Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

SALLAI R. BENEDEK, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelettel elnézésüket kérem, hogy kevesen vagyunk a frakcióban, és jó lenne, ha minden területről megoszthatnánk néhány gondolatot önökkel, tehát bocsássanak meg, ha esetleg a jogi szaknyelv ismeretének hiányában nem lesz tökéletes a felszólalásom.

Átnéztük a szakértőinkkel a teljes tervezetet, és próbáltunk álláspontot kialakítani. Látunk benne jó elemeket, látunk benne rossz elemeket és látunk benne kockázatos elemeket, amikről érdemes beszélni. Az mindenesetre tény, hogy a büntetés-vég­re­hajtással kapcsolatos mindennapi gyakorlat problémáira a módosítási igény konkrétan rámutat.

Alapvetően talán pozitívnak nevezhető az, hogy megteremtődik annak a jogszabályi lehetősége, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek anya-gyermek részlegén azon gyermekek is elhelyezésre kerülhetnek, akik a büntetés-végrehajtás előtt születtek, természetesen csak akkor, ha a megfelelő gondoskodást biztosító családi környezetre más megoldás nem biztosított, tehát a gyermek érdekei is ezt diktálják. Ez korábban az ombudsman által is jelzett problémát orvosol. Ez a része akár támogatható is lenne.

Teljesen örvendetes, bár lehet, hogy csak véletlen, de gyakorlatilag egy múlt heti alkotmánybírósági határozatra reagál többek között ez a javaslat. Múlt héten vált egyértelműen szövegezetté és nyilvánvalóvá: „Az Alkotmánybíróság megsemmisített egy bűnügyi költséggel kapcsolatos rendelkezést” címen lehet megtalálni az Alkotmánybíróság honlapján ezt a hírt, hiszen a büntetőeljárási törvény jelenleg úgy rendelkezik, hogy a közvádas ügyekben a vádlott felmentése vagy az eljárásnak az ügyész vádejtése miatti megszüntetése esetén az államnak meg kell térítenie a vádlott költségét, továbbá a meghatalmazott védője díját és annak költségét.

A törvényjavaslat ennek mintájára most rendezi a megtérítési kötelezettséget a pótmagánvádas, illetve a magánvádas eljárásban is. Így ugyanazon rend szerint kell megtéríteni a fent jelzett költségeket és a díjat a közvádas és a pótmagánvádas, illetve a magánvádas eljárásokban is. Az előbbi esetben az államot, utóbbi esetben értelemszerűen a pótmagánvádlót, illetve a magánvádlót terheli a megtérítési kötelezettség. Ez most gyakorlatilag egy aktuális téma, és nagyon-nagyon gyorsan idekerült a Ház elé. Akár véletlen, akár nem, ez örvendetes lehet.

És amit még nyilvánvalóan örvendetesnek tarthatunk ebben a rendszerben vagy a módosításban, hogy gyakorlatilag, mint azt az előttem szólók is elmondták, hogy a javaslat reflektál a strasbourgi követelményekre, hiszen ebben a magyar adófizetőknek, a magyar kormánynak a saját érdeke is megjelenik, hiszen a bíróság csak egy pilot döntés hat panaszosának összesen 73 900 euró jóvátételt ítélt meg az eddigi jogsértő bánásmód miatt. Tehát az, hogy a közérdek a módosítást részben alátámasztja, ez nyilvánvalóan tényszerűen kimondható, hiszen a mostani gyakorlat alapvetően a magyar adófizetőknek kerül így, ebben a formában pénzbe, és még mindig arról beszélek, ami esetleg pozitív irányt hozhat a módosításban.

Igazából a magyar börtönökben fogvatartott 18 ezer ember - ez megközelítőleg 140 százalékos zsúfoltsági ráta - jelentős része sikerrel fordulhatna bírósághoz, hiszen legtöbbjüket rendkívül zsúfolt zárkákban tartják fogva, sokszor úgy, hogy a vécé egy légtérben van a talpalatnyi lakótérséggel. A bíróság szerint az ilyen elhelyezési körülmények embertelenek, és sértik az emberi jogok európai egyezményét, tehát perek sokaságára lehetne számítani, hogyha nem lép a kormány és nem tesz intézkedéseket, és ezt az alapvető emberi jogokat sértő állapotot nem akarja megszüntetni.

Nem véletlen, hogy a bírósághoz benyújtott ilyen jellegű panaszok száma már meghaladja a 4500-at. Ez szintén alátámasztja a módosítás aktualitását.

(18.50)

Pusztán költségvetési szempontból is kézenfekvő volt a magyar államnak, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága helyett hazai fórum előtt legyenek orvosolhatók a zsúfolt körülmények miatti fog­va­tartási jogsérelmek. Az előterjesztés bevezeti ezért az elhelyezési körülmények elégtelensége miatti kártalanítási eljárást, ami jelenthet minden további nélkül külön segítséget a jövőre nézve. Ez különösen, már mint MSZP-s képviselőtársam is elmondta, az illemhely elkülönítésének a hiánya, a nem megfelelő szellőztetés, illetve a világítással, a fűtéssel és a rovarokkal kapcsolatban jelent meg. A javaslat szerint ezek együtt alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények megfogalmazásban vannak, és az ezek által előidézett sérelem miatti kártalanítás egynapi összegét 1200 forinttól 1600 forintig terjedően határozza meg a javaslat, teret engedve a bírói mérlegelésnek. Tehát gyakorlatilag a büntetés-végrehajtási bíró dönt arról, hogy előtte panaszt kell benyújtani a bv-intézet parancsnokának is. Az összeghatárok elvben a magyarországi átlagkeresetre tekintettel kerültek meghatározásra.

Amennyiben az Emberi Jogok Európai Bírósága hatékony jogorvoslatnak tekintené, úgy a hozzá e tárgykörben benyújtott kérelmeket nem vizsgálná a továbbiakban, hanem azok megítélését nemzeti hatáskörbe utalná vissza, ami részben a rendszer működőképességében, részben az adminisztrációs feladatokban jelenthet könnyítést, hiszen talán magyarországi jogorvoslati lehetőségekkel egy jobb rend­szer építhető, és a közvetlen visszacsatolási rendszer gyorsabban tud a jogalkotónak rámutatni a problémákra. Ilyen rendszer működik Olaszországban is, ahol a kompenzációs jellegű jogorvoslati rendszerben napi 8 eurós összeg jár az elítéltnek, és az Emberi Jogok Európa Bírósága ezt már gyakorlatilag elfogadta, és a gyakorlatban él ez a jogintézmény.

Mindez azért is fontos, mivel a büntetés-végrehajtási intézetek férőhelybővítéséhez szükséges források biztosításáról szóló 1125/2016. (III.10.) kormányhatározatot tartalmazó előterjesztésben szereplő adatok szerint 5755 fő számára a jelen feltételek mellett nem is biztosítható a kellő mozgástér, vagyis a strasbourgi elvárásnak megfelelő 4 négyzetméter. A jogalkotó tehát gyorsan számításokba kezdett a jelek szerint, és minden bizonnyal a közforrások kímélésének érdekében arra jutott, hogy Magyarországon is elegendő lenne 3-5 eurót fizetni az embertelen körülmények között fogva tartottak számára, és ilyen szempontból a módosítás egy racionális szempont. Persze eleve érdekes szempontrendszer, hogy a bérekhez igazodik a kártalanítási koncepció, mivel az nem is a kiesett munkabért kívánja pótolni, illetve kompenzálni. Mindenesetre, ha az átlagos fenti kártalanítási összeget vesszük alapul, és a már említett, az alapvető emberi jogokat sértő elhelyezési körülmények között elhelyezett 5755 fővel számolunk, akkor is jóval kevesebb, mint ha az Emberi Jogok Európai Bírósága minden ügyben elmarasztalná az államot, és lényegesen hatékonyabb megoldást jelenthet.

Tehát itt elsősorban nyilván egy tisztán költségvetési kérdésről van szó, és nem a nemzetközi jogi kötelezettségeinknek maradéktalan betartása a vezérlőcsillag, illetve nem is a humánusabb fogva­tar­tási körülmények, hiszen a kormánytöbbség értelmetlenül szigorú büntetőpolitikája semmilyen szempontból nem humánus, és pont az ilyen jellegű büntetőpolitikai eljárási rendszer az, ami a mostani túlzsúfoltságot és feladatelláthatatlanságot okozza, ami többek között megjelenik az ilyen jellegű módosító indítványokban is.

Itt beszélhetünk a büntetőpolitika kritikájáról, ami önmagában a fogvatartási körülmények elégtelenségét teremti, hiszen ez az egyik fő okozója, központban a szabadságelvonással. A Helsinki Bizottság javaslatából nagyon sok minden megszívlelendő lenne, gyakorlatilag ez az interneten is elérhető, közérdekű adat, és külön érdemes, ha az előterjesztő nemcsak jogi szempontokat, hanem gyakorlati szempontokat is megvalósít.

Ezt azért tartom indokoltnak megjegyezni, mert konzultálva olyan szakemberekkel, akik a büntetés-végrehajtásban dolgoznak, az első, ami felmerül az ilyen jogalkotás kapcsán - és ezt konkrétan államtitkár úrtól kérdezem is -, hogy hány büntetés-végrehajtási vezetővel lett leegyeztetve ez a jogszabály-módosító csomag, mert nem tudom, ilyen szempontból mennyire jogosak a kritikák, hogy nem nagyon gyakorlatias ez, és néhány esetben jó lenne, ha a mindennapi problémákra jobban reagálna.

Jelen pillanatban - nézzék el nekem, ha valamit nem pontosan fogalmazok - alapvetően rengeteg gondot okoz az, hogy az elzárásban nagyon-nagyon sok olyan, akár a rendőrség által kiszabható 2-4 napos szabadságvesztésnek van tere, amely teljesen indokolatlan lehet, és indokolatlan költségeket ró az adófizetőkre. Vannak olyan esetek, ahol ezekből a kétnapos rendőrségi elzárásokból már 170 napos elzárás van, és ezeknek az őrizeteseknek, vagy nem tudom, mi a szakszó, fogvatartottaknak az ellátási rendszere szintén a közteherre ró komoly költségeket. Jelen pillanatban, amit leülnek vagy amit végrehajtanak, az nagyjából 500 forinttól 1000 forintig terjed, többségében már 1000 forint, miközben a napi ellátásuk 8 ezer forintba kerül, és emellé jön az 1600 forintos kifizetés, tehát az ezer forintos kár valójában megsokszorozódik az adófizetők részére. Nyilvánvalóan ennek egy hatékonyabb megoldása vagy olyan megoldása, amit esetleg házi őrizetben lehetne eltölteni, az lényegesen praktikusabb lenne, mert a pénzbüntetés és a szabálysértési eljárásokban az ilyen jellegű fogva tartás nem biztos, hogy produktív, sőt nagyon sok esetben a társadalom számára esetleg káros.

Azok a gyakorlati eljárások, amelyek megjelennek, hogy gyakorlatilag ötszöri étkezést kell biztosítani, kétszer meleg főtt ételt, ez nagyon sok esetben nem a megvalósíthatóság szempontjából kérdéses, hanem azért, mert olyan szolgáltatásokat vagy olyan ellátást biztosítunk fogvatartottaknak, amit otthon soha nem kapott meg, és ebből adódóan a költségeket növeli, miközben a megtermelhető javak, amiket a fogva tartása közben tud, nem érik el ennek a költségeit.

Hadd mondjak el egy példát, és bocsásson meg, nem szeretnék híreszteléssel pletykát terjeszteni, fogalmam nincs, hogy mennyire lett általános a büntetés-végrehajtási intézetekben a mobiltelefonos szolgáltatások vagy alkalmazások elterjedése, hogy a büntetésüket töltő fogvatartottaknak mobiltelefon-szolgáltatást kell biztosítani. A rossznyelvek azt mondják, hogy az egyik miniszternek, aki belüggyel foglalkozik, a családtagjai érdekeltek abban, hogy ezek a mobilszolgáltatások megjelenjenek, de az biztos, hogy van olyan büntetés-végrehajtási intézet, ahol az első időszakban már több mint kétszáz ilyen telefon tűnt el. Ennek a gyakorlati számontartása, adminisztrációja teljes mértékben pluszterheket ró az egész rendszer működésére.

Azért kell még erről beszélni, mert jelen pillanatban a büntetés-végrehajtás túlterheltsége alapvetően igényli azt, hogy ha ilyen marad a Btk., és ezzel a nem javító szándékú, hanem szankcionáló szándékú büntetés-végrehajtási szemlélettel működik tovább a kormány, akkor indokolt is lesz annak a további nyolc börtönnek az építése, ami, ha jól tudjuk, talán már el is kezdődött, de legalábbis van rá kormányzati döntés. Ugyanakkor sehol nem látszódik a magyar oktatási rendszerben, hogy a büntetés-végrehajtásban dolgozó szakemberek képzése hogy áll. S a dolgozókat már most is azzal riogatják, hogy szerte az országban szét lesznek vezényelve, hogy kiképezzenek új embereket, mert nem lesz megfelelő háttér, hogy ott kik is dolgozzanak.

Ezek a gyakorlati problémák jó néhány esetben mindennap megjelennek. Megint azt mondhatom, hogy vannak a kezdeményezésben jók, a büntetés-végrehajtási szakemberek azt mondják, hogy a reintegrációs őrizet alapvetően jó lehet, tehát az, hogy az utolsó hat hónapban lábbilinccsel hazaengedik, ha jól értem, ugyanakkor meg nagyon sok esetben a sokkal enyhébb büntetésekből a havi kétszeri hazaengedés aránytalanul súlyosabb, mint a reintegrációs folyamat. Tehát ezek harmonizációja és mértékletessége indokolt lenne, hogy jobban figyelembe legyen véve.

A társadalmi kötődéssel kapcsolatos törekvések szintén dicséretesek, az jó irány lehet és segíthet, ugyanakkor a mindenáron történő fogva tartás mennyisége mindenképpen csökkentendő, mert a túlterheltséget nem fogja tudni a magyar társadalom tartósan bírni.

Ami valószínűleg büntetésjogi elméleti kérdés, és önök a szakmájukból adódóan ehhez jobban értenek, az az összbüntetésbe foglalás kérdése, ami korábban egy jól működő rendszerként hozzájárult ahhoz, hogy elláthatóbbak legyenek a büntetés-végrehajtási feladatok. Most egy komoly korlátozással gyakorlatilag egymást követik a büntetés-végrehajtási tételek, ami azt jelenti, hogy ugyanaz a magánszemély egymás után kerülhet sorozatosan az ítéletek miatt úgy fogva tartásra, hogy már hosszú ideje benne van a rendszerben, tehát igazából nem kapja meg az esélyt arra, hogy bebizonyítsa, hogy a társadalomba való beilleszkedése megtörténhet.

2010 óta a bíráknak az ítélet kiszabásakor a büntetési tétel középméretéből kell kiindulni, ez alapján jelentősen szigorúbb, hosszabb szabadságelvonással járó ítéletek születnek, mint korábban, olyan esetekben is a törvény erejénél fogva, ahol a bírók mozgástere a büntethetés egyénisítésében racionális lenne.

(19.00)

Ezeknek az újragondolása nyilvánvalóan a Btk.-t érinti és nem a büntetés-végrehajtást. De ezek, ugye, kéz a kézben járnak, ebből adódóan jó lenne, ha ezeket párhuzamban lehetne átgondolni. Nagy hibának tűnik a szabadságelvonással nem járó szankciók megléte, ha nem alkalmazzák azokat. Sőt, a szabálysértéseknél kiszabott elzárások száma is egyre jelentősebb, illetve 2013 óta létezik a kisebb bűncselekményekért is kiszabható büntetőjogi eljárás is.

Mindezek összefoglalása még jó néhány kérdést vet fel, viszont az időkorlátom miatt, ha megengedik, akkor ezt egy külön felszólalásban fogom elmondani. Addig is türelmüket kérem, és köszönöm, hogy meghallgattak. Köszönöm, elnök úr.