Felszólalás adatai

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindazokat, akik figyelemmel kísérik a munkánkat. Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 28. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Szabó Erika és Mádai Péter jegyzők lesznek a segítségemre.

A hétfőn elfogadott napirendünk szerint soron következik az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 1999. évi tevékenységéről szóló beszámoló, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 1999. január 1-je és december 31-e közötti tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az adatvédelmi biztos 1999. évi beszámolójának megvitatása és az ezekhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslatok általános vitája.

Tisztelt Országgyűlés! Elsőként az országgyűlési biztosok felszólalására kerül sor 25-25 perces időkeretben. Ezt követően a kormány álláspontjának ismertetésére kerül sor, majd valamennyi beszámoló és határozati javaslat általános vitája külön-külön folytatódik.

Elsőként megadom a szót Gönczöl Katalinnak, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának.

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Majtényi László adatvédelmi biztos úrnak.

DR. MAJTÉNYI LÁSZLÓ adatvédelmi biztos: Elnök Úr! Képviselő Hölgyek és Urak! Tisztelt Vendégek! Köszönöm a szót. Azzal kezdeném, hogy az 1999. év első ránézésre a szokásos munkával telt. Az ügyforgalmi statisztikáink, amint arról már többször beszéltem, valamiféle tükröt tartanak - mint minden ombudsmani beszámoló - a társadalom, illetőleg a politikai szféra elé is, és bizonyos változások felismerésére alkalmasak.

Az 1999. évben adatvédelmi biztosként 931 vizsgálatot folytattam. Ez a 931 vizsgálat valamivel kevesebb, mint az 1998. évben lefolytatott vizsgálatok száma, és nagyon érdekes változásokat látunk, ha figyelembe vesszük a vizsgálatok arányait, statisztikai kategóriáit. Az első változás, hogy jelentősen csökkent a panaszok száma, miközben ugyancsak jelentősen növekedett az úgynevezett konzultációs ügyek száma. Hogy a panaszok számának csökkenésének hátterében az információs jogok hazai állapotában bekövetkezett javulás áll-e, az értelmezés kérdése, mert van egy másik magyarázat is, nevezetesen az, hogy immár ötéves esetjog áll a hátunk mögött, és igen sok panaszosnak tudjuk azt a választ adni, aki akár levélben, akár telefonon megkeres bennünket... - különösen a telefonos megkeresésekre áll ez, nagyon sok telefonhívást kapunk, melyek természetesen nem szerepelnek az ügyforgalmi statisztikáinkban, mint ahogy nem szerepeltetem a sokezres nyilvántartási ügyeket sem.

(10.00)

Tehát nagyon sok érdeklődő állampolgárnak azt a választ adhatják a kollegáim, hogy ebben az ügyben - ehhez nagyon hasonló ügyben - az adatvédelmi biztosnak van álláspontja, és megküldjük a panaszosnak a korábbi állásfoglalást, amelyet ő a jogvitájában fel tud használni, és ha eredményt ér el, akkor ebből a "panaszból" - azért idézőjelben, mert az ügyforgalmi statisztikában nem szerepel - nem lesz nyilvántartott ügy.

A másik sajátossága, hogy egy nagyon érdekes jelenséget tapasztalok - számomra érdekes, talán a nézőközönség számára is -, hogy körülbelül annyival csökkent az össz ügyszámunk, ez egyébként néhány, tízes nagyságrendben van, amennyivel csökkent a jogszabály-véleményezések száma. Ez azt jelenti, hogy kevesebb, információszabadságot, illetve adatvédelmet érintő jogszabályt kaptam véleményezésre, mint a korábbi években. Itt is két eset van. Azt tapasztalom, hogy nagyon fontos, információs jogokat érintő jogszabályokat elmulasztanak a jogalkotók elküldeni, illetőleg az is előfordul, hogy olyan tervezeteket is kapok, amelyeknek semmi közük nincs az információs jogokhoz.

A következő érdekesség, amelyet említeni szeretnék: nagyon stabil az adatvédelem és az információszabadság-ügyek egymáshoz viszonyított aránya, akárhogy változik egyébként az ügyforgalmi statisztika. Mégpedig minimálisan ugyan növekedett az információszabadság-ügyek száma 11 százalékra a korábbihoz képest, de ha csak a panaszügyeket tekintem, akkor 7 százalék alatt van a panaszügyeken belül az információszabadsággal kapcsolatos ügyek száma, ami egyébként egyértelműen az én személyes értékelésem, véleményem szerint - hogy ez helyes, vagy nem helyes, azt persze nem tudom - a magyarországi polgárosodásnak egyfajta felemásságát mutatja. A közügyek iránt sokkal kevesebb érdeklődést mutat a magyar társadalom, mint az egyébként ugyancsak rendkívül fontos és általam - nyilván nem kell hangsúlyoznom, hogy mennyire - fontosnak tartott személyes adatok védelme, a privacy védelme iránt.

Néhány szót mondanom kell egy nagyon örömteli fejleményről, nevezetesen arról, hogy az Európai Unió szervezetei között működik a tanács tanácsadó szerve, az Európai Unió adatvédelmi biztosainak a munkacsoportja. Az adatvédelemmel kapcsolatos ügyeket ez a munkacsoport készíti elő döntésre a tanács számára. Ez a munkacsoport múlt év szeptemberében megvizsgálta az Európai Unió adatvédelmi direktívája érvényesülésének a tapasztalatai tükrében az Európai Unión kívüli országok adatvédelmi jogrendjét és hangsúlyozottan az adatvédelmi jogi gyakorlatot. Azt találta, hogy az Európai Unión kívül ma két ország van - ez a munkabizottság elsőnek Svájcot nevezte meg egy ajánlásában vagy döntésében, másodiknak pedig Magyarországot -, beleértve a tengerentúli államokat is, amelyekkel kapcsolatban azt az állásfoglalást tehette, hogy úgynevezett adekvát védelmet biztosítanak ezek az országok a személyes adatok védelme terén.

Az adekvát védelemminősítés annyit tesz, hogy amennyiben az Európai Unió döntéshozó szerve elfogadja majd ezt az ajánlást, akkor felszabadítja az Európai Unió a személyes adat áramlását az Unió, illetőleg ezen országok között. Ez pedig a Magyar Köztársaságnak nemcsak az emberi jogi elismertségét növeli, hanem ezen túl igen fontos versenyelőnyökhöz is juttatja Magyarországot például a gazdasági szférában. Nevezetesen: a gazdaság legkorszerűbb ágazataiban a személyes adatok áramlása nélkül a gazdasági kapcsolatokat építeni és fejleszteni nagyon nehéz, majdnem lehetetlen. Ez a magyarországi tőkebeáramlásra is jó hatással lehet, feltéve persze, ha az ország ki tudja használni. Előzetes feltétel, hogy az Unió döntéshozó szerve valóban úgy fog dönteni - amely egyébként nyilván valószínű -, ahogy a munkabizottság számára javasolta.

Az Európai Uniónak ez a munkabizottsága egyébként nem várta meg az Unió döntéshozó szervét, hanem Magyarország képviselőjeként engem - mint az Országgyűlés adatvédelmi biztosát - tanácskozási joggal az Európai Unió adatvédelmi munkabizottságába meghívott, és a rendszeres találkozóikon - igaz, nem szavazati joggal - képviselhettem Magyarországot. Svájc képviselőit is meghívták.

Ebben az ügyben még egy, szerintem fontos fejleményről szeretnék beszámolni önöknek: múlt év decemberében Ausztria jogszabállyal, a kancellár által aláírt jogszabállyal úgy döntött, hogy nem várja meg az Unió végső döntését, hanem megnevezi Magyarországot adekvát védelmet biztosító országnak. Tehát az osztrák-magyar relációban ezt a státust megkapta. Ezt a jogszabályt egyébként még az előző kancellár írta alá.

Az előadásom következő részében szeretnék néhány megjegyzést tenni az elmúlt évről. Ügyek és ügycsoportok tükrében szeretném megtenni ezt a néhány megjegyzést. Néhány nagyon örvendetes eseményről számolhatok be. Ezek között kiemelkedő jelentőségűnek tartom azt a törvényt, amelyet a parlament a napokban fogadott el a koncessziós szerződések közérdekű adattartalmának a meghatározásával. Nagyon örültem ennek a törvénynek, nemcsak azért, mert ez a Igazságügyi Minisztériumnak tett ajánlásom történetére is pontot tesz, hanem főleg azért, mert egy igen komoly korrupciós nyomást csökkent az a törvény, amelyik nem hagyja sötétben a koncessziós szerződésnek azt a részét, amely közérdekű adatnak minősítendő, tehát a törvény tartalmával - és nem csak a tényével - messzemenően egyetértek.

Ugyancsak örvendetes, bár nem vita nélküli eredménye a múlt évnek a statisztikai törvény módosításával kapcsolatos vita, illetőleg az ehhez kapcsolódó igen fontos esemény, a 2001. évi népszámlálással kapcsolatos adatvédelmi problémák rendezése.

Ami a statisztikai törvény körüli vitát illeti, meglehetősen éles vita folyt - hogy mondjam, az élességet nem a barátságtalanság értelmében használnám, hanem az álláspontok különbözőségét tekintve - az adatvédelmi biztos és a Statisztikai Hivatal, illetőleg az Igazságügyi Minisztérium között. Azonban nagy örömömre ez a vita úgy jutott nyugvópontra, hogy azt hiszem, ezzel a megoldással az információs szabadságjogok nyertek. Az első változat szerint a Statisztikai Hivatal korlátozás nélkül vehetett volna át személyes adatokat bármely nyilvántartásba statisztikai célra ugyan, azonban az adatvédelem néhány alapelve ezt a megoldást nem tette volna lehetővé, és végül sikerült olyan megoldást találnunk, amely kielégíti a Statisztikai Hivatalt is, az Igazságügyi Minisztériumot is - mint a kormány képviselőjét -, és az adatvédelmi követelményeknek is megfelel.

Ezzel kapcsolatban igen fontos, és azt hiszem, ilyen értelemben az adatvédelmi biztos a kormányzatnak és az országnak is szolgálatot tud tenni abban a tekintetben, hogy a 2001. évi népszámlálás nagyon fontos, nagyon érzékeny adatokra kérdez rá, olyan adatokra, amelyeket korábban nem firtattak, mint például a vallási meggyőződéssel kapcsolatos adatokat, azonban erre sikerült egy olyan megoldást találni, amely szerintem megnyugtató. Tehát talán van jelentősége annak, ha nemcsak a Statisztikai Hivatal, illetőleg a kormány képviselői nyugtatják az állampolgárokat a tekintetben, hogy nem kell félniük az adatszolgáltatástól, hanem ugyanezt az álláspontot egyeztetés után az adatvédelmi biztos is képviselni tudja. Ez talán az egyik nagyon sokba kerülő és nagyon fontos népszámlálás sikerét is némiképp elősegítheti.

Ugyancsak tulajdonképpen örömmel mondhatom azt, hogy a Történeti Hivatallal és az egyes fontos tisztségek ellenőrzésével kapcsolatos törvénnyel kapcsolatos ajánlásomra is pozitív volt az Igazságügyi Minisztérium, illetőleg a miniszter asszony válasza.

(10.10)

Tehát lényegét tekintve az ajánlásomat támogatja, amely ajánlás azt mondaná a legfontosabb részében, hogy az iratokban szereplő csoportok jogait elkülönítetten kéne megállapítani.

Még egy örömteli dologról azért hadd szóljak: '95 óta, tehát hivatalba lépésem óta kifogásolom az igazságügyi nyilvántartás egész rendszerét és jogszabályait. Sajnos, még mindig hatályban vannak ezek. Viszont az Országos Igazságszolgáltatási Tanács 1999 decemberében a 100/1999-es határozatában ugyanazt a törvényhozást sürgeti, amely törvényhozást én '95 óta folyamatosan sürgetek.

Azon ügyek közül, amelyekben nem volt egyértelműen sikeres a múlt évi fellépésem, mindenképpen említést érdemel részben az államtitoktörvénnyel kapcsolatos vita, amely a kormányzat és köztem kibontakozott és részben - ezzel összefüggésben - az úgynevezett Kriminális-eset.

Az államtitoktörvénynek a nekem megküldött első változata egy olyan módosítást tartalmazott volna, amely az információs jogok érvényesítése szempontjából rendkívül aggályosnak volt tekinthető, és a jog instrumentális értékét is annyiban megbontotta volna, hogy az államtitok fogalmának egy enyhébb fogalmat, tehát szélesebb adatkört tett volna lehetővé a törvénynek a tartalmi megfogalmazásában, az államtitok tartalmi fogalmában - amely úgy szólt, hogy az állami szerv zavartalan működése lett volna a védendő alkotmányos érték -, mint ami a szolgálati titok megfogalmazása.

Végül azonban egy olyan törvényt fogadott el a tisztelt Ház, amely ugyan szigorítja az információs jogok érvényesülésének a lehetőségét, tehát a tartalmi titokfogalmat tágítja - és ilyen módon természetesen egy adatvédelmi és információszabadság-ombudsman ettől boldog nem lehet -, azonban a jelenlegi törvényszöveg a jogállami értékrenden belül marad akkor, amikor a kormány és a kormány bizottságainak a zavartalan működését nevezi meg védendő titokvédelmi értékként.

A Kriminális-ügyről annyit mondanék csak, hogy a legfőbb tanulsága az én álláspontom szerint az, hogy világos és tiszta fogalmak révén magát az egész titokjogrendet is át kell hogy hassa a jogállami értékrend; a minősítést, a minősítés eljárását és a minősítés összes tartalmi és formai követelményeit úgy kell megfogalmazni - és ezt a gyakorlatban úgy is kell alkalmazni -, hogy a jogalkalmazói döntés meghozója tekintettel legyen arra, és tudatában legyen annak, hogy egy alkotmányos jog korlátozása felől dönt ő abban a pillanatban, és ezért igen szigorú követelményeket kell alkalmaznia.

Tehát azt mondom, hogy a titkosság világát is a jogállami világosságnak kell áthatnia. Ha ez képzavarnak is tűnik tartalmilag, állítom, hogy ez nem képzavar, hiszen arról van szó, hogy a titkosság és a nyilvánosság határát nagyon precízen meg kell határozni. Maga az ügy egyébként végül is úgy jutott nyugvópontra, hogy az alkotmányos jogok érvényesülése az én jogi értékelésem szerint megtörtént.

Az elmúlt évben nagyon fontosnak tekintem a VIP-lista ügyét, tehát a tavaly nyári Postabank-botránnyal kapcsolatos ügyet, amely állásfoglalást igényelt. Ebben azt a véleményt képviseltem, hogy a pénzintézeti törvénynek az a jogi szabályozása, amely a közhatalmat gyakorlók banktitkát ugyanúgy védi, azoknak a közhatalmat gyakorló személyeknek a banktitkát, akik a bankszféra felett állami hatalmat is gyakorolnak, talán nem szerencsés, és így szükség lenne törvényi módosításra, az én jogi álláspontom szerint.

A banktitok fogalmával egyéb problémák is vannak. A banktitok törvényi szabályozása pillanatnyilag úgy fest, hogy korlátlan a banktitok megtartásának időtartama. Márpedig jogállamban korlátlan ideig titok általában sem létezhet, s a kutatást is lehetetlenné teszi. Tehát Kossuth Lajos bankügyleteit az elzálogosított szepesi vármegyékkel kapcsolatosan - amelyik, mint tudott, a Thurzó Bankház közreműködésével történt - igazából nem lehetne kutatni, ha a törvényt szó szerint vennénk. Úgyhogy itt törvényi módosítást szerintem mindenképpen indokolt kezdeményezni.

Hozzáteszem, hogy múlt hét végén volt a jogászegylet balatonfüredi országos gyűlése, ahol ajánlásban ugyanezt a követelményt a jogászegylet is megfogalmazta, azzal az általam ugyancsak nagyon fontosnak tartott követelménnyel együtt, hogy a banki, biztosítási, pénzügyi szférában a szektorális törvényeket átgondolt és egymásra tekintettel lévő adatvédelmi szabályozással indokolt lenne kiegészíteni. Hozzáteszem egyébként, hogy miközben lényegében stagnál az ügyszám, a panaszok száma csökken, ezen belül a bankokkal, pénzintézetekkel kapcsolatos panaszok száma viszont emelkedik. Érdemes lesz jövőre erre visszatérni, hogy ez most egy véletlen jelenségként értékelhető vagy tartós tendencia az ügyforgalmunkban.

Ha megengedik, néhány szóban rátérnék a bizottsági viták tanulságaira. Idén hat bizottság hallgatott meg engem, és a hat bizottságban meghallgatott képviselő hölgyeknek és uraknak, minden felszólalónak személyes köszönettel tartozom, mert mindegyik felszólalás olyan volt, hogy a munkámat részben elismerte, részben segítette.

A bizottsági álláspontokból néhány nagyon fontos dologra azért, azt hiszem, indokolt lenne kitérnem. Az egyik az, hogy az önkormányzati bizottságban a bizottság tagjai elfogadták azt a felvetésemet, amelyben arra hívtam fel a figyelmüket, hogy a zárt önkormányzati ülések jegyzőkönyveinek a szabályozása sem egészen megnyugtató, és nem egészen megnyugtató a zárt ülés elrendelésének a szabálya sem. Ami az ülések jegyzőkönyvét illeti, az egyik probléma az, hogy itt sincs meghatározva a zárt ülés jegyzőkönyve bizalmas kezelésének a határideje. Igaz ugyan, hogy analógiával mondhatjuk talán azt, hogy a levéltári törvényben meghatározott határidők ezekre az iratokra is vonatkoznak, azonban általában nem jutnak el a levéltárba az önkormányzati ülések zárt üléseinek a jegyzőkönyvei.

A másik az, hogy nem egészen megnyugtató az a jogi rendezés, amely azt szolgálná, hogy mi van abban az esetben, ha az önkormányzat jogellenesen tart zárt ülést, és ennek a jogellenesen elrendelt zárt ülésnek a jegyzőkönyvével később vajon mit kellene kezdeni.

A következő probléma pedig az, hogy az önkormányzat a törvény szerint zárt ülést tarthat akkor, amikor a vagyonával rendelkezik, és méltányolható üzleti érdeke szól a zárt ülés tartása mellett. Ezzel kapcsolatban pedig az az álláspontunk - a bizottság és az én álláspontom teljesen egybehangzó -, hogy megítélésünk szerint tényleg lehet az önkormányzatnak olyan érdeke, üzleti típusú érdeke, amely a zárt ülés tartását és a jegyzőkönyv bizalmas kezelését indokolja. Azonban ez semmiképpen nem lehet főszabály; hiszen az önkormányzat a zárt ülésen is közvagyon felett rendelkezik, ezért indokolt lenne egy olyan szabályozás, amelyik tükrözi azt, hogy - miközben tudjuk, hogy az önkormányzatok felélik a vagyonukat - az önkormányzat, amikor a vagyonával rendelkezik a zárt ülésen, ennek a bizalmas kezelése kivétel kell hogy legyen, nem pedig főszabály. Vannak, azt hiszem, olyan önkormányzatok, ahol ezt valójában főszabályként alkalmazzák.

A másik fontos dolog, amely a bizottsági vitákban fölmerült: úgy néz ki, hogy a képviselő hölgyek és urak rokonszenveznek azzal az új információs modellel, amit korábban kanadai modellnek, most már szívem szerint inkább Bács-Kiskun megyei modellnek neveznék.

(10.20)

A Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal a kanadai információs gyakorlatot alapul véve egy újfajta információs modellt próbál meghonosítani számos dekoncentrált és egyéb helyi közigazgatási szerv együttműködésével - amihez egyébként jogszabály-módosítás sem kell, csak jóakarat -, és ennek a modellnek az átvétele központi közigazgatási szervek részéről is, illetőleg akár önkormányzatok részéről is talán megfontolandó volna.

A múlt évi eredmények között nem szóltam arról, hogy a direkt marketing tevékenységet a nyilvántartási törvény módosításával sikerült az újszülöttek esetében korlátok közé szorítani, ezáltal lehetővé vált az, hogy az újszülött megérkezésétől számított 90 napig nem adhatja át az állami nyilvántartó szerv ezeket az adatokat a direkt marketing cégeknek.

A bizottsági vitákban felmerült az a javaslat, amely nagyon is a szívem szerint való, hogy az egész rendszert át kellene gondolni abban a tekintetben, hogy most a jog csak tiltakozási jogot biztosít az állampolgároknak, tehát letilthatjuk az állami szervek által kezelt adataink direkt marketing célra való átadását, de nem azt a jogot biztosítja számunkra, hogy pozitív nyilatkozattal rendelkezhessünk arról, hogy hozzájárulunk adataink átadásához. Jó lenne ezen változtatni, különösen azért, mert az információs korban egyre kiszolgáltatottabbak az emberek a személyes adataik tekintetében.

Ugyancsak a bizottsági vitákon merült fel az a nagyon fontos dolog, amit egyébként én már korábban is próbáltam erőltetni, hogy készül a távközlési törvény. A távközlési törvény megalkotása nagyon jó alkalom lenne arra, hogy a távközlési törvénybe a telekommunikációval kapcsolatos adatvédelmi követelményeket vagy legalábbis az alapvető adatvédelmi követelményeket belefoglaljuk, hiszen a telekommunikációs szférára - különös tekintettel az internet fejlődésére és elterjedésére - egészében azt mondhatjuk, hogy a szektorális szabályok teljesen hiányoznak. Ezt az egyik képviselő úr vetette fel, és én szeretném ezt támogatni, annál is inkább, mert én már korábban a szakminiszternek az ezzel kapcsolatos álláspontomat jeleztem.

Végezetül engedjék meg, hogy egy mulasztásomat pótoljam. A tavalyi parlamenti beszámoló kiegészítésekor elmulasztottam megköszönni a munkatársaimnak azt a munkát, amelyet az adatvédelmi biztos irodájában kifejtettek, és ezért most visszamenőleg is mind a két év munkáját szeretném nekik megköszönni. Ezt azért is kell hangsúlyosan megtennem, mert önök tudják, hogy a munkakörülmények nem a legjobbak, az én munkatársaim nagyobbik fele olyan munkahelyen dolgozik, ahol gyakorlatilag természetesen fény nincs.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Hende Csaba államtitkár úrnak, aki együttesen kívánja ismertetni a beszámolókkal kapcsolatos kormányálláspontot.

DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Csakúgy, mint a korábbi években, ezúttal is bele kell néznünk - törvényhozóknak és végrehajtóknak egyaránt - abba a tükörbe, amelyet az országgyűlési biztosok elénk tartanak.

A kormánynak együttesen egymást követően van alkalma a három nagy terület biztosainak beszámolójáról véleményt mondani. Álláspontunk kifejtését természetesen az országgyűlési biztos asszony és általános helyettese beszámolóinak értékelésével kezdjük.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az Országgyűlés jogvédő intézménye, amelyről az Alkotmánybíróság a következőket állapította meg: "A parlamenti ellenőrzés szervei, közöttük a parlamenti biztosok a mai parlamentáris rendszerű állam parlamenti ellenőrzésének olyan intézményei, amelyek feladata, hogy a végrehajtó hatalom tevékenysége során a törvények uralmát és az állampolgárok jogvédelmét biztosítsák. Ez az igény és követelmény a modern demokráciákban általánosan megjelenik, tekintettel a közigazgatás rendszerint szakismeretben, létszámban, államvezetési tapasztalatokban és technikában is megnyilvánuló informális túlhatalmára, illetőleg az abban rejlő veszélyekre."

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és hivatala az előttünk fekvő több mint 600 oldalas beszámoló tanúsága szerint igen alapos munkát végzett az elmúlt évben is, meg sem kísérelem részleteiben elemezni és értékelni ezt a 600 oldalt, mindössze elismerésemet és nagyrabecsülésemet fejezem ki az abban foglalt munka iránt.

Mindenekelőtt alapvető jelentőségűnek kell tartanunk az általános hatáskörű országgyűlési biztosnak azt a megállapítását, hogy "a jogállam alapvető intézményei megfelelően működnek, és a hatóságok tevékenysége összességében érvényesíti és elősegíti az alkotmányos jogok védelmét". A biztos asszony is nyilván nem véletlenül idézte szó szerint a jelentésnek ezt a részét az iménti előadásában, tehát egyetértünk abban, hogy ez valóban kulcsmomentuma a jelentésnek.

Jól jelzi az ombudsmanok helyzetének egyre szélesebb elfogadottságát és beágyazottságát a társadalom alapvető intézményei közé, hogy a vizsgált hatóságok a korábbi évek tapasztalataival összevetve egyre fokozódó mértékben pozitív módon viszonyulnak az országgyűlési biztos tevékenységéhez és javaslataihoz. A számszerű adatok ezt hűen tükrözik. Érzékelhető, hogy a korábbi években tett ombudsmani ajánlásokat mind több alkalommal fogadják el a címzett hatóságok. A '95-98-as évek átlagában, tehát a '95 és '98 közötti évek átlagában ez az ajánlások mintegy 52 százalékára vonatkozott, míg 1999-ben már csaknem 64 százalékot tett ki. A korábbi évekkel szemben tavaly már nem fordult elő az a sajnálatos eset sem, hogy a megkeresett szerv ne válaszolt volna a biztosok kezdeményezéseire.

Mindezzel összefüggésben ugyancsak érdemes idézni még egy mondatot az országgyűlési biztos és helyettese beszámolójából. Érdekes, hogy ugyanezt a mondatot a biztos asszony is külön kiemelte az iménti előadásában, ez a mondat pedig így hangzik - idézem -: "politika és érzelemmentes szakmai döntéseket hoztunk, amelynek során külső befolyásnak nem voltunk kitéve". Ez a megállapítás azért érdemel figyelmet, mert egy újabb metszetben ad képet arról, hogy az ombudsmani intézmény rendkívül rövid idő, mindössze öt év alatt meggyökeresedett a magyar alkotmányos intézmények között. Mind a vizsgált hatóságok, mind az állampolgárok, illetve a társadalom szervezetei elfogadták, sőt, nagy becsben tartják a parlamenti ellenőrzés ezen intézményét, pártatlan és objektív alapokon folytatott tevékenységét.

Eme általános közmegítélés egyik megnyilvánulása, hogy tevékenységük megengedhetetlen befolyásolására nem tapasztalhatók még csak törekvések, még csak kísérletek sem. Általánosítva ezt a megállapítást megkockáztathatjuk, hogy ez a társadalom politikai érettségének, a politikai kultúra és a közéleti kultúra fejlődésének jeleként is felfogható. Meg kell mondanunk azt is, hogy ez a megbecsülés nem kis részben az országgyűlési biztosi megbízatást betöltő személyeknek, az ő személyes kvalitásaiknak köszönhető.

Több helyen megjegyzi a beszámoló, hogy az ügyek mind bonyolultabbá válnak, mind több rétegű vizsgálatra és elemzésre van szükség. Ez sajnos korunk jelensége, amelyben élünk, és - idézőjelben - megnyugtatásként hadd utaljak arra, hogy valamennyien, akik a jogharmonizációs munka mindennapos folyamatában részt veszünk, már látjuk, hogy az európai jogközelítés előrehaladtával a felmerülő ügyek a maihoz képest még sokkal bonyolultabbá fognak válni. A jogi szabályozások mind több rétege, mind sűrűbb szövete jön majd létre.

Nyilvánvaló az is, hogy minél több jogi szabályt kell betartania az állampolgárnak és a hatóságnak, óhatatlanul annál nagyobb az esélye a jogalkalmazási hibák és a rossz gyakorlatok kialakulásának. Az ennek folytán esetleg megsértett jogszabály pedig bármely távolról is, de mindenképpen érinti az állampolgárok alapvető jogait. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy a mind szövevényesebbé váló ügyek megítélése is egyre nehezebbé válik. Ez ugyanúgy igaz a hatósági jogalkalmazásra, mint a bíróságok, ügyészségek eljárására, de természetesen az országgyűlési biztosok tevékenységére is.

(10.30)

A beszámoló összefoglalóan megállapítja, hogy az alkotmányos jogok érvényesítése során a hatóságok leggyakrabban a tisztességes eljárás követelményét sértik meg, és jogos sajnálkozással állapítja meg, hogy az ilyen visszásságok aránya évek óta nem változik, vagyis nem csökken. Ha ennek okait vizsgáljuk, sajnos esetenként olyan objektív korlátokat találunk, amelyek leküzdésére egy évtized sem volt elegendő. Csak egy példát hadd idézzek fel!

A beszámoló egy konkrét esettel kapcsolatban elfogadhatatlannak minősíti a hatóság védekezését, amely arra hivatkozott, hogy egy szabálysértési ügy elévülésére a hatóság leterheltsége, az elintézendő ügyek magas száma és a személyi-tárgyi feltételek hiányosságai miatt került sor. Ezt a megállapítást, ha nem veszik tiszteletlenségnek, érdemes párhuzamba állítani a beszámolónak az Országgyűlési Biztosok Hivatala panaszügyintézésével kapcsolatos tevékenységéről szóló részével, az ugyanis lényegében ugyanezt fogalmazza meg, de immár a másik oldalról. Idézem: "Az országgyűlési biztos és általános helyettese irányítása alatt dolgozó munkatársak további belső tartalékokkal nem rendelkeznek, a hátralékok számottevő csökkentése még az új beadványok alacsonyabb száma mellett sem várható."

Mindez tehát arra mutat, hogy mindenfajta tömeges hivatali ügyintézés - az objektíve fennálló szűk keresztmetszetek miatt - szinte megszüntethetetlenül együtt jár bizonyos selejttel, vagyis kényszerűen párosulhat olyan diszfunkcionális működéssel, amely a legjobb szervezés és a legnagyobb odaadás mellett sem számolható fel teljes mértékben, figyelemmel az adott külső feltételekre. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindebbe bele kellene törődnünk, ellenkezőleg: mindent meg kell tenni az ilyen esetek számának és súlyának csökkentésére, de sajnos tudomásul kell vennünk, hogy a tökéletességet sem a társadalom egésze, sem annak legnagyobb szervezete, az állam nem fogja soha elérni.

Az országgyűlési biztos és általános helyettese vizsgálatai túlnyomó többségükben a hatóságok jogalkalmazási gyakorlatában tapasztalt, az alkotmányos jogokat sértő elemeket fedtek fel. Ugyanakkor számos esetben a jogalkalmazási gyakorlat hibáit az egyértelműbb jogi szabályozás megteremtésével látják kiküszöbölhetőnek, más esetekben pedig magát a jogi szabályozást vagy annak hiányosságait minősítik az alkotmányos jogok szempontjából visszásnak. Mindezek kiküszöbölése érdekében a tavalyi évben 213 ajánlást fogalmaztak meg a jogalkotó szervek részére.

Időbeli korlátok miatt nincs módon arra, hogy valamennyi ajánláson vagy akár azok legjelentősebb elemein végighaladjak, ezért csak utalok rá, hogy a beszámoló külön is kiemeli az Országgyűlésnek címzett, a törvényalkotásra vonatkozó ajánlásokat. Ezek között a biztos asszony és általános helyettese a tisztességes eljáráshoz fűződő garanciák hatékony biztosítása, az összeférhetetlenség megszüntetése és a jogbiztonság érdekében ismételten javasolják a rendőrségen fogva tartott személy rendkívüli halála, valamint a rendőr lőfegyverhasználata kivizsgálásának ügyészi hatáskörbe utalását.

Tisztelt Ház! Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága több ízben foglalkozott már e kérdéskörrel. A módosított szabályozás ezekben az esetekben kötelezi a rendőrséget az ügyész haladéktalan tájékoztatására, és további garanciákat is megfogalmaz. Mindezen túlmenően a legfőbb ügyész is utasítást adott ki az ügyészi szervek részére az említett esetek fokozott figyelemmel kísérésére és a rendelkezésre álló garanciák érvényesítésének maradéktalan megkövetelésére. Egészen bizonyos vagyok abban, hogy az országgyűlési biztos általános helyettesének legfőbb ügyésszé választása ennek a már korábbi, legfőbb ügyész által kiadott utasításnak a - hogy úgy mondjam - aggályos gondossággal való végrehajtására irányuló ügyészségi törekvést csak erősíteni fogja.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa akkor és ott tudomásom szerint elfogadta az alkotmányügyi bizottság állásfoglalását. Ennek ellenére a most kifejtett véleménye szerint a probléma nem oldódott meg, mondván: a jogszabály-módosítások továbbra is rendőri hatáskörben hagyták a fogva tartott rendkívüli halálesetének kivizsgálását.

Tisztelt Ház! A kormány álláspontja ez ügyben változatlan. Nem lehet a kivizsgálást az ügyészség kizárólagos nyomozati hatáskörébe utalni, hiszen ebben a körben nem nyomozati, hanem államigazgatási eljárásról van szó, az ügyészség pedig nem államigazgatási szerv. Más oldalról nem tekinthető eleve összeférhetetlennek, hogy a rendőrségen történt rendkívüli haláleset kivizsgálása rendőrségi keretek között történik, az ilyenfajta megközelítés eleve megkérdőjelezné bármifajta szervezeten belüli felülvizsgálat létjogosultságát. Ezen túlmenően azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy maga az ügyészségi nyomozás is a rendőrség igénybevételével történik, hiszen az adott esetben szükséges speciális szakértelem - például orvos szakértő vagy éppen fegyverszakértő - csak a rendőrség kötelékében van meg, így tehát az ügyészségi nyomozási hatáskörbe utalás esetében sem lehetne teljesen kizárni az eljárásból a rendőrséget.

Miután a korábbi alkotmányügyi bizottsági vizsgálat és elemzés során feltárt összefüggések alapján a megfelelő jogszabály-módosításokra sor került, megítélésünk szerint a kérdés megnyugtató rendezése megtörtént. Mindezekre tekintettel az ismételten megtett ajánlással - legnagyobb sajnálatunkra - nem tudunk egyetérteni.

Az országgyűlési biztos asszony vizsgálatot folytatott a mozgáskorlátozottak emberi és állampolgári jogai érvényesülésének helyzetéről, különösen akadálymentes közlekedésükről a közhasználatú épületekben. A vizsgálat alapján a biztos asszony több ajánlást tett, többek között az igazságügy-miniszter részére is. Ebben kezdeményezte, hogy az igazságügy-miniszter gondoskodjon arról, hogy a különböző tárcákhoz tartozó hatóságok és a szakhatóságok vonatkozó ágazati előírásai, valamint a kötelező szabványok egyöntetű fogalmakat használjanak. Ehhez kapcsolódóan javasolta az egymásnak ellentmondó vagy egymást kizáró szabályok jövőbeni kiküszöbölését.

Az ajánlással kapcsolatban mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a jogalkotási törvény alapján az igazságügy-miniszter és a szakminiszter minden esetben megosztott felelősséget viselnek a jogszabály előkészítéséért. Az igazságügy-miniszter e körben éppenséggel azért visel felelősséget, hogy a jogszabály összhangban álljon az alaptörvénnyel, a jogrendszer egészével és ezen belül más jogszabályokkal. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni a szakminiszter felelősségét sem, aki a jogalkotási törvény szerint a jogszabály előkészítéséért felelős, e területen pedig különösen azért, hogy a szabályozás valóban szükséges legyen, a tervezett megoldások pedig alkalmasak legyenek a kitűzött cél elérésére. Ezért az érintett miniszterek a jogszabály-előkészítés terén folyamatosan és intenzíven együttműködnek egymással. Megjegyzem, hogy az együttműködésnek ebbe a körébe a tárcák számos esetben bevonják az országgyűlési biztosokat is, és az ombudsmanok véleményét, javaslatait túlnyomó többségében el is fogadják. A jogszabály-előkészítésért felelős miniszterek a kormány programjában célul kitűzött minőségi jogalkotás követelményét szem előtt tartva fokozott figyelmet fordítanak a jogi szabályozások összhangjára, és e körben a fogalomrendszerek koherenciájára is.

A biztos asszony javasolja a kerékbilincs alkalmazásával és a jármű elszállításával kapcsolatos szabályok kiegészítését is oly módon, hogy lehetővé váljon a mozgáskorlátozott személy parkolási engedéllyel ellátott személygépkocsija elszállításának méltányossági alapon történő mellőzése. A javaslattal az érintett tárcák alapvetően egyetértenek, és már megindult a vonatkozó jogszabály-módosítás előkészítése is.

Az ajánlás által érintett, az épített környezet átalakításáról és védelméről szóló 1997. évi törvény '99. évi módosítása során a törvénybe beillesztett "közhasznú építmény" fogalmáról megállapítható, hogy valóban nem túl szerencsés e kategória ilyen meghatározása. A "közhasznú építmény" törvénybeli fogalma megítélésem szerint akkor felelne meg maradéktalanul a szabályozási célnak, és akkor nem merülne fel kétség a kategória értelmezése körül, ha egyértelműen vagylagos jelleggel szerepelnének a fogalmat alkotó egyes elemek.

Mindezekre figyelemmel - egyetértve a biztos asszony ajánlásával - kezdeményeztük a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternél a mozgáskorlátozottak részére az akadálymentes közlekedés és megközelíthetőség lehetőségének megteremtését a középületek teljes körére. Indítványoztuk az ezt maradéktalanul biztosító és az érintett építmények kezelőinél, valamint tulajdonosainál az akadálymentesítésre kötelező "közhasználatú építmény" fogalom kidolgozását. E keretben szükséges az építési törvény megfelelő módosítása, illetve a vizsgált kérdéskörrel kapcsolatos egyéb építésügyi jogszabályi fogalmak felülvizsgálata.

(10.40)

Tisztelt Országgyűlés! Az időbeli korlátokra figyelemmel az általános biztos és helyettese jelentését a továbbiakban nem érinteném a felszólalásomban, mindössze annyit teszek még meg, hogy a kormány nevében azt javasoljam a tisztelt Háznak, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és helyettesének beszámolóját fogadja el.

Engedjék meg, hogy áttérjek a sorrendben másodikként elhangzott beszámolóra, Kaltenbach Jenő nemzeti és etnikai kisebbségi jogi biztos úr '99. évi beszámolójára.

Jogrendszerünk a kisebbségi jogok biztosítása terén két olyan, az Európa Tanács égisze alatt született nemzetközi szerződés ratifikációjával erősödött meg, mint a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény, amelyet a '99. évi XXXIV. törvény hirdetett ki, továbbá a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartája, amelyet az 1999. évi XL. törvény tett a corpus juris részévé.

E két nemzetközi egyezmény jogformáló hatása már rövid távon is meghatározó. Ezzel összefüggésben említést érdemel, hogy a kisebbségi charta polgári eljárási jogra vonatkozó, talán legfontosabb követelményét az Országgyűlés egészen rövid idő alatt, szinte a kisebbségi charta ratifikációjával egy időben teljesítette is. Nevezetesen a polgári perrendtartás egyes rendelkezéseit módosító '99. évi CX. törvény a kisebbségi chartához igazította a polgári perrendtartásunk nyelvhasználatra vonatkozó szakaszát. Beiktatta azt a szabályt, hogy a bírósági eljárásban - nemzetközi egyezményben meghatározott körben - mindenki jogosult az anyanyelvét, a regionális vagy a kisebbségi nyelvét használni.

Tisztelt Ház! A nemzeti kisebbségi jogok érvényesülése, illetve a kisebbségek aktív közéleti részvételének átfogó megteremtése érdekében 1999-ben a nemzetközi emberi jogi szervezetek keretében több szakértői konferencia is zajlott. A kormány értékelése szerint a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa eredményesen képviselte a Magyar Köztársaság érdekeit az Európa Tanács rasszizmus és intolerancia elleni bizottságának plenáris ülésén.

A kisebbségi jogok összeurópai szabályozásának jövőjére tekintettel is feltétlenül ki kell emelni a svédországi Lund városában megrendezett konferenciát. Ennek jelentőségét országgyűlési biztos úr is méltatta. Azonban az ügy súlya miatt, ha ismétlésnek tűnik is, magam is el kell mondjam, hogy a Lund-deklarációban megfogalmazott ajánlások vezérfonalszerűen érintik a kormányzati, valamint az alacsonyabb szintű regionális, helyi döntések meghozatalához szükséges participáció kérdését. Foglalkoznak a választási rendszerek alakításával a hatékony közéleti részvétel biztosítása érdekében, a fennakadás nélküli társadalmi párbeszéd fenntartásáért pedig intézményes formában működő tanácsadó és konzultatív testületek létrehozását javasolják. Ennek alapján indult meg a gondolkodás a szükséges jogszabályok kidolgozásáról vagy a jelenleg hatályos jogszabályok módosításáról.

Országgyűlési biztos úr is nagy terjedelemben foglalkozott felszólalásában azzal a nem új keletű problémával, amelyet 1999-ben a megszokottnál is több nemzetközi és hazai szervezet, illetve fórum tűzött napirendjére, ez pedig a diszkrimináció kérdésének áttekintése. A beszámoló írott anyagában is kiemelt szerepet és helyet kapott ez a témakör.

Engedjék meg, hogy a diszkriminációval kapcsolatos álláspontomat röviden ismertessem.

Mind a jogtudományi, mind a jogalkalmazói gyakorlat szaktekintélyei között jelentős azoknak a száma, akiknek álláspontja szerint az emberi jogok, valamint a nemzeti kisebbségi jogok védelme és érvényesülése szempontjából szükséges lenne egy úgynevezett antidiszkriminációs törvény megalkotása. A most tárgyalt beszámoló is rávilágít arra, hogy a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa az önálló diszkriminációellenes törvény elkötelezett támogatója.

Az ombudsman úr szakmai álláspontjának messzemenő tiszteletben tartása mellett meg kell jegyezni, hogy a kormány az ilyen irányú törvényalkotást több okból sem tartja indokoltnak. Elsősorban azért nem, mert az önálló diszkriminációellenes törvény nem volna illeszthető az egységes jogrendszerhez. Antidiszkriminációs törvények jellemzően csak az angolszász, illetve a common law által meghatározóan befolyásolt jogrendszerekben vannak. A kontinentális jogrendszerek - így hagyományosan a Magyar Köztársaság jogrendszere is ilyen - más jogi gondolkodás alapján épülnek fel. A kontinentális Európában csak egészen ritka kivételként találunk példát az ilyen törvényhozói aktusra.

Ez megítélésem szerint pontosan rávilágít a felvetett kérdés lényegére. Ugyanis a társadalmi diszkrimináció, hangsúlyozottan a hátrányos megkülönböztetés magától értetődően nem kizárólag az angolszász jogrendszerben működő államokban jelentkező probléma. Európa nagy része mégsem egy önálló törvényhozói aktussal, hanem más módszerrel, mégpedig hagyományosan az alkotmányba integrált generál klauzulával - lásd a magyar alkotmány 70/A. és 70/B. §-ait - oldják meg a diszkrimináció jogi szabályozását.

Ezen túlmenően a jogrendszer egyéb részeiben jogáganként szerepelnek voltaképpen koherens rendszert alkotó szabályok, így utalnék a polgári törvénykönyv 76. §-ára, amely a személyhez fűződő jogok megsértésének egyik esetköreként példálózik a magánszemélyek bármilyen hátrányos megkülönböztetésével, a 84. § pedig tételes felsorolásba rendezve határozza meg azokat a polgári jogi igényeket, amelyeket a személyhez fűződő jogában megsértett fél érvényesíthet.

A büntető anyagi jogszabályok között is van olyan rendelkezés, olyan diszpozíció, amely a negatív diszkrimináció megelőzésére, megbüntetésére, illetve reparálására hivatott. Nevezetesen a Btk. 174/B. §-a, amely kifejezetten a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport elleni erőszak potenciális elkövetőjének büntetőjogi felelősségét megalapozni hivatott konkrét törvényi tényállás.

Mivel pedig a foglalkoztatási diszkrimináció az egyik legsúlyosabb és az alkotmányban is külön megnevesített esetkör, amely diszkrimináció a hátrányt szenvedett egzisztenciális viszonyait is alapvetően érintő megkülönböztetési forma, a munka törvénykönyvének 5. §-a erre tekintettel megtilt a munkaviszonnyal kapcsolatban minden olyan megkülönböztetést, amely nem a munka jellegéből vagy természetéből fakad.

El kell tehát mondanom, hogy a magyar antidiszkriminációs jogi szabályozás egységes, összehangolt egészet alkot, annak ellenére, hogy nincs egyetlen olyan törvény, amely összefoglalná a diszkriminációellenes normákat. Amennyiben pedig a társadalmi folyamatok azt megkívánják, természetesen a kérdés által érintett jogszabályokban további részletszabályozásra is van lehetőség.

A diszkriminációellenes törvény elképzelésével, illetve bármely tisztán jogi megoldással kapcsolatban indokolt kiemelni azt is, hogy a hátrányos megkülönböztetés ellen nem elsősorban a jog eszközével kell küzdeni. Sokkal inkább széles körű társadalmi összefogással, amelyben a kormány, az önkormányzatok, a kisebbségi önkormányzatok és a civil társadalom is aktívan részt vesznek. A jogi szabályozásnak olyan ultima ratiónak kell lennie, amely mintegy végső eszközként állítja helyre a megsértett jogokat.

Tisztelt Országgyűlés! Külön kell szólni a nemzeti és etnikai kisebbségi törvény módosításának témaköréről. Az e körben 1993-ban született törvény módosításának szakmai előkészítése jelenleg is folyik. A módosítást az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága keretében a kifejezetten erre a feladatra alakított ad hoc bizottság irányítja. A kisebbségi biztos úr és a hivatala által a beszámoló mellékleteként csatolt önálló törvényjavaslat e módosítás szakmai egyeztetéséhez nagyon értékes segítséget nyújt. Ezt mi sem példázza jobban, mint az a tény, hogy a törvénymódosítás normaszövegének megfogalmazásánál számos esetben éppen az említett és a biztos úrék által kidolgozott törvényjavaslat rendelkezéseit vette alapul az ad hoc bizottság. Ezúton is kifejezem köszönetünket ezért a segítségért.

A kisebbségi törvény módosítása keretében, azzal összefüggésben az ad hoc bizottság még a tavaszi ülésszakban napirendre tűzi a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési képviseletének évek óta húzódó kérdését is. Ennek szakmai vitájában várhatóan megtárgyalásra kerül a beszámolóban ismertetett képviseleti modell is.

A kérdéssel foglalkozik továbbá az Országgyűlés választójogi reform bizottsága is, hiszen a kisebbségek országgyűlési képviseletét csak a választási rendszer egészében komplex módon elhelyezve lehet vizsgálni, illetve szabályozni.

(10.50)

Összességében: a Kaltenbach Jenő biztos úr beszámolójára való reagálás zárszavaként hadd fejezzem ki köszönetemet a kormány és az Igazságügyi Minisztérium nevében. Teszem ezt azért az együttműködésért, amelyet biztos úr és munkatársai az elmúlt év során is a kormányzat irányában tanúsítottak. A magam részéről meg vagyok győződve arról, hogy a kialakult eredményes kapcsolatot a következő években is meg tudjuk őrizni.

Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy végül, de egyáltalán nem utolsósorban - az elhangzott jelentések sorrendjéhez igazodva - az adatvédelmi biztos úr tavalyi jelentéséről szóljak. Az adatvédelmi biztos jelentésének bevezetője alapján örömmel tájékoztathatom a tisztelt Országgyűlést, hogy az Európai Unió adatvédelmi munkabizottsága nyilvánosságra hozta azt az állásfoglalását, mely szerint Magyarország az Európai Unió tagállamain kívül Svájc után másodikként kapta meg azt a minősítést, mely szerint az Európai Unió irányelvei követelményeinek megfelelő védelmet biztosít a személyes adatok körében. Ezt hazánk nemzetközi elismertségének jelentős fordulataként értékelhetjük.

1999-ben a biztos úr esetei között a legnagyobb érdeklődést kiváltó ügyek az információszabadsággal és a titokvédelemmel voltak összefüggésben. E körben a kormányt leginkább érintő témakör a kormányülések dokumentálásával és annak nyilvánosságával kapcsolatos ajánlás volt. Ebben az adatvédelmi biztos úr olyan törvényi szintű szabályozást ajánlott, amely alkalmas a kormány működésének tartalmi dokumentálására és az állampolgárok, a kutatók akár késleltetetten érvényesülő jogának biztosítására, a közérdekű adatok megismerésére. A kormány az ajánlást részben elfogadta, és a kérdés rendezése érdekében törvénymódosítási javaslatot nyújtott be az Országgyűléshez. Ennek tárgyalása után az adatvédelmi biztos javaslatának figyelembevételével került elfogadásra a titoktörvény módosításának végleges változata.

A kormány elfogadta az adatvédelmi biztosnak az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló törvénnyel kapcsolatos ajánlását is. Az ajánlás olyan kérdéseket vetett fel, amelyek az információs önrendelkezési jog gyakorlásával összefüggésben merültek fel, és a törvény végrehajtása során valós problémákat okoztak. Az ajánlásban foglaltak figyelembevételével, valamint a Történeti Hivatal által jelzett jogalkalmazási problémák rendezése céljából a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter felelőssége mellett megkezdődött a kodifikációs munka. Ennek eredményeként a törvény ilyen irányú módosítására várhatóan még ez évben javaslatot fog tenni a kormány.

Az adatvédelmi biztos 1999. évi tevékenységére vonatkozó statisztikai adatok szerint továbbra is csökkent a panaszok száma. Nőtt ugyanakkor a hivatalból végzett vizsgálatok száma. Általános tapasztalat, hogy tavaly is tovább nőtt az állampolgárok elégedetlensége a magánszektorban működő adatkezelők, így különösen a bankok, a biztosítóintézetek, a mobilszolgáltatók és a direkt marketing cégek tevékenységével kapcsolatosan.

Az állami adatkezelő szervek tevékenységével összefüggésben megkezdődött több, az adatvédelmet érintő kormányzati terv megvalósítása. Ezek többsége megfelelő jogszabályi háttérrel rendelkezik.

A rendőrség tevékenységével kapcsolatban problémaként merült fel, hogy a rendőrség egyes szervei a törvényi előírásoktól eltérő módon, a jogszabályokban előírt adatkezelési követelményeket figyelmen kívül hagyva végzik tevékenységüket. Ez a kérdés nyitott és rendezésre vár.

Ma már összességében azonban nyugodtan elmondhatjuk, szinte teljeskörűen kialakult az európai követelményeknek megfelelő adatvédelmi szabályozás. A továbblépés igénye tehát e törvények végrehajtásában és a piaci szféra önszabályozási tevékenységének erősítése terén merül fel.

Megelégedéssel jelenthetem ki azt is, hogy - bár előfordultak, és nyilván a jövőben is elő fognak fordulni véleménykülönbségek - az adatvédelmi biztos úrral a kormány és ezen belül az Igazságügyi Minisztérium kiegyensúlyozott partneri kapcsolatot alakított ki. Ez is biztosítéka a további eredményes együttműködésnek, melyben bízva kérem önöket a beszámoló elfogadására.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Megköszönöm, országgyűlési biztos úr. Megkérdezem Kósáné Kovács Magda asszonyt, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra mint a bizottság elnöke. (Kósáné dr. Kovács Magdolna: Köszönöm, nem.) Jelzi képviselő asszony, hogy nem kíván válaszolni.

Tisztelt Országgyűlés! Az együttes általános vitát lezárom.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik az adatvédelmi biztos beszámolója, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája. Az előterjesztéseket J/2260. számon és H/2626. számon kapták kézhez.

Tisztelt Képviselőtársaim! Elsőként megadom a szót Fodor Gábornak, az emberi jogi bizottság előadójának, az országgyűlési határozati javaslat előadójának, a napirendi ajánlás szerint 10 perces időkeretben. Öné a szó, képviselő úr.

DR. FODOR GÁBOR, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy mivel most már reggel óta vitatkozunk erről a kérdéskörről, az országgyűlési biztosok beszámolóiról, én ezt a 10 perces időkeret nem kívánom és nem szeretném kihasználni, tekintettel arra, hogy viszonylag egyszerű dolgom is van.

(14.50)

Most, amikor azt mondtam, hogy egyszerű dolgom van, azért itt megállnék egy pillanatra, mert szeretném emlékeztetni a képviselőtársaimat arra, hogy szerencsére - akár azt is mondhatnám, hogy hála istennek - egyszerű dolgom van, hiszen a bizottságban kormánypárti és ellenzéki képviselők egyaránt rendkívül magas színvonalúnak ítélték Majtényi László adatvédelmi biztos úr beszámolóját, sokan úgy is fogalmaztak, hogy egyfajta szellemi élvezet volt ezt olvasni, és a tartalmával is teljes volt az egyetértés, ellenszavazat nélkül, sőt, tartózkodás nélkül a bizottság elfogadta és elfogadásra ajánlotta a palamentnek.

De azért mondtam, hogy megállnék itt egy pillanatra, mert szeretném képviselőtársaim emlékeibe idézni, hogy nem mindig volt ez így. Tavaly például nem így volt, nem ez volt a helyzet, hiszen emlékezzünk rá, hogy a kormánypártok oldaláról, onnan is a Kisgazdapárt oldaláról rendkívül heves támadások érték az adatvédelmi biztos munkáját az alkotmányügyi bizottságban, részben az emberi jogi bizottságban is, bár ott nem volt ez jellemző, és ki tudja miért, személyes konfliktusok miatt, revánsvágy miatt vagy mi más miatt nem igazán megalapozottan, de erősen kritizálták az adatvédelmi biztos úr munkáját, aki hivatásának megfelelően, mindenféle szolgalelkűségtől mentesen akkor is a dolgát végezte, és egyértelműen, keményen és megalkuvástól mentesen próbált rávilágítani mindazokra az anomáliákra és visszásságokra, amelyek az adatvédelem területén megvoltak. Én nagyon örülök annak, hogy idén ennek már nyoma sincs, teljes az egyetértés, minden parlamenti frakció részéről csak a legmagasabb színvonalú dicsérő szavakat hallottam a bizottsági ülésen is e témakörrel kapcsolatban.

Holott ha a beszámolóra kitérnék, és ezt majd meg is fogom tenni természetesen az SZDSZ nevében, azért azt kell mondanom, hogy a bizottsági ülésen is felmerült az, hogy az a kép viszont, amit a beszámoló tartalmaz, jóval sötétebb, mint a tavalyi volt, sőt, azt kell mondani, hogy a biztosok tevékenysége óta a legsötétebb. Itt az adatvédelem területén rendkívül komoly visszalépés történt az elmúlt évben, 1999-ben. A kormány súlyos konfliktusba került mindazokkal a törvényekkel, amelyek e téren Magyarországon léteznek, működnek. Ez a beszámolóból egyértelműen kiderül, hiszen a beszámolónak a címe is az, hogy a titkok éve.

Szomorúan kellett tudomásul vennünk, hogy 1999 a titkok éve volt, és azon év, amikor valóban azt kellett látnunk, hogy a jogállamiság normáinak értelmezése, majd e normák korlátainak a feszegetése folyt. Az ellenzéki képviselők ezt a bizottsági ülésen szóvá is tették, meg is említették az ezzel kapcsolatos problémákat.

Nos, a titkok éve sajátos és érdekes tanulságokkal zárult, többek között azzal is, amire Majtényi László itt a beszámolójának az elején is felhívta a figyelmet, nevezetesen, hogy mindezek mellett egy komoly nemzetközi elismerést is elkönyvelhetett magának az ország, amikor az Európai Unió adatvédelemmel foglalkozó bizottsága az Unión kívüli országok vizsgálatánál Svájc mögött másodikként Magyarországot említette meg a téren, ahol az adatvédelemmel kapcsolatos szabályozás olyan színvonalú, amely elismerésre méltó. Ez szintén - azt kell hogy mondjam - pártállástól függetlenül osztatlan elismerést aratott a bizottságban.

Összegezve tehát, tisztelt képviselőtársaim, azt kell mondanom, hogy az emberi jogi bizottság ezzel foglalkozó ülésén egy színvonalas és érdekes vita után, ahol természetesen az álláspontok is, mármint a hozzászólások attitűdje különböző volt, végül is a téren teljes volt az egyetértés, hogy a beszámoló magas színvonala miatt és tartalma miatt is mindenképpen alkalmas arra, hogy a tisztelt Országgyűlés elfogadja.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Ivanics Istvánnak, a gazdasági bizottság előadójának, a napirendi ajánlás szerint 5 perces időkeretben. Öné a szó, képviselő úr!

IVANICS ISTVÁN, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlési Biztosok! Kedves Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság egyhangúlag támogatta dr. Majtényi László adatvédelmi biztos beszámolójának elfogadását.

A szóbeli kiegészítésben Majtényi László felhívta a figyelmet az adatvédelem néhány kritikus területére a magángazdaságban és a közszférában. Kiemelte, hogy Magyarország nemzetközi megítélése az adatvédelem területén elismert, és ezt a jó bizonyítványt tovább erősíti az Európai Unió albizottságának állásfoglalása Magyarország adekvát adatvédelmi jogrendjéről, amelyről a tisztelt Ház előtt az országgyűlési biztos úr részletesen be is számolt, és azt hiszem, minden előttem szóló megemlítette ezt.

A bizottsági vitában mind az ellenzéki, mind a kormánypárti képviselők elismeréssel nyilatkoztak a végzett munkáról és az írásbeli beszámoló alaposságáról. A működő demokrácia fontos szelete az adatvédelem, a nyilvánosság kérdése. Minden megnyilatkozásban további megoldandó, vizsgálandó területek, konkrét feladatok kerültek megemlítésre képviselőtársaim részéről. Az elektronikus adatvédelem kérdésköre a folyamatos változtatás, a technikai fejlődés jogtechnikai követését veti fel, ahol a közérdekű adat, a közérdekű információ különösen felértékelődik.

A direkt marketing térnyerése indokolná a személyes adatokhoz való jog alanyiságát, vagyis csak lemondással lehessen ezt az elektronikus kereskedelem számára biztosítani.

Szalay Gábor a banktitok kérdését emelte ki, szerinte politikai problémát jelent a banktitok intézményének fetisizálása. Felmerült a személyes egészségügyi adatok megőrzésének módja a jelenlegi betegfelvételi gyakorlatban, és egyáltalán, az a módszer, ahogy jelen pillanatban ez végrehajtható. Az orvosi titoktartás sok esetben a zsúfoltság és egyéb gyakorlati feltételek miatt szintén kritika tárgyát képezte. Kérdésként merült fel, hogy a számla kiállításához milyen mélységű adatokat lehet kérni. Példaként merült föl, hogy esetleg a benzinkútnál meg kell-e adni a rendszámot és a kilométeróra-állást, mert ilyen jelzések is érkeztek.

Tisztelt Ház! A gazdasági bizottság támogatja az adatvédelmi biztos tevékenységének további erősítését, hiszen a gazdasági élet minden szelete érintett a rendezett adatkezelésben, adatforgalomban. Úgy gondolom, hogy ez ma már egy termelőerő, és szükséges ahhoz, hogy rend legyen egy országban és jól működjön ez a szelete az információs társadalmunknak, hiszen ez mindannyiunknak érdeke. Érzésem szerint és a bizottsági vélemény egyöntetű állásfoglalása alapján jó úton vagyunk, és talán megjegyezném, hogy amit Fodor Gábor elég érzékletesen kiemelt mint valamilyen súlyos problémát - ez a titkok éve -, ez egyáltalán nem a kormányzati munkára vonatkozott (Bauer Tamás: Hát?), tehát itt úgy gondolom, hogy valami félrehallás volt képviselőtársam részéről, próbálja ezt esetleg megvizsgálni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, hogy a további hatáskörrel rendelkező bizottságok kívánnak-e előadót állítani (Nincs jelentkező.) Nem kívánnak. Köszönöm szépen.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most az egyes képviselői felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás értelmében 10-10 perces időtartamban. Elsőként megadom a szót Rubovszky György képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából; őt követi majd Kiss Gábor képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt frakciójából.

Képviselő úr, öné a szó.

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Örömmel olvastam a beszámoló bevezetőjében, majd hallottuk dr. Majtényi László adatvédelmi biztos úrtól, utalt rá dr. Hende Csaba államtitkár úr is, hogy Magyarország az információs szabadságjogok érvényesítése terén milyen nagy elismerést kapott azzal, hogy az Európai Unión kívüli országok közül Svájc után a második helyre került. Ez valóban rendkívül jó, és azt hiszem, hogy erre minden magyar állampolgár büszke lehet.

A magyar kormány tudomásom szerint 2001-re tervezi az adatvédelmi törvénynek az uniós irányelvekkel való teljes harmonizálását. A polgári törvénykönyv átfogó felülvizsgálata során érvényesíteni szeretné a kormány az adatvédelmi törvénnyel való teljes összhangot.

Ennyit az előzményekről, és akkor engedtessék meg, hogy a beszámolóval kapcsolatban fejtsem ki a Fidesz álláspontját. Szeretném hangsúlyozni, hogy ennek az anyagnak én most két részével külön szeretnék foglalkozni.

(15.00)

Először az I-V. fejezetig terjedő résszel szeretnék foglalkozni, amit én tulajdonképpen az adatvédelmi biztos úr beszámolójának tekintek, és teljesen külön szeretnék foglalkozni a VI. fejezettel, amellyel kapcsolatban előre csak annyit szeretnék mondani, hogy megítélésem szerint könyvszerkesztési hiba folytán került be ebbe az anyagba, ez a VI. fejezet kakukktojás itt, nem tárgya a beszámolónak.

Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt álláspontja az, hogy rendkívül alapos, minden kérdéskörre kiterjedő jelentést, beszámolót kaptunk az adatvédelmi biztos úrtól. A beszámoló szerkezete - hangsúlyozom: I-V. fejezetig -, felépítése megfelelő, kidolgozottsága alapos, az egyes fejezetekben kimerítő tájékoztatást kaptunk a biztos tavalyi tevékenységéről, az elvégzett vizsgálatokról, a munka főbb adatairól, a hivatal nyilvántartásairól. A Fidesz-Magyar Polgári Pártnak az az álláspontja, hogy támogatja az adatvédelmi biztos úr beszámolójának az elfogadását, és természetesen támogatja az emberi jogi bizottság országgyűlési határozati javaslatának elfogadását is.

A beszámoló idei adatai is jelzik, hogy az adatvédelemre vonatkozó jogi szabályozás még mindig meghaladja az adekvát társadalmi igényt Magyarországon. Úgy gondolom, hosszabb történelmi korszaknak kell eltelnie, amíg a magyar társadalom az információs szabadság mértékét is személyes ügyként fogja kezelni, és nem csupán verbális igény marad. Az információs szabadság iránti társadalmi igény azonban nemcsak a magyar társadalomban, hanem a tőlünk nyugatra lévő társadalmakban is elmarad a személyes adatok védelméhez fűződő igénytől.

A tavalyi adatok mutatták azt a tendenciát, hogy a rendszerváltás előtti, úgynevezett egydimenziós alávetettséget felváltotta egy sokpólusú veszélyeztetettség. Ez azt jelenti, hogy a rendszerváltás utáni társadalomban a polgár már nemcsak az állam erejével kell hogy szembesüljön, hanem a magángazdasági szereplők jelenlétével is. Ezt úgy jelezték a korábbi adatok, hogy a hivatali ügyforgalomban - mármint az adatvédelmi biztos hivatalában - a közhatalmi és a magánadatok közötti arány jelentősen megváltozott, ez az arány kezd kiegyenlítődni.

Több adat mutatja, hogy a tavalyi jelenséghez képest csökkennek a panaszok és nőnek a konzultációs ügyek. Ez számunkra azért szimpatikus, mert álláspontunk szerint ezek vagy az adatvédelem megkezdése vagy az adatkezelés során való tárgyalásokat jelentik, ami nyilvánvalóan az adatvédelem egy felértékelődéséhez vezet, és ezt minden körülmények között ünnepelnünk kell.

Felszólalásom elején jeleztem azt, hogy a sokpólusú veszélyeztetettség jelenségét támasztja alá a bepanaszolt adatkezelők típusa is, amely szerint az állami és a magán-adatkezelők egymáshoz való viszonya is közeledik egymáshoz.

Tisztelt Országgyűlés! Mi minden körülmények között elfogadásra ajánljuk az adatvédelmi biztos úr beszámolóját, ennek ellenére - a beszámoló kritikájaként - kénytelen vagyok még kitérni a következő kérdésre. Úgy gondolom, nem lenne szerencsés, ha az adatvédelmi biztos úr munkáját aktuálpolitikai dolgokkal befolyásolnánk vagy annak való alárendelését igényelnénk. Ennek ellenére mint kormánypárti képviselő semmiképpen nem mehetek el a mellett a jelenség mellett, ami tavaly három kiemelt ügyben is előfordult, gondolok itt a postabankos VIP-ügyre, a Juszt Lászlóval és a Kriminális című újsággal kapcsolatos kérdésre vagy a titokvédelmi törvény vitájára. Ezekben a kérdésekben úgy ítéljük meg az adatvédelmi biztos úr tevékenységét, hogy hatásköri korlátain egy kicsit túllépett, ha szabad idéznem Pokol Béla bizottsági elnök urat, akkor aktivistának minősíthetjük az adatvédelmi biztos úr ez irányú tevékenységét. Egy kicsit túllépett a megadott kereteken.

Engedtessék meg, hogy itt röviden reagáljak Fodor Gábor előterjesztő képviselő úr megjegyzésére. A beszámoló elején szereplő, "A titkok éve" című fejezetet is ebbe a kategóriába vehetjük, jóllehet maga az adatvédelmi biztos úr közöl ebben a fejezetben egy olyan adatot, miszerint az egyik panaszossal közli, hogy az az adott titkolózás helyénvaló volt. Egy kicsit tehát úgy érzem, hogy maga a fejezet címe túldramatizálja a történetet, azt hiszem, egy kicsit el van túlozva az a hangulat, amelyet Fodor Gábor képviselő úr itt elmondott.

Tisztelettel ennyit az adatvédelmi biztos úr beszámolójáról. Tehát a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja nevében javaslom az Országgyűlésnek a beszámoló elfogadását, és természetesen javasolom az országgyűlési határozati javaslat elfogadását is.

Tekintettel arra, hogy ebben az általunk megkapott anyagban szerepel, kénytelen vagyok kitérni a VI. fejezetre is, amely, mint említettem, az én megítélésem szerint nem tárgya a '99. évi munkával kapcsolatos beszámolónak. Mi is ez a VI. fejezet?

A VI. fejezetben az adatvédelmi biztos úr arról ír, hogy az 1998. évi tevékenységével kapcsolatos beszámoló milyen úton járt a bizottságok előtt, és hogy mi lett a sorsa az Országgyűlés előtt. Az adatvédelmi biztos úrnak nem feladata a Házszabály ismerete, ezt őrajta senki számon nem kérheti, én sem teszem, azt viszont rendkívüli módon sajnálom, hogy úgy nyilatkozik ebben az anyagban, mintha házszabály-ellenesen jártak volna el a bizottságban. Nem, tisztelettel, a bizottságban házszabályszerűen jártak el, csak a biztos úr a bizottság előtt nem előterjesztőként szerepelt, az előterjesztő akkor is az emberi jogi és kisebbségi bizottság volt; a biztos úr a bizottság előtt a beszámoló alanya volt. A biztos úr azt kifogásolja, hogy a vita különböző szakaszaiban nem kapott szót, de erre a Házszabály nem is ad lehetőséget; mint ahogy az itteni meghallgatások során is, a beszámoltatások során is, a parlamentben elhangzott vitát követően a biztos úr meg fogja kapni a válaszadás lehetőségét, úgy, mint ahogy az alkotmányügyi bizottság előtt is megkapta. Ezzel csak azért foglalkozom részleteiben, hogy mindenki előtt tudott legyen: ez a kritika nekem szól, jóllehet az én nevem hiányzik egyedül a kritizáltak köréből. Én elismerem, ezt én csináltam. Nem tisztem a bizottság többi tagjának a megvédése, de azért ezekben a bizottsági történetekben vannak némi csúsztatások. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Nem tartom szerencsésnek, hogy a '99. tevékenységgel kapcsolatos beszámolóban benne van a '98-as beszámoló sorsa.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Támogatjuk úgy a beszámoló elfogadását, mint az országgyűlési határozati javaslat elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Kiss Gábor képviselő, úr a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából; őt követi majd Turi-Kovács Béla képviselő úr, a Független Kisgazdapárt frakciójából. Öné a szó, képviselő úr.

DR. KISS GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Biztos Asszony! Biztos Urak! Kedves Képviselőtársaim! Nézzék el nekem és tulajdonítsák egykori foglalkozásom ártalmának, hogy az adatvédelmi biztos jelentésével összefüggésben az esztétikai örömérzés elemzése szempontját vetem fel, nem a stílus külső jegyei alapján, hanem mindenekelőtt az előterjesztés tárgyszerű, tárgyához kötött, ideologikus előfeltevések nélküli érvelését és a logika erejét méltassam.

(15.10)

S tegyem ezt egy olyan parlamentben, amely véleményem szerint némiképpen detronizálta az argumentálásnak ezt a módját, azáltal, hogy a szimbolikus politikai megnyilatkozások elsőbbsége, a sértés a lényegi eleme, és hogy szakszerű kérdéseket is sokszor a hatalom, és nem a bizonyítás ereje dönt el.

Másodszor szeretném figyelmükbe ajánlani a beszámoló reflektivitását, azt, ahogyan a partnereit reagálja, ahogyan kérdésekre válaszol a biztos, és ahogy önmagára is reflektál, időnként nem kis öniróniával. Egy olyan kormányzati felfogás és gyakorlat viszonyai között, ami az önreflexiót gyengeségnek tartja, összes megnyilatkozása nélkülözi az önmagára vonatkozó egybevetés, a történetiség mozzanatát, és így mindig a kinyilatkoztatás és a cáfolhatatlanság erejével látszik szólni. Ereje tehát a gyengesége, nem engedi elvitatni a legitimitását - ahogy azt egyébként demokratikus felfogású hatalomgyakorlóknak tanácsolják -, azzal, hogy elébemegy az ilyen kritikáknak.

A biztos jelentése nem személytelen, nem is szenvtelen, de ez erény, mert a személyesség nem a jogértelmezésben, hanem az általánosításban, erőfeszítéseinek eredményével összefüggésben jelenik meg. És végül: megjelenik benne a filozofikus elmélyültség és a praktikus javaslatok harmóniája is.

Engedjék meg, hogy illusztráljam a megállapításaimat.

1. A Kriminális című hetilapban közölt dokumentumok államtitokká minősítéséről vagy minősítésének jogszerűségéről vívott duellumot idézném.

"A biztos álláspontjának veleje: a közölt dokumentumok jogszerű minősítése nem történt meg, ezért minősített iratoknak nem tekinthetők." Ez egy evidencia.

"A miniszteri ellenvetéstől sem tagadható meg az elmeél, álláspontom szerint a minősítési eljárás alaki, formai hibái önmagukban nem alapozhatják meg a minősítés érvénytelenségét." Kivéve, ha a minősítés nem ment végbe, vagy nem történt meg.

A másik miniszteri vitapartner végkövetkeztetése személyes, amire a biztos esetlegesen hibás verdiktje sem adhat alapot szerintem, és ez így hangzik: "Az adatvédelmi biztos túlterjeszkedett hatás- és jogkörén."

A biztos válasza: "A jogbiztonságot súlyosan veszélyeztető helyzet alakulna ki, ha a jogalkalmazó közigazgatási szervek még az egyértelmű törvényszöveg esetén is logikai, módszertani vagy történeti jogértelmezésbe kezdenének, és a saját érdekeiknek megfelelően meg kívánnák fejteni a jogalkotó szándékát." Ez a clare et distincte descartes-i elve. És a biztos hozzáteszi azt is: "Az Országgyűlésnek felelős adatvédelmi biztosként azt is vissza kell utasítanom, hogy a jogellenes minősítéssel kapcsolatban kifejtett álláspontomat úgy értékelje, hogy döntésem és annak nyilvánosságra hozatala veszélyezteti a jogbiztonságot."

Önérzetes válasz - állapíthatom meg -, és mint ilyen, személyes természetű. Mégsem személyes purparlé álláspontja - az államhatalom intézményi ellenőrzésének demokratikus joga, a közhivatali szuverenitás igénye nyilatkozik meg benne. Azt pedig, hogy "bátor" mint jelzőt nem használom, mert ha ezt kockáztatnám, akkor azt feltételezném, hogy fennforog a szuverenitás korlátozásának szándéka, és ilyen következtetés levonása távol álljon tőlem.

2. Az ombudsmani jelentés reflektivitásával kapcsolatban elmondanám azt, hogy a pengeváltás élménye nem múlik el az ombudsmanban nyomtalanul. "Nem azt nézik" - mondja - "hogy milyen anomáliákkal szemben próbál küszködni az adatvédelmi biztos, hanem azt látják, hogy van egy független intézmény, és ez bírálja a kormányt, bírálja a piac hatalmasságait, és úgy látszik, hogy nem teljesen esélytelenül." Ez utóbbi megjegyzés nem öntömjénezés, ez esetben az "eredménytelenül" terminus kínálkozna ide, a viszonyok minősítése, amelyek között a biztos funkcióellátása nem esélytelen. Ez "laus Hungariae", ez Magyarország dicsérete, a magyarországi közviszonyok dicsérete.

"A demokratikus társadalomban a nyilvánosság-titkosság határát a lehető legpontosabban kell kijelölni" - mondja -, "ez kétségtelenül némi erőfeszítést, munkát igényel, amit azonban csak a totális állam takaríthat meg." Itt az irónia.

Az ombudsman közviszonyainkra reflektál, amely demokrácia tekintetében nem konstans, nem befejezett világállapot, inkább a létrehozására irányuló erőfeszítés tárgya, ellenkező irányú törekvések ellenében. A nemkívánatos homálynak nemcsak a társadalom, az állam is kárvallottja; alig hihető, hogy ezt az állam, illetőleg hatalmának megjelenítői könnyűszerrel átlátnák, hiszen senkitől sem várható el, hogy legyen bár rendőrtiszt, rendőrtábornok, titkosszolgálati főnök vagy bankár vagy egy direkt marketing cég tulajdonosa, hogy lelkesedjen azért, mert figyelmeztetjük: nem teheti meg azt, amiről úgy gondolta, hogy megteheti.

Nekem itt az jut eszembe, hogy a voluntarizmus nem kommunista, hanem antidemokratikus specifikum. A titok a kivételesség érzetét kínálja - mondja az ombudsman. Nekem pedig az jut eszembe erről, hogy talán fontosabb a kiválasztottság tudata, a kiválasztott ugyanis minden titkok tudója, az elhivatottság tudata, mint a titok birtoklásával ténylegesen birtokolt hatalom, pedig az sem kutya.

3. A filozofikus elmélyültség. Az adatvédelmi biztos credója a következő: "A honi jogállami forradalomban kitüntetett szerepet játszottak az információs jogok. A rendszerváltás történeti alkotmánya, a puha diktatúra jogának más tekintetben kétségbe nem vont kontinuitását ezen a ponton törte meg. Omnipotens államból önkorlátozó hatalmat formálhatunk..." - tessék figyelni, hogy a múlt idő helyett itt most egyszerre jelen és jövő idejű szóhasználat következik -, "a kiszolgáltatott emberekből szabad individuumként együttműködő polgárok közösségévé válhatunk" - ha válunk, természetesen.

Vannak azonban intő jelek. A szlogenesített végkövetkeztetést: átlátható állam, átláthatatlan állampolgár, egyszer már félreértették, mi több: ártalmasságát, felette ártalmas voltát kinyilvánították, mondván, hogy ez egyenlő a megvakított állam és a kezelhetetlen állampolgár ellentétével. Ez bizony jelen lévő, folytonosan jelen lévő és intézményesülni igyekvő felfogás a magyar közgondolkodásban, amely egyneműsítené az ösztönöket, kikényszerítené a rendet, rákényszerítve az Untermenschre, aki hozzá képest másféle, pogány, testidegen, rendszeridegen, nemzetidegen elem.

Nyugtalanító az a tapasztalati tendencia is, hogy az információs jogok iránti igény erőtlenebb, mint a személyes adatok védelmére irányuló törekvés, mintha valami - reméljük indokolatlan - veszélyérzet működtetné az állam polgárait.

A rejtekező állam, amiről még a következő néhány mondatban szólni szeretnék, azután pedig a kíváncsi és a fürkész államról.

A rejtekező állammal kapcsolatban idézném az állami szervek zavartalan működéséhez fűződő érdek körüli vitákat, ahol vita volt, hogy mi az, hogy "állami szervek", mi a "zavartalan" terminus fogalmi terjedelme és időbeli tartama történeti megközelítésben is.

"Ez a fogalmazás" - mondja az ombudsman - "az államtitok fogalmi elemévé tette volna a rendszerváltást túlélt és az Alkotmánybíróság által megsemmisített titoktörvénnyel, és korlátlanabb titkosítási jogot eredményezett volna, sőt megszüntette volna a titok tartalmi fogalmát, mert minden, amit az állam csinál, államtitok lehetett volna." Az ombudsman örül az elért eredménynek, én ebben egy kicsit szkeptikusabb vagyok.

Idézném a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter ellenvetését: "Nincs olyan törvényi rendelkezés, amely előírásokat tartalmazna a kormányülésen történtek dokumentálásának módjáról. A kormányülésen történtek lényege a döntés, az információszabadság a döntések nyilvánosságát feltételezi, a kormány ennek maradéktalanul eleget tesz, hiszen közzéteszi a rendeleteit, rendszeresen tájékoztatja a közvéleményt a feladatkörébe tartozó ügyekről."

A miniszter csak egyről feledkezik el, hogy a morális megítélés szempontjából, sőt a politikai megítélés szempontjából esetenként sokkal fontosabb a motívum, amely a döntéshez elvezetett, mint a döntés maga.

Az ombudsman nem is kertel, azt mondja, hogy a kormány mint testület nem magánemberek gyülekezete, működésének tartalmi dokumentálása, és nem pusztán döntéseinek közzététele kiemelkedő közjogi és politikai pozíciója miatt elengedhetetlen.

Ráadásul a vonatkozó szabály alapján a jelenleg készített úgynevezett összefoglalók eseti mérlegelés nélküli államtitokká minősítésének jelenleg hiányzik a törvényi alapja. Ez is egyfajta kritika, és még az is, hogy makacsok az előterjesztők, hajthatatlanok, és a felkérésnek, hogy tudniillik ezzel a kérdéssel foglalkozzanak, a felkért egyik miniszter sem tett eleget, beleértve az igazságügy-miniszter asszonyt is.

Az utolsó passzusra vonatkozóan nem tudok már idő hiányában kitérni, ezért csak a végkövetkeztetésemet mondanám el. Az EU-munkabizottság - amint azt többen idézték - szerint Magyarország biztosítja a megfelelő védelmet a személyes adatok körében, az ombudsman pedig egy helyen azt mondja, amit már szintén idéztem: "Kiszolgáltatott emberektől, szabad individuumként, egynemű polgárok közösségévé válhatunk." Ez egy "ha, akkor" implikáció, és rajtunk van a feladat, hogy ezt az implikációt valóságos tartalommal töltsük meg.

Ehhez járul hozzá az ombudsman működése, ezért természetesen elfogadásra javasoljuk a jelentést. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Turi-Kovács Béla képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából; őt követi majd Fodor Gábor képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

(15.20)

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Azzal kell kezdenem, hogy az előző felszólalásomban számos dicsérő szót ejtettem - s ezeket nem kívánnám visszavonni - az Országgyűlés adatvédelmi biztosának jelentésével kapcsolatban. Mégis kénytelen vagyok az egyéb kritikák mellett most elmondani azt a kritikát, amelyet, ha előre tudom és előre hallom a végszóban elmondottakat, amiket az országgyűlési biztos a rá is vonatkozó 1993. évi LIX. törvény 16. § (1) bekezdésével kapcsolatban elmondott, ott mondtam volna el. De tekintettel arra, hogy ez a kritika él, és érvényes arra is, ami tárgya a mostani napirendnek, itt is szólnék róla.

A vita arról szólt, illetve szól, hogy az ombudsman milyen körben vizsgálódhat, illetve milyen kör határozza meg az ombudsman illetékességét és hatáskörét. "Az országgyűlési biztoshoz bárki fordulhat, ha megítélése szerint valamely hatóság, illetve közszolgáltatást végző szerv (továbbiakban együtt hatóság) eljárása, ennek során hozott határozata, intézkedése, illetőleg a hatóság intézkedésének elmulasztása következtében alkotmányos jogaival összefüggésben sérelem érte." Ez lényeges része a dolognak. Nagyon sajnálom, de pozitívan kell megemlítenem, hogy a bankok esetében egyre nagyobb gond ez a fajta meghatározás, mert a magánbankok tekintetében nehéz lesz az eljárás, nehéz lesz ezeket hatóságnak tekinteni - de éppen ezért tettem ezt szóvá -, az országgyűlési biztos esetében pedig igen nehéz azoknak a magánkézben lévő idősek otthonainak az esetében hatékonyan eljárni, amelyek szintén nem tekinthetők hatóságnak. Amit majd ott vizsgálni fog vagy vizsgálni tud, az az a hatóság, amely hatóság felügyeli azt a szervezetet, amiről szó van, csakhogy az anomáliák rendszerint nem a hatóságnál, hanem valahol az idősek otthonánál következnek be.

Tisztelt Ház! Őszintén meg kell mondanom, hogy az adatvédelmi biztos úr beszámolója tekintetében számos olyan kritikai elem van, amit nem tudok elhallgatni. Mindeddig dicsérő szavak hangoztak el, de úgy gondolom, úgy korrekt, úgy teljes az elemzés, ha azok a szavak is elhangzanak, amelyek nem teljes mértékben a dicséret hangján szólnak.

Az adatvédelmi biztos úr beszámolója nézetem szerint számos problémával terhelt. Mindenekelőtt azért, mert a beszámoló azt igazolja, hogy az adatvédelmi biztos bizonyos esetekben nem tartotta magát távol a politikai küzdelmektől, sőt azokba vitatható módon beavatkozott. A beszámoló 19. oldalán jelzi, hogy vita alakult ki közte és a belügyminiszter, illetve a nemzetbiztonságot felügyelő tárca nélküli miniszter között. A miniszterek egybehangzóan azt állították, hogy "az adatvédelmi biztosnak nincs joga arra, hogy azt állítsa, egy minősítési jelzéssel ellátott irat minősítése nem történt meg". A tárca nélküli miniszter szerint az adatvédelmi biztos véleménye még a jogbiztonságot is sérti.

Az adatvédelmi biztos ezzel szemben azt adja elő, köztudott, hogy ő nem először teszi ezt, illetve azt is előadja, köztudomású, hogy az adatvédelmi törvény igen erős jogokat ad részére, amely addig terjed, ha a minősítést indokolatlannak tartja, a minősítőt a minősítés megváltoztatására vagy megszüntetésére köteles felszólítani. És ez igaz is, ez teljes mértékben igaz. Csak azt a jogot nem adja az adatvédelmi biztosnak, hogy önmaga legyen bírája az ügynek, és ő maga döntse el, hogy fennáll-e ez a védelem vagy nem áll fenn, mert ez már a bíróság joga. A "saját érdek"-ből kiderül, hogy végképp nincs ilyen lehetőség, hiszen azok az érvek, amiket az adatvédelmi biztos úr előad, ezt egyértelműen igazolják. Ha ugyanis az előbbi érvekből következően nem volt jogszerű az államtitoknak a minősítése - ami lehetséges -, ebben az esetben a törvény világosan rendelkezik, a 26. § (4) bekezdése megadja a bírósághoz fordulás jogát, és majd a bíróság jogosult ezt a tényt megállapítani. Ez az, ami nézetünk szerint az adott szituációban elmaradt.

Ezért sajnálattal meg kell állapítani, hogy az említett ügyben az adatvédelmi biztos - nézetünk szerint - törvényt sértett, s mindezt egy erős politikai vita középpontjába került küzdelemben tette, ami bizony - megítélésünk szerint - hiba volt.

Azt sem lehet elhallgatni, hogy a törvény értelmezésében az adatvédelmi biztos úr nem mindig egy mércével mért, hiszen az előző esetnél úgy érvelt, hogy ha egy titokvédelmi szabály a minisztert ruházza fel egy joggal, akkor ennél alacsonyabb minősítési joggal rendelkező személy számára nem adhatja át a miniszter a rá ruházott jogot. Mindeközben azonban az adatvédelmi biztos saját jogkörét aggálytalanul átruházhatónak tartja munkatársaira. Lehet, hogy jó lenne, ha ez így lehetne, de ehhez törvényt kellene módosítani.

A beszámoló 41. oldalán leírtak azt igazolják, hogy az adatvédelmi biztos tevékenysége során igyekszik háttérbe szorítani a bíróságok szerepét, és a következőket adja elő: a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény érvényesülésének fő biztosítéka az adatvédelmi biztos mint független, csak a törvénynek alárendelt parlamenti ellenőr intézménye. Ehhez képest az idézett törvény 21. §-a kifejezetten a bíróságot emeli ki és helyezi előtérbe, egyébként teljes mértékben a hazai jogrendszerrel egyezően és illeszkedően, és értelemszerűen nem az adatvédelmi biztos hivatalát, hiszen az más rendeltetésű.

Tisztelt Ház! Az, hogy a kritikai észrevételeket elmondtam, távolról sem azt jelenti, hogy a Független Kisgazdapárt ennek a beszámolónak az öt fejezetét mindezen hibákkal terhelten is nem tartaná elfogadhatónak. Megítélésünk szerint ugyanis ebben kifejezetten alapos és jó munkarészek vannak. De nem tartanám korrektnek és tisztességesnek, ha az észrevételeinket nem itt mondanánk el, hanem valahol máshol. Ha nem tartanánk alkalmasnak ezt a beszámolót, annak már jó ideje hangot adtunk volna. Meggyőződésünk szerint ezt a beszámolót el lehet fogadni, mert alkalmas. De az talán nem hiba, ha ezen javítani is lehet.

Tisztelt Ház! Az a fejezet, amelyet előttem már Rubovszky képviselő úr is érintett, pár rövid mondatot még megér. Ha jól emlékszem, ez a VI. fejezet. Ezt hiba volt beletenni ebbe a beszámolóba. Ez lehetett volna valamiféle sajtónyilatkozat, sok minden lehetett volna, de semmiképpen nem a beszámoló tárgya. Még inkább hibának gondolom azt, hogy nem volt jó ízű a VI. fejezetben sok minden mellett az, hogy az érvek alátámasztására ellenzéki képviselők felszólalásait idézi a biztos úr. Ellenzéki képviselők felszólalásait most is lehet majd idézni, mert azok egyértelműen dicsérőek, csak pozitívumokat emelnek ki, de amelyek egyértelműen elítélőek lesznek a kormányoldallal szemben. Ez a dolguk, csak ennek nem kell a beszámolóban megjelennie.

Tisztelt Ház! A Független Kisgazdapárt álláspontja szerint mindezen hibákkal terhelten is, mindezen kritikai észrevételek mellett is elfogadásra ajánljuk a beszámolót, illetve magunk is elfogadjuk.

Egy rövid észrevételt szeretnék még tenni, ami, azt gondolom, a jövőre nézve talán valamelyest segíthet. Tény, hogy korábban ez a fajta vita az alkotmány- és igazságügyi bizottságban zajlott le, majd ezt követően jószerével különösebb kritikai él nélkül itt elfogadtuk. Most fordítva van. Talán érzékelte a biztos úr, hogy az alkotmány- és igazságügyi bizottságban kormánypárti oldalról nem történt hozzászólás, csak ellenzéki oldalról voltak hozzászólások, ami a jegyzőkönyvből is megállapítható. Ennek pedig az az oka, hogy nem kívántunk olyan további vitát provokálni, amely esetleg rosszízűvé teszi ezt az egész eljárást. De itt, ebben a Házban el kell mondani mindazt, ami nézetünk szerint fontos, és amely a jövőben segíti ezt a munkát.

Mindezek alapján tisztelettel el kívánjuk fogadni a beszámolót. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Fodor Gábor képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselőcsoportjából; őt követi majd Fenyvessy Zoltán képviselő úr, a MIÉP frakciójából. Öné a szó, képviselő úr.

(15.30)

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az adatvédelmi biztos beszámolójával kapcsolatban magam is azzal szeretném kezdeni, amiről itt a biztos úr is a beszámolója első részében említést tett. Nevezetesen, hogy ez a beszámoló sok érdekeset tartalmaz, köztük azt, hogy egy jelentős nemzetközi sikerrel is büszkélkedhetünk: az Európai Unió adatvédelemmel foglalkozó bizottsága egy nagyon jó bizonyítványt állított ki Magyarországról a nem uniós országokat vizsgálva. Magyarország egy olyan minősítést kapott, ami mindenképpen büszkeséggel kell hogy eltöltsön minket.

Erről már beszéltünk, hiszen itt az adatvédelmi biztos úr is említette, én magam is a bizottsági beszámolóban is megemlítettem. Ehhez csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy azt gondolom, ez azon túl, hogy az ország számára is egy komoly dicséret, egyúttal jelez is valamit. Valami olyasmit, amiről én egy előző beszámoló kapcsán beszéltem itt, a kisebbségi biztos beszámolója kapcsán. Nevezetesen, hogy bizony a kialakult nyugati demokráciákban - "nagyképűen" azt is mondhatnánk, a civilizált demokráciákban - az a szokás, hogy azokat szokták értékelni, azokat a munkákat, beszámolókat, országjelentéseket és sorolhatnám tovább a megfelelő leíró fogalmakat, ahol az egyes országok őszintén szembe tudnak nézni a saját problémáikkal. Ahol kozmetikáznak, az általában nem arat sikert. Ahol viszont a kíméletlen őszinteség a jellemző, azt díjazzák. Ezért köszönet jár az adatvédelmi biztos úrnak és munkatársainak, hogy az ország számára hoztak dicsőséget és elismerést azzal a munkával, ami, ha úgy tetszik, megalkuvást nem ismerő, logikailag olyan pontos és élvezetet jelentő, amire Kiss Gábor képviselőtársam is utalt.

Emiatt én ezt az egész beszámolót mindenestül, a VI. fejezettel együtt rendkívül színvonalas és nagyon tanulságos beszámolónak tartom, olyannak, amely minden elemében példaszerű, az önreflexióival is, kritikai felhangjával is csak hasznát szolgálja az országnak, a demokráciának és a jogállamiság eszméjének.

A nemzetközi dicséret, mint mondtam, minősíti az adatvédelmi biztos munkáját is, méghozzá rendkívül jó minősítést állít ki róla. Természetes, hogy most ebben a vitában a nemzetközi minősítésen túl mi magunk is elmondjuk a véleményünket, és valamilyen módon az egyes frakciók részéről mi is kiállítjuk ezt a bizonyos bizonyítványt.

Mielőtt erre rátérnék, természetesen néhány tartalmi illusztrációt szeretnék elmondani, alátámasztásául annak, hogy miért fogom majd elfogadásra javasolni ezt a beszámolót is.

A bizottsági ülésről történő beszámolómban már említettem, hogy az adatvédelmi biztos beszámolója elég szomorú képet fest az 1999-es esztendőről az én értékelésemben. "A titkok éve" - ezt a címet adta biztos úr a beszámolójának, és joggal adta ezt a címet.

Nagyon szomorúnak tartom, hogy sokszor beszélünk erről parlamentben és parlamenten kívül is, hogy az elmúlt években, különösen az elmúlt két évben, a kormányváltás óta, 1998 óta milyen súlyos támadások érik a jogállamiság eszméjét Magyarországon. Nem hallgatható el, hogy az a parlament, ahol most beszélünk, a parlament intézményrendszerének a semmibe vétele az úgynevezett háromhetes ülésrend, aminek az eredményét látjuk egyébként itt, az ülésteremben, fogjuk olvasni holnap majd a sajtóhíradásokban. A parlament munkájának az eljelentéktelenítése, a parlamentarizmusnak egyáltalán a semmibe vétele, ami itt történik.

Az illusztrációt csak arra hoztam a parlament működésével kapcsolatban, hogy a jogállamisággal szembeni fellépéseket mindenhol tapasztaljuk sajnos. Az adatvédelmi biztos úr is ráirányította a figyelmet az ő területéről jó néhány ilyen ügyre.

Az egyik ilyen, és véleményem szerint a legsúlyosabb ügy, amit bizony szégyenérzet nélkül szerintem demokrata elkötelezettségű ember nem lapozhat a beszámolóban, a kormányülések titkosításának a kérdése. Odajutottunk, tisztelt képviselőtársaim, 2000-ben, a XXI. század küszöbén, amikor itt állunk és beszélünk erről a témáról, hogy 150 év óta, 1849 óta, amióta az első felelős magyar kormány hivatalba lépett, először fordul elő Magyarországon, az Orbán-kormány ténykedése alatt, hogy titkosítják a kormány üléseit, hogy nem tudhatja meg a nagyközönség és az utókor sem, mi hangzott el a kormányüléseken.

Tisztelt Képviselőtáraim! Erre mondom azt, hogy pirulás nélkül, szégyenérzet nélkül ezzel nem nézhetünk szembe szerintem, ha demokrata elkötelezettségűek vagyunk. Na persze, az más, ha hiszünk a diktatúrában. Az megint más, ha valamiféle felkent tekintélyekben hiszünk. Az egy egészen más kérdéskör. De ha demokratának, netán polgári demokratának valljuk magunkat, akkor erre csak azt mondhatjuk, hogy felháborító.

Oda jutottunk, hogy ha öt-tíz-tizenöt év múlva az a nemzedék, amelyik most felnő, kíváncsi lesz a múltjára, kíváncsi lesz arra, hogyan születtek bizonyos döntések, amelyek az ő életét befolyásolták, kialakították, egyáltalán hazájának történelme hogyan alakult, kik formálták és milyen indokok alapján - semmit nem fognak majd megtudni. Semmit nem fognak megtudni! És vajon miért? Mi az indoka ennek? Nyilván sok mindent gondolhatunk. Retteg a kormány attól, hogy kiderül, mi folyik a kormányüléseken? Hogy szembesül a nagyközönség azzal, hogy milyen megjegyzések vannak a kormányülésen, milyen felszólalások vannak? Erre kell, hogy gondoljunk? Ez indokolja a titkosságot? Félünk attól, hogy kiderül, milyen érvek hangzanak el bizonyos álláspontok mellett? Ez indokolja a titkosságot? Kiderül az, hogy esetleg a kormány működése milyen belső mechanizmusok szerint folyik? Vagy egyáltalán mi derülhet ki? Mi az a titok, amitől félni kell a kormány működésével kapcsolatban?

Mert az egy másik kérdés, hogy lehetne arról vitatkozni, helyes dolog-e, hogy öt-tíz-tizenöt-húsz év múlva nyilvánosságra hozzuk ezeket a dolgokat. De hogy egyáltalán nem készül semmiféle feljegyzés a kormányülésekről, ezt elképesztőnek tartom. Nem tudok erre megfelelő szavakat mondani; olyan semmibe vételének tekintem ezt a demokráciának, a demokratikus kultúrának, a jogállamiságnak, az utókor iránti felelősségnek, amire nem találok példát.

Az a véleményem, hogy ez egy rendkívül súlyos politikai kérdés. Nagyon bölcsen tette az adatvédelmi biztos úr, hogy erre bátran felhívta a figyelmünket. Ezúton is szeretném kérni a kormány egyetlen jelen lévő képviselőjét, az államtitkár urat és a kormánypárti képviselőket is, hogy tegyenek meg mindent e törvényellenes és - még egyszer mondom - minden nemes, a jogállamiságban és a demokráciában bízó eszmével ellentétes gyakorlat megszüntetése érdekében.

A másik, rendkívül lényeges kérdés, amit az adatvédelmi biztos úr felvetett, a Kriminálissal kapcsolatos kérdéskör volt. Nem akarok a részletekre kitérni; ismerjük itt is a szégyenteljes kezdetet, az úgynevezett megfigyelési ügyet, ahol a miniszterelnök úr elmondott egy vádat, amiről kiderült, hogy megalapozatlan, bizonyíthatatlan, majd kezdődött a kutyakomédia, hogy húzzuk az időt, ezzel kapcsolatban egy kis cirkusz a parlamentben, a megfigyelési bizottságban, mintha történt volna valami - de hát ismerjük a részleteket, nem érdemes ezt elemezni.

Az ominózus ügy arra világít rá, hogy ezzel kapcsolatban, amikor egy dokumentumot közöltek, ez valóban titkos volt vagy nem volt titkos, és megfelelően titkosítva lett-e. Ahogy Kiss Gábor is rávilágított, tulajdonképpen a legtanulságosabb ennek az egésznek, ha úgy tetszik, a szövegkörnyezete, hogy bizony a belügyminiszter és az akkor még titkosszolgálati miniszterként regnáló, a Fidesz prominens képviselője hogyan reagált mindezekre a megkeresésekre, mi volt a reakciója, mik voltak az első reflexeik, ha úgy tetszik. Tanulságos, képviselőtársaim. Megint csak úgy gondolom, hogy jogállamiságból, illetve tekintélyuralom iránti fogékonyságból nagyon érdekes és érdemes ezeket elolvasni, sokat megtudunk bizonyos emberek lélekrajzáról. Sajnálom megint csak, hogy az érintettek nem tették tiszteletüket a teremben, hogy erről a lényeges kérdésről beszéljünk ez ügyben.

Számtalan fontos ügy van még, de időm végéhez közeledve hadd említsek meg egy olyan témát, ami a vitában előkerült a VI. fejezet kapcsán, illetve egyáltalán Turi-Kovács Béla és Rubovszky György is kritikákat mondott el a beszámolóval kapcsolatban.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, ezek a kritikák azért fogalmazódnak meg a kormánypárti képviselők részéről és azért sérelmezik úgy ezt a VI. fejezetet, mert ahogy az előző példáimban is próbáltam illusztrálni, az adatvédelmi biztos a maga feladatának és munkájának megfelelően rendkívül bátran és nagyon határozottan képviseli azt, amit képviselnie kell, és nem fél valamiféle feltételezett autoritásoktól, tekintélytől, hatalomtól, hanem valóban bátran és függetlenül kimondja a véleményét. A kritikák elsősorban ezért érik.

(15.40)

Nem baj, lehet értelmes módon vitatkozni ezekről a kritikákról. Mindezek mellett viszont, visszakanyarodva az elejére, amivel kezdtem, ne feledjük, itthon is, nemzetközi szinten is óriási elismerés övezi azt a munkát, ami előtt csak fejet hajtani tudok (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és a hatalmas szellemi teljesítményt is belekalkulálva, szeretném az SZDSZ képviselőcsoportja nevében elfogadásra ajánlani a tisztelt képviselőháznak a beszámolót.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hende Csaba igazságügyi minisztériumi politikai államtitkár úr kért két percben felszólalási lehetőséget. Államtitkár úr!

DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Azért vagyok kénytelen szót kérni, mert Fodor Gábor képviselő úr az iménti felszólalásában súlyosan félrevezette a közvéleményt és a tisztelt Házat, amikor a kormányülések dokumentálásáról beszélt, és azt különféle barokkos jelzőkkel illette, mármint a kormány magatartását.

Abból a tételből indult ki, szó szerint idézem: "egyáltalán semmiféle feljegyzés nem készül a kormányülésekről" - ugye, jól idézem, képviselő úr? (Dr. Fodor Gábor: Jól.) Ehhez képest a kormányülésekről "Összefoglaló" néven részletes dokumentáció készül, amely tartalmazza az egyes napirendi pontokat, azok tárgyát, a vitában részt vevő személyeket (Derültség.) és a döntés részletes tartalmát. Ehhez képest természetesen el kell azt mondani, hogy a kormány ülése az írásbeli előkészítés alapján történik, a kormány-előterjesztésekben ott szerepelnek mindazok az érvek és ellenérvek, amelyeket a kormány mérlegel a döntés meghozatala során. E tekintetben tehát semmiféle sérelem nem éri sem az utókort, sem pedig a történelmi kutatásokat. (Közbeszólás: Nem akarja rögzíteni!)

Azt kérem tehát, a tisztelt Ház rögzítse ezt, hogy az a kitétel, mely szerint egyáltalán semmiféle feljegyzés nem készül a kormányülésekről - Fodor Gábor képviselő úr ezt mondta -, ez teljes egészében valótlan.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Hozzászólásra következik Fenyvessy Zoltán képviselő úr, a MIÉP képviselőcsoportjából; őt követi majd Wiener György képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt frakciójából.

Öné a szó, képviselő úr.

DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Vendégeink! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés adatvédelmi biztosának most tárgyalásba vett beszámolójával kapcsolatban a MIÉP képviselőcsoportja továbbra is fenntartja azokat a kifogásait, amelyeket tavaly június 21-én ugyanebben a tárgyban már ismertettem. A probléma lényege továbbra is a következő: miközben az adatvédelmi biztos úr ajánlásokat és állásfoglalásokat fogalmaz meg, konzultál, helyszíni vizsgálatokat tart és jogszabályokat véleményez abból a szempontból, hogy ki, kitől, honnan és mit tudhat meg vagy mit nem tudhat meg, fontos állami és társadalmi érdekek, valamint célok károsulnak. Továbbra is fennmaradt az a probléma, hogy a személyes adatok védelme nem úgy érvényesül társadalmunk gyakorlatában, hogy az ne akadályozná a különböző állami szervek és intézmények hatékony és eredményes működését. Erre tekintettel a MIÉP-frakció továbbra is fontosnak tartja ezen a területen az ésszerűség, a józanság és az életszerűség irányába történő közelítést. Jelenleg ezt nem látjuk biztosítottnak.

A most tárgyalt beszámoló számos példát ismertet annak igazolására, hogy az egyoldalúan túldimenzionált és a társadalom működésének összefüggéseit figyelmen kívül hagyó adatvédelmi tevékenység mennyire képes akadályozni különböző állami szervek és intézmények hatékony működését. Az idő rövidsége miatt csak néhány példa:

A tavalyi beszámoló vitájából visszaköszönő probléma az adatvédelmi jogok érvényesülése és a rendőrség nyomozati munkájának hatékonyságához fűzött társadalmi igény összehangolása. Az egyik megyei rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni osztályának adatkezelését vizsgálta az adatvédelmi biztos úr - 44-45. oldal. Itt azt vizsgálta, hogy a bűntettesi nyilvántartásból ki, illetve melyik szervezet, milyen célból és milyen módon igényelt adatokat. Figyelembe kellett volna vennie azt, hogy az operatív bűnüldözési munka hatékonysága megköveteli a sokoldalú és sok verziót figyelembe vevő adat- és információáramlást. Nem tartjuk helyesnek az olyan törekvést, amely a bűnügyi nyilvántartás területén szűkíteni törekedik az arra illetékes nyomozók információ-hozzáférhetőségét. Nem lehet úgy eredményesen nyomozni, hogy a nyomozók nem jogosultak elegendő mértékben tudni valakiről a munkájukhoz szükséges adatokat. A bűnügyi nyilvántartást abból a célból üzemelteti és gondozza az állam, hogy ez ne így legyen, hanem használható legyen. Esetleges visszaélések tapasztalása esetén amúgy is az ügyészségi nyomozó hivatal eljárása szükséges, nem pedig az adatvédelmi biztosé.

A biztos úr előző évi beszámolójához hasonlóan most is felmerült a drogfogyasztók személyi adataival kapcsolatos adatvédelmi problematika; így a 72-73., a 137. és 145. oldalon. Általános gyakorlatává merevedett a vizsgálatnak az az álláspontja, hogy a kábítószer-fogyasztás okozta rosszullét miatt kihívott mentőszolgálatot eltanácsolja attól az állítólagosan személyiségi jogot sértő lehetőségtől, hogy az a rendőrség előtt feltárja ezen személyek kilétét. A miskolci drogambulancia vezetőjét is ilyen magatartás tanúsítására hívta fel. A pécsi Arany Sas Gyógyszertárban folytatott helyszíni vizsgálata elégedetten állapította meg, hogy a kábítószert tartalmazó gyógyszerek vényeit zárható lemezszekrényben tárolják, és a rendőrség csak nagyon régen foglalt le onnan vényeket, még az adatvédelmi törvény hatálybalépése előtt.

Az ilyen jellegű gyakorlat kialakítását károsnak tartjuk. Mivel a drogfogyasztás tendenciája Magyarországon sajnos növekedő, a hatékony nyomozati munkához ezért szükséges, hogy a drogfogyasztóktól kiindulva felderítésre kerülhessenek a kábítószer-forgalmazás hierarchikus szintjei. Ezen a területen a MIÉP képviselőcsoportja az adatáramlás biztosítását, értékelését és elemzését javasolja, nem pedig annak meggátlását.

Nem csupán a rendőrség az a szerv, amelyet a tudnivalóktól elzárni javasol a beszámolójában az adatvédelmi biztos úr. Magyarország Iszlámábádi nagykövete Külügyminisztériumunknak jelezte, hogy a schengeni szerződéssel érintett országok külképviseletei felajánlották neki a vízumot csalással vagy megtévesztéssel megszerző személyek adatainak kölcsönös kicserélését - lásd a 153. oldalt. Ez hasznos információcsere lett volna, mivel ebből a térségből - India, Pakisztán, Bengália és így tovább - számos bevándorlási törekvést regisztráltak idegenrendészeti hatóságaink Európa és hazánk irányába. Sok, ebből a régióból származó embertársunk tartózkodik jelenleg is - hívatlan vendégként - idegenrendészeti szálláshelyeinken. Sajnos az adatvédelmi biztos úr adatvédelmi jogi aggályokra hivatkozva eltanácsolta külképviseletünket az információcserétől. Ennek ellenére a MIÉP képviselőcsoportja az ilyen jellegű információcseréket hasznosnak és jogi szempontból megindokolhatónak tartja. És érthetetlennek találjuk, hogy ami a schengeni országok szerint jó, ott alkalmazható, az az adatvédelmi biztos úr szerint nekünk miért nem megfelelő.

A büntetés-végrehajtás sem kerülte el a biztos úr tevékenységét. Ezen a területen a Baranya megyei büntetés-végrehajtási intézetnél folytatott tájékozódást az adatkezelésről. Kifogásolta, hogy a bv-intézet számítógépes nyilvántartásában regisztrálják a fogva tartottak által megnevezett kapcsolattartókat, ezek nevére, lakcímére, rokonsági fokára, valamint a velük folytatott levelezési, látogatási és csomagküldési eseményekre tekintettel is. Ezt - az adatvédelmi biztos úrral szemben - én szükségesnek és életszerűnek tartom. Számos bűncselekmény elkövetését lehet ezzel a módszerrel megelőzni vagy a felderítését megkönnyíteni.

Az adatvédelmi biztos úr a szociális ellátásokat igénylők kérelmeinek elbírálását is megnehezíti. Ezen a területen azt kifogásolja, hogy a különböző szociális ellátási formákat igénylőktől nem csupán jövedelmi, hanem vagyoni nyilatkozatot is kérnek az egyes önkormányzatok. A kialakult gyakorlat panaszokat indukált, hiszen a vagyonos, de jövedelem nélküli, vagy a vagyontalan, de jövedelemmel rendelkező személyek megkülönböztetése kényes és vitatott kérdés a szociális igazgatás gyakorlatában. Ez azonban semmiképpen nem minősíthető adatvédelmi kérdésnek, és nem oldható meg a tények adatvédelmi, jogi eltitkolásával, mert ez oda vezethet, hogy az önkormányzatok nem tudnak dönteni, vagy nem helyesen fognak dönteni a szociális kérdések elbírálása során.

(15.50)

Széles azon állami szervek és intézmények köre, amelyek tevékenységére az adatvédelmi biztos kiterjeszti a látókörét, a jegyzőktől kezdve a meteorológusokon át a határőrökig.

Szerintünk általában semmiféle probléma nem oldható meg titkolózással az államigazgatás működésének körében, mivel ezen a területen ügydöntő megoldásokat kell kimódolni. A MIÉP képviselőcsoportja úgy véli, hogy a különböző állami szerveket és intézményeket az együttműködés kényszere kell hogy működtesse, mivel csak egymást kiegészítve és szolgálva tudják hatékonyan ellátni a feladataikat az állami akarat megtestesítéseként. Ezért biztosítani szükséges valamennyi állami szerv és intézmény feladatának ellátáshoz szükséges adatáramlás, egyeztetés és elemzés lehetőségét, enélkül nem jeleníthető meg a feladatát hasznosan betöltő és összehangoltan működő államapparátus. A MIÉP képviselőcsoportja azt javasolja, hogy valamennyi állami szerv és intézmény között jogilag és célhoz kötötten biztosítva legyen minden olyan információ áramlása, amely elősegíti és megalapozza a helyes irányú döntések meghozatalát, mert szerintünk a közös érdek magasabb szintű az egyéni érdekeknél, míg az adatvédelmi biztos úrnál ez az értékrend, sajnos, fordított.

A probléma az, hogy az adatvédelmi tevékenység az állami szervek működésének egymás közötti elszigetelésére irányul. A MIÉP képviselőcsoportja ezzel a koncepcióval nem tud egyetérteni, mivel mi az állami szervek közötti információs együttműködés fejlesztését és korszerűsítését javasoljuk, az akadályozást pedig ellenezzük.

A fent felsoroltak miatt, amely mellett még jó néhány konkrét példát fel tudtam volna hozni, de úgy gondolom, úgyis az általános elvek a döntőek, az adatvédelmi biztos úr beszámolóját a Magyar Igazság és Élet Pártja nem tudja elfogadni.

Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps.)

ELNÖK: Hozzászólásra következik Wiener György úr, az MSZP képviselője. Megadom a szót.

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Biztos Asszony, Biztos Urak! Hozzászólásomban elsősorban az adatvédelmi biztos úr beszámolójának egy kérdéskörével, a közérdekű adatok nyilvánosságával foglalkoznék.

Nagyon fontos összefüggésre világít rá az a mottó, mely "A titok éve" című I. fejezet élén található, az a Simmel-idézet, amellyel ez az elemzés kezdődik, amely szerint "A titok a kivételesség érzését kínálja. A minden valósat és jelentőset elfedő titkosságból fakad az a tévedés, hogy minden, ami titokzatos, az fontos és lényeges."

Az állam történeti fejlődését eddig az jellemezte, hogy működésének szinte minden lényeges mozzanata, miként erre a Simmel-idézet is utal, titkos és átláthatatlan volt nemcsak a kor embere, hanem nagyon sokszor az utódok számára is. Ez nem az állam XIX-XX. századi változásainak következménye, hanem mindvégig ez jellemezte ezt a szervezetet. Ha hihetünk, persze nem szó szerint, de lényegét tekintve Proust "Fáraó" című művének, amely természetesen egy irodalmi mű és nem egy történelmi forrásanyag, aszerint az óegyiptomi labirintus falára az volt írva: "Jaj az árulónak, aki az állami titok nyomára akar jutni, s kezét szentségtörőn az istenek kincseire emeli!"

Ez volt a helyzet egészen a XX. század második feléig, amikor is megjelentek harmadik generációs emberi jogként az információs jogok, s nagyon lassan bekerültek az újabb alkotmányokba az információszabadságot legalábbis elvi szinten deklaráló szakaszok. Még olyan alkotmány is, mint az 1949-es bonni alaptörvény, a híres Grundgesetz csak annyit mond, hogy az általában mindenki számára megismerhető adatokat nem lehet senki elől elzárni. Az 1993-ban sokadszor módosított belga alkotmány is csupán annyit ír elő, hogy a közigazgatási iratok nyilvánosak, hacsak ezt valamilyen törvényi korlátozás nem zárja ki, de nem garantálja általában véve a közérdekű adatok nyilvánosságát.

Az 1989. évi XXXI. törvény, a gyökeres alkotmányrevízió Magyarországon a közérdekű adatok nyilvánosságát nemcsak alapvető jelentőségű alkotmányos jogként deklarálta, hanem egyben minden más jogot korlátozó intézményt, az államtitkot, a szolgálati titkot és egyéb titkokat, amelyek közérdekű adatokra vonatkoznak, ennek rendelt alá. Ennek következménye az, amit olvashatunk az 1992. évi LXIII. törvényben, de az is, ahogyan az államtitokról és szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény szabályozza az államtitokká, illetőleg a szolgálati titokká minősítés folyamatát.

Ennek következtében áll elő az helyzet, hogy államtitok csak az az adat lehet, amely egy speciális minősítési eljáráson esik keresztül, amelyet kizárólag a minősítésre feljogosított minősít államtitokká, s amely adat beletartozik az államtitokköri jegyzék körébe, mely egyébként 149 pontot tartalmaz, tehát nem egy szűk körre korlátozza azokat az adatokat, amelyek államtitokká nyilváníthatóak. Végezetül az államtitokká nyilvánításnak van egy negyedik feltétele is, mégpedig az, hogy a titokköri jegyzékben felsorolt adatok idő előtt történő nyilvánosságra kerülése, jogosulatlan személy általi megszerzése, avagy illetéktelen elől történő elzárása a Magyar Köztársaság kilenc, 1999 vége óta pedig tíz meghatározott érdekét sérti, illetve veszélyezteti. Ilyen körülmények között csak a leggondosabb minősítési eljárás teheti lehetővé azt, hogy valamely adat, amely egyébként reflexszerűen államtitokká lenne nyilvánítható, valójában is annak minősüljön.

Egyértelműen kitűnik az adatvédelmi biztos úr beszámolójából, hogy tevékenységének lényege a közérdekű adatok nyilvánossága terén az, hogy mindezeket a követelményeket egységesen elvárja a minősítőktől és nemcsak tartalmi, hanem formai szempontok alapján is. Közismert, és több felszólalásomban én is hivatkoztam arra, hogy a jogállamiságnak nemcsak anyagi jogi, hanem nagyon komoly eljárási, procedurális követelményei is fennállnak, s amennyiben valamely lépés amúgy anyagi jogi, tartalmi szempontból helyes lenne, de az az eljárás, amelynek keretében az adott anyagi jogi alapokon nyugvó döntés született, nem felel meg az alkotmány vagy a törvények előírásainak, abban az esetben az az adott döntés éppúgy jogellenes, legyen szó akár parlament által megalkotott törvényről, miként ezt az 52/1997. (X.14.) számú alkotmánybírósági határozat kimondja vagy akár államtitokká minősítésről.

Ennek következtében az adatvédelmi biztos úrnak azt a tevékenységét, mellyel meg kívánta követelni a minősítőtől azt, hogy betartsa az eljárási szabályokat, illetőleg alapvető jelentőségűnek tartotta azt a kérdést, hogy a minősítő személy valóban jogosult legyen az adott döntés meghozatalára, azt ugyanolyan fontos lépésnek kell tartunk, ugyanolyan jelentős jogvédelmi, nem azt mondom, hogy döntésnek, mert nem arról van szó, hanem ajánlásnak, mintha az államtitokköri jegyzékbe való tartozást vizsgálná vagy pedig azt, hogy milyen érdeket veszélyeztet az adott adat nyilvánosságra kerülése.

Volt-e hatásköre az adatvédelmi biztos úrnak arra, hogy ezeket a formai elemeket is vizsgálja, avagy sem? Tulajdonképpen a belügyminiszter úrral, illetőleg a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter úrral folytatott polémiái lényegében e körül forogtak. Ha kézbe vesszük az adatvédelmi törvényt, és nagyon alaposan elolvassuk nemcsak a 26. §-ának (4) bekezdését, hanem megnézzük például a 24. §-ának a) pontját, valamint a 27. § (1) bekezdését, akkor teljes egyértelműséggel láthatjuk, hogy minderre feljogosított volt, hiszen a 24. § a) pontja értelmében az adatvédelmi biztosnak nemcsak joga, hanem beadvány esetén kötelessége is, hogy ellenőrzi e törvényt és az adatkezelése vonatkozó más jogszabályok megtartását.

(16.00)

E más jogszabályok körébe tartozik az államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvény is, amelyek nemcsak anyagi jogi, hanem nagyon komoly formai követelményeket is támasztanak.

Ráadásul nemcsak joga volt mindez a biztos úrnak, hanem kötelessége is, mint erre az előbb már utaltam. Hiszen mint erre egyébként a biztos úr a beszámolójában hivatkozik, nem saját döntése alapján, hivatalból járt el, hanem beadvány alapján. Abban az esetben, ha bárki az adatvédelmi biztoshoz fordul, az adatvédelmi biztosnak kötelessége eljárni. És csak akkor tud érdemben eljárni és az álláspontját kialakítani, ha a formai eljárási kérdéseket is figyelembe veszi, s ezeknek a szabályoknak a betartását is ellenőrzi.

Ezért megítélésem szerint nem tekinthető tökéletesen megalapozottnak az a kormánypárti képviselőtársaim által elmondott vélemény, mely szerint az adatvédelmi biztos úr a saját feladat- és hatáskörén túlterjeszkedett. A kormánypárti képviselők nyilván a kötelezettségüknek eleget téve, hiszen ez a funkciójuk, megvédték a kormány két miniszterét, ahogy egyébként egy ellenzéki képviselőnek, miként erre Turi-Kovács Béla képviselőtársam utalt, az a feladata, hogy ilyenkor felhívja a figyelmet a kormány, illetve a kormánypárti képviselők álláspontjának ténybeli vagy jogbeli megalapozatlanságára. Ez esetben az utóbbiról van szó.

Volt egy másik nagyon jelentős ügy is, mégpedig a kormány tevékenységének a dokumentálásával kapcsolatos eljárás, melyben az adatvédelmi biztos kialakította az álláspontját. Meg kell jegyeznem, hogy e tevékenysége nem 1998-ban kezdődött, hanem már 1996-ban. Nem lehet tehát azt állítani, hogy a működése döntően a mostani, úgynevezett polgári kormány tevékenysége ellen irányult, mert a szocialista-liberális kormány működése alatt is ajánlást fogalmazott meg, megvizsgálta a kormányülések dokumentálását, és kialakította a maga véleményét; akkor is és később is, ez ügyben is beadvány alapján járt el.

A kormányülések dokumentálásával kapcsolatosan e parlamentben az 1999. év novemberének első felében nagyon komoly vita zajlott le. Ebben a vitában hozzászólóként magam is részt vettem. Ezért reflektálnom kell arra a vitára, amelyet Fodor Gábor képviselőtársam és Hende Csaba igazságügyi minisztériumi politikai államtitkár úr egymással lefolytattak, illetőleg ahogy Hende Csaba úr reagált Fodor Gábor álláspontjára.

Hende Csaba politikai államtitkár úrnak abban tökéletesen igaza volt, hogy... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)

ELNÖK: Idő! Lejárt a tízperces időkeret, képviselő úr. Kérem, hogy...

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Ezt a mondatot befejezem.

ELNÖK: Ezt a mondatot fejezze be, igen!

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Abban teljesen igaza volt, mert formailag készül erről összegzés, azonban azok az összegzések nem bírnak politikai tartalommal, amelyek a kormányülésekről készülnek.

Köszönöm a figyelmet. Elnézést az időkeret túllépéséért, de a téma ennél jóval hosszabb megvitatást is megérdemelne. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Hozzászólásra megadom a szót Tóth András úrnak, az MSZP képviselőjének.

TÓTH ANDRÁS (MSZP, országos lista): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Viszonylag könnyű helyzetben vagyok, hiszen a Magyar Szocialista Párt részéről két képviselőtársam, Kiss Gábor és az előzőekben Wiener György képviselő úr elég részletesen szólt az adatvédelmi ombudsman beszámolójáról.

Ebből kiindulva és erre támaszkodva három kérdéssel kívánok foglalkozni: egyrészt '99 hangsúlyainak a változásával, másrészt a '99-ben érzékelhető bizonyos hajlamok erősödésével, harmadrészt pedig az adatvédelmi biztos ajánlásának hasznosulásával, a hasznosulás kérdéskörével.

Elöljáróban a tárgyalással összefüggésben azért egy megjegyzést tennék, mégpedig a kormányzat képviseletével kapcsolatosan. Hende Csaba úr velünk van reggel 9 óra óta, mint egyetlen államtitkár, aki a kormányt képviseli. (Dr. Hende Csaba széttárja a karját.) Elfogadom és elismerem: ez a kötelező minimum. A kormány ezt teljesíti, de azért két megjegyzést hadd tegyek hozzá, épp az ombudsmani jelentés alapján. Azt gondolom, érdemibb lenne a vita, ha azon kormányzati tisztségviselők vagy a megbízottaik itt lennének, akiknek éles vitájuk volt 1999-ben éppen az adatvédelmi ombudsmannal, s a mai vitaszakaszban esetleg elmondták volna az ellenérveiket. Mert bizony sok tekintetben az ombudsman véleményére vagy álláspontjára nem igazán volt érdemi válasz.

Csak egyet hadd mondjak, épp a jelentés alapján: Majtényi Lászlónak volt egy négyoldalas véleménye, állásfoglalása, amelyet a titokügyi miniszterhez írt annak idején. A második fordulóban argumentáltan fejtette ki az álláspontját. Erre kapott egymondatos levelet Szabó Gábor úrtól, a hivatalvezetőtől. Ennek a lényege: "Ezúton tájékoztatom arról, hogy Kövér László miniszter úrhoz érkezett, 2000. január 10-én keltezett levele január 19-én megérkezett a tárca nélküli miniszter hivatalába, és ott az iratkezelésre vonatkozó szabályoknak megfelelően iktatásra került." Tudjuk: a stílus maga az ember. Ez is egy stílus, mutat valamit, és mutatja a kormány részvételét az egész kérdéskörhöz is. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból.)

A hangsúlyváltásokról: azt gondolom, az a kifejezés, amelyet Majtényi László az I. fejezet egyik fejcímeként írt, hogy "A titok éve", valóban nem önkényes, nem túldramatizált és nem véletlenszerű. Azt gondolom, jellemző a cím - jellemző!

Sajnos, nincsenek itt azok a kormánypárti képviselőtársaim, akik megfogalmazták azt a tételüket, hogy egyfajta politikai alávetettség vagy egyfajta politikai csatározásokba való bekerülés is jellemzője az ombudsmani beszámolónak. Ezt nem így látom, megmondom őszintén. Vitatkozom Turi-Kovács Béla képviselőtársamnak azzal a tételével, hogy az ombudsman nem tartotta távol magát a politikai küzdelmektől - ezt fordítva látom. Azt látom, hogy a politika nem tartotta magát távol olyan megoldásoktól, amely megoldásokat egy önmagára valamit is adó ombudsman egyszerűen nem hagyhat szó nélkül. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Így van!)

Tehát nem arról van szó, hogy az ombudsman besétált a politika mezejére, hanem a politika sétált olyan mezőbe, amely kapcsán ezt a kérdéskört szakmailag bizony nem lehet szó nélkül hagyni. Mert ahogy Wiener György kifejtette, a titokügy kérdésében bizony durva szabálysértéseket lehet fellelni, nemcsak a beszámoló alapján, hanem egyébként a folyamatokat ismerve és látva.

A hajlamok erősítése vonatkozásában azt is szeretném aláhúzni, hogy ez a fajta hajlam, hogy a politika bizonyos kényes területeken titkosítással, szolgálati titokkal, közérdekű adatok elzárásával próbál operálni, nem csak a kormány sajátja. Bizony az önkormányzatoknál is tetten érhető ez a magatartás. Bármilyen színezetű önkormányzatról van szó, ez azoknál sem fogadható el, és azoknál sem támogatható, hiszen azt gondolom, nagyon fontos szempont, hogy az információs jogok - legyen az önrendelkezési jog vagy a közérdekű információkhoz jutás joga - megfelelő módon és a szükséges korlátokat nem meghaladó módon érvényesülhessenek.

Azt is szeretném kiemelni az ombudsmani beszámoló alapján, hogy ez a beszámoló egyszerre, azonos súllyal tud olyan kérdésekkel foglalkozni, mint a nyilvánosság érvényesülése érdekében a fellépés, de ugyanazzal a súllyal és erővel tartalmazza a nyilvánosság jegyében elkövetett túlkapásokat, visszaéléseket. A kettő egyensúlya rendkívül fontos a számomra, hiszen azt gondolom, nem egyoldalúságról van szó - ebben vitatkozom Fenyvessy képviselőtársammal. Azt hiszem, a beszámolónak épp a kiegyensúlyozottság vagy az arra való törekvés a jellemzője. Lehet, hogy ez nem mindenütt sikerül, de a törekvés számomra egyértelműen tetten érhető.

Az egyéni vagy a személyes adatok védelme, illetve az ezekkel való visszaélés vonatkozásában egy dolgot szeretnék idézni. A múltkor, azt hiszem, valamelyik internetes lapon olvastam egy ismeretlen szerző mondatát, amely gondolat falfelirat formájában vált közkinccsé. Ez így szól: "Minél többet tudnak rólad az adatbankok, annál kevésbé létezel." Azt gondolom, hogy a mai privát és gazdasági szférában - pont a kiélezett verseny következtében -, a piaci érdekek, a konkurenciaharc okán, a magánadatokat kezelők bizony nagyon sokszor visszaélnek a személyi jogokkal; és az ezekkel a jogokkal való visszaélésnek egy kárvallottja van, az állampolgár.

(16.10)

A harmadik kérdéskör az adatvédelmi biztos ajánlásainak, meglátásainak érvényesülésével és hasznosulásával kapcsolatos megjegyzés. Elöljáróban szeretnék a saját portánkon söpörni, a Magyar Országgyűlés portáján. Bizony, joggal állapítja meg Majtényi László, hogy öt évvel a titokvédelmi törvény elfogadását követően a parlament azt a nem túl nagy feladatát nem tudta elvégezni, hogy a Házszabályban a titokvédelem szabályait, illetve a közérdekű adatokhoz való hozzáférés garanciális szabályait megfelelő módon rendezze.

Ebben sáros - elnézést kérek - az előző parlamenti ciklus is, meg a jelenlegi is. Azt gondolom tehát, hogy ha kicsit komolyan vesszük azokat a kérdéseket, amely kérdéseket a törvényalkotás során megfogalmazunk, akkor saját magunknak is tiszteletben kellene tartanunk ezeket a végrehajtás tekintetében. Erre tekintettel azt gondolom, hogy - megszívlelendő az adatvédelmi biztos felszólítását - bizony, az Országgyűlésnek ebben az évben ezt a - még egyszer hangsúlyozom, nem túl nagy léptékű - házszabály-módosítást el kellene végeznie, már csak saját becsületének védelme okán is. Szeretném jelezni, hogy az MSZP-n ez nem fog múlni. Remélem, ez nem lesz politikai vita tárgya.

A hasznosulással kapcsolatban a másik problémám az, hogy azok az országgyűlési határozati javaslatok, amelyek az ombudsmani beszámolókhoz - és most többes számot használok - kötődnek, azok egy mondatot tartalmaznak: az adott bizottság támogatja ezeknek a beszámolóknak az elfogadását. Ez eddig helyes és rendjén való.

Mi a gondom? A gondom az, hogy mind a három beszámolóban nagyon sok olyan észrevétel van, amelyek hasznosulását, azt gondolom, magának az Országgyűlésnek érdemben kéne minősíteni; akár az országgyűlési határozati javaslat keretében megvizsgálandó, napirendre tűzendő, tárgysorozatba veendő, programra tűzendő, sokfajta dolog lehet, éppen azért, hogy ennek a munkának a hatékonysága javuljon. Azt gondolom, hogy tényleg van olyan példa, hadd idézzem konkrétan az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló törvény módosítását: most foglalkozik a parlament a törvény módosításával, képviselői önálló indítvány alapján.

Majtényi Lászlónak van egy ajánlatsora, amely ajánlatsorral egyébként foglalkozik valaki valahol, de most az a helyzet fog bekövetkezni, hogy a parlament majd el fog fogadni egy törvénymódosítást, és két hónap múlva - vagy nem tudom, mennyi idő után, lehet hogy két év múlva - megint hozzányúlunk, mert gondolom, hogy érdemes lenne az adatvédelmi biztos megjegyzéseit jogi formába önteni. De mennyivel szerencsésebb lett volna, ha ezt egyben lehetett volna megtenni! De kérem szépen, ez azon múlik, hogy érdemben foglalkozunk az ajánlásokkal, vagy csak úgy, hogy tudomásul vesszük, aztán majd ha valamilyen, általam ismeretlen rendszer szerint szóba kerül, akkor fogjuk a kérdést napirendre tűzni.

Összességében: úgy vélem, hogy a Majtényi László által jegyzett beszámoló elfogadásra érdemes; a munka is, annak a csapatnak a munkája, amely az ő vezetésével fejti ki tevékenységét. Nagyon bízom benne, hogy egy év múlva egy hasonló beszámoló tárgyalásakor sokkal több eredményről tudunk beszámolni, és azok az anomáliák okafogyottá válnak, amelyek ma ezt a beszámolót eléggé jellemzik.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Rubovszky György úr, a Fidesz képviselője.

Megadom a szót.

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Két képviselői felszólalással kapcsolatban szeretnék észrevételt tenni.

Az első: Fodor Gábor képviselő úr mondta, hogy elfogadásra ajánlja a VI. fejezetben foglaltakat is, amit először én kritizáltam. Tévedés ne essék, a VI. fejezettel kapcsolatban pontosításokra szerettem volna kitérni.

A másik: változatlanul fenntartom azt az álláspontomat, hogy az ebben a beszámolóban szereplő VI. fejezetnek semmi köze nincs az adatvédelmi biztos úr 1999. évi tevékenységéről szóló beszámoláshoz. Ezt az álláspontomat fenntartom. Azt, hogy ő egy korábbi évi anyagot belefűz a '99. évi tevékenységbe, megkritizáltam. Ettől függetlenül változatlanul tartjuk a álláspontunkat: támogatjuk a beszámoló elfogadását és az országgyűlési határozati javaslat elfogadását is.

Tóth András képviselő úr felszólalásának elején azt mondta, hogy a kormánypárti képviselők megkifogásolták azt, hogy szerintük az adatvédelmi biztos úr túllépte hatáskörét. Szerinte nem erről van szó. Szerinte arról van szó, hogy az adatvédelmi biztos úr szembesült egy olyan intézkedéssorozattal, amelyet nem hagyhatott szó nélkül.

Ez szemlélet kérdése. Én változatlanul azt az álláspontot tartom a magam számára elfogadhatónak, hogy az adatvédelmi biztos úr bizonyos kérdésekben igenis túllépte a hatáskörét, ugyanúgy, ahogy ezt Turi-Kovács Béla képviselőtársam is kifejtette. Tehát az álláspontomat változatlanul fenntartom, csak nem szerettem volna ezt reagálás nélkül hagyni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

ELNÖK: Hozzászólásra megadom a szót Bauer Tamás úrnak, az SZDSZ képviselőjének.

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, hogy amikor az államtitokról van szó, helyes, ha Leninből indulunk ki, Lenin álláspontjából, nem is egyből, hanem kettőből. (Tóth István: Szerinted!)

Közismert, hogy a bolsevik hatalomátvétel előtt azt ígérte Lenin, hogy majd a titkos nemzetközi szerződéseket mind nyilvánosságra hozzák, tehát gyakorlatilag azt sugallta a közvéleménynek, hogy ha majd eljön a szép világ, akkor majd az államtitok mint olyan, megszűnik. Aztán amikor kialakult a bolsevik rendszer, jött a második lenini álláspont, és kialakult a totális állami titkolózás rendszere.

Azt gondolom, hogy az adatvédelmi biztos beszámolója sem az első, sem a második lenini álláspontot nem képviseli - és igaza van -, hanem egy jogállami álláspontot, egy alkotmányos jogállam álláspontját képviseli, amely elismeri az államtitkok jogosultságát ott, ahol az alkotmányos berendezkedés ezt szükségessé teszi, ugyanakkor korlátozza a polgárok közérthető adatokhoz való hozzájutásának alkotmányos követelménye alapján az állami titkolózás mértékét és körét.

Az itt vitatott témában - nevezetesen a kormányülések dokumentálásának kérdésében - ezt a helyes és kiegyensúlyozott álláspontot képviseli - mint ez a beszámolóból kiderül -, hiszen nem követeli azt, hogy a kormányülések tartalma kerüljön nyilvánosságra; elismeri, hogy az államnak érdeke az, hogy a kormányülésen a kormány tagjai a vita során abból indulhassanak ki, hogy az ott elhangzott tények és érvek nem kerülnek azonnal nyilvánosságra, tehát szabadon érvelhessenek.

Azt sem követeli - noha ez volt a magyar tradíció -, hogy a kormányülésekről készüljön szó szerinti jegyzőkönyv, azt azonban szorgalmazza, javasolja, hogy a kormányülésen elhangzott érveknek, véleményeknek maradjon nyoma, hogy a polgárok ama alkotmányos joga, hogy az olyan fontos közérdekű információkhoz - mert ezek közérdekű információk -, hogy a kormány tagjai mit miért javasoltak és elleneztek, ez utólag - mert akkor nyilván nem lehet - legalább nyomon követhető, megismerhető legyen.

Azért tartottam nagyon fontosnak, hogy ezt felidézzem és a kétféle lenini állásponttal szembesítsem, hogy világos legyen: itt egy kiegyensúlyozott, normális, az alkotmányos jogállammal összhangban levő álláspontról van szó, szemben azzal az állásponttal, amit ebben a kérdésben a kormány képviselt, amely kormányálláspont lényegében negligálja az állampolgárok jogát a közérdekű információhoz való hozzájutáshoz. Ilyen egyszerű ez a dolog, tisztelt Országgyűlés.

Hadd tegyen hozzá, hogy ennek a kormánykoalíciónak az álláspontja ebben a kérdésben eléggé következetlen. Mert amikor ellenzékben voltak a jelenlegi kormánypártok - talán még emlékeznek rá -, akkor hangosan tiltakoztak az ellen, hogy az akkori titokminiszter egy levelet 90 évre titkosítson. Emlékeznek még erre? Azt gondoltam, hogy ha önök kormányra jutnak, akkor az első dolguk lesz az adatvédelmi törvény módosítása és ezeknek a 90 éves titkosítási lehetőségeknek az azonnali eltörlése - legalábbis erős korlátozása -, és már elmondtam más alkalommal, hogy a szabad demokraták készek lennének támogatni egy ilyen törvénymódosítást.

Ezzel szemben mit csináltak, amikor kormányra kerültek? Az ellenkezőjét! Kiterjesztették a titkosítást a kormányülések tekintetében egy olyan gumiparagrafussal - majdnem olyan gumiparagrafussal, mint amit eredetileg terveztek; egy kicsit kevésbé gumi ez a paragrafus, de azért elég gumi.

(16.20)

Tehát azt gondolom, hogy önök itt, miközben ellenzéki magatartásukkal azt sugallták, mintha az első lenini álláspont lenne önöknek rokonszenves, kormányra jutva elindultak a második lenini álláspont felé - ez is lenini, az is lenini.

Mindenesetre én ahhoz gratulálok az adatvédelmi biztosnak és valamennyiünknek, ami itt a kormány részéről és az adatvédelmi biztos részéről, a felszólaló képviselők részéről is hangsúlyozásra került, hogy Magyarország az adatvédelem terén, a személyes adatok védelme terén elérte az európai normákat. Azért gratulálok az adatvédelmi biztosnak, mert itt egyfelől a magyar adatvédelmi jogszabályokról van szó, és e tekintetben elsősorban a mindenkori Országgyűlésnek, másodsorban - erről is emlékezzünk meg itt - az első Alkotmánybíróság alapító elnökének, Sólyom Lászlónak kell gratulálni, akinek a magyar adatvédelmi kultúra kialakulásában oroszlánrésze volt. De az adatvédelmi biztosnak pedig abban van oroszlánrésze, hogy milyen adatvédelmi gyakorlat alakul ki Magyarországon. De azért tegyük hozzá és figyeljünk rá, hogy ez a bizonyos európai elismerés a személyes adatok védelmére vonatkozó magyar gyakorlatra vonatkozik, és nem a közérdekű adatokhoz való hozzájutásra. Erről nem szól ez az elismerés, és nem is szólhat egy olyan országban, ahol a kormány ilyen törvénymódosítást alkot, és így viselkedik, amikor állami adatok kezeléséről van szó.

Azzal vádolják itt az adatvédelmi biztost, hogy beleártja magát a politikába. Nos, azt hiszem, ha máshol nem, hát Magyarországon, meg ebben a kelet-közép-európai régióban mindnyájan jól tudjuk, hogy az adatok nyilvánossága meg eltitkolása, ez politika. Ez a politika kérdése volt a rendszerváltás előtt is - talán még emlékeznek rá -, és sajnos megint a politika kérdése. Önök tették az elmúlt két évben azzá, és ha valakit az Országgyűlés arra választott meg, hogy az államnak az adatokkal, az adatkezeléssel kapcsolatos magatartását ellenőrizze, efölött őrködjön, és az ezzel kapcsolatos visszásságokat tegye szóvá, akkor ő csak ezt a kötelességét teljesíti, szerintem és szerintünk helyesen.

Végül szeretnék kitérni arra a vitára, ami Rubovszky és Turi-Kovács képviselőtársaim felszólalásaiban ezzel a bizonyos VI. fejezettel kapcsolatban kialakult. Én személy szerint azt gondolom, az, hogy ebben a kötetben ez benne van, az egy jó dolog. Tavaly még önök is ezt gondolták, mert szeretném emlékeztetni önöket arra, hogy a tavalyi beszámoló is tartalmazta a tavalyelőtti parlamenti vita rövid összefoglalását. Akkor ezt nem kifogásolták, valószínűleg nem érezték kellemetlennek. Most kifogásolják.

Én azt gondolom, hogy ez nem kifogásolandó, ez a dokumentum, ez a bizonyos beszámolókötet tényleg egy olyan dokumentum, amit joghallgatók, politológiahallgatók, a korszak kutatói fognak tanulmányozni feltehetően évek múltán is, és az adatvédelmi biztos hivatalának működéséhez hozzátartozik az, hogy hogyan reagál erre az Országgyűlés. Persze a jegyzőkönyvek is mindenkinek hozzáférhetők, de szerencsés az, hogy egy ilyen rövid összefoglalása ennek a parlamenti vitának ebben a kötetben benne van.

Én inkább megfordítanám a kérdést: én példaszerűnek tartom, hogy adott esetben az előterjesztőt - vagy ha úgy tetszik, a jelentés benyújtóját - érdekli is az, hogy mit szólnak ehhez az országgyűlési képviselők. Nem ártana, ha olykor egyes kormánytagok is odafigyelnének arra, hogy az előterjesztéseikhez mit szólnak az országgyűlési képviselők, és, mondjuk, egy diadaljelentés mellé, ami elhangzik a televízióban, mindig azt is hozzáfűznék, hogy az adott kérdésről, amire olyan büszke, amit annyira jónak tart a miniszter vagy a miniszterelnök, mit mondtak a különböző pártok képviselői a parlamenti vitában. Nem is lenne olyan rossz! A társadalom biztos sokat tanulna belőle.

Végül egy apróság: itt azt mondta Rubovszky úr, hogy az adatvédelmi biztos nem köteles ismerni a Házszabályt, és nem köteles ismerni az önök házszabály-értelmezési gyakorlatát. Ugyanis az adatvédelmi biztos valóban azt írja itt, hogy ő mint előterjesztő nem kaphatott szót. Azt mondja Rubovszky képviselő úr, hogy az előterjesztő a bizottság volt és nem ő. Ha megnézi a mai napirendet, itt is két előterjesztés van, az egyik a jelentés, a másik a bizottsági előterjesztés. A vita mind a kettőről szól, van az a) meg a b).

Azt persze lehet mondani, hogy egy jelentés benyújtója ebben a Fidesz vezette Országgyűlésben nem számít előterjesztőnek. Tudom, hogy önöknek ez a hetente-háromhetente típusú házszabály-értelmezés, hogy a benyújtó nem kaphat szót a vita közben, csak az előterjesztő. De aki még nem ülte végig ennek az Országgyűlésnek az ügyrendi vitáit Salamon bizottsági elnök úr szereplésével, annak nem kell tudnia azt, hogy nálunk a Házszabályt ebben az Országgyűlésben így szokás értelmezni, és ezért neki, mint a jelentés benyújtójának nincs joga vita közben szót kérni. Nézzük el neki ezt, nem töltött velünk még annyi időt ebben a Házban.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Hozzászólásra megadom a szót Balczó Zoltán úrnak, a MIÉP képviselőjének.

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Adatvédelmi Biztos Úr! Tóth András MSZP-s képviselőtársunk az imént hozzászólásában azt vetette föl, hogy vajon hogyan lehetne biztosítani azt, hogy az adatvédelmi biztosnak olyan ajánlásai, amelyek megfontolás után törvényi erőre emelést igényelnének, vajon milyen mechanizmussal kerülhetnének be a parlamentbe, hogy komolyabb súlyuk legyen ezeknek az ajánlásoknak.

Engedjék meg, hogy én egy olyan témára térjek vissza, amely esetben a Magyar Igazság és Élet Pártja teljes mértékben osztotta az adatvédelmi biztos úr állásfoglalását, de sajnos itt a parlamentben nem sikerült a törvényerőre emelés kezdeményezését sem elérni. A Postabank úgynevezett VIP-listája néven elhíresült ügyről van szó. Egy újságíró, illetve ha jól tudom, főszerkesztő kereste meg az adatvédelmi biztos irodáját azzal kapcsolatban, hogy vajon hogyan egyeztethető össze a banktitokról, a személyiségi jogokról szóló törvény, valamint a közérdek ebben a konkrét kérdésben.

A válasz, ha tetszik, kétoldalúnak tekinthető, hiszen az adatvédelmi biztos úr mint jogalkalmazó úgy kellett hogy eljárjon, hogy megállapítsa: ennek a nyilvánosságra hozatalnak a törvényi feltételei megvannak, avagy nincsenek meg. Mint jogalkalmazó a hatályos törvények szerint azt kellett hogy megállapítsa, hogy a törvényes feltételek nem állnak rendelkezésre. Azonban az állásfoglalást minden frakcióvezető megkapta, érthető módon azért, mert én úgy ítélem meg, hogy egy ajánlást is megfogalmazott közvetve az adatvédelmi biztos úr, és engedjék meg, hogy ennek lényegét idézzem: "Az állam átláthatóságával kapcsolatos alkotmányos teória a közhatalmat gyakorlók mind teljesebb körű ellenőrzését igényelné. Az üggyel összefüggésben látható, hogy a jelenleg hatályos törvényi szabályozás nem garantálja teljes mértékben a közélet tisztaságának megóvását, és nem teszi lehetővé, hogy a közhatalmat gyakorlók, a politikai közélet szereplői, érdekeltségi viszonyai olyan mértékben átláthatóvá váljanak, amennyire tevékenységük tájékozott megítéléséhez a közvéleménynek szüksége lehet."

Mi úgy gondoltuk, hogy ez egy megszívlelendő álláspont, és ha a törvények - hogy egyszerű fogalmat használjak - rosszak, akkor ki másnak a feladata a törvények társadalmi igényekhez való igazítása, mint nekünk, a törvényhozás szereplőinek. Ezért egy napirend előtti felszólalásban foglalkoztam ezzel a kérdéssel, és az igazságügy-miniszter asszony megnyugtatott, hogy a kormány lehetőségei a jogalkalmazás területére terjednek ki, és biztató választ adott, hogy ezen a területen tud ezzel a kérdéssel foglalkozni.

Miután sajnálatos módon a jogalkotási programban ez a kérdés nem jelent meg, benyújtottam a frakciónk nevében egy olyan országgyűlési határozati javaslatot, amely feladatul tűzte volna a kormánynak, hogy a jelzett kérdés törvényi szabályozása érdekében nyújtson be törvényjavaslatot. Vigyázva arra, nehogy valamilyen pártigény jelenjen meg, e határozati javaslatban lehetőség szerint szó szerint igyekeztem idézni az adott ajánlásban, illetve adatvédelmi biztos úr válaszában szereplő alapmeggondolásokat. Sajnálatos módon az Országgyűlés nem vette tárgysorozatba ezt a határozati javaslatot, majd amikor itt az Országgyűlés plénuma előtt, a plenáris ülésen kértük a tárgysorozatba-vételt, akkor a szokástól eltérően egyetlen felszólalás és ellenérv sem hangzott el.

(16.30)

Sajnálatos módon néhány egyéni képviselői támogatás és az MDF-frakció többségének támogatása mellett nem fogadtuk el ezt a határozati javaslatot. Én egy ilyen példát szerettem volna most kiemelni, amikor éppen úgy láttuk, hogy a köz érdekében szükséges megtalálni azon a mezsgyén a megfelelő helyet, amely igenis ebben az esetben a közösség érdekeit helyezi előtérbe.

Itt nyilván csak megerősíteni tudom általánosabban a Fenyvessy Zoltán által elmondottakat, hogy amikor a Magyar Igazság és Élet Pártja nem támogatja ezt a beszámolót, akkor nem önmagában egy munkának vagy egy tevékenységnek a negatív megítéléséről van szó. Hanem mi úgy látjuk, hogy ennek az intézménynek a kérdésében, amelyre természetesen szükség van - hiszen közülünk sokan érezhették egy rendszerrel ezelőtt, milyen sérelmekkel jár az adatok és a személyes adatok védelmének a hiánya, tehát szó sincs arról, hogy mi ezt ne tartanánk fontosnak -, abban tér el az álláspontunk a többi frakcióétól, hogy azt az arányt és azt a határt, amely a mindenkori közérdek, a közérdeket képviselő közhatalom és állam érdekei, illetve mechanizmusának érvényesülése, valamint az egyéni szabadságjogok érvényesülése között van, ezt az arányt, az ideális helyet mi máshol látjuk meghúzandónak, mint ahogy az az adatvédelmi biztos politikai felfogásából vagy jogfelfogásából következik.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a MIÉP soraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Tóth András úrnak, az MSZP képviselőjének.

TÓTH ANDRÁS (MSZP, országos lista): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt gondolom, nincs nagy vitám Balczó Zoltánnak azzal a mondanivalójával, amit a felszólalásának első szakaszában mondott. Magam is úgy gondolom, hogy az egyéni vagy a képviselői önálló indítványok sorsa olyan, mint amit képviselőtársam mondott, eléggé kiszámíthatatlan, és a szólózásokat a parlament általában nem nagyon szereti. De ha csatornázottak ezek az ombudsmani ajánlások, ha akár rendszerbe szedve vannak benne magában a beszámolóban is, hogy arra már rá lehet építeni egy bizottsági ajánlást, és egy bizottsági ajánlásban adott esetben napirendre lehet tűzni ezt a kérdést, ha a kormánynak lehet tenni egy ajánlatot, hogy a pénzintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény módosítása mikor, milyen formában kerüljön sorra, akkor, azt gondolom, eggyel beljebb vagyunk, előbbre léptünk. Én mindössze erről beszélek, és azt gondolom, hogy ez egy megoldható és talán megszívlelhető álláspont és javaslat.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Miután újabb jelentkezőt nem látok, megkérdezem Majtényi László adatvédelmi biztos urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Majtényi László: Igen.)

Megadom a szót.

DR. MAJTÉNYI LÁSZLÓ adatvédelmi biztos: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Hölgyek és Urak! Kedves Vendégek! Előre elnézést szeretnék kérni - elég sok megjegyzés hangzott el a munkámmal kapcsolatban -, ha véletlenül kifelejtenék valami olyasmit, amit a megjegyzést tevő képviselő hölgy vagy úr fontosnak tartott, ha ez így lenne, kérem, erre majd figyelmeztessen, és akár később is fogok válaszolni; biztos, hogy nem szándékos lesz, ha valamit kifelejtek. Ugyanakkor természetesen a dicsérő szavakra nem fogok reagálni, ízléstelen is lenne, idő sincs rá. Mindazonáltal két rövid, előzetes megjegyzést szeretnék tenni.

Az egyik az, hogy amikor az uniós elismerésről beszélünk, kétségkívül felmerül az a kérdés, hogy itt kinek az érdeméről van szó. Nagyon nagy hangsúllyal szeretném azt leszögezni - benne van az éves jelentésben is, de hadd mondjam el ezt most élőszóban is -, hogy ezt az érdemet magamnak természetesen semmiképpen nem igényelném, és illő tisztelettel, de ezeket a dicséreteket elhárítanám, azért, mert ez nem az én érdemem, ez a mostani kormányzat, az előző kormányzat, a mostani parlament, az előző parlament, egészében a Magyar Köztársaság elismerése, nem pedig egy személyé. Elhangzott itt Sólyom László neve; én még legalább tizenöt nevet tudnék ezzel kapcsolatban felsorolni, és külön meg kellene említenem az Igazságügyi Minisztériumban, a Belügyminisztériumban, a rendőrségen és a központi közigazgatásban dolgozó kiváló adatvédelmi szakértők hosszú névsorát. Ez lenne az első megjegyzésem.

A másik megjegyzésem viszont az, hogy engedjék meg... Természetesen nekem a saját szavaimért kell jótállnom, nem másokéért, és az értelmezés teljesen nyitott, de amikor egy adatvédelmi biztos és információszabadság-biztos beszámolója egyik fejezetének az a címe, hogy: "A titok éve", ez egy kétarcú megállapítás. Ez a cím egy Janus-arcú dolog. Egyfelől valóban bírálat, természetesen a kormány bírálata is, mert amikor az információszabadság-biztos azt mondja: a titok éve, az bírálat. A másik oldalon meg amikor az adatvédelmi biztos mondja azt, hogy: a titok éve, az nem feltétlenül bírálat, hiszen a személyiség jogainak a biztosítása a személyes titkok biztosítását jelenti. A címben így tehát nem egy elmarasztaló értékítélet jelent meg az én elképzelésem szerint.

Hende államtitkár úr szavaira azért nem óhajtanék reagálni, mert azokkal egyetértek, ezért nincs okom ahhoz megjegyzéseket fűzni.

Ivanics István képviselő úr a gazdasági bizottság nevében tett néhány megjegyzést. Ezek közül a megjegyzések közül, amelyek valójában nem voltak bíráló jellegűek, arra szeretnék reagálni, hogy a banktitokkal kapcsolatos gondolata az én előadásomban is felmerült, és én azt gondolom, van remény arra, hogy a banktitok bizonyos értelemben vett korlátlanságát törvényhozási úton oldani lehet, ami persze nem a banktitok megszüntetését jelenti, hiszen azt senki nem akarná.

Ha megengedik, Rubovszky képviselő úr felszólalásával kapcsolatban mondanék néhány szót, és itt hadd köszönjem meg - ez talán szokatlan egy kicsit - a hozzászólások mindegyikét, amelyek - nem tudok másképp fogalmazni - rendkívül intelligens hozzászólások voltak, azok is egyébként, amelyek bíráltak engem. Rubovszky képviselő úr hozzászólásához: van néhány dicséret is abban, amit ő mondott, amit az egydimenziós alávetettségről és az információszabadság iránti pusztán verbális igényről mondott, idézve az én szavaimat is, ezekkel természetesen egyetértünk.

Ami a kritikájának az először kevésbé éles, a második felszólalásában talán egy kicsit élesebb megfogalmazásában elhangzott, az az, hogy aktivista vagy esetleg hatáskörtúllépő lettem volna a '99-es vizsgálataim során. Erre azt tudom mondani, hogy ha aktivista lennék, akkor annak a törvénynek az aktivistája lennék, amelynek az alapján dolgozom, és minden alkalommal nagyon aggályosan vizsgáltam a hatáskör meglétét, illetőleg a határait. Meg kell mondjam - bár természetesen tévedhetek -, hogy nagyon vigyáztam arra, hogy ne lépjem túl a hatáskörömet; másfelől viszont az ténykérdés, hogy maga a magyar információszabadság-törvény és bizonyos vonatkozásában az adatvédelmi törvény is meglehetősen radikális. Tehát akkor, amikor nem veszi ki például a vizsgálódásom lehetőségének a köréből, mondjuk, a kormányt vagy a titkosszolgálatokat, akkor nekem ezeket a vizsgálatokat el kell végeznem. Rendelkezhetne úgy is a törvény, hogy korlátozza a jogaimat, de amíg ezt nem teszi, addig, azt hiszem, én a törvény szerint jártam el, konkrétabb ellenvetések esetén esetleg jobban is meg tudom majd védeni az álláspontomat.

A Postabank, a kormányülések és a Kriminális esete merült fel itt mint az aktivizmus megnyilvánulása.

(16.40)

Úgy látom, nem tehettem meg, hogy az adott ügyekben ne járjak el, mert a törvény számomra ezt kötelezően megparancsolta.

Az éves jelentésem VI. fejezetével kapcsolatos megjegyzését, amelyet ő is kifogásolt, és a Kisgazdapárt frakciója nevében felszólaló Turi-Kovács Béla képviselő úr is kifogásolt, ezzel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy minden éves jelentésemben szerepelt az előző évi parlamenti vita összefoglalója. Bennem fel sem merült, hogy ez indokolatlan vagy helytelen volna; meggyőződésem szerint, legjobb tudásom szerint korrekt módon foglaltam össze a vitát. Egyébként részemről nem egy elvi kérdés, hogy egy ilyen fejezet legyen, minden egyes beszámolómban volt, és úgy gondoltam, hogy most is bele kell tennem - már a szokásjog alapján is -, hiszen az előző évi tevékenységemnek a parlamenti fellépés is része.

Valóban az volt a meggyőződésem - és tényleg nem akarok egy lezárt vitát egyáltalán felmelegíteni -, az volt az én jogi álláspontom, hogy előterjesztőként jogom lett volna szólni. Egyébként a parlamentben az a szokásrend, hogy más bizottságokban mindig lehetőségem van bekapcsolódni a vitába, hogyha óhajtom, és tényleg nem akarom felidézni, de szerintem azért mérgesedett el az a vita, mert például felmerült egy olyan interjú, amit én adtam volna, amely soha nem hangzott el. Ez egy koholt interjú volt, és még a forrását is meg tudtam mutatni, hogy mi volt elferdítve abban az interjúban, és ha én ezt egy percben kifejthettem volna, akkor talán a vita sem lett volna annyira éles, és nem a fejem fölött veszekedtek volna a képviselő hölgyek és urak.

A következő kérdéskör a Turi-Kovács Béla képviselő úr megjegyzéseire adott válasz. Mintha enyhén kifogásolta volna a képviselő úr a magánszférával kapcsolatos vizsgálataimat, mert az ombudsmantörvényt idézte, amely a hatóságok vizsgálatát írja elő az ombudsmanok számára. Nem kétséges szerintem, hogy a gazdaság alanyait az adatvédelmi biztosnak - természetesen nem az ombudsmantörvény, hanem az adatvédelmi törvény szabályai szerint - joga van bírálni, egyébként hozzáteszem, hogy az Európai Unióban ez előírás. Tehát az uniós irányelvek kiadását követően néhány ország adatvédelmi törvényét ilyen irányba kellett módosítani, a magyar törvény eleve így szólt, hogy ezt a magángazdaságot jogom van vizsgálni.

Ami a belügyminiszter úrral, illetőleg a titkosszolgálatokat irányító miniszter úrral folytatott polémiámat illeti, és ott a hatáskör esetleges túllépésének a problémáját, azt kell mondanom, hogy az én véleményem szerint éppen hogy a hatáskörömet minimalizálva, tehát egy megszorító értelmezéssel használtam a hatáskörömet, amikor nem az egyetlen kötelező hatásköröm gyakorlását alkalmaztam. Nem azt mondtam, hogy a minősítés indokolatlan, hanem azt mondtam, hogy a minősítés nem történt meg, ami egyébként nem kötelez senkit az égvilágon semmire. Ez egy, a parlament által kiküldött adatvédelmi biztos puszta szava, amelyet senkinek nem kell követni. Ez ajánlás, ez egészen egyértelműen kiderül a szövegből, és nem az ügydöntő hatáskörömmel éltem.

Másfelől viszont bizonyos az, hogy akkor tudom kimondani azt, hogy egy minősítés indokolatlan, ha az minősítve van. Tehát ha én megvizsgálom azt az iratot - és ezzel most tényleg nem akarom önöket fárasztani, de benne van az éves jelentésben is -, és azt találom, hogy a minősítés nem történt meg, akkor nem élhetek az erős hatáskörömmel, hanem azt mondom, hogy nincs mit tennem, mert nem történt meg a minősítés, amely mondom: senkit nem kötelez. Hozzáteszem, hogy az ügyészség ugyanezt a jogi álláspontot fogadta el, az én álláspontom őket aztán ugyancsak nem kötelezte semmire. Mindenesetre így oldódott meg az ügy, hogy az ügyészség lényegében ugyanarra az álláspontra helyezkedett, mint az adatvédelmi biztos.

Azt a megjegyzését pedig illő tisztelettel, de vissza kell utasítanom, hogy én úgy léptem volna fel, mintha bírája lennék az ügynek, és mintha a bíróságok hatáskörére pályáznék. Tessék elolvasni az összes éves jelentésemet, mindig nagyon erősen hangsúlyozom azt, hogy a bíróságokkal szembeni hatáskörömet a lehető leginkább megszorítóan értelmezem, hiszen az én álláspontom szerint a rendszerváltás korszakában a bírói függetlenség egyike a legalapvetőbb alkotmányos értékeknek, és még a látszatát is el akarom kerülni annak, hogy a bírói függetlenséget sértsem. Tehát soha, semmilyen értelemben bíró eljárását nem kritizáltam, akkor sem, amikor egy nem ennyire megszorító törvényértelmezéssel megtehettem volna.

Az pedig, hogy a jogkörömet a munkatársamra valaha is átruháztam volna - ez a vád rendszeresen elhangzik velem szemben -, soha nem tettem meg. Minden, az adatvédelmi biztos jogi álláspontját tükröző állásfoglalás az adatvédelmi biztos saját kezű aláírásával, nem névbélyegzővel odatett aláírással, hanem saját kezű aláírásával történik. A munkatársaim kizárólag olyan levelet írnak alá, amelyben értesítjük az indítványozót arról, hogy megkaptuk a panaszát, illetőleg valamilyen ügyben a bepanaszolt intézményt valamiről értesíti az adatvédelmi biztos hivatala. Egyébként - hogy mondjam - ennél sokkal lazább a közigazgatási szerveknél a hatáskör értelmezése; soha nem ruháztam át a hatáskörömet egyetlen munkatársamra sem.

Végül Fenyvessy Zoltán képviselő úr észrevételeire szeretnék nagyon röviden válaszolni. Nyilvánvaló - és ezt világosan lehetett érezni a képviselő úr hozzászólásából -, hogy valóban van, ha úgy tetszik, egy jogfilozófiai különbség a képviselő úr álláspontja és az én álláspontom között. Ezért az ő álláspontját messzemenően tisztelve, tudomásul veszem, hogy nem tudja sem ő, sem a pártja elfogadni az adatvédelmi biztos éves jelentését, hogy tudniillik az én álláspontom valóban az - és hadd igazoljam vissza az ön bírálatát -, hogy az egyéni jogokkal szemben a közösségi jogoknak nincs olyan értelemben elsőbbsége, hogy az negligálhatná a személyes jogokat. Tehát amikor ön azt mondja, hogy a közösség joga előbbre való az individuum jogánál, akkor valóban egy jogfilozófiai nézeteltérés van köztünk, és ezt leszögezni szerintem teljesen becsületes és helyes dolog. Eltérő az álláspontunk.

A konkrét megjegyzések nem mindegyike ilyen igazságos. A képviselő úr néha egy ilyen természetjogias álláspontot képvisel, vagyis a pozitív joggal szemben az igazságosságra helyezné a hangsúlyt. Ilyen volt az, hogy a bűntettesi nyilvántartásból - bocsánat, nem volt egészen pontos az az idézet - én kifogásoltam az adatszolgáltatást - mondja ő. Valójában az történt, az olvasható azon az oldalon, amit megjelölt a képviselő úr, azt kifogásoltam, hogy nem lehetett utólag rekonstruálni, hogy a jogosultak közül, tehát a rendőrhatóság hozzáférésre jogosult személyei közül ki kért le adatot a bűntettesi nyilvántartásból. Tehát ez egyszerűen a naplózás hiányossága volt. Az, hogy jogszerű vagy jogellenes volt-e a hozzányúlás a bűntettesi nyilvántartáshoz, ez csak akkor deríthető fel, ha tudjuk, hogy ki kért onnan adatot, és ezt nem lehetett megállapítani. Tehát nem a hozzáférés tényét kifogásoltam.

A másik kérdés: a drogfogyasztók és a mentők esetében korrekt módon idézte a képviselő úr az én ajánlásomat. Valóban az az álláspontom, hogy ha a mentők mint a rendőrség ügynökei vagy bűnüldöző szerv lép fel, akkor lehetetlenné válik a drogbetegek gyógyítása, hiszen félni fognak a mentősöktől, és fiatal emberek indokolatlanul halnak meg, hiszen nem az a dolga sem a tanárnak, sem pedig az orvosnak és az egészségügyi ellátást végző egyéb személynek, mint amilyen a mentőstiszt, hogy a bűnt üldözze - neki gyógyítania kell.

(16.50)

A büntetés-végrehajtással kapcsolatban: egyszerűen arról van szó, hogy az igazságérzettel szemben a pozitív jogot kell alkalmazni, és ebben a tekintetben ott jogellenes volt az adat továbbítása.

Szó esett az iszlámábádi nagykövetség adatkéréséről. Amíg a Magyar Köztársaság nem csatlakozik a schengeni egyezményhez, addig a schengeni egyezmény által előírt adatokat nem továbbíthatja, mert nincs meg hozzá a jogalapja, függetlenül attól, hogy indokolt lenne - szerintem is indokolt lenne. Úgy interpretálom az ön hozzászólását, hogy itt a természetjogiassal szemben én egy pozitív jogi álláspontot képviseltem.

Az önkormányzatok szociális segélyezésénél ugyanaz a helyzet: megmondja a törvény, hogy milyen adatot jogosult az önkormányzat kezelni, és egyebeket nem. Például nem kérhet vagyonnyilatkozatot. Lehetne a vagyonnyilatkozat mellett érvelni, sok önkormányzat próbálkozik is azzal, hogy vagyonnyilatkozatot kell kérni ahhoz, hogy valakit segélyezzenek, hogy vagyonos ember ne kapjon segélyt. A törvény ezt nem teszi lehetővé. Én a magam részéről nem is tartanám indokoltnak, mert nagyon szegény idős ember élhet egy viszonylag értékes ingatlanban, de attól még ugyanolyan szegény marad.

Azt pedig kis elégtétellel hallgattam, hogy Balczó Zoltán tudott egy olyan adatvédelmi biztosi ajánlást idézni, amellyel ő és a pártja is egyetért.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az együttes általános vitát lezárom.

Soron következik a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztést T/2495. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/2495/1., 3., 5. és 7. számokon kapták kézhez.

Először megadom a szót Mayer Bertalan képviselő úrnak, aki írásban előre jelezte felszólalási szándékát, a napirendi ajánlás szerint tízperces időkeretben.