Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

MAGYAR ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Talán nem árulok el nagy titkot, meglepetést, hogy a Jobbik frakciója fogja tudni támogatni ezt a javaslatot, ahogyan tettük ezt korábban akár a földművelők napjánál, akár más hasonló emléknapoknál. Mi is úgy gondoljuk, hogy az állattenyésztők áldozatos munkája bizony megérdemli azt, hogy minden évben egy napon megemlékezzünk róluk.És nemcsak az ő szempontjukból lényeges ez, hanem nagyon fontos szempont az is, hogy a vidéki élettől, az élelmiszer-előállítástól egyre inkább távolra kerülő városi lakosság számára is lehetőséget teremtsünk ilyen programokon, egy-egy ilyen emléknappal összefüggésben megjelenő rendezvényeken arra, hogy megismerjék azt, hogy mégis hogyan, miként keletkezik az az élelmiszer, honnan indul, ami mindennap aztán a tányérjukra kerül. Tehát ebből a megközelítésből is, azt gondolom, fontos egy ilyen napnak a közös megszavazása és elindítása.

De azt is azért hozzá kell tennem, hogy az állattenyésztők egy ilyen emléknapnál többet vártak volna a kormánytól, nemcsak most, nemcsak ezen törvény kapcsán, hanem, mondjuk, az elmúlt évtizedben is. Ha csak azt megnézzük, amikor 2010-ben a nemzeti vidékstratégiát mint a vidék alkotmányát végül is napvilágra hozták, aztán persze a parlament elé nem merték hozni, de kormányülésen elfogadták, abban azért a jelenlegi állapotnál és az állattenyésztés jelenlegi helyzeténél egy sokkal grandiózusabb, egy sokkal előremutatóbb jövőképet, egy sokkal pozitívabb jövőképet vetítettek elénk. Sajnos ebből a nemzeti vidékstratégiából nem valósult meg szinte semmi, egy szó sem, mondhatom. Elég, ha szétszedjük az állattenyésztést, és megnézünk néhány ezen belüli ágazatot, néhány fajtát, hogy mégis hogyan áll ma a helyzetük.

Talán a baromfitenyésztés az hazánkban, amiről elmondható, hogy hosszú évek óta aránylag stabil lábakon áll, és a benne dolgozóknak nem volt oka sok panaszra, egészen addig, amíg a madárinfluenza többszöri hullámban le nem csapott hazánkra és nem okozott piaci nehézségeket.

De sajnos a korábbi nagy vágyakhoz képest a sertés helyzete nem javult hazánkban, ahogy a szarvasmarhahelyzet is, mondhatni azt, inkább csak stagnál; a korábbi tejválságokhoz képest már némileg jobb a helyzet, de semmiképpen nem rózsás és nem előremutató.

A juhágazatban semmilyen előrelépést nem tapasztalhatunk.

A lótenyésztésben, azt kell mondanom, hazánk korábbi, európai szinten is jegyzett színvonala gyakorlatilag sehol nincs. Ma ott tartunk, hogy északi szomszédunknál, Szlovákiában pontosan kétszer annyian tudnak lovagolni, mint Magyarországon. Tehát az ezzel kapcsolatos illúziókat, hogy mi, magyarok egyfajta lovas nemzetként képzeljük el magunkat, azért jócskán helyreteszi például ez az egyetlenegy adat, hogy itt nagyon komoly hiányosságok vannak, és itt is a kormányzati felelősségre hívnám fel a figyelmet.

De beszélhetnénk, ha már állattenyésztés, bár egy mellékvonal némileg, de a méhészek helyzetéről is. Azt kell mondani, hogy a 24. órán is túl vagyunk, gyakorlatilag a méhészek végveszélyben vannak. Sokat beszéltünk itt már a Ház falai között, hogy ez a problémahalmaz miből fakad, a kínai hamis méz, az átcsomagolt áruk dömpingje és egyáltalán az ő meg nem becsülésük. Erre reakcióként azt kaptuk, hogy ezer forint/kaptár támogatásban részesülnek most a méhészek  ez siralmasan kevés, államtitkár úr, tehát ennél jóval több kell ahhoz, ha komolyan gondolják azt, hogy megmentik a magyar méhészeket.

De beszélhetnénk az édesvízi halról, az akvakultúráról is. Hazánk ebben még a ’70-es években is olyan magas szintet képviselt, hogy gyakorlatilag országok tucatjaiból érkeztek ide szakemberek megtanulni ezt a szakmát, és a mai napig is működnek, főleg Dél-Európában és Kelet-Európában olyan haltenyésztési üzemek, amelyek a magyar modell alapján, sőt gyakran még korabeli eszközökkel igyekeznek az édesvízihal-tenyésztést odahaza, hazájukban fenntartani és művelni. Ehhez képest ott tartunk most, hogy egy főre vetítve a magyar halfogyasztás Európa sereghajtója. Ha ötször annyi halat ennénk, mint most, egy adott évben, akkor érnénk utol az európai átlagot, miközben jól tudjuk, hogy a halfogyasztás mennyi pozitív élettani hatással bírna egyébként.

De beszélhetnénk a kedvtelésből tartott állatok tenyésztéséről is. Én örülök, ha még emlékezünk arra, amikor a magyar vizsla tényleg a nemzetközi kutyakiállítások egyfajta csodált sztárjaként jelent meg, de sajnos manapság sokkal inkább azzal kerülünk be a nyugat-európai sajtóba kutyatémában, hogy egy-egy szaporítótelepet sikerült leleplezni, ami persze pozitív, hogy lelepleztük, csak aztán kiderül, hogy akár 15-20 éve működtek ezek a tényleg embertelen és az állati jólét semmilyen szempontját be nem tartó szaporítótelepek itt eldugva hazánkban, ami roppant rossz fényt vet nemcsak Magyarországra, hanem a tisztességes ebtenyésztőkre is.

(15.10)

Tehát teljesen más vonatkozásban, de itt is komoly teendői lennének a magyar kormánynak. Ezek mind-mind olyan területek, amelyek elvárnák a segítséget, elvárnák a sokkal nagyobb figyelmet, és elvárnák azt, hogy a korábbi ígéretekhez képest a kormány valóban segítő kezet nyújtson ezen ágazatoknak.

Azokra a hangzatos ígéretekre is emlékezhetünk, ahol arról volt szó, hogy a szántóföldi növénytermesztés és az állattenyésztés felborult arányát igyekeznek majd némileg javítani, helyreállítani és egy egészségesebb aránypárt kialakítani. Az ezzel kapcsolatban napvilágot látott számok azonban nem azt mutatják, hogy ebbe az irányba mozdultunk volna el. Tehát a szántóföldi növénytermesztés továbbra is dominál, és továbbra is abba az irányba tartunk, hogy szorul vissza, ha az aránypárt nézzük, az állattenyésztés.

Mindezek persze nem indokolják azt, hogy ezen javaslat ne lenne szükségszerű, ne lenne pozitív és ne lenne támogatandó. Ahogy elmondtam, fogjuk is támogatni, csak elvárnánk végre, hogy a többi területen is valódi érdemi, nemcsak a szép szavak szintjén megjelenő, a kommunikációban jól eladható, de a valóságban igazán sokat nem jelentő javaslatok érkezzenek elénk, hanem olyanok, amelyek végeredményeképpen a magyar vidéken való megmaradás, a vidéki élet minősége jelentősen fog javulni. Végre a magyar falu ne egy szitokszó, ne az elmaradottság szimbóluma legyen, hanem visszanyerje régi fényét, és valóban azt jelentse, hogy a legkisebb hazai településen születendő gyermeknek is hasonló vagy inkább ugyanolyan lehetősége legyen az előrelépésre, mint egy Budapesten születendő gyermeknek. Ez bizony szoros összefüggésben van az állattenyésztéssel, hiszen ez az a tevékenység, amely gyakorlatilag elképzelhetetlen egy nagyobb településen, az itt történő fejlesztések kifejezetten a magyar vidékre lennének pozitív hatással.

Arra biztatom az itt jelen lévő képviselőtársaimat, hogy amellett, hogy támogassuk ezt a nemes javaslatot, és minden évben méltóképpen színes programokkal vigyük közelebb az állattenyésztők mindennapjait az átlagemberekhez és tiszteljük meg őket ezzel a nappal, emellett valódi érdemi, a mindennapi életükre is kiható javaslatok is érkezzenek végre a Ház elé. Azokat fogadnánk el aztán igazán nagy örömmel. Köszönöm a lehetőséget. (Taps az ellenzéki padsorokból.)