Felszólalás adatai

MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Magyar Országgyűlés! Iszonyatos ágyúdörgésre, aknasivításra, repülőbombák robbanására riadtunk a Corvin közzel rézsút szemben fekvő, félig szétlőtt lakásunk épen maradt szobájában november 4-én, hajnalban, és ugyanazon az öreg sztenderd rádión hallgattuk a miniszterelnök félelmetesen szikár szavait, mint amelyen 12 évvel korábban az akkori államfő bejelentését a szörnyű világháborúból való kilépés szándékáról. Szorongással és döbbenten hallgattuk: "Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van, ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével."

Szívszorító volt hallani, hallgatni Himnuszunkat és a Szózatot, majd a világhoz sugárzott segítségkérő jajkiáltásokat. A világ legnagyobb szárazföldi hadserege tört ránk brutálisan, álnok és hitszegő módon, hiszen a szovjet kormány elismerte önrendelkezési jogunkat, a szovjet csapatokat már elkezdték kivonni Budapestről, az ország népe már készült a szabadság első dolgos munkanapjára. Rácz Sándor, a fiatal munkástanács-vezető a szabad Kossuth rádióban jelentette be az általános sztrájk végét, és november 5-én reggelre az ország összes munkását, dolgozóját behívta munkára, hogy megkezdjük a békés építőmunkát, az újjáépítést. Megkezdődtek a kivonási tárgyalások, Maléter Pált és a legfőbb katonai vezetőket Tökölre csalták és letartóztatták.

Iszonyatos nagyságú és brutális haderő zúdult a fővárosra, pusztított mindent és mindenkit, az ellenállási gócokban nagyobb pusztítást okozva, mint a második világháborúban. Nem volt reguláris magyar katonai védelem, néhány nagyszerű parancsnok és önfeláldozó katona csapatával ellenállt, például a jutadombiak. A rettenetes túlerő csapásait a felkelők, nemzetőrök fogták fel saját testükkel. Nem számítgatták esélyeinket, az igazság és a frissen szerzett szabadság védelmében álltak ellen. Hála és tisztelet illeti őket és nemes emléküket. Négy-öt napig lehetett tartani a hadállásokat, vissza kellett vonulni, majd a hegyekben szórványosan folytatódott az ellenállás.

A kormány vezetőit ármánnyal és csalárd módon tőrbe csalták, egyedül Bibó István államminiszter maradt a helyén, és a törvényes magyar kormány egyetlen, az Országgyűlés épületében maradt szabadon lévő képviselője nyilatkozatot tesz közzé, amelyből idézek - érdemes! -: "A harcban osztály- és felekezeti különbség nélkül részt vett az egész magyar nép, s megrendítő és csodálatos volt a felkelt magyar nép emberséges, bölcs és megkülönböztetni kész magatartása, mellyel csupán a leigázó idegen hadsereg és a honi hóhérkülönítményesek ellen fordult. A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen. Fegyveres ellenállásra parancsot adni nincs módomban. Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és az igazsághoz való ragaszkodását. Most a világ hatalmain van a sor, hogy megmutassák az Egyesült Nemzetek alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabadságszerető népeinek erejét. Isten óvja Magyarországot!"

Ellenálltunk, ameddig lehetett, ezrek haltak meg, tízezreket fosztottak meg szabadságuktól, százezrek menekültek el, és milliók vették nyakukba ismét a rabigát. Kivégzett hőseink holtukban is a nemzet szabadságát szolgálták. Segítettek kivívni a szabadságot, megteremteni a demokráciát. A nagy temetés volt az elkorhadt diktatúra lezárása és az Európához visszatérő magyar demokratikus jogállam nyitánya. Október 23-án közösen kiáltottuk ki a köztársaságot.

Vigyázzunk kincseinkre, óvjuk a szabadságot, a törékeny magyar demokráciát, legyünk méltóak '56 szelleméhez! Isten segítse Magyarországot! (Taps.)