Felszólalás adatai

DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Remélem, megbocsátják nekem, hogy egyfajta részösszegzésszerűen három gondolatot kifejtek a költségvetésről.

Az első gondolat az, hogy milyen helyzetben vagyunk, miért vagy hogyan jutottunk ide. Az előző ciklusban a kormányzati többség, a szocialista és a szabad demokrata pártok által generált módon, feltételezve egy 5 százalékos vagy akár azt meghaladó gazdasági növekedést az akkor sejthető vagy sejteni vélt világi és európai konjunktúra keretében, úgy gondolta, hogy megfordítja azt az évtizedes - kinek mennyi volt az életéből ilyen - szlogent, hogy az emberek mindig azt kapták tőlünk, hogy előbb teljesítsenek, javítsanak a hatékonyságon, és akkor majd kapnak több fizetést, jobb ellátásokat, hanem erre a feltételezésre alapozva azt mondtuk, hogy hitelezünk az embereknek, hitelezünk a vállalkozásoknak, megkapják most a többletet, és majd ők visszafizetik, megtermelik utólag ezt akár a kormányzat, akár az állam számára.

Természetesen látjuk, hogy ez a várakozás nem következett be, egy stagnáló európai fejlődést éltünk meg, és éppen ezért felelősség terheli az előző kormányzatot, az előző ciklusban a kormányzati többséget alkotó pártokat azért, hogy bár észlelték, hogy például a gazdasági növekedés nem éri el ezt az 5 százalékot, mégsem léptek vissza, mégsem vettek vissza abból, amit a korábbi időszakban adtak.

Jelentős felelősség terhel bennünket tehát azért, hogy az alatt a négy év alatt közel 30 százalékkal nőttek a reáljövedelmek, jelentős felelősség terhel bennünket azért, hogy a szociális rendszerben a lakástámogatások, a kamattámogatások mértéke a négyszeresére nőtt, a fogyasztói árkiegészítések, a közlekedés támogatása jelentősen emelkedett, a nyugdíj- és egészségügyi rendszerben nem vizsgáltuk, hogy a benne utazók milyen biztosítási vagy jogosultsági rendszerben kapják meg az ellátásukat, és megkapták minden hiány ellenére, és az erőltetett infrastruktúra-fejlesztésért is jelentős felelősség terheli az előző kormányzati többséget.

(17.30)

Természetesen azzal a felelősséggel együtt, amit az előbb kifejtettem, hogy lehetett volna korrigálni. Az új ciklusban azonban a felelősség elől nem lehet elmenekülni. Most azt a lépést, amit akkor elmulasztottunk vagy nem tettünk meg, meg kell cselekedni. Ez pedig annyi, hogy vissza kell lépni; annyi, hogy a jövedelmek tekintetében majd a jövő év végén leszünk ott, ahol voltunk ennek az évnek az elején, és vissza kell lépni a tekintetben, hogy a lehető legkisebb, de növekedési áldozatot vállalni kell. Az export dinamizmusa mellett vállalni kell az egyszeri, reméljük, 2007-re koncentráló egyszeri inflációmegugrást, a változatlan foglalkoztatási szintet a növekvő munkanélküliségi szint mellett, és természetesen ezzel együtt, ahogy mondtam, azt az Unió átlagát jelentő, de a korábbi növekedési ütemünkből elmaradó bővülést.

Mi ennek a haszna? A haszna az egyensúly. Egyensúly rövid távon a kiigazítások hatására; egyensúly középtávon a tekintetben, hogy a költségvetési törvény rögzíti, hogy 2008-ra már az elsődleges hiány a központi költségvetésben nulla, tehát sem deficit, sem szufficit nincs, de ugyanakkor 2009-re, 2010-re már többletet ír elő, tehát csak a kamattörlesztések miatt keletkezhet hiány a központi költségvetésben.

Ennek a hátterei, a háttérszámai, a biztosítékai megvannak a költségvetésben. Úgy gondolom, ezt most már valamennyien ismerik, valamennyien elfogadják: alacsony kockázatú bevételek, néhány közepes kockázatú bevétel mellett, megfelelő tartalékok - általános tartalék, céltartalék, központi egyensúlyi tartalék és fejezeti egyensúlyi tartalék mintegy 225 milliárd nagyságrendben - biztosítja azt, hogy bármilyen - alkotmánybírósági, egyéb - hatás éri a költségvetést, ebben találjuk meg azt a fedezetet, ami pótolja az így kieső összegeket.

Mi a kiút? - mint második gondolat. Azt gondolom, hogy a reformok a kiút, és jó lenne, ha a reformokról, amiről valószínűleg a mi kommunikációnk kapcsán az emberekben a "rosszul járunk" képe alakult ki, kialakulhatna az a kép, hogy itt most... (Dr. Répássy Róbert közbeszól.) Köszönöm szépen Répássy képviselő úr megjegyzését, ha kétpercesben elmondja, talán még reflektálok is rá.

Úgy gondolom, hogy át kell rendezni azt a teherviselést, azokat a vállalásokat, amik ezekben a rendszerekben jelen pillanatban felállnak. Nem tudom kibontani - és gondolom, nem is szükséges egy ilyen hozzászólás erejéig - a reformok tartalmát, de az világos, hogy a közigazgatásban a takarékosságnak kell az első szempontnak lennie. Nem az önkormányzatiságot, hanem az önkormányzati rendszer nagyságát és a benne elköltött pénzeket kell hatékonyabbá tenni.

Az egészségügyi és nyugdíjrendszerben a biztosítási elvre kell helyezni a hangsúlyt. Mindenki után azért legyen valaki - lehet az állam is persze, de legyen valaki -, aki megfizeti azt a díjat, hogy ne csak most, a most nyugdíjba menők, az egészségügyi szolgáltatást most igénybe vevők, hanem majd 10-20-30 év múlva is bizton számíthassanak az emberek arra, hogy részesülni fognak az emberek ezekben a nem romló színvonalú ellátásokban.

Az oktatásban a társfinanszírozás: ma a generációk 50 százaléka tanul felsőoktatásban. Nyilván ők élvezik annak a hasznát, amit ott kapnak. Szükséges, hogy valami részt vállaljanak ennek a költségeiből is. Az árkiegészítések esetén pedig értelemszerű, világos, hogy szociális alapra kell helyezni ezeket a kérdéseket.

Szükség van tehát a reformokra, azokra a reformokra, amik nem arra koncentrálnak, nem azt üzenik, amit persze képviselőtársaim sokszor fölvetnek, hanem azt, hogy felelősek vagyunk, és a felelősséget anyagilag is vállaljuk ezekben a kérdésekben.

A harmadik kérdéskör pedig a perspektíva: milyen módon jutunk el azokhoz a célokhoz, mik, milyen külső körülmények - adott esetben - segítenek bennünket, hogy ezeket a reformokat is akár megvalósítsuk, hogy átalakítsuk az országot, a rendszereket, a gondolkodásmódot a tekintetben, hogy egy modernebb, egy mindannyiunk számára kedvezőbb, szebb világban élhessünk. No, ez a fejlődés az, amihez kapunk segítséget az Európai Unióból, és nemcsak értékközösségként fogjuk most már fel majd az Európai Uniót, hanem érdekközösségként, és most már a hasznát is mindenki látja; aki eddig csak a haszon miatt, az most már látja a hasznot is. Mert ebben az évben, bár még nem a 2007. évi pénzeket látjuk meg a költségvetésben, de látjuk már a 465 milliárd uniós támogatási összeget, mellette a magyar részt, amit megtöbbszöröz az uniós támogatás. A magyar társfinanszírozás 167 milliárd forint. És a költségvetésen kívüli pénzek is mintegy 250 milliárd forintos nagyságrendet jelentenek az intervenciós felvásárolásokkal együtt.

Én tehát azt gondolom, hogy az egyensúly megteremtésében meglévő felelősségünk, a reformok, a hosszú távú, az ország érdekét szolgáló reformok megvalósítása és a fejlődés ígérete az, ami ennek a költségvetésnek kell hogy legyen az üzenete. Én kiolvasom belőle, és éppen ezért támogatni is fogom.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)