Felszólalás adatai

Hegedűsné Lorántné észrevételeire: azt mondtam önnek, hogy megértem az elmúlt két évtized alapján az aggodalmait, amelyek az önkormányzatok, befektetők, építésigazgatási átsorolás, magánhaszon és közhaszon furcsa kavartságára utaltak, tehát hogy joggal aggódnak és joggal gyanakodnak e tekintetben. A megértésem az aggodalomra vonatkozott, de hangsúlyoztam, hogy nem vonunk be magánbefektetőt; nem is tehetjük, mert a kormányhatározat - most nem tudnám felmondani a határozatot - kimondja, hogy nem vonhatunk be ilyet, szigorúan a polgármesteri hivatal szervezeti bázisán kell megoldani. Nem idézem szó szerint, de nem vonható be. Így aztán nem is kívánunk átjátszani törvénytelenül semmit senkinek.

A kápolnát illetően és talán a többieknek is ez válasz. Az építésigazgatás és az építési jogszabályok úgy néznek ki, mint egy matrjoska baba, nagyobban van a kisebb és abban a még kisebb: agglomerációs törvény, szerkezeti törvény, építési törvény, aztán a fővárosi szabályozási terv, fővárosi keretszabályozási terv, kerületi szabályozási terv és a konkrét döntés. Mi történik ebben a folyamatban? Most minek vagyunk a részesei? Annak, hogy az országos szintű szabályok lehetővé teszik, hogy lejjebb, a kerületi önkormányzat dönthet így; nem eldönti, lehetőséget ad.

Schiffer frakcióvezető úr számon kérte rajtam a Margitszigetet. Szíve joga, megteheti, de hadd dobjam vissza a labdát. Ha jól emlékszem, szubszidiaritás, így hívják elég csúnyán azt a szép elvet, hogy lehetőség szerint ott döntsük el a dolgokat, ahol a legtöbb részlet, a legtöbb tény, a legtöbb kompetencia adott, és ne húzzunk fel mindent a kormány szintjére. Önök oly sokszor róják fel ennek a kormánynak, hogy magasra húzza a döntési pontokat. Most inkább üdvözölni kéne azt, ami történik, hogy oda, a kerületi önkormányzathoz telepíti, aki látja, tudja és képes mérlegelni ezeket a kérdéseket. Mi történik most? Országos szinten lehetővé válik az, hogy mi eldöntsük, hogy milyen módon akarjuk helyreállítani a Normafa életét.

Kedves Szabó Rebeka! Figyelemmel kísértem a felszólalását, sőt a sajtótájékoztatóját is, amelyet a Parlamentben tartott. Hadd mondjam el, hogy nem kívánunk luxusrezervátumot létrehozni, nem kívánjuk a szegény családokat elzárni a Hegyvidéken, a Normafán való sétálás lehetőségétől, nem kívánjuk fizetőssé tenni a futást és a síelést sem, nem kívánjuk kivágni a fákat, és nem kívánjuk lebetonozni a hegyoldalt.

(18.40)

Mit kívánunk? Helyreállítani azt, ami működőképes volt évtizedekkel ezelőtt: az emberek nyugodtan tudtak síelni, rend volt, elválasztották a síelőket és a szánkózókat, a gyaloglókat és a kerékpárosokat, működött felvonó és működött hóágyú. Ahhoz, hogy ezt megtegyük, a mai, valóban nagyon szigorú szabályok alól ki kell venni ezeket a területeket, mert ma nem lehet felvonót építeni, nem lehet hóágyút telepíteni, és nem lehet kerékpáros pályát kijelölni, mert ennyire szigorúak az erdőre vonatkozó szabályok. Ezek alól vesszük ki ezt a területet, mert ez egy olyan erdő, amit parkként használnak az emberek.

Nem tudom, mennyi időm van még, azt nézem közben - 21 másodperc.

A természet védelméről beszél. Mi károsítja a természetet, ha több ezer autó fölmehet a Normafára és ott pöfög, vagy pedig ha kötött pályás fogaskerekűvel vagy felvonóval visszük fel őket? Szerintem ez utóbbi. És ez utóbbit teszi lehetővé a most beterjesztett törvény.

Köszönöm, ha ezt megérti. (Taps a kormánypártok soraiban.)