Felszólalás adatai

Tábori Nándor 1922-ben született Taksonyban, a sváb Tagscherer család gyermekeként. 1937-ben, amikor a család Táborira változtatta nevét, a középső fiú, Nándor már papnak készült. Érettségi után a Váci Szemináriumba ment tanulni, és a háború miatt a szemináriumból kispapként került haza a szülői házba. 1945 után az igazságtalan kollektív bűnössé nyilvánítás a sváb többségű településeken mély sebeket ejtett. A kitelepítés és a málenkij robot több százezer magyar, köztük Tábori Nándor és az édesapám életét is megkeserítette, sokukat egy életre tönkretett. A Tábori családot is elérte a málenkij robotra való kihurcolás. A taksonyi több száz katolikus hívővel együtt, sorsukat önként vállalva indult Nándi atya a szovjet kényszermunkatáborba. Döntésével kisgyermeket váró sógornőjét is megmentette.

1945. január 3-án indult a szerelvény a távoli, bizonytalan jövő felé. Társaival Tábori Nándor is a Novi Dombasz-i szénbányába került. Embertelen körülmények között dolgoztatták őket. Nándi atya kispapként a reménytelen világban is erős hittel szolgált. Különleges körülmények között misézett, imádkozott és imádkoztatott.

Szebeni Ilona könyvében szinte minden visszaemlékező egykori fogolytárs megemlékezik Nándi atyáról. Olyan embert és emberi helytállást mutatnak be, ami példaértékű, erőt adó volt számukra az embertelen körülmények között.

Szűcs Józsefné Kardenekker Teréz, Újhartyán: "Nagyon sokat vigasztalt a kispap, a Nándi plébános úr. Minden bajjal hozzá futottam. Adott a magáéból, pedig neki is kevés volt."

Hermann Antal, Újhartyán: "Az első láger, amelyben voltam, a halálgyár volt. Ott alig maradt élő ember. A láger úgyszólván kihalt. Akkor kerültem egy másikba. Ott volt a mostani újlengyeli plébános, Tábori Nándor is. Hozzátehetem, az emberek nagy szerencséjére. Nagyon keményen dolgoztatták őt is, mert megtudták, hogy papnak tanul, és az oroszok előtt ez megbocsáthatatlan bűn volt. Neki mindenkinél többet kellett teljesítenie. Kegyetlenül hajszolták, de nem tudták megtörni. Volt ereje, hogy bennünk is tartsa a lelket."

Nagyon sokan köszönhették neki az életüket. Segített mindig, mindenkin. Minden este elmondtak egy imát. Minden este elénekelték Nándi atyával, hogy "Csendes alkony száll a földre...", minden este, ha csak egy kicsit is, az ott lévők szíve hazaszállt szeretteikhez.

Tábori Nándor atya 1949 novemberében nagybetegen érkezett haza. Befejezte tanulmányait, s 1951-ben pappá szentelték. Egyházi működése alatt végig politikai megfigyelés alatt tartották. A Jóisten megadta neki, hogy szülőfaluja plébánosa is lehetett. Taksony után 1958-ban került Újlengyelbe, ahol haláláig szolgált. Nagy odaadással segítette a családokat, a segítségre szoruló időseket, úgy, mint a lágerben a bajba jutott embereket.

Megrendült egészségével kilencvenévesen is szolgálta az Úr Jézust. Tábori Nándor atya, Pest megye díszpolgára, a Magyar Köztársaság tisztikeresztjének kitüntetettje húsvét ünnepén, nagycsütörtökön olyan csendesen és alázattal, mint ahogyan élt, elment. Az ő szavaival élve: szeretett jó hívei közül az Égi Hazába. Temetése, amelyen Újlengyel község és Beer Miklós váci püspök úr búcsúztatta, méltó volt az emberhez, aki mindvégig megőrizte hitét, becsületét, hazaszeretetét. Tábori Nándor atya életével példát mutatott, kötelességünk megőrizni emlékét.

Köszönöm szépen. (Taps.)