Felszólalás adatai

CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! 1988. május 27-én kelt belügyi jelentés egy lapján tartom a kezemben. Idézem: "A belföldi postaforgalomból kiemelésre került 41 darab, budapesti és vidéki magánszemélyeknek címzett levélküldemény, amelyek az Erdély Művészetéért Alapítvány egyoldalas, nyomdai úton előállított meghívóját tartalmazták. Az Erdély Művészetéért Alapítvány, amelyet öt - Csurka István, Demeter Ervin, Domokos Péter Pál, Hajdú Demeter Dénes és Kulcsár Edit - tagból álló kuratórium működtet, akciót hirdet az Erdélyben élő magyar és német népcsoportokat fenyegető kulturális genocídium elleni védekezés, az ott élő alkotók támogatása, műveiknek a magyar közvéleménnyel és a nagyvilággal való megismertetése céljából. Az anyagokat állásfoglalás céljából átadták a BM III/III-as csoportfőnökségének."

Amikor a jelentéstevő hivatalos közeg ilyen közvetlen egyszerűséggel fogalmazza meg az elképesztő jogtalanságot - a belföldi postaforgalomból kiemelésre került 41 magánszemélynek címzett levél -, a következő elvtársak vezették ugyanilyen kiemelt természetességgel az államot: Kovács elvtárs a pártközpontban emelt ki, Horn elvtárs a Külügyminisztériumban, Medgyessy elvtárs miniszterelnök-helyettesi székben, sok más elvtárs pedig az intézmények élén, a Magyar Nemzeti Bankban, a kétszintű bankrendszerben, Lendvai Ildikó pedig például a KBI tudományos-kulturális osztályának helyettes vezetőjeként. (Derültség az MDF padsoraiban.)

Mindannyiuk számára természetes volt, hogy a postaforgalomból magánlevelek kerülnek kiemelésre. Mi ketten pedig Demeter Ervin édesapjával... - akit akkor még nem azonosítottak ebben a minőségében, de már, mint a jelentés tanúsítja, komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelentett, miként 1957-ben a kistarcsai internálótáborban, amikor is a közbiztonsági őrizet és az ábécé szeszélye közös szalmazsák fölötti ellenőrzés gyakorlására kényszerített bennünket.

De nem ez izgat engem ebben a dologban. Kérdésem tárgya nem politikai, hanem inkább fejlődéstani. Tudtommal még senki nem írta le a gerincesek rendjében azt az egyedfejlődést, illetve a tudatnak és a gerincnek azt a sajátos, egymást sokszor kizáró alakváltozását, amely valakit elvezet a levélellenőrzés helyeslésétől, a "kiemelésre került" magától értetődő könnyedségétől, vagyis a demokrácia és a szabadság minden további nélküli lábbal tiprásától a demokrácia és a szabadság bajnokakénti fellépésig, sőt mások, többek között az egykori levélellenőrzöttek számonkéréséig és megbélyegzéséig. Ez kérem, rejtély előttem. Pedig meglehetősen sokat foglalkoztam az emberi lélek, a jellem alakulásaival.

Azt azonban mindmáig nem tudom megmagyarázni, hogy hogyan képesek egyesesek abból az állapotból, amelyben a kirívó becstelenségeket, mint amilyen a levélellenőrzés is volt, meg a többi, ennél sokkal súlyosabb önkényeskedéseket magától értetődőnek tartották, sőt azért kaptak fizetést, hogy ezt az egész közösséggel természetesnek tartassák, tehát ezt is megrontsák; azaz egy végsőkig züllött állapotból eljutni a demokrácia és a szabadság számonkéréséig azoktól, akiket korábban korlátoztak, akiknek a leveleit titkon elolvasták, jelentéseket készítettek róluk, korábban internálták vagy felakasztották őket.

Lehetséges ilyen fejlődés? Vagy pedig ez egy olyan torzulat, betegség, amire sürgősen ellenszert kell találnunk? Félő ugyanis, hogy ha ez az erkölcsi nihilizmus ma is megnyilvánulhat, kiszámíthatatlan rombolást tesz életünkben. Elég csak a gyors privatizációra és az ugyanezen elvtársak által a magyar nemzeti vagyonból kiemelésre került 1000 milliárdokra gondolnunk.

Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy az Erdély Művészetéért Alapítvány működik, Domokos Péter Pál nélkül, aki csak most, odafent értesül arról, hogy leveleink, valamint a magyarok 1000 milliárdjai ugyanazok által kiemelésre kerültek.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP és a kormánypártok padsoraiban.)