Felszólalás adatai
244. ülésnap (2009.11.17.), 80. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Mádi László (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:09 |
Felszólalások: Előző 80 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Varga Mihály képviselő úr elmondta nagyon részletesen, szakmailag, hogy miért nem megfelelő ez a törvényjavaslat, és ehhez csatlakoznék, hiszen a törvényjavaslat lényegében úgy került a parlament elé, hogy nemhogy évek hosszú sorának folyamatos szakmai egyeztetései nem előzték meg, de lényegében jószerivel, mondhatni, egyáltalán nem volt előkészítve, és hatástanulmányok oldaláról sincs alátámasztva ez a törvényjavaslat.
Ez a törvényjavaslat alapvetően változtatná meg az eddigi konstrukciót, a nonprofit helyett egy forprofit világba kényszerítené bele a magánnyugdíjpénztárakat, lényegesen csökkentené a szereplők számát, ezáltal nyilvánvalóan a verseny lehetőségét is. A megadott feltételek miatt jórészt csak pénzügyi hátterű, banki és biztosítói hátterű cégek tudnának fennmaradni (Babák Mihály: Mutyi!), ami egyértelműen a jelenlegi helyzetben azt eredményezné, hogy a pénztártagok befizetései és az ő tulajdonuk a törvény elfogadása esetén átmenne a profitorientált pénzügyi befektetők tulajdonává. Azt gondolom, hogy ez egy olyan súlyú ügy, amelynek több évtizedes kihatása van, és mind a tízmillió magyar állampolgárt rövid időn belül, néhány évtizeden belül érinteni fogja, ezért ennek a struktúrának a koncepcionális átalakítása csak nagyon-nagyon hosszas és alapos szakmai előkészítés alapján és után történhet meg.
Ugyanakkor hibáztatjuk a Pénzügyminisztériumot és a PSZÁF-ot, hogy nyolc év alatt, az elmúlt nyolc évben lényegében semmi nem történt, a Pénzügyminisztérium a megfelelő jogszabály-változtatásokat nem készítette elő, hogy megfelelő időben, érdemben lehetett volna a megfontolásokat megtenni a törvény módosítása kapcsán (Az elnök csenget.), a PSZÁF pedig nem ellenőrizte a szférát megfelelően, és ezért is alakult ki ez az abnormális helyzet.
Azt gondolom, hogy ezt hozzá kell tenni a vezérszónoklati körhöz. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Felszólalások: Előző 80 Következő Ülésnap adatai