Felszólalás adatai
71. ülésnap (2007.05.15.), 80. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Jánosi György (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 3:09 |
Felszólalások: Előző 80 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A digitális átállás szabályairól szóló törvényjavaslat mentén kialakult négypárti megegyezés tette lehetővé, hogy most már, immár negyedik alkalommal, az elfogadás esélyével tárgyalhassuk meg a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény jogharmonizációs célú módosítását.
Az 1996-os I. törvény módosítását négy alapvető ok tette indokolttá. Az első a már sokat emlegetett vételkörzeti korlátozás a műsorterjesztés terén, amely teljesen ellentmond az európai uniós jogszabályoknak. Így, ez is elhangzott már, az Európai Bíróság eljárást folytat Magyarország ellen. Ennek a kimenetele senki számára sem kétséges: egyetlen módon szüntethető meg az úgynevezett magyar ügy ezen a fronton, hogyha ezt a rendelkezést - közös akarattal - töröljük a médiatörvényből.
A másik fő ok az volt, hogy a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényt meg kellett feleltetnünk, meg kell feleltetnünk az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásnak.
Itt arról van szó, hogy ki kell terjesztenünk a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény személyi és tárgyi hatályát az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás részes államaira, azok állampolgáraira és azok vállalkozásaira is, hiszen itt is volt egy ellentmondás, a médiatörvény ily módon nem felelt meg ennek a megállapodásnak.
A harmadik ok a tulajdonosi követelmények módosítása a közösségi jog négy szabadságelvének megfelelően. A közösségi jog négy alapszabadsága közül a letelepedés szabadságát sérti a hatályos rendelkezés, ezt látnunk kell, amely állampolgársági alapú diszkriminációt tartalmaz. A módosítás a problémát úgy orvosolja, hogy a szavazati joggal kapcsolatos állampolgársági és területi megkötéseket az EGT-megállapodásban részes államok tekintetében feloldja, így ezen a fronton is megfelelhetünk az említett megállapodásnak.
Végül a negyedik a fogyasztóvédelmi tárgyú közösségi jogi aktusok átültetése. Itt egy 2004-es európai parlamenti és tanácsi rendeletről van szó, amelyet igyekszünk átültetni a médiatörvénybe, úgy, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület hatáskörét bővítjük azzal a joggal, amit ez a rendelkezés előír.
Ennek a négy követelménynek ily módon megfelel a médiatörvény módosítása, ezért azt a szocialista frakció egyöntetűen támogatja.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Felszólalások: Előző 80 Következő Ülésnap adatai