyre drágább berendezések, egyre drágább eszközök válnak szükségessé, és ezen a téren a magyar egészségügy még tudja tartani a lépést a világgal -, mi ezt csak úgy tudjuk ma megteremteni, hogy nem lehet minden egyes kórházba minden nagy értékű eszközt telepíteni. Éppen ezért kell a különböző megyéknek, régióknak megegyezni abban, hogy a legdrágább ellátások a régió mely városában, mely területén lesznek, ahova - tény és való - az emberek egy részének utazni kell hosszabb-rövidebb időt. Ez az, amit ma meg tudunk tenni, és ez az, ami ma elérhető a számunkra.

Ugyanakkor engedje meg, hogy elmondjam, hogy a leggyakoribb betegségeket, amelyek a leggyakrabban fordulnak elő, szerencsére a kis kórházainkban is jól és eredménnyel tudjuk kezelni, ezért viszonylag kevesebb azon betegek száma, akiknek hosszabb útra kell készülniük.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Kisgazdapárt és a Fidesz soraiban.)