Felszólalás adatai

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Tekintsenek el attól, hogy név szerint köszöntsem önöket (Derültség.), mert az időigényes lenne, de megtehetném ebben a tömegben. (Derültség.) Viszont az elnök úr mondta, hogy 15 percnél tovább beszélhetek, megtehetném, de vegyék úgy, hogy név szerint köszöntök mindenkit.

A felsőoktatási intézményhálózat integrációja kapcsán Pokorni miniszter úr helyesen mondta, hogy az integráció nem cél, hanem eszköz. Felszólalásomban is erre építve szeretnék néhány gondolatot megosztani önökkel.

A kiindulópontom az, hogy a felsőoktatási intézményhálózat átalakítása során abból kell kiindulni, hogy a világot a globalizáció, a fogyasztó-központúság mellett az integráció és a humanizáció jellemzi. Ez a négyes folyamat hatja át a világ gazdaságát, társadalmát, egészét.

Az integráció életünk valamennyi szintjét átszövi, a humanizáció pedig az emberi tudás megnövekedett szerepét jelenti. Köztudott, hogy ennek következtében - ahogy Szabó Katalin egyetemi tanár írja a "Lágyuló gazdaság" című könyvében - megnő a lágy áruk szerepe, ami azt jelenti, hogy a javak értékét elsősorban a bennük realizálódott tudás határozza meg. Magyarország ebből a szempontból világviszonylatban igen kedvező helyzetben van, mert nyersanyagban és energiában nem bővelkedünk, de nyugodtan lehet mondani, hogy az emberi tudásban a bőség jellemző hazánkra. Ezt a tudást megszerezni és fejleszteni fontos kötelességünk.

Ezért a felsőoktatási intézményekben a modernizáció elengedhetetlen követelmény, az integráció, az intézmények összevonása csupán eszköze ezen fontos célnak. Az integráció során - ezt már több képviselőtársam hangsúlyozta - nem a költségekből, nem fiskális szemléletből kell kiindulni, nem abból kell kiindulni, hogy a költségeket csökkentsük, mert véleményem szerint bármilyen vizsgálatot végzünk, a költségnövekedés az integráció velejárója.

(20.40)

De ha közgazdászként közelítem meg a dolgot, akkor nem számít, hogy a költségek emelkednek, csak az eredmény, a tudás minősége javuljon. Ha a tudás minősége javul, akkor nyilvánvaló, hogy a költségek növekedése racionális folyamat.

Az intézmények összevonásánál nem lehet lemásolni a fejlett országok gyakorlatát, mert ott a hagyományok, a technikai és egyéb adottságok jelenleg is eltérnek és a közeljövőben is el fognak térni a hazánkban meglévő adottságoktól.

A modernizáció megköveteli a felsőoktatási intézmények tudományos kutatási feltételeinek a megteremtését, és erre építve az oktatás minőségi színvonalának a javítását. De hangsúlyozom, hogy a kutatásra építve kell az oktatás minőségét is magasabb szintre emelni. Mindez csak akkor valósulhat meg, ha az egyetemi oktatók körében nem a kontraszelekció érvényesül, s ha az egyetemi oktatók biztos alapnak érzik azt az intézményt, amelyben dolgoznak. Elnézést, ha egyéni példát mondok: az egyik kutatóintézetben dolgoztam másodállásban, illetve szerződés alapján, és amikor a kutatóintézetben megtudták, hogy szervezési és egyéb dolgok következnek be, akkor nagyon jó kutatók, akiknek másutt is volt elhelyezkedési lehetőségük, otthagyták az intézetet, és csak azok a kutatók maradtak ott, akik nem muzsikáltak azon a szinten, mint akik elmentek. Tehát véleményem szerint arra kell igen vigyázni a szervezeti rendszer átalakításánál, hogy az értékeket megtartsuk az egyetemeken, a főiskolákon.

Az alap- és alkalmazott kutatás a kutatók, az oktatók elhivatottságtudata mellett az esetek többségében eszköz- és tőkeigényes. Az utóbbiakat jól átgondolt intézményi integrációval jobban lehet biztosítani, mintha az integrációt elhagynánk, és véleményem szerint a nemzetközi pénzügyi finanszírozás is könnyebben megvalósítható egy jól átgondolt integrációval.

A felsőoktatási intézményhálózat megfelelő integrációja hozzájárulhat a társadalomtudományok gyorsabb fejlődéséhez. A természettudományok ugyanis nemcsak azért fejlettebbek a társadalomtudományoknál, mert ott a természetkutatók szilárdabb és állandóbb értékekkel dolgoznak és több kísérletezésre van lehetőségük, hanem azért is, mert az egyes természettudomány-ágak már nagyon régen integrálódtak. Ha a felsőoktatási intézmények integrációja során kidolgozott szakmai elvek érvényesülnek, akkor ezzel a társadalomtudomány-ágak integrációját is elő lehet segíteni, és ezzel együtt a társadalomtudományok fejlődését is közelebb lehet vinni a természettudomány-ágak fejlettségéhez. Az intézmények összevonásakor éppen ezért a szakmai elveket fontosabbnak tartom, mint a területi elveket.

Nem akarok példákkal előhozakodni: Hajdúszoboszlón élek, Debrecen árnyékában, s nagyon jónak tartom azt, hogy a Debreceni Orvostudományi Egyetemhez kívánják integrálni a nyíregyházi Egészségügyi Főiskolát, nem pedig a Bessenyei György Tanárképző Főiskolához. Szerencsénk van, hogy itt van Bazsa György rektor úr, aki az integráció gyakorlati megvalósításának az atyja, hiszen ha jól tudom, 1991 óta ezt a folyamatot igen intenzíven figyeli és végzi.

Helyesnek tartom azt is, hogy a mikro- és makrogazdasági felsőoktatás integrációja nem valósult meg. A mikroökonómiai tervezett integrációt is megfelelőnek tartom. Sok ellenérv szól amellett, hogy ne kapcsoljuk a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemhez - jól tette az előterjesztő, hogy nem kapcsolta oda - a Pénzügyi- és Számviteli Főiskola integrációját, mert egészen sajátos - oktatási és kutatási szempontból is - a mikro- és a makrovilág az ökonómiában.

A felszólalók közül a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemmel kapcsolatban többen kételyeket fogalmaztak meg. Örülök annak - magam is ott végeztem és a levelező oktatásban tanítottam is -, hogy a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem majdnem önálló maradt, mert az Államigazgatási Főiskola integrációja azt a hosszú évek alatt kialakult tekintélyt, amit az egyetem nemzetközi és hazai vonatkozásban is elért, csak javíthatja.

Abból indultam ki, hogy a modernizáció a legfontosabb feladat az integráció során. Szeretném bizonyítani, hogy a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem a modernizációt már igen régóta megvalósítja. Erre azért térek ki, mert még egyszer mondom, képviselőtársaim közül néhányan megkérdőjelezték ezt a kérdést. Volt olyan képviselőtársam, aki azt mondta, hogy másfél megállóra van az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem: ez igaz, de ha abból indulok ki, hogy egy egyetem legfontosabb feladata a modernizáció, akkor az egyetem önmagában is megfelel ennek. Bizonyításképpen a következőt szeretném elmondani:

Az 1980-as években az egyetem sokirányú reformot végzett szervezeti, tantervi és tananyag-fejlesztési területen. Az egyetem kutatási és oktatási munkája igen széles körű. Az egyetem a nem társadalomtudomány-ági területeken is kifejti a megfelelő munkát, hiszen nem akarom az egyetem tantárgyait felsorolni, de a környezeti tudományok, a gazdaságinformatika és a gazdaságmatematika is igen jelentős szerepet játszik az egyetem oktatási és kutatási munkájában. Ugyanakkor a Közgazdaság-tudományi Egyetem már igen régóta biztosítja az átjárhatóságot és a nyitottságot, hiszen a gazdasági és üzleti főiskolákon végzettek bekapcsolódhatnak a nappali szakképzésbe, a műszaki főiskolákon végzettek számára már régebb óta diplomaszerzési lehetőséget biztosítanak és az egyetemen 1972 óta működik a szakközgazdászképzés. Ez a szakközgazdászképzés egész magas színvonalú.

Ha jól emlékszem, a Közgazdaság-tudományi Egyetemen 8 000 hallgató volt az 1998-as tanévben és 3,3 milliárd forintos költségvetéssel nemzetközileg is racionális méretű egyetemnek számít. Az sem mellékes, hogy az egyetem a kiadásai mintegy 40 százalékát saját bevételből fedezi, és ha az európai intézményeket vesszük alapul, hasonló szerkezetek működnek az európai közgazdasági képzésben is: Londonban, Párizsban, Milánóban és Bécsben, de még említhetnék más helyeket is.

Szóval azt szeretném mondani, örülök annak, hogy az indítvány a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemet előterjesztette, mert ezzel a magyar tudomány fejlődését is elősegíti. Az oktatás minőségi színvonalának javítása miatt nemcsak az analitikus, hanem a kreatív gondolkodás fejlesztését is biztosítani kell. Hazánkban az oktatás eddig döntően kognitív, megismerő tudás megszerzésére szerveződött, pedig a sikerorientáltság, a kompromisszumkeresés, a konfliktusmegoldó képesség, a kockázatok felmérése, a megbízhatóság is igen fontos az oktatási rendszer működésében, s a hallgatók ezekre való felkészítésében.

(20.50)

Véleményem szerint az a tervezet, amit a minisztérium a Ház elé terjesztett, ennek a feltételnek is megfelel, de idő hiányában ezt már nem akarom részletezni.

A felsőoktatási intézményhálózat kialakításakor azt is mérlegelni kell, hogy a végzett hallgatók felkészültsége, tudása és szakmastruktúrája - és rettentő nehéz kérdés a szakmastruktúra - ne csak rövid, hanem hosszú távon is alkalmazkodjon a munkaerő-piaci igényekhez. Azt hiszem, nem a pillanatnyi munkaerő-piaci igényekből kell kiindulnunk, hanem a hosszú távú munkaerő-piaci igényekből.

Igen fontos kialakítani a hallgatók számára életük során a permanens tanulás igényét. Azt hiszem, az integrálódott egyetemekben ez lesz a legnehezebb feladat. Véleményem szerint ezt csak akkor lehet elérni, ha a hallgató az előadásokon érzi, hogy az oktató együtt él az anyaggal, ha érzi, hogy az oktató számára élvezet az anyag közlése, élvezet a gondolkodás. Magyarul arról van szó, hogy valóban csak kreatív képességű emberek álljanak fel a katedrára és tanítsanak.

Végső soron a felsőfokú oktatási intézmények integrációját úgy kell megvalósítani, hogy az a modernizációt elősegítse. Ha egy adott felsőoktatási intézmény a modernizációt önmaga nem tudja hosszú távon valóra váltani, akkor a szervezeti átalakításra, az integrációra feltétlen szükség van.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)