Felszólalás adatai

A hosszú vita során az is kiderült, hogy felelőtlenül és csapongva lehet bármit állítani, valójában minden további következmény nélkül, különösen akkor, ha a képviselő nem az egészet, hanem csupán egy részletét tekinti fontosnak a törvényszövegből; mégpedig azt a részletet, amelyben leginkább érdekelt a megszólaló. Például amikor a szocialista képviselő azt állítja, hogy a tervezetben kevesli a részleteket, valójában azokat hiányolja, amiket ő tart fontosnak. Kritikájában furcsa volt hallani az állítást, hogy a legjobb befektetés a tudás, miközben az elmúlt két kormányzati ciklus alatt kivéreztették a felsőoktatást, és jövőkép nélkülivé tették a teljes hazai oktatást.

Az LMP-s képviselő egyenesen a humán szakok elsorvasztásáról beszélt, illetőleg a nyelvvizsga középiskolai keretben történő megalapozását hiányolja, miközben a bizottsági vita a felsőoktatásról szól. Persze, ellenzékiként könnyebben összemoshatók a határok, és elmondhatja a felsőoktatási törvénytervezetnél is azt, amit a közoktatási törvénynél nem tudott elmondani. Csakhogy ezzel komolytalanná teszi a felsőoktatási törvény fontos vitáját.

A jobbikos képviselő a rosszabbik stílust választotta megint, és röghöz kötésről, a bolognai rendszer elhibázott voltáról és a hallgatói jogok csorbulásáról beszélt a felsőoktatási törvény bizottsági vitájában. Annak ellenére mondta ezeket, hogy 60 éve gúzsba kötött felsőoktatási rendszert kell a mai kormányzatnak feloldani. Fájdalom, hogy ilyen fontos törvény tárgyalása előtt az ellenzék sokszor üres, komolytalan és felkészületlen hozzászólásokkal sorakozik fel, holott nyilvánvaló, hogy a felsőoktatás az egész nemzet ügye. A tervezett törvény részleteiben és egészében is azzal a távlatossággal készül, hogy a jövő nemzedék felkészítése fontosabb, mint a hipotézisekbe torkolló elvek.

A felsőoktatás, ha jól szervezzük, éppen azt is célozza, hogy a jövő nemzedékének felnőtt, felelős vezetőként majd ne ilyen ellenzékkel kelljen hadakoznia. Nem véletlen, hogy a felsőoktatási törvény hangsúlyos kérdésként kezeli a pedagógusképzést, és ezen változtat a legszembetűnőbb módon, hiszen a biztos jövő érdekében stabil alapokon álló pedagógusnemzedékre van szüksége a nemzetnek, amely arra is képes, hogy az európai tendenciákat figyelembe vegye.

Az oktatási tárca alapelve az is, hogy a felsőoktatásnak az értelmiségmegtartó, gazdaságfellendítő szerepét - amennyire lehet - az összes érintett településen meg kell őrizni, de nem feltétlenül abban az összetételben és nem feltétlenül azokkal a képzési profilokkal, amelyekkel az eddigiekben vagy az elmúlt években rendelkeztek. Meggyőződésünk, hogy a felsőoktatás ügyének a társadalmi közbeszéd középpontjába állításával irányítani lehet azokat a fiatalokat és családokat, akik még nincsenek közvetlenül a felvételi jelentkezés előtt, és a felsőoktatási képzés bizonyos területeit jobban preferálhatjuk. Gondolok itt a humán, a reál vagy akár a gazdaságpolitikai területek aktuális képzéseire. Gondolok különösen a törvény által is pozitív módon kiemelt pedagógusképzésre.

A leendő törvény célja az is, hogy gazdája legyen a pedagógus pályára készülő fiataloknak, és koordinálja felkészülésüket. A latinok, amikor azt mondták: non scholae, sed vitae discimus, vagyis hogy nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk, bölcsebbek voltak, mint ma mi. Hiszen az ő tapasztalatukban az élet állt a középpontban, amelyet az iskola csupán kiszolgált, ma pedig az iskolát fontosabbnak tekintjük, mint az életet, hiszen mennyire ragaszkodunk rögzült formákhoz, és csak egy kis változás is a merev szerkezeten mekkora vihart kavar.

Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem önöket, hogy figyeljenek az életre (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és merjenek bátran változtatni eddigi merev álláspontjukon, és támogassák a törvénytervezetet. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)