Felszólalás adatai

KOCSI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ilyenkor sajnálom igazán, hogy a költségvetési vitáink nem értelmes, átlátható és strukturált mederben folynak, hanem aki éppen amikor és amire ráér, amit éppen hall, olyan helyzetben, annyi időtartamban és olyan felkészültséggel szól hozzá. (Font Sándor: Több időt kellene kijelölni.) Annyit szeretnék mindösszesen ehhez a vitához hozzáfűzni, ami a hozzászólásomat megelőző percekben itt zajlott (Tállai András: Most érsz rá?), hogy arról meg vagyok győződve, hogy Magyarországon a gyermekszegénység elleni küzdelem forrásai, eszköztára nem abban merülnek ki, amit Bernáth Ildikó képviselőtársam a költségvetési törvényjavaslatból ki tudott olvasni. Ebben nagyon reménykedem, és abban hiszek, hogy talán ő is osztja ezt a reményemet. (Dr. Pósán László: Boldogok a lelki szegények!)

Valóban elbeszélgethetünk így is, de szerintem még nem annyira előrehaladott az idő, hogy a parlamentáris formákat ily mértékben kellene felrúgnunk, képviselőtársam.

Azért emlékeztetnék arra, ahogy próbálom figyelemmel követni az önök mondandóját, az egyik képviselőtársam, talán László Tamás arról beszélt, hogy ez a költségvetés módfelett fejlesztésorientált. Azt is mondhatnám, ő arról beszélt, hogy dühödten fejlesztéspárti. Erre azt mondanám, hogy fejlesztéspárti, de sokkal szelídebb módon, bár következetesen az. Szeretnék úgy beszélni erről a kérdésről, hogy a konkrét számok is, az ország realitásai valahol itt maradjanak közöttünk, ezzel szakítva azzal a hagyománnyal, amit egyébként ezek a költségvetési viták tükröznek.

Nos, ha a számokhoz és a tényekhez ragaszkodunk, és a fejlesztéspártisághoz, akkor mondjuk azt, hogy igen, a fejlesztéspártiság az, hogy az ország költségvetése, az erről szóló törvény mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy az ország számára elérhető, leköthető, felhasználható uniós források maximálisan elérhetők legyenek, és felhasználjuk őket, akkor maximálisan fejlesztéspárti ez a költségvetés. Ha a konkrét számokat nézzük persze, akkor is, és ha a felhasználási szabályokat nézzük, akkor is. Ha a konkrét számokat nézzük, akkor azt mutatja, hogy gyakorlatilag Magyarországon az uniós források jelentősen bővülnek. Ez a jelentős szám 175 milliárd forint körüli összeg. Ha 490 milliárdot használhatunk ilyenre 2006-ban, akkor a 655 milliárd ennyit jelent. De ennél sokkal kedvezőbb az a pozitív egyenleg az ország számára, amit közel 500 milliárdos tétel jelez, mármint aközött, amit Magyarország az uniós költségvetésbe befizet, és aközött, amit egyébként onnan elnyerhet; elnyerhet, ismétlem, képviselőtársaim, és sokat kell tenni annak érdekében, hogy el is nyerjük.

Mindazonáltal ez az előny, ez az egyensúly, ez a pozitív egyenleg nem a költségvetés egyenlege, hiszen itt csak lekönyveljük, ez jön és megy. Ez a kedvezményezettekhez kerül, mindazokhoz, akik Magyarországon állampolgárként, gazdálkodóként, önkormányzatként pályáznak, és kedvezményezettjei lesznek az uniós fejlesztéseknek. Ha tehát arra kérdezünk rá, hogy elegendő forrást biztosít-e a magyar költségvetés ahhoz, hogy a fejlődési, fejlesztési lehetőségeinket maximálisan kihasználjuk, akkor azt mondom, hogy igen. Ha az a kérdés, hogy egyébként a felhasználás szabályaiban biztosítja-e a feltételeket, akkor is azt mondhatom, hogy igen. Hiszen a költségvetési törvény több rendelkezése arról beszél, hogy világosan meghatározza azokat a kereteket, amelyeket a felelős minisztériumok kötelezettségvállalással terhelhetnek, ha ez nem elegendő, lehetőséget biztosít azokra az előre nem tervezett támogatásokra, hogy új előirányzatokat nyithassunk, lehetőséget biztosít a belső forrásaink átcsoportosítására, sőt ha mindezek az eszközök kimerültek, akkor még mindig ad lehetőséget arra, hogy bizonyos előirányzatokat megemeljünk és túllépjünk.

Ez rendkívül lényeges, mert azt jelenti, hogy rugalmasan tudunk alkalmazkodni a számunkra előnyösebb feltételrendszerhez vagy a feltételek előnyösebb változásához is. Valószínűleg ez elengedhetetlen ahhoz, hogy az ország ezt a talán példátlan fejlesztési korszakot 2007-ben sikeresen kezdje el. Van azonban ennek két másik feltétele is. Szeretnék erről is szólni, bár az idő rendkívül szűkös. Az egyik az, hogy egy olyan támogató hálózatot kell működtetni az országnak, amely a legszegényebb, leghátrányosabb, legelesettebb térségek, pályázók számára is esélyt biztosít arra, hogy részesedjenek ebből a közös lehetőségből.

(15.10)

Hölgyeim és Uraim! Ez közös felelősségünk. Ilyen országos szakértői támogató hálózatot ki kell építenünk és működtetnünk kell, akkor is, ha a vitáink eddig arról szóltak, hogy ez mennyire pártelvű, akkor is, ha ezek a viták számos olyan megfontolást nélkülöztek, amelyek rendkívül lényegesek voltak. De ezen akkor is túl kell lendülnünk, és ezt a hálózatot létre kell hoznunk! Ha Teleki Lászlóra nézek, eszembe jut az a sok kistérség, ahol bizony enélkül nem fognak tudni eséllyel pályázni.

A második pedig, hogy mindez és egy értelmes, átlátható és ellenőrizhető pályázati rendszer, a bürokratikus, felesleges sallangoktól megtisztítva, egyszerűsített módon, de lehetőséget adjon arra - ezzel a támogatói hálózattal, ezzel a sok pénzzel és az előnyös költségvetési felhasználási szabályokkal együtt -, hogy végre egy olyan korszakot nyissunk meg, amikor végre csökkennek Magyarországon a területi egyenlőtlenségek, amelyek tetemesek. Mert, képviselőtársaim, az NFT I-nek számos nagyon jó, áldásos hatása volt és van és lesz is. Egy azonban tagadhatatlan. Abban a mértékben messze nem járult hozzá a nagy területi és társadalmi különbségek, az egyenlőtlenségek csökkentéséhez, mint ahogyan szerettük volna, és amilyen mértékben egyébként ehhez most esélyt kínál ez az Új Magyarország fejlesztési terv, amelynek kezdő éve 2007, melyhez a költségvetés a szükséges eszközöket megadja, és ezért a magam részéről azt javasolom önöknek, hogy támogassák azt. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)