Felszólalás adatai
178. ülésnap (2000.12.04.), 20. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Burány Sándor (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | napirend előtti felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 3:55 |
Felszólalások: Előző 20 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A múlt héten több kormánynyilatkozat is borzolta a kedélyeket. Az ugyanis még rendben van, hogy a hírek szerint Járai Zsigmond lesz a Magyar Nemzeti Bank elnöke. A mai furcsa időkben ugyanis már az is siker, ha a kormány a jegybank élére egy volt bankárt nevez ki. Az viszont már nincs rendben, hogy ezzel egy időben felreppent a hír: Szabadi Béla úr lesz a jegybank egyik alelnöke. Szerencsére, a hírt a miniszter úr cáfolta, mondván, hogy nem lehet a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot tovább gyengíteni azzal (Derültség az MSZP padsoraiból.), hogy Szabadi urat, bocsánat: államtitkár urat, onnan elhozzuk. (Moraj az MSZP padsoraiból.) Egyetértünk, sőt, a magunk részéről erősítést is el tudnánk képzelni.
Szeretnénk viszont felhívni a figyelmet arra, hogy a Fidesz-kisgazda koalíciós szerződés értelmében a jegybank egyik alelnökét a Kisgazdapárt jelölheti, és ez nyilvánvalóan ellentétben van a jegybankról szóló hatályos törvénnyel. Egy megoldás lehetséges: ha Járai úr, már a jegybank elnökeként, szakmai javaslatot tesz, a saját szakmai meggyőződéséből indul ki, s nem a koalíciós szerződésből.
Tisztelt Ház! Egy másik kormánynyilatkozat még ennél is sokkal nagyobb port kavart. Kiderült, hogy a rendőrség megszüntette a nyomozást Josip Tot ügyében. Azt, hogy Josip Tot pártatlan, sejtettük. Azt viszont nem értjük, hogy miért nem csalás alapos gyanúja miatt indult meg a nyomozás. Emlékeztetőül: több cég, több száz millió forint köztartozást halmozott fel. E cégekben Fidesz-vezetők hozzátartozói, a Fidesz háttéremberei játszották a meghatározó szerepet. Érdekes, hogy a köztartozásokat nem firtatta senki. A Simicska Lajos vezette APEH nem tartotta fontosnak Simicska Lajos volt cégei ügyében a köztartozások behajtását. A rendőrség pedig egyedül azt vizsgálta, valódiak-e az aláírások. Az Orbán-Torgyán-kormány ezzel világossá tette: csak az aláírás valódiságára kell ügyelni, ha ez rendben, akkor meg lehet dézsmálni a közpénzeket.
Hadd idézzek ezzel kapcsolatban a lapokból egy sztárügyvédet - itt most nem Torgyán Józsefre gondoltam. (Derültség az SZDSZ padsoraiból.) E sztárügyvéd a következőket mondta: "Nincs olyan bíró, aki elhiszi, hogy ez az ügylet becsületes adásvétel lenne. Ez egy amatőr módon kivitelezett csalás. Mivel Josip Tot nem azonos önmagával, s a szerződési akarat is illegális, a szerződés semmis. A cégek köztartozásait pedig minden valószínűség szerint az eladónak kell megfizetnie."
Nos, ezzel kapcsolatban szeretném a következőket megjegyezni: a miniszterelnök úr nemrég úgy fogalmazott, hogy a közélet és a közélet szereplői tüdőszűrés előtt állnak. Ha ez igaz, akkor javaslom, hogy az Orbán-Torgyán-kormány emberei kezdjék el a sorban állást a különböző rendelőkben! (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Úgy van!) Ha ez nem történik meg, akkor nekünk nem marad más, mint Schlecht Csaba rövid emlékezete, és a Fidesz-közeli cégek köztartozásainak a hosszú listája.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban. - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Éljen!)
Felszólalások: Előző 20 Következő Ülésnap adatai