Készült: 2024.05.09.03:27:19 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

269. ülésnap (2005.11.22.), 8. felszólalás
Felszólaló Dr. Csáky András (MDF)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előtti felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:15


Felszólalások:  Előző  8  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Napirend előtti felszólalásom címe: “A géntechnológia jövője átok vagy áldás?ö, de azt a címet is lehetne neki adni, hogy ne babrálgassuk Pandora szelencéjét, habár itt most már nem a kíváncsiságon van a hangsúly, hanem inkább a gazdasági érdekeken.

Korosztályom fiatalságának az egyik legnagyobb szenzációja volt az ’50-es évek végén, a ’60-as évek elején, amikor Watson és Crick felfedezte a DNS-t, és nem sokan gondoltuk - habár akkor, amikor Madáchnak Az ember tragédiáját tanulmányoztuk, lehetett volna rá gondolni -, hogy az új évezred úgy köszönt ránk, hogy az emberi géntérkép teljesen készen fog állni, és hihetetlen mértékben be tud avatkozni az emberiség a természet rendjébe. Ezzel kapcsolatban teljesen igazat kell adni Ulrich Beck müncheni szociológusnak, akinek az a véleménye, hogy a géntechnológia alaposabban fel fogja forgatni a világot, mint bármely más eddigi technikai vagy tudományos forradalom. A XX. század azért megtanította, megtaníthatta volna az emberiséget arra, hogy a tudományos eredmények nem megfelelő alkalmazása hihetetlen sok problémát hordoz, és több bajt okoz, mint amennyi haszna van. Ahogy ennek kapcsán a Magyar Szemle egy korábbi számában olvastam Nyíri Tamás tollából, nem szabad megtennünk mindent, amit technikailag meg tudunk tenni.

Hogy jön ez ide? - kérdezhetik joggal. 2004 májusában az Európai Bizottság megszüntette a genetikailag módosított szervezetekre öt évre kivetett moratóriumát, és ettől kezdve apró lépésekkel engedik be a piacra a génmódosított termékeket. Az Európai Unió felmérései szerint a fogyasztók 70 százaléka nem akar genetikailag módosított élelmiszert - nem is csoda, hisz mindazzal, amiről biztonságosan nem tudjuk kimutatni azt, hogy nem ártalmas, azzal játszani nem szabad. Ennek következtében múlt év áprilisa óta az Unió jogszabályai szerint minden génmódosított szervezetből származó élelmiszert címkével kell megjelölni.

Az EU jogszabályai között van azonban egy olyan, amely a génmódosított szennyezés elkerülése érdekében lehetővé tesz bizonyos regionális intézkedéseket, eszközöket adva a regionális, illetve helyi kormányzatok kezébe, hogy GM-mentes övezetté nyilvánítsák magukat. Ennek alapján - gondolom, ez képezi az alapját ennek - jelenleg számos uniós tagállam fogad el úgynevezett koegzisztenciatörvényeket, hogy elkerülje ezeket a genetikailag szennyezett és az ökologikus termékek keveredését, illetve ezeknek az élelmiszerekbe történő belekerülését. Európában mára már 25 országban több mint 4500 önkormányzat és 164 régió csatlakozott lényegében ehhez a hálózathoz, ehhez a mozgalomhoz, és saját környezetüket génmentessé nyilvánították. Magyarországon is már mintegy 30 település és a nyugat-dunántúli régió nyilvánította területét génmódosítás-mentes övezetté.

Miért tartjuk nagyon fontosnak most ezt a kérdést? Tegnap egy napilap híre kapcsán feltett azonnali kérdésre válaszolva a miniszter úr elmondta, hogy Magyarországon is folyik ennek a bizonyos koegzisztenciatörvénynek az előkészítése. Előttem szólt Harrach Péter képviselő úr, aki az általa felvetetteket nemzeti sorskérdésnek minősítette teljesen jogosan. De úgy gondolom, hogy ha a nemzeti sorskérdéseket, a jövő kérdéseit soroljuk fel, akkor a géntechnológia és a génmanipuláció is ezek közé tartozik, ami nemcsak szűk gazdasági érdekcsoportoknak az ügye, hanem az egész társadalom ügye. Akkor tehát, amikor a kormányzat ilyen törvényt készít elő, mindenféleképpen kívánatos, hogy a teljes nyilvánosságot vegye igénybe (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy egy alapos társadalmi vita után kerüljön elfogadásra egy ilyen törvény.

Köszönöm szépen.




Felszólalások:  Előző  8  Következő    Ülésnap adatai