Felszólalás adatai

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Mint a témában megjelöltem, a "Háttal Európának" sorozatban ezúttal a készülő státustörvényről szeretnék pár szót szólni. A Duna Televízió - amit rendszeresen nézek - az elmúlt, tehát nem a legutolsó, hanem az azt megelőző vasárnap egy igen érdekes összeállítást közölt a szórványmagyarság helyzetéről, és ebben három erdélyi magyart kérdeztek meg arról, hogy ki fogják-e váltani a tervezett magyar igazolványt. A három közül az egyik azt mondta, hogy nem fogja kiváltani az igazolványt, mert nem akar olyan kedvezményhez jutni, amit a többiek, akik körülötte élnek, nem élvezhetnek.

Azt gondolom, ez nagyon megfontolandó szempont, amit a jelenlegi kormánynak és a jelenlegi kormánytöbbségnek is meg kell fontolnia. Azt jelzi ez az állítás - amit nem tőlem hallottak a Duna TV nézői, hanem egy érintettől, egy erdélyi magyartól -, hogy a magyar igazolványrendszer, a magyar igazolványhoz kötött kedvezmények rendszere szembeállítja a szomszéd országokban élő magyar kisebbség tagjait a szomszéd országok többségi népességével, és ez kockázatos, veszélyes vállalkozás. Márpedig úgy tűnik, hogy a kormány számára éppen ez, a szomszéd országokban élő magyarok magyar igazolvánnyal való ellátása ennek az egész koncepciónak a fő eleme.

Az elmúlt napokban nyilvánosságra került a kormány becslése arról, hogy mibe fog kerülni a státustörvény bevezetése. A legtöbb közleményben csak az összesített számot olvashattuk, nevezetesen, hogy 5-6 milliárd forintra becsülik a státustörvény összes költségét éves bontásban.

(22.00)

Csakhogy a nyilvánosságra került adatok szerint maga a magyar igazolványok kibocsátása és az úgynevezett ajánlószervezetek működtetése több mint hárommilliárd forint lenne ebből az öt-hat milliárd forintból, és a kedvezményekre - utazási, oktatási, szociális, egészségügyi kedvezményekre - fordított összeg alig lenne több, mint kétmilliárd forint. Ez egy nagyon tanulságos szám, azt mutatja, hogy ennek a törvényjavaslatnak a valódi célja nem a támogatás, hanem az igazolványokkal való ellátás, és ezen érdemes elgondolkozni. Jobb lenne azt a másik hárommilliárd forintot is magyar nyelvű könyvekre, magyar nyelvű videokazettákra, magyar nyelvű szakemberek kiküldésére fordítani, ez többet használna a szomszéd országokban élő magyar kisebbségeknek, és nem állítaná őket szembe a többségi népességgel.

Ha már az igazolványoknál tartunk, kinek jut a magyar igazolvány? Nagyon tanulságosnak tartom ebből a szempontból azt, amit Surján László képviselő úr, a koncepció lelkes híve, a Fidesz egyik vezető külpolitikusa mondott, aki a külügyi bizottság alelnökeként személyesíti meg a Fideszt. A következőket nyilatkozza erről a kérdésről: "A bemondásos magyarság kevés, a nyelvtudáson kívül is kell valami jelét mutatni, ami a magyarságot igazolja. Nemkívánatos, hogy olyanok kapjanak igazolványt, akik csak nálunk magyarok, otthon nem. Aki magyar iskolába járatja gyermekét, tagja valamely magyar szervezetnek, előfizetője legalább egy magyar újságnak, esetleg Erdélyben valamely egyháznak tagja, az valóban vállalja identitását. Az ilyen kérelmezők számára kellene megadni a kedvezményeket."

Amikor az újságíró megkérdezi, hogy ha egy magyar származású, magyarul beszélő, magyar nevű román állampolgár román iskolába járatja a gyerekét, és nem tagja magyar szervezetnek, esetleg ateista, az milyen megítélés alá esik, Surján László válasza: "Nem érzem úgy, hogy az ilyen ember a magyar nemzettest része volna - pedig magyar."

Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, ez a fideszes nyilatkozat világosan mutatja, hogy mi is a valóságos célja ennek a törvényjavaslatnak. Igaza van Szent-Iványi Istvánnak, amikor szemfényvesztésnek nevezi.

Köszönöm a figyelmet.