Felszólalás adatai
216. ülésnap (2012.09.10.), 314. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Szabó Timea (LMP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:35 |
Felszólalások: Előző 314 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Először is köszönöm Bárándy képviselőtársam kezdeményezését. Természetesen mi nyitottak vagyunk arra, hogy akár több bizottság is együttesen tárgyalja ezt a kérdést, és együttesen próbáljunk meg valamiféle megoldást találni erre a súlyos problémára.
Azért nem gondolom azt, hogy jelen formájában nem lehetne javítani a dolgon, vagy akár bizottsági ülések nélkül nem lehetne javítani a dolgon, vagy hogy egyébként a Btk. módosításával ne lehetne javítani a dolgon, hiszen ön is, én is említettem például a távoltartás intézményét, amin már kapásból lehetett volna javítani, mi ezt egyébként be is nyújtottuk. Azért jogszabályi szinten ezen lehet javítani, úgy gondolom.
A másik az, hogy felvetette azt, hogy mi a jogalkotási probléma és mi nem, illetve konkrétan azt mondta, hogy ha a jogalkalmazó nem tud alkalmazni egy jogszabályt, az nem a jogalkotó problémája. Én meg azt gondolom, hogy de.
Azt gondolom, hogy a jogalkotónak kötelessége figyelni arra és figyelemmel kísérni azt, hogy a jogszabály alkalmazható-e, vagy nem, és ha világos az, hogy nem alkalmazható egy jogszabály, akkor igenis erre valamilyen lépéssel válaszolnia kell. Jelen esetben vagy a mi esetünkben ez azt jelenti, hogy akár a Btk.-t, akár más jogszabályt módosítanunk kell.
Köszönöm. (Szórványos taps az LMP padsoraiból.)
Felszólalások: Előző 314 Következő Ülésnap adatai