Felszólalás adatai
187. ülésnap (2004.11.17.), 14-16. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Keller László (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:20 |
Felszólalások: Előző 14 - 16 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kétszer is említette a frakcióvezető úr a nevemet, ezért úgy gondolom (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Dicsérőleg!), hogy néhány gondolatban érdemes reagálni.
Való igaz, hogy a 2002-ig folytatott gyakorlatot meglehetősen elleneztem, mert én fontosnak tartottam 2002 előtt is fellépni a korrupció ellen; 2002 előtt is, nem csak 2002 után, ahogy a frakcióvezető úrnak a megnyilvánulásait hallottam, mert 2002 előtt nem nagyon tapasztaltam azt, hogy a korrupciót ennyire ostorozta volna a frakcióvezető úr (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Mert nem volt!) - és a tisztább közéletért.
Frakcióvezető Úr! Egyszerre nem lehet fellépni úgy, ahogy ön most itt a pulpituson fellépett, hogy egyrészt megdicséri azokat, akik a verseny elkerülését szorgalmazták, és a verseny elkerülésével oldották meg az autópálya-építést, ugyanakkor pedig ostorozza a korrupciót. Mert ahogy elkerülték a versenyt, azzal megágyaztak a korrupciónak, egy olyan folyamatot indítottak el, ahol valóban megalapozottan beszélhetünk a korrupciós tényezőkről. Mert hogyha elemezzük a 2002 előtti gyakorlatot, akkor föl kell tenni a kérdést, hogy miért a Vegyépszer lett a kiválasztott. Miért nem azok a cégek, amelyek egyébként már nagyobb autópálya-építési gyakorlattal bírtak? Ön is említett néhány olyan céget, amely adott esetben ugyanúgy versenybe szállhatott volna az autópálya-építés fővállalkozói címéért.
Miért alakult ki az az alvállalkozói rendszer, amely a korrupciónak a melegágya? Most már mindenki tudja, hiszen az Állami Számvevőszék vizsgálatai, a KEHI-vizsgálatok lefolytatásra kerültek, hogy hat alvállalkozói szint alakult ki - vagy öt-hat. Miért volt jó az, hogy minden megrendelést később is csak a Vegyépszer kaphatott? Miért nem tette szóvá (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), amikor a kaposvári elkerülő útnál ugyanolyan összebeszélésekről szólt a sajtó, mint amit ön most szóba hozott? Szóval, mélyek a gyökerek, képviselő úr, és azt gondolom, hogy...
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr.
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): ...ezt most két percben tovább nem lehet megbeszélni.
Felszólalások: Előző 14 - 16 Következő Ülésnap adatai