Felszólalás adatai

ÉKES ILONA (Fidesz): Köszönöm, alelnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Bár nincs jelen, tisztelt Miniszterelnök Úr! Nem kell félni, nem fog fájni - így mondta miniszterelnök úr, amikor a nyilvánosság elé tárta ámokfutó politizálásuk következményeként meghozott, a családokat is megnyomorító csomagját. Úgy gondolja, hogy nem fog fájni azoknak a millióknak, akik jövő januárban 10-20 ezer forinttal többet fizetnek majd a gázért? Nem fog fájni azoknak a millióknak, akik drágábban vehetik meg az élelmiszereket? Nem fog fájni azoknak, akiknek több adót kell fizetniük?

Kérem, válaszoljon őszintén! Tisztában van azzal, hogy milyen súlyos következményei lesznek azoknak az intézkedéseknek, amelyeknek bevezetéséről döntött? Annak a házaspárnak, aki egyhavi munkájának eredményeként a mai átlagbérnek megfelelő összeget visz haza, miközben négy gyermeket nevel, az egy főre eső jövedelme körülbelül 35 ezer forint. Ugye, ön sem gondolja, hogy ebben a családban nagy a jólét? Ettől a családtól a Gyurcsány-csomag legalább 15-20 ezer forintot elvesz havonta. Ez a család azt kérdezi a Gyurcsány-csomag kiagyalójától: ez a szocialisták ígéretében szereplő igazságosság?

Beszéljünk őszintén! A kormány hintába ültette a családokat. Háromévente új autó, spórolt pénz, nyaralás - ezt ígérte idén januárban mindenkinek. Gyarapodó nemzetet, jólétet kínált a választások során. Ehhez képest egy egykeresős családnak KSH-átlagkeresettel számolva - az anyuka gyesen, két eltartott gyerekkel - havonta 16 ezer forint veszteséget okoz az egyensúlycsomag. A nyugdíjasok sem járnak jól. Egy átlag nyugdíjas házaspárnak havonta a vesztesége közel 9 ezer forint lesz.

Szinte naivság lenne részemről összevetni azt, ami a szavakban történt azzal, ami történni fog. Nem élünk olyan világot, miniszterelnök úr, amelyben ne mosolyognák meg azt, aki ilyen esetben hazugságot, megtévesztést emlegetne. Még nem olyan világot élünk, ahol az emberek újra tudják, hol a határ, és nem engednek azon túl menni semmit és senkit.

Mindent ki lehet bírni: a kilátástalanságot, a pénztelenséget, a szégyellnivaló szűkösséget. És semmitől nem fogunk már félni, mert a végső megalázottságban már úgy sincs mitől, mert a lecsúszásban már csak attól tarthatunk, hogy még nagyobbat esünk, mint gondoltuk. Ez éppen olyan, mint amikor az abortuszra váró kismamának meghatottan szorongatja a kezét az apa, és biztatja: ne izgulj, menni fog, ne félj, nem fog fájni. És éppen olyan, mint amikor a régóta beteg hozzátartozó felett összegyűlik a család, és úgy határoz, hogy neki is az a jobb, ha már nem él tovább - ne féljünk, nem fog fájni.

Van olyan tapasztalás, amelytől kevesebbek leszünk. Van olyan élet, amely nem méltó ahhoz, hogy megéljék. Ön ilyet kínál. A szükségre hivatkozik, a helyzetre, a célokra, csakhogy nem 2008-tól élünk, hanem ebben a pillanatban is. Az élet egyetlen perce sem próbálkozás, nem kísérlet. Amikor nehéz, akkor kell előremenekülni. Ismeri ezt a mondást? Amikor kevés van, akkor kell segíteni a gyarapodást. Hallotta már ezt a gondolatot? Aki elfogadja a kevesebbet, annak az annál kevesebb is elég lesz egyszer. És aki elhitte a hatalmát mások felett, annak semmi sem lesz elég egyszer.

Egyébként el lehet menni Magyarországról. De miért nem ön megy el? Miért nem önök hoznak már egyszer áldozatot azokért, akiknek a nagy jólétüket köszönhetik? (Taps a Fidesz soraiból.)

A kormány által okozott pénzügyi válságot nem lehet a családoktól való elvonásokkal orvosolni. Ne fogja a kezünket biztatva, amikor a jövőnk elvetéléséről dönt, és ne határozzon bölcs praktikussággal, hogy jobb mindannyiunknak, ha néhányakat már most a végső süllyedésbe lökünk! Ön nem erre kapott felhatalmazást, hanem a körültekintő, odafigyelő szolgálatra, arra, hogy mások érdekében tudjon kételkedni magában, hogy a döntésekben ne pusztán egy kasszát, hanem a nemzet életét is lássa - vagy a köztársaságét, ahogy tetszik.

Miniszterelnök úr, mondja, mire lehet itt még hivatkozni? Emberi méltóságra? Jövőképre? Gyarapodásra? Amikor már csak a fűtésszámla fog az eszünkben járni, amikor már csak annak örülünk, hogy tudtunk kenyeret venni, akkor biztosan könnyen megy majd, egyszerűen, magától értetődően. Ugye, miniszterelnök úr? Végigdübörögnek rajtunk az ön és a kormánya döntései, és mindent letarolnak. Pusztán ennyi. Pusztán ennyi?

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiból.)