Készült: 2024.05.12.23:25:06 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

143. ülésnap (2020.06.29.), 184. felszólalás
Felszólaló Dr. Budai Gyula (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka elhangzik az interpelláció/kérdés/azonnali kérdés
Videó/Felszólalás ideje 1:53


Felszólalások:  Előző  184  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. BUDAI GYULA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarországon minden ember számára ismert Gyurcsány ügyvédjének, Czeglédy Csabának a többek sérelmére elkövetett bűncselekménye. A szombathelyi önkormányzati képviselői mandátumhoz jutott Czeglédy Csaba és társai ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség. A Szegedi Törvényszékhez benyújtott vádirat szerint Czeglédy Csaba vezetésével a Human Operator Zrt.-hez kapcsolódva létrejött bűnszervezet 2010 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely munkaerő-közvetítéssel foglalkozott. Ez a bűnszervezet közel hatmilliárd forint kárt okozott a magyar államnak, amely abból adódott, hogy az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót és a személyi jövedelemadót nem fizették be. Az állam mellett a Czeglédy által működtetett bűnszervezet azonban a társadalom leggyengébb és legvédtelenebb csoportjait, a diákokat és a nyugdíjasokat is megkárosította anyagilag azzal, hogy a gazdasági társaságok nem fizették ki a ledolgozott munkájuk fejében járó munkabért.

A magát áldozati szerepben feltüntető Czeglédy Csaba a mai napig is a balliberális pártok dédelgetett kedvence, ugyanis több baloldali önkormányzat a Czeglédy Ügyvédi Irodának többmilliós nagyságrendű megbízást adott. Elszomorító, hogy a baloldal egy adócsaló pozícióban lévő embert ilyen megbízásokhoz juttat.

Tisztelt Államtitkár Úr! Az elhangzottakra tekintettel kérdezem, hogy mekkora kárt okozott Czeglédy a magyar társadalomnak.

Köszönöm szépen, és várom válaszát. (Taps a kormánypártok soraiból.)




Felszólalások:  Előző  184  Következő    Ülésnap adatai